Trurl egyik kollégája, Harborizeusz Kiber, kvantálta elsőként a sárkányt, meghatározta a drakonnak nevezett egységet, amellyel, mint ismeretes, a drakométereket bekalibrálják, sőt még a sárkányfarkak perdületét is meghatározta, bár ezért csaknem életével fizetett. De mit érdekelték ezek a vívmányok a széles tömegeket, mikor a sárkányok már javában zaklatták őket, s óriási talpaikkal, huligán természetükkel, ordibálásukkal és lángokádásukkal rengeteg kárt okoztak, sőt helyenként még szűz lányokat is követeltek adóba? Mit érdekelte a szerencsétleneket, hogy Trurl sárkányai, mint indeterminisztikus, tehát nem lokalizálható lények, az elmélethez mindhalálig híven viselkednek, mikor a tisztességtudást viszont teljesen félrerúgták? Mit érdekelte őket, hogy az elmélet tisztázta a sárkányfarkak perdületét, mikor ezek a farkak falvakat és veteményeket pusztítottak el? Nem csoda hát, hogy a közvélemény korántsem méltányolta Trurl korszakalkotó felfedezéseit, inkább rossz néven vette őket, sőt a tudományos téren különösen közömbös személyek egy csoportja alaposan el is verte a jeles tudós. Ő azonban, barátjával, Klapanciuszszal együtt, tántoríthatatlanul kutatott tovább. Felderítette, hogy a sárkány a saját hangulatától és az általános telítettségi állapottól függő mértékben létezik, továbbá hogy felszámolásának egyetlen biztos módszere a valószínűség nullára, sőt valamely negatív értékre csökkentése. Érthető mármost, hogy ezek a kutatások rengeteg fáradozást és időt igényeltek, a szabadban kószáló sárkányok pedig ezenközben vígan garázdálkodtak, és számos bolygót meg holdat pusztítottak végig. De a legrosszabb az volt, hogy még szaporodtak is. Ez viszont alkalmat adott Klapanciusznak, hogy közzétegye híres munkáját, amelynek címe: „Kovariáns sárkányáttételek, avagy a fizikailag tilos állapotokból a hatóságilag tilos állapotokba való átmenet különleges esetei.” Ez a munka nagy feltűnést keltett a tudományos világban, mivel még mindenki emlékezett a híres rendőr-fenevadra, amelynek segítségével a két leleményes mérnök bosszút állt a gonosz Vérgőz királyon balsorsú kollégáik gyászos haláláért. De még nagyobb hűhó támadt, amikor kitudódott, hogy egy Csalavári Bazil nevű, galaktikaszerte utazó mérnök puszta megjelenésével sárkányjárást idéz elő ott, ahol korábban senki sem látott sárkányt! Mikor aztán tetőpontjára hág a kétségbeesés, a nemzeti katasztrófa hangulatát kihasználva ez a Bazil beállít a szóban forgó ország királyához, és hosszú alkudozással a csillagokig srófolva fel a tiszteletdíjat, vállalkozik a szörnyetegek kiirtására. Ez rendszerint sikerül is, bár senki sem tudja, hogyan, mivel Bazil titokban és magányosan ténykedik. A sárkánytalanítássikerét egyébként csak statisztikailag garantálja, és mióta egy uralkodó saját aprópénzével fizette ki, mármint olyan dukátokkal, amelyek szintén csak statisztikailag voltak valódiak, azóta orcátlan módon királyvízzel vizsgálja meg a kapott aranyakat.
Ez idő tájt történt, hogy Trurl és Klapanciusz egy verőfényes délutánon, séta közben különféle szakmai pletykákról beszélgetett.
— Hallottál erről a Bazilról? — kérdezte Trurl.
— Hallottam.
— És mit szólsz hozzá?
— Nem tetszik nekem a dolog.
— Nekem sem. De mégis, mi a véleményed róla?
— Szerintem erősítőt használ.
— Valószínűségerősítőt?
— Hát persze. Vagy rezonáló rendszereket.
— Vagy sárkánygenerátort.
— A drakotronra gondolsz?
— Arra.
— Hát igen, az is lehet.
— Tudod — kiáltott fel Trurl —, ez mégiscsak disznóság! Hiszen akkor tulajdonképpen magával viszi a sárkányokat, csak éppen potenciális állapotban, a nullához közeli valószínűségi fokon. Mikor aztán körülnézett, és betájolta magát, fokozni kezdi a valószínűséget, felerősíti majdnem a bizonyosság határáig, és akkor persze bekövetkezik a virtuális konkretizáció.