A gép azt felelte, hogy hat, egy meg egy pedig nulla volt szerinte.
Klapanciusz megvakarta a fejét, köhintett, és azt mondta: — Hiába, öregem, szembe kell nézni az igazsággal. Más gépet építettél, mint amilyet akartál. De minden rossznak megvannak a jó oldalai, például ennek a gépnek is. — Kíváncsi lennék, melyek azok — morogta Trurl, és belerúgott a gép talapzatába, amelyen ült.
— Ne rugdoss! — szólt rá a gép.
— No látod, milyen érzékeny. Szóval… mit is akartam mondani? Nem vitás, hogy ez egy buta gép, de nem csak úgy egyszerűen, átlagosan buta, szó sincs róla! Ha jól ítélem meg, márpedig, mint tudod, kiváló szakember vagyok, ez a világ legbutább gondolkodó gépe, és ez már nem csekélység! Szándékosan ilyet építeni nem volna könnyű, sőt ellenkezőleg, azt hiszem, senkinek sem sikerülne. Ez ugyanis nemcsak buta, hanem csökönyös is, mint egy öszvér, vagyis jelleme van, mégpedig igazi idióta jelleme, azok szoktak ilyen önfejűek lenni.
— Mi a fenét kezdjek egy ilyen géppel? — mérgelődött Trurl, és ismét belerúgott.
— Komolyan figyelmeztetlek, ne rugdoss! — förmedt rá a gép.
— Na tessék, most már komolyan figyelmeztet — jegyezte meg higgadtan Klapanciusz. — Amint látod, nemcsak érzékeny, buta és konok, hanem sértődős is. Ennyi rossz tulajdonsággal már sokra lehet vinni, hajaj, én mondom neked!
— No jó, de hát mit csináljak vele? — kérdezte Trurl.
— Hát azt pillanatnyilag nemigen tudnám megmondani. De várj csak.
Például kiállíthatnád, és belépődíjért mutogathatnád: nézzék meg a világ legbutább gondolkodó gépét! Hány emeletes? Nyolc? No ugye.
Ekkora hülyét még senki sem látott. A belépődíjakból megtérülnek a költségeid, sőt…
— Ne marháskodj. Csak nem fogom kiállítani ezt a vackot! — szakította félbe Trurl, felállt, és nem tudván magát türtőztetni, megint csak belerúgott a gépbe.
— A harmadik komoly figyelmeztetésben részesítelek — közölte ünnepélyesen a gép.
— Na, és akkor mi van? — ordította Trurl, akit ez a méltóságteljes hang végképpen kihozott a sodrából. Te… te… — Nem talált megfelelő szavakat, ezért még egypárszor belerúgott, és végül ráförmedt: — Csak arra vagy jó, hogy rugdossanak, érted?
— Negyedszer, ötödször, hatodszor és nyolcadszor is megsértettél — mondta a gép —, tovább már nem számolom. Megtagadom a választ a további matematikai kérdésekre.
— Ő tagadja meg a választ! Hogy oda ne rohanjak! — fuldoklott dühében Trurl. — Hat után nyolc jön szerinte, hallottad, Klapanciusz, nem hét, hanem nyolc! És neki van pofája megtagadni a választ a matematikai kérdésekre! Hát nesze! Nesze! Kell még?!
Ekkor a gép nagyot reccsent, megrázkódott, és szó nélkül elkezdte kiszakítani magát az alapjából. Jó mély betonalapja volt, úgyhogy acéloszlopai meggörbültek, de végül is kimászott az alapgödörből, odalent csak a szétrepedt betoncölöpök maradtak a kiálló vasrudakkal, és mint valami lépkedő bástya Klapanciusz és Trurl felé indult.
Trurlnak úgy földbe gyökerezett a lába az érthetetlen látványtól, hogy meg sem próbált fedezéket keresni, pedig a gép szemlátomást arra készült, hogy agyontapossa. Szerencsére Klapanciusz nem vesztette el a lélekjelenlétét, kézen ragadta barátját, maga után húzta, és jó darabot futottak. Amikor visszafordultak, látták, hogy a gép ingadozva, mint valami torony, lassan döcög utánuk, minden lépésnél majdnem az első emeletig a homokba merül, de makacsul, szívósan kilábal és egyenesen feléjük tart.
