— Mit feleljek erre? — szólt az öreg. — Amit elmondottam, nem tudásból ered. A tudomány nem foglalkozik a lét olyan tulajdonságaival, mint a nevetségesség. A tudomány megmagyarázza a világot, de megbékéltetni vele csak a művészet képes. Ugyan, mit is tudunk a kozmosz keletkezéséről? Az ilyen mérhetetlen űrt legendákkal és mítoszokkal lehet kitölteni. Az volt a szándékom, hogy e mitologizálásban elérjem a valószínűtlenség határát, és azt hiszem, hogy közel is jártam hozzá. Ezt azonban úgyis tudod, tehát csak azt akarod kérdezni, hogy valóban nevetséges-e a világmindenség. Ám erre a kérdésre mindenkinek magának kell válaszolnia.
MESE NAGY BÖHÖM KIRÁLYRÓL
A jó Áldor királyt fia, Böhöm követte a trónon. Mindenki búsult emiatt, mert tudták róla, hogy nagyratörő és ijedős. Elhatározta, hogy kiérdemli a Nagy előnevet, de félt a huzattól, a szellemektől, a viasztól, mert a viasszal fényesített padlón kitörheti a lábát, a rokonaitól, hogy akadályozzák a kormányzásban, de leginkább a jóslatoktól. Miután megkoronázták, nyomban elrendelte, hogy egész országában csukják be az ajtókat, és ne nyissanak ablakot, széttöretett minden jósgépet, a szellemelhárító gép feltalálójának pedig érdemrendet és évjáradékot adott. Csakugyan jó gép volt, mert szellemet Böhöm sohasem látott. A kertbe sem ment ki, nehogy szellő érje, csak a palotában sétált, amely igen nagy volt. Egyszer a folyosón és teremsorokon át bolyongva elvetődött a palota régi részébe, ahol még sohasem járt. Először felfedezett egy termet, amelyben ük-ükapjának felhúzható testőrgárdája állt, még azokból az időkből, amikor nem ismerték a villamosságot. A második teremben gőzlovagokat látott, azok is rozsdásak voltak már, de mindez nem érdekelte, és már vissza is akart fordulni, mikor megpillantott egy kis ajtót „Belépni tilos” felirattal. Vastagon belepte a por a kilincset. Nem is nyúlt volna hozzá, ha nincs ott a felirat. Az nagyon felháborította. Mi ez — neki, a királynak merészelnek valamit megtiltani?! Némi erőlködéssel kinyitotta a nyikorgó ajtót, és a csigalépcsőn egy elhagyott bástyába jutott. Nagyon öreg rézmasina állt ott, rubinszemekkel, kulccsal és csappantyúval. Rájött, hogy ez jósgép, és megint dühbe gurult, hogy parancsa ellenére idetették ezt a masinát a palotába, de aztán eszébe jutott, hogy egyszer utóvégre ki is próbálhatná, milyen az, amikor a gép jósol. Lábujjhegyen odaóvakodott, felhúzta a kulcsot, és amikor semmi sem történt, megkocogtatta a csappantyút. A gép rekedten felsóhajtott, a szerkezet csikorogni kezdett, és bandzsán a királyra nézett rubinszemével.
Erről eszébe jutott, hogy ilyen sandán szokott nézni Fondor bácsi, a nagybátyja, aki korábban a tanítója is volt. Arra is gondolt, hogy biztosan a bácsi állíttatta ide a gépet az ő bosszantására, különben miért bandzsítana a masina? Aggodalom fogta el, a gép pedig lassan, nyekeregve lejátszott egy komor dallamocskát, mintha valaki egy kripta vastetején kopogna lapáttal, aztán a csappantyún kicsusszant egy fekete papírlap, csontsárga betűkkel teleírva.
Nagyon megijedt a király, de kíváncsiságának sem tudott ellenállni.
Felkapta a papírt, és visszarohant a lakosztályába. Mihelyt egyedül maradt, előrántotta a jóslatot. — Megnézem, de a biztonság kedvéért csak fél szemmel — határozta el magát, és így is tett. A papíron ez volt olvasható:
Úgy megrémült Böhöm király, hogy egészen elsötétedett a világ a szeme előtt. Szánta-bánta könnyelműségét: minek is húzta fel azt a jósmasinát?! De már késő volt a bánat, látta, hogy cselekedni kell, ha el akarja kerülni a legrosszabbat. Szemernyi kétsége sem volt a jóslat értelme felőclass="underline" mint régóta gyanította, tulajdon rokonai fenekednek rá.
Hogy hívek legyünk a teljes igazsághoz, nem lehet tudni, pontosan úgy történt-e minden, ahogy elbeszéljük. Mindenesetre szomorú, sőt rémséges események következtek. A király egész családját lenyakaztatta, egyes-egyedül Fondor bácsi menekült el az utolsó pillanatban, kintornának álcázva magát. De ez nem segített rajta, hamarosan elfogták, és lecsapták a fejét. Ez esetben Böhöm tiszta lelkiismerettel írhatta alá az ítéletet, mert a nagybácsit éppen királyellenes összeesküvés közben kapták el.
Miután ilyen hirtelen elárvult, gyászt öltött a király. Könnyebb lett a szíve, bár szomorkodott is, mert alapjában véve nem volt gonosz vagy kegyetlen. De nem sokáig tartott a király békés gyásza, mert eszébe jutott, hogy hátha vannak rokonai, akikről nem tud. Utóvégre bármelyik alattvalója szegről-végre atyafia lehet; egy ideig lenyakaztatta hát hol ezt, hol amazt, de ez csöppet sem nyugtatta meg, hiszen alattvalók nélkül nem lehet uralkodni, tehát semmiképpen sem irthatta ki népét egy szálig. Olyan gyanakvó lett már, hogy hozzászegecselte magát a trónhoz, nehogy valaki letaszítsa róla, páncél hálósipkában aludt, és éjjel-nappal törte a fejét, hogy mihez fogjon. Végre aztán rendkívüli dolgot művelt, olyan rendkívülit, hogy neki magának aligha jutott volna eszébe. Állítólag egy bölcsnek öltözött házaló súgta neki az ötletet, vagy egy házalónak öltözött bölcs — sok mindenfélét suttogtak a dologról. Azt is rebesgették, hogy a palota szolganépsége egy álarcos alakot látott, akit a király éjszaka bocsátott be a lakosztályába. Elég az hozzá, hogy Nagy Böhöm egy napon maga elé hívatta valamennyi udvari építőmestert, főszerelőt, áramkörkerekítőt és tranzisztornokot, s megparancsolta nekik, hogy növeljék meg felséges személyét, de akkorára, hogy túlérjen a látóhatáron. A parancsot bámulatos gyorsasággal teljesítették, mert a tervezőiroda igazgatójává a király az érdemes hóhért nevezte ki. Villanyszerelők és lakatosok egész csapatai cipelték a palotába a drótokat és tekercseket, s amikor a megnövelt király már betöltötte az egész palotát, úgyhogy egyszerre volt a trónteremben, a pincében és a műhelyekben, akkor áttértek a szomszédos házakra. Két év múlva Nagy Böhöm már az egész belvárost elfoglalta. A nem elég pompás házakat, amelyek nem voltak méltók, hogy bennük lakozzék a király elméje, földig rombolták, és helyükre elektronikus palotákat, úgynevezett Böhöm-erősítőket építettek.
A király lassan, de szüntelenül növekedett, sokemeletesre, ezüstkapcsolókkal, aranytárolókkal, perszonalisztikus erősítő egységekkel, ő lett az egész főváros, de még akkor sem hagyta abba.