Namármost, ők ugyan csak vaktában és véletlenszerűen ugrálnak, de mert minden parányi résben billió és trillió van belőlük, így puszta véletlenségből értelmes konfigurációk is keletkeznek… Tudod, te bivaly, hogy mi az a konfiguráció?
— Csak ne sértegess! — húzta fel az orrát Mohó. — Én nem holmi közönséges, faragatlan zsivány vagyok, hanem kifinomult ízlésű, okleveles és ezért roppant ideges.
— Jól van. Szóval a molekulák ugrabugrálásából értelmes, vagyis jelentéssel bíró konfigurációk keletkeznek, minden szándékosság nélkül, mintha például vaktában a falra lövöldöznél, és a lyukakból valamilyen betű formálódna. De ami nagyobb szinten ritkán fordul elő, az a molekulagázban általános és szakadatlan, hiszen ott a másodperc minden százezred részében billió összeütközés történik. Csak egy a bökkenő: minden csipetnyi levegőben fontos igazságok és bölcs szentenciák formálódnak a molekulák táncából, de teljesen értelmetlen ugrabugrák is keletkeznek; és ez utóbbiakból milliószor annyi, mint az értelmesekből. Ezért, bár régen is tudták, hogy itt a fűrészfogas orrod előtt a levegő minden milligrammjában töredék másodpercek alatt költemények születnek, amelyeket majd csak millió év múlva fognak megírni, megrendítő és nagyszerű igazságok, a Lét valamennyi titka és minden rejtély megoldása, semmilyen mód nem volt arra, hogy ezeket az értelmes információkat valahogy különválasszák, már csak azért sem, mert mihelyt a molekulák megbökik egymást, és valamilyen rendbe sorakoznak, rögtön külön is válnak, és velük az információ is elvész, talán mindörökre. A feladat tehát az, hogy szelektort kell építeni, amely kiválasztja mindazt, ami a molekulák kavargásából értelmes.
Nos, éppen ez a Másodfajú Démon elve, megértetted, Mohó? Ez a démon kiszűri a molekulatáncból az értelmes információkat, tehát a matematikai teorémákat és a divatlapokat, a tapétamintákat és történelmi krónikákat, a szendvicsáramkör receptjét és az azbesztpáncél stoppolásának módját, a verseket, a tudományos monográfiákat, az évkönyveket és a kalendáriumokat, a titkos történelmi mendemondákat, mindazt, amit az újságok írtak és írnak kozmoszszerte, a még ki nem nyomtatott telefonkönyveket…
— Elég! Elég!! — kiáltott fel Mohó. — Hagyd már abba! Mi hasznom van abból, ha a molekulák így állnak össze, mikor rögtön szét is repülnek? Nem hiszem, hogy sikerülne tartósan kiszűrni a becses igazságokat a légi morzsák összevissza ugrálásából és lökdöséséből, amelynek nincs semmi értelme és haszna!
— Úgy látszik, kevésbé vagy buta, mint gondoltam — felelte Trurl. — Valóban, éppen ezen a szelektáláson múlik minden. Nos, a feladat nem könnyű, de megoldása lehetséges. Erről azonban nem elméleti úton akarlak meggyőzni, hanem, ígéretemhez híven, itt helyben megszerkesztem a Másodfajú Démont, hogy saját szemeddel láthasd e „csodainformátor” bámulatos képességeit! Adj egy dobozt, mindegy, hogy mekkorát, csak jól zárjon; fúrjunk belé tűheggyel egy parányi lyukacskát, és a lyukba ültetjük a Démont; ott üldögél majd, és kizárólag az értelmes információkat engedi ki a dobozból, semmi egyebet. Mihelyt egy molekularaj véletlenül úgy áll össze, hogy jelent valamit, a Démon nyomban fülön csípi, és az értelmes információt briliánstűvel feljegyzi a papírszalagra, amelyből rengeteget kell neki odakészíteni, mert éjjel-nappal működni fog, amíg csak fennáll a kozmosz, és százmilliárd bitet ír le másodpercenként. Hát így működik a Másodfajú Démon; hamarosan meglátod!
Ezután Trurl a hajóra ment, hogy elkészítse a Démont, Mohó pedig közben Klapanciuszt faggatta: — És milyen az Elsőfajú Démon?
— Ó, az kevésbé érdekes, Maxwell-démonnak hívják. Közönséges termodinamikus démon, csak annyit tud, hogy a lyukon átengedi a gyors molekulákat, a lassúakat pedig nem; így keletkezik a termodinamikus örökmozgó. De ez egészen más tészta, hát készítsd inkább a dobozt, mert Trurl mindjárt visszajön!Átment az okleveles zsivány a másik pincébe, ott csörgött-zörgött egy darabig, káromkodott, rugdosta az ócskavasakat, kutatott-matatott, végül előhúzott a bádogroncsok alól egy rozzant, üres vashordócskát, begurította, és fúrt belé egy pici lyukat. Addigra visszajött Trurl is, kezében a Démon.