— No ilyet se látott még a világ! — mondta Trurl, mikor az első megdöbbenés után lélegzethez jutott. — Fellázadt a gép! Most mit csináljunk?
— Várjunk és figyeljük — felelte megfontoltan Klapanciusz. — Hátha kitisztul az agya.
Egyelőre azonban semmi sem mutatott erre. A gép keményebb talajra veckelődött, és most már gyorsabban haladt. Belsejéből sípolás, búgás és recsegés hallatszott.
— Mindjárt szétesik a vezérlő központ és a programozás — dörmögte Trurl. — Akkor majd leáll.
— Nem — felelte Klapanciusz —, ez különleges eset. Ez annyira buta, hogy az sem árt neki, ha az egész vezérlés leáll. Vigyázz, jön…
Meneküljünk!!
A gép szemlátomást nekilendült, hogy ízzé-porrá morzsolja őket.
Rohantak hát, ahogy csak bírtak. Hátuk mögött egyre hallották a baljós, ütemes dobogást. Futottak, futottak, mert mit is tehettek volna? Vissza akartak térni a falujukba, de a gép nem engedte; elvágta útjukat, és egyre pusztább vidék felé kergette őket. Lassan kibontakoztak a ködből a komor, sziklás hegyek; Trurl, keservesen zihálva, odaszólt Klapanciusznak: — Ide figyelj! Fussunk valami szűk hasadékba… ahová nem jöhet utánunk… ez a dög… jó lesz?
— Inkább fussunk… előre — lihegte Klapanciusz. Nem messze van egy kis város… Nem emlékszem, hogy hívják… de ott… uff!…
menedéket találunk…
Előreügettek hát, és hamarosan meglátták az első házakat. Ebben az órában az utcák majdnem üresek voltak. Jó darabot futottak már, s egy lélekkel sem találkoztak, mikor egy félelmetes robaj, mintha a város végére lavina zúdult volna, arról tanúskodott, hogy üldözőjük odaért.
Trurl hátrapillantott, és feljajdult.
— Te jó ég! Odanézz, Klapanciusz, ez lerombolja a házakat!!
Úgy is volt. A gép konokul üldözte őket, átcsörtetett a házakon, mint valami acélhegy, útját téglahalmok és fehér mészporgomolyagok jelezték. A felriadt alvók rémülten ordítoztak, megteltek az utcák, Trurl és Klapanciusz pedig csak rohant lihegve, míg el nem érték a városháza jókora épületét. Villámgyorsan lerohantak a lépcsőn a mély pincébe.
— No, itt nem fér hozzánk, még ha az egész házat a fejünkre dönti is! — zihálta Klapanciusz. — Az ördög súgta nekem, hogy ma meglátogassalak… Kíváncsi voltam, hogy megy a munkád. Hát most aztán tudom…
— Csitt! — szólt közbe Trurl. — Valaki jön… Csakugyan megnyílt a pinceajtó, és maga a polgármester lépett be, néhány városatyával.
Trurl szégyellte elárulni, mi okozta e rendkívüli és egyben hátborzongató históriát, tehát Klapanciusz beszélt helyette. A polgármester némán hallgatta végig. Egyszerre csak megremegtek a falak, megrendült a föld, és összeomló falak dübörgése hallatszott le a pince mélyébe.
— Már ideért?! — kiáltotta Trurl.
— Ide — bólintott a polgármester. — És azt követeli, hogy adjunk ki benneteket, máskülönben földig rombolja az egész várost…
Közben már hallották is odafentről az orrhangú acélrecsegést: — Trurl itt van valahol… Érzem, hogy itt van…
— Csak nem akartok kiadni? — kérdezte reszkető hangon az, akit a gép olyan konokul követelt.
— Annak, akit Trurlnak hívnak, ki kell mennie innét. A másik maradhat, mivel az ő kiadatása nem tartozik a feltételekhez…
— De hát könyörüljetek rajtam.
— Semmit sem tehetünk — jelentette ki a polgármester. — Különben is, Trurl, ha itt maradnál, felelned kellene a városnak és lakosainak okozott károkért, mert miattad rombolt le a gép tizenhat házat és temetett a romok alá számos polgárt. Csak azért engedhetlek szabadon, mert úgyis halál vár rád. Eredj hát, és ne térj vissza.