Káprázott már a szeme, és mennydörgő hangon felordított, mert torkig volt, de az Információ addigra már körülcsavarta háromszázezer mérföld papírszalaggal, úgyhogy moccanni sem bírt, és tovább kellett olvasnia, hogyan írta volna meg Milne a Micimackó második fejezetét, ha éppen fájt volna a foga, mire gondol a vénlánysága miatt szomorkodó bálna, és hogyan udvarolnak a sivatagi rókák, mit szuszog a telefonba a kis rinocérosz, és hogyan kell megfoltozni a kilyukadt szeneszsákot, és hány Iába van együttvéve Tányértalpú Dorkának és Zebulonnak, és milyen vérfagyasztó titok elárulásával késztette vad menekülésre királyi nagybátyját a szép Ifigénia hercegnő a krajnai kocsma előtt, és miért mondják, hogy garázst és darazsat, nem pedig darázst és garazsat, és hány kék folt lehet egyszerre egy sápatag bőrén. Aztán hosszú sorozat következett arról, hogy mi a különbség a bárga sarack és a sárga barack között, például hogy az előbbi kopasz, az utóbbi pedig molyhos, aztán hogy milyen szavak rímelnek a káposztás cvekelli szóra, és milyen vend nyelvű szitkokkal sértette vérig a mucsai Ulm pápa az ucsai Mulm antipápát, és mely lénynek van a teremtésben topáz szeme és lélekirtó szürke pillantása. Mohó ekkor már nagyon kétségbeesett, kézzel-lábbal kapálózva próbált szabadulni a papírhalom alól, de hiába; tépte, szaggatta a mérhetetlen papírszalagot, de olyan sok szeme volt, hogy valamelyik elé mindig került egy-két új információ, tehát akarva, nem akarva meg kellett tudnia, hogy mennyi monszunpótlékot kap egy házmester Indokínában, és miért mondogatják a flamingóföldi guzurmánok, hogy „öreg csibésznek sötét a város”. Ekkor csüggedten lehunyta valamennyi szemét, és mozdulatlanná dermedt az információlavina súlya alatt, a Démon azonban tovább árasztotta a tudnivalókkal teli papírszalagot. Ilyen szörnyű büntetés érte Mohót, az okleveles zsiványt, amiért olyan mohón vágyott mindenfajta ismeretre.
Máig is ott ül a zsivány szemetes pincéje mélyén, papírhegyek alatt, s a pince félhomályában ragyogó szikraként vibrál és táncol a briliáns írótű, mindazt feljegyezve, amit a Másodfajú Démon kihámoz a levegő molekuláinak ugrándozásából az öreg hordó mélyén; és a szerencsétlen Mohó, tehetetlenül nyögve az információözönben, kénytelen minden adatot tudomásul venni a pomponokról, bonbonokról, meg a saját, itt leírt kalandjáról, mert az is ott van valahol, valamelyik kilométer papírszalagon — éppúgy, mint minden más történet és jóslat mindarról, ami valaha megtörtént és történni fog, a napok kialvásáig; és nincs számára segítség, mert ilyen szigorú büntetést szabtak rá a mérnökök csúf útonállásáért — hacsak valamikor meg nem áll a dob, mert kifogy a papírszalag.
HETEDIK UTAZÁS
avagy a tökéletesség bajjal jár
A világegyetem végtelen, de határos, ezért a fénysugár, bármelyik irányba induljon is, évmilliárdok után visszajut kiindulópontjára, ha elég ereje van hozzá; s ugyanígy áll a dolog a csillagok és bolygók között keringő hírekkel is. Egyszer például valahonnan messziről Trurl fülébe jutott a hír, hogy van két hatalmas és jótékony mérnök, akik olyan okosak és tökéletesek, mint senki más a mindenségben; nyomban elsietett Klapanciuszhoz, az pedig megmagyarázta neki, hogy nem holmi titokzatos vetélytársakról szól a hír, hanem róluk magukról, csak előbb körüljárta a kozmoszt. De a hírnévnek megvan az a tulajdonsága, hogy a kudarcokról többnyire tapintatosan hallgat, még akkor is, ha a módfeletti tökéletesség okozta őket. Aki kételkedne ebben, gondoljon Trurl hetedik és utolsó utazására; erre magányosan indult, mivel Klapanciusznak határidős munkái voltak, s ezért nem tarthatott vele.
Az idő tájt Trurl fölöttébb elbizakodott volt, és a tisztelet jeleit, amelyekkel körülvették, egészen magától értetődőnek tekintette. Észak felé repült hajóján, mert azt a vidéket ismerte a legkevésbé. Sokáig repült az űrben, sorra elhúzott a csatazajtól hangos vagy halott csöndbe dermedt bolygók mellett, míg véletlenül felfigyelt egy apró, szinte mikroszkopikus bolygócskára, amely tulajdonképpen csak holmi elkallódott anyagmorzsának látszott.
Ennek a kőmorzsának a felszínén valaki fel-alá szaladgált, ugrált és furcsán hadonászott. Trurl elcsodálkozott ezen a magányosságon, aggasztották a kétségbeesés vagy a harag e különös gesztusai, ezért gyorsan leszállt.
Hatalmas termetű férfiú fogadta, tetőtől talpig iridiumból és vanádiumból volt. Zengő-bongó hangon mondta el, hogy ő Tartaroszi Kirúgtak király, Namarski és Fenebeléd országok uralkodója; ámde mindkét országának lakosait álnok királygyilkos düh szállta meg, letaszították trónjáról, s erre a kőmorzsára száműzték, hogy itt keringjen a gravitáció fekete örvényeiben az idők végeztéig.
Miután megtudta, hogy kivel van dolga, a száműzött király követelni kezdte, hogy Trurl, mint afféle hivatásos jótevő, haladéktalanul ültesse őt vissza trónjára. A visszatérés puszta gondolatára fellángoltak a szemei a bosszú édes előérzetétől, s acélujjai begörbültek, mintha máris hű alattvalói torkát szorongatnák.
Trurl nem tudta és nem is akarta teljesíteni Kirúgtak óhaját, mivel ez töméntelen bajt és bűnt vont volna maga után, valahogy azonban mégis meg akarta vigasztalni a kiebrudalt felséget. Hosszabb gondolkodás után kisütötte, hogy van megoldás: úgy intézhetné a dolgot, hogy a király is jóllakjon, és alattvalói is megmaradjanak.
Felgyűrte az ingujját, és híres mérnöki művészetével vadonatúj országot épített a királynak. Tele volt az városokkal, folyókkal, hegyekkel, erdőkkel és patakokkal, volt ege, felhői, hadseregei, csatamezői, bástyái, várai, ékes kastélyai; voltak benne napsütötte, tarkabarka hetivásárok fáradságos napok, áttáncolt éjszakát, hajnalig tartó mulatságok, fényes kivégzések. Beszerelt az országba egy pompás fővárost, csupa márványból és hegyikristályból, beépítette az agg bölcsek tanácsát, téli palotákat és nyári rezindenciákat, összeesküvőket, cselszövőket, dajkákat, titkosrendőröket, telivér hátaslovakat és a szélben vörösen lengő tollbokrétákat: aztán átszőtte az ország levegőjét harsonaszó ezüstfonalaival és ágyúlövések repedt dörejével, tett még hozzá egy marék árulót, egy marék hőst, csipetnyi szabadságharcost és prófétát, egy-egy darab messiást és nagy ihletkapacitású költőt, majd leült a kész ország mellé, s nekilátott a próbaüzemeltetésnek. Közben, parányi szerszámaival mesterkedve, adott még az ország asszonyainak egy-egy késhegynyi szépséget, a férfiaknak egy csipet komor hallgatást és duhaj kurjongatást, s hivatalnokoknak gőgöt és szolgalelkűséget, a csillagászoknak mámoros csillagnézést, a gyerekeknek nyafogást. És mindez együttvéve, szépen összeszerelve és kicsiszolva, egy dobozban foglalt helyet, amely nem is volt túlságosan nagy, csak akkora, hogy Trurl könnyedén fölemelhette. Ezek után az egészet Kirúgtaknak ajándékozta, hadd uralkodjék rajta örök időkig; persze megmutatta neki, hol vannak a picuri királyság kimenetei és bemenetei, hogyan kell háborúkat programozni, zendüléseket elfojtani, hogyan kell adókat kivetni és behajtani, megtanította arra is, hol vannak a miniatűr társadalom kritikus átmenetei, mennyi a palotaforradalmi és társadalmi feszültség megengedett maximuma és mennyi a minimuma.