A hordó tele volt dohos levegővel, elfacsarodott az orruk, ha beleszagoltak, de a démont ez nem érdekelte; Trurl a hordóra ültette a parányi démont, éppen a lyuk fölé, lovagló ülésben, melléje szerelt egy hatalmas dobot papírszalaggal, hozzá a briliánsirónt, amely már remegett a munkakedvtől, és kezdődött a kopogtatás — titi-tá, titi-tá, mint valami távírdában, csak milliószor gyorsabban. Vígan rezgett és vibrált a briliánshegyű tollacska, az információkat tartalmazó papírszalag pedig lassan folydogálni kezdett a nagyon piszkos és rendkívül szemetes pincepadlóra.
Mohó zsivány leült a hordója mellé, száz szeme elé emelte a papírszalagot, és olvasni kezdte, mit halászott ki a Démon mint információs szűrő, a molekulák örök ugrándozásából; és a becses tudnivalók rögtön annyira lekötötték, hogy észre sem vette, amint a két mérnök sietve kiosont a pincéből, iszkolt a hajóhoz, kettőt-hármat rántott rajta, kiemelte a gödörből, aztán beleugrott, és hajrá! Tudták ugyanis, hogy a Démon remekül működik ugyan, de tevékenysége nyomán Mohóra nagyobb gazdagság zúdul, mint remélte.
A zsivány pedig üldögélt a hordójának támaszkodva, és a briliánstű kopogása közben, amellyel a Démon a papírszalagra írta a molekulák táncából kiszűrt információkat; olvasta és olvasta, mivel kell irtani a lenfojtó arankát, és hogy a labándiai Petrus király lányát Garbundának hívták, és mit evett reggelire Rőtszakállú Frigyes, a sápatagok császára, mielőtt hadat üzent a lombard népnek, és hány elektronhéjat számlálna a termonólium elem atomja, ha ilyen elem egyáltalán lehetséges volna, és mekkora a kukuruc nevű kismadár csőre, melynek motívumával a maruláj nép vabendi őskultúrája idején az égetett kerámiákat díszítették, milyen ízű a tengeri moszat a Fulladjbele-óceánban, és milyen illatú a lullabáj virág, amelyet az ómalfandi vadászok a hajnali körvadászaton mentéjükre tűztek, és hogyan kell ikozaédert szerkeszteni, és ki volt Fafuciusznak, a buvácok balkezes nádorjának házi ékszerésze, hány filatelisztikai folyóirat jelenik majd meg a hétezer-hatszáztizenkettedik évben Miafranciában, és hová temették a szépséges Darázsderék Kebelillát, akit részegen megfojtott egy bizonyos Huli Gános, és miért játékos a macskacápa a fekete tengerekben, és melyik lénynek van a világmindenségben a legkékebb kancsal szeme, miért nem esznek mohát a sárkánytarajos bolhák; és milyen szabálytalanságért ítélnek büntetőrúgást a sundabunda játékban, és hány szem kavicsból állt az a kupac, amelybe Gácsérfalvi Titusz dühében belerúgott, miután megcsúszott, és hasra vágódott a bumbumfalvi országút nyolcadik kilométerénél, a Zsémbes Kísértetek völgyében — és kezdett már a zsivány mérgében pukkadozni, mert fölsejlett benne, hogy mindezekkel a tökéletesen igaz és értelmes információkkal végül is nem ér semmit, hiszen olyan zagyvaság lesz belőle, amelytől szétreped a feje, és megroggyan a lába. A Másodfajú Démon pedig rendületlenül szorgoskodott másodpercenként háromszáz millió bites sebességével, mérföldszám kígyózott már a papírszalag, fehér pókhálóként lassan belepte az okleveles zsivány páncélját, de a briliánstű egyre csak vibrált, és a zsivány folyvást remélte, hogy előbb-utóbb hallatlanul fontos dolgokat tud meg, olyanokat, amelyek feltárják majd előtte a Lét Lényegét, ezért mindent elolvasott, ami a briliánstű alól kikerült, elolvasta a tülökorrúak sirató énekeit és a papucspomponokméretét Gondvána földrészen, megtudta, milyen vastag a frásztörökök országában élő denevér füle mögött növő három szőrszál, milyen átmérőjű, évi átlagban véve, a nekeresdföldi csecsemők feje lágya, milyen fanfárt harsonáznak az udvari báldorok a nagy Kuruttyán Kangabanga fővezér tiszteletére, mi a harapós paduc kedvenc tartózkodási helye, és milyen módokon főzik Rakamóciában a gyömbéres békalevest, mitől toporzékol a dühös marszukmedve, és hogyan idomítják a nemértemföldi szelindeket, és hány m betűvel kezdődő redőnyjavító szerepel Röhögnömkell város közületi telefonkönyvében, és milyen ízű lesz a barna sör, ha tévedésből heringsalátát kevernek bele…