— Véleményem a következő: minthogy illetékes bíróság nincsen, ügy sem lesz. Ezért sem megnyerni, sem elveszíteni nem lehet.
Trurl felugrott, öklével megfenyegette a jogtanácsost, de szavához híven nem bántotta. Elment Klapanciuszhoz, és mindenről beszámolt.
— Mindjárt tudtam, hogy reménytelen a dolog, de te nem hitted el — jegyezte meg Klapanciusz.
— Nem nyelem le ezt a szégyent — kardoskodott Trurl. — Ha jogi és bírósági úton nem szerezhetek érvényt az igazamnak, akkor majd másképpen állok bosszút azon a pimasz királyon!
— Kíváncsi lennék, hogyan. Adtál a királynak egy Tökéletes Tanácsost, aki mindent tud, a te elpusztításodat kivéve; ez a tanácsos minden bajt, fortélyt, csapást távol tart a királytól és országától, akármit forralsz is ellene. És ebben teljesen biztos vagyok, Trurl barátom, mert tökéletesen bízom mérnöki tudásodban!
— Ebben igazad van. Csakugyan úgy fest a dolog, hogy a Tökéletes Tanácsos megépítésével önmagamnak tettem lehetetlenné, hogy móresre tanítsam azt a cégéres gazembert. De mégiscsak kell lennie valami megoldásnak!! Addig nem nyugszom, amíg meg nem találom!
— Mit akarsz csinálni? — kíváncsiskodott Klapanciusz, de Trurl csak megvonta a vállát, aztán hazament. Sokáig ki sem lépett a házból, éjjel-nappal a fejét törte; hol a könyvtárban lapozgatott türelmetlenül, hol a laboratóriumban kotyvasztott titkos főzeteket.
Klapanciusz olykor meglátogatta, és álmélkodott, milyen makacsul igyekszik Trurl mintegy önmagát legyőzni, hiszen a tanácsos tulajdonképpen az ő része: saját értelmét építette belé.
Egyik nap aztán Klapanciusz, szokása szerint délután érkezve látogatóba, nem találta otthon Trurlt. A ház zárva volt, az ablakon zsalu, a gazdának semmi nyoma. Klapanciusz rögtön kitalálta, hogy Trurl megkezdte hadjáratát a tömkelegek királya ellen. Így is volt.
Mandarion eközben olyan boldogan zsarnokoskodott, mint még soha, mert ha éppen nem volt semmi jó ötlete, adott a tanácsos. Összeesküvéstől, cselszövéstől, ellenségtől nem félt. Vígan sanyargatta népét, és nem nő annyi szőlőfürt a tüzes déli lankákon, mint ahány akasztott állampolgár himbálózott az állami bitófákon.A tanácsosnak már négy ládája tele volt az érdemrendekkel, amelyeket terveiért kapott a királytól. A mikrokém, akit Trurl a tömkelegek országába küldött, azzal a jelentéssel tért vissza, hogy legújabb ötletéért, miszerint a palota előcsarnokát alattvalókból font koszorúkkal kell díszíteni, Mandarion király a tanácsost nyilvánosan a „lelkecském” megszólítással illette.
Trurl, aki a hadjárat tervét már kidolgozta, ekkor leült, és levelet írt a tanácsosnak, krémszínű papíron, amelyet egy eperfácska művészi rajza díszített. A levél tartalma egyszerű volt.
‘Kedves Tanácsos! — írta. — Remélem, jól megy a sorod, akárcsak nekem, sőt talán még jobban. Hallottam, hogy királyod bizalmával tüntet ki, arra kérlek tehát: gondol mindig a nagy felelősségre, amellyel a Történelemnek és az Államérdekeknek tartozol, s végezd kötelességedet buzgón és serényen. Ha nehezedre esnék a király valamelyik óhaját teljesíteni, alkalmazd, kérlek, az Extraerős Módszert, amelyre annak idején pontosan kioktattalak. Ha van kedved, írj néhány szót, de ne vedd rossz néven, ha nem válaszolok rögtön, ugyanis most tanácsost építek D. király számára, s ezért igen kevés az időm. Tolmácsold legalázatosabb tiszteletemet királyodnak. Melegen üdvözöl alkotód: Trurl’ A levél persze nem kerülte el a Tömkeleg Titkosrendőrség éber figyelmét. Tüzetesen megvizsgálták, de sem a papírban nem találtak titkos vegyszert, se a fácska rajzában nem sikerült rejtjelet fölfedezni. Ez a gyanús körülmény roppant izgalmat keltett a rendőrség főhadiszállásán. A levelet lefényképezték, lemásolták, sokszorosították, kézzel is átírták, majd az eredetit visszaragasztották, és átadták a címzettnek. A tanácsos elolvasta, és nagyon megijedt, mert rögtön rájött, hogy ezzel a húzással Trurl az ő kompromittálását, sőt talán likvidálását akarja elérni; nyomban beszámolt tehát a levélről a királynak, elmagyarázva, hogy Trurl akasztófára való csibész, aki kompromittálni akarja őt uralkodója szemében. Aztán hozzálátott a szöveg elemzéséhez, mert biztosra vette, hogy az ártatlan szavak sora csupán álarc, amely mögött valami fekete ármány rejlik.
Némi tanakodás után a királlyal is közölte, hogy fel akarja deríteni Trurl levelének titkos tartalmát, és ily módon leleplezni a cselszövést. Kapott kellő mennyiségű kémcsövet, lombikot, tölcsért és vegyszert, s hozzálátott a boríték és a levélpapír beható elemzéséhez. Mindezt persze a rendőrség felügyelete alatt; a buzgó rendőrök természetesen nem mulasztották el beszerelni a tanácsos lakosztályának falába a lehallgató berendezéseket és kamerákat.
Miután a vegyészettel kudarcot vallott, a tanácsos a szövegnek esett neki. Nagy táblákra másolta, és elektronikus számítógépek, logaritmustáblázatok és egy kézi számológép segítségével elemezni kezdte. Nem tudta, hogy közben ugyanezzel foglalatoskodnak a rendőrség legcsavarosabb elméi, magának a Rejtjeles Alakulatok Marsalljának vezérlete alatt. Minél tovább tartott a szakemberek meddő erőfeszítése, annál jobban nőtt a nyugtalanság a főhadiszálláson, hiszen valamennyi szakértő világosan látta, hogy az ennyire megfejthetetlen rejtjel a legravaszabbak közé tartozik, amelyeket valaha használtak. Elmondta ezt a Marsall az egyik udvari méltóságnak, aki rettentően irigykedett a Mandarion kegyeiben álló tanácsosra. Ez az udvaronc, aki semmire sem sóvárgott jobban, mint hogy megingassa a király bizalmát a tanácsos iránt, Mandarion fülébe súgta, hogy a tanácsos, lakosztályába zárkózva, éjjel-nappal a gyanús levelet tanulmányozza. A király a szemébe nevetett, és kijelentette, hogy ezt nagyon jól tudja, mert maga a tanácsos közölte vele. Az irigy udvaronc zavarba jött, elhallgatott, és futott a hírrel a Marsallhoz.
— Ó! — kiáltott fel az agg rejtjelész. — Hát még ezt is elmondta a királynak? Micsoda hallatlan agyafúrtság! És micsoda átkozottul ravasz rejtjel lehet az, hogy nem fél széltében-hosszában mesélgetni róla!
Azután megparancsolta csapatainak, hogy kétszerezzék meg erőfeszítéseiket. Mikor egy hét múlva sem jutottak eredményre, segítségül hívták Sifrián professzort, a titkosírások legkiválóbb szakemberét, a láthatatlan kszóbjelek megalkotóját. A professzor áttanulmányozta az inkriminált levelet, valamint a katonai rejtjelfejtők munkájának eredményeit, és kijelentette, hogy a próbálkozások és hibák módszerét kell alkalmazni, csillagászati méretű számítógépeket véve igénybe.
Követték a tanácsot, és kiderült, hogy a levelet háromszáztizennyolc módon lehet értelmezni.
Az első öt variáns így hangzott: „A csótány szerencsésen megérkezett Bürgefalváról, de a parázs kialudt.”
„A mozdony nagynénikéjét nