— Ha igaz lenne, az azt jelentené, hogy az én Trurl barátom, a gépek nagy mestere, közönséges csaló. Ezt pedig sohasem hiszem el! — mondta Klapanciusz. — Nesze!
És megint ráhúzott.
— Ezt azért kapod, mert rágalmazni próbáltad Trurlt, az én barátomat.
Nesze, még egy!
És a másik oldalról is odasózott. Aztán tovább döngette, amíg bele nem fáradt.
— Most fölmegyek aludni egyet, hogy kipihenjem magam — közölte magyarázólag, és eldobta a botot. — Te csak várj nyugodtan, nemsokára visszatérek…
Elment, és hamarosan az egész házat fölverte jóízű hortyogása. Trurl addig izgett-mozgott, míg kötelékei meg nem lazultak, majd kibogozta a csomókat, fellopózott, bemászott a gépbe, és hazaügetett benne.
Klapanciusz pedig markába nevetve figyelte a kisablakon át a menekülését.
Másnap elment látogatóba Trurlhoz. Az komoran hallgatva engedte be.
Félhomály volt a szobában, de a jó szemű Klapanciusz így is észrevette Trurl törzsén és fején a tegnapi verés nyomait, bár az is látszott, hogy Trurl azóta javarészt kikalapálta a horpadásokat.
— Miért vagy olyan rosszkedvű? — kezdte vidáman Klapanciusz. — Eljöttem megköszönni a szép ajándékot, csak az a kár, hogy amíg aludtam, olajra lépett, még az ajtót is nyitva hagyta, mintha égne a ház!
— Azt hiszem, helytelen módon használtad fel az ajándékomat, hogy többet ne mondjak! — tört ki Trurl. — A gép már mindent elmondott, ne fáradj — tette hozzá dühösen, látva, hogy Klapanciusz kinyitja a száját. — Megcsináltattál vele engem, aztán a másolatomat furfangosan lecsaltad a pincébe, és rútul összeverted! És miután ilyen gyalázatosan bántál velem, miután így köszönted meg pompás ajándékomat, még be mersz hozzám állítani, mintha mi sem történt volna? Halljam, mit mondasz erre?!
— Egyáltalán nem értem, miért vagy mérges — felelte Klapanciusz. — Csakugyan megcsináltattam a géppel a másolatodat. Mondhatom, tökéletes volt, nem győztem bámulni. Ami a verést illeti, a gép alighanem jócskán túlzott. Igaz, rásóztam néhányat, mert ki akartam próbálni, hogy szolid munka-e, meg arra is kíváncsi voltam, hogyan reagál. Rendkívül éles elméjűnek bizonyult. Nyomban beadott nekem egy kitalált históriát, miszerint te volnál ő a saját személyedben, persze nem hittem el, mire esküdözni kezdett, hogy a szép ajándék nem is ajándék volt, hanem közönséges csalás; nyilván megérted, hogy meg kellett védenem a becsületedet, az én kedves barátom becsületét, tehát szigorúan megbüntettem az orcátlan hazugságért. De meggyőződtem róla, hogy rendkívül értelmes, azaz nemcsak külsőleg, hanem szellemileg is hasonlít hozzád, drága barátom. Valóban nagy mérnök vagy, csak ezt akartam megmondani, és ezért jöttem át ilyen korán!
— Ja úgy! No igen, igen — dünnyögte a némileg már megbékélt Trurl. — Bár továbbra sem találom a legszerencsésebb módnak, ahogyan a Kívánságteljesítő Gépet felhasználtad, no de hagyjuk…
— Igaz is, mit csináltál azzal a mesterséges Trurllal? érdeklődött ártatlanul Klapanciusz. — Megnézhetném még egyszer?
— Őrjöngött dühében! — felelte Trurl. — Fenyegetőzött, hogy megles a házad melletti szikla mögül, és szétveri a fejedet. Le akartam beszélni erről, mire nekem ugrott, éjszaka pedig mindenféle drótból csapdát és hálót kezdett fabrikálni számodra, barátom. Így hát, bár úgy vélekedtem, hogy megsértettél engem az ő személyében, régi barátságunkra gondolva meg akartalak menteni a haláltól, és mivel ez a masina mindenáron meg akart ölni, nem láttam más megoldást, mint hogy apró darabokra szereljem szét…
És Trurl, mintegy akaratlanul, belerúgott a padlón heverő alkatrészekbe.
Ezután meleg búcsút vettek, és jó barátokként váltak el. Attól kezdve Trurl egyebet se tett, mint széltében-hosszában ezt a történetet mesélgette: hogyan ajándékozta meg Klapanciuszt a Kívánságteljesítő Géppel, milyen csúnyán viselkedett a barátja, amennyiben Trurlt csináltatott, és agyba-főbe verte, hogyan próbált a remek másolat ötletes füllentésekkel kiszabadulni a kutyaszorítóból, hogyan szökött meg, mihelyt Klapanciusz elfáradt, és aludni tért, és miként szerelte szét ő, Trurl, a gép csinálta Trurlt, aki hazafutott; mégpedig csakis azért szerelte szét, hogy megvédje barátját az eltángált masina bosszújától. Addig-addig mesélt, dicsekedett, hetvenkedett és hívta Klapanciuszt tanúságul, míg a furcsa kaland híre el nem jutott a királyi udvarba, és ott mindenki a legnagyobb csodálattal kezdett beszélni Trurlról, holott nemrég még a Világ Legbutább Gondolkodó Gépének készítőjeként emlegették. Hamarosan Klapanciusz fülébe jutott, hogy Trurlt a király bőkezűen megajándékozta, és kitüntette a Nagy Flip-Flop Érdemrenddel meg a Lebegőpontos Csillaggal.
Klapanciusz felfortyant erre a hírre: — Hogyhogy? Hát azért, mert én keresztülláttam rajta, mert túljártam az eszén, mert alaposan elpáholtam, hogy alig győzte kikalapálni magát, mert éjnek idején dicstelenül meglógott a pincémből, most jólétben úszik, és még a király is kitünteti?! Ó, micsoda világ!…
És dúlva-fúlva hazatért, hogy műhelyébe zárkózzék. Tudniillik ugyanolyan Kívánságteljesítő Gépet épített, mint amilyet Trurl, csak amazé hamarább készült el.
ELSŐ UTAZÁS
avagy Gargancián csapdája
Amikor a kozmosz még nem volt úgy elkanászodva, mint manapság, hanem minden csillag szép rendben sorakozott, úgyhogy könnyen meg lehetett őket számlálni balról jobbra vagy felülről lefelé, azonkívül külön csoportosultak a nagyobbak és kékebbek, a kisebbeket és sárgásakat pedig, mint másodosztályú égitesteket, a sarkokba taszigálták, amikor a térben még nyoma sem volt semmiféle pornak, felhőnek és ködszemétnek, ezekben a régi jó időkben az a szokás uralkodott, hogy a mérnökök, akik megkapták a Perpétuális Omnipotencia Oklevelét a külön dicsérettel együtt, utazni indultak, hogy jó tanácsot és segítséget vigyenek a távoli népeknek. Történt tehát, hogy e hagyományhoz híven elindult Trurl és Klapanciusz, akiknek számára olyan egyszerű dolog volt csillagokat gyújtani vagy kioltani, mint másoknak diót törni. Midőn már olyan óriási út volt mögöttük, hogy szinte el is feledték a honi eget, megpillantottak maguk előtt egy bolygót, se kicsit, se nagyot, csak amolyan közepes formát, egyetlenegy kontinenssel. Közepén vörös vonal húzódott végig, s mindaz, ami a vonal egyik oldalán terült el, sárga volt, ami pedig a túlsó oldalán, az rózsaszínű. Látták ebből, hogy két szomszéd állam van előttük, és elhatározták, hogy leszállnak. Előbb azonban megtanácskozták a helyzetet.
— Ha itt két állam van — mondotta Trurl —, úgy lesz igazságos, ha te az egyikbe mész, én pedig a másikba. Így senki sem jár rosszul.
— Jól van — felelte Klapanciusz —, de mi lesz, ha fegyvereket követelnek tőlünk? Ez is előfordul.
— Bizony követelhetnek, még csodafegyvert is — bólintott Trurl. — Határozzuk el, hogy szilárdan megtagadjuk.
— És ha erőszakoskodnak? — vetette fel Klapanciusz. — Ilyesmi is előadódik.
— No, nézzük csak — jegyezte meg Trurl, és bekapcsolta a rádiót.
Pattogó katonazene hangzott fel.
— Van egy ötletem — szólt Klapanciusz, kikapcsolva a rádiót. — Alkalmazzuk Gargancián receptjét. Mit szólsz hozzá?
— Ó, a Gargancián recept! — kiáltott fel Trurl. — Sohasem hallottam, hogy valaki alkalmazta volna. De miért ne lehetnénk mi az elsők?
— Mindketten készen állunk majd az alkalmazására — magyarázta Klapanciusz —, de feltétlenül egyszerre kell csinálnunk, különben nagy bajok lesznek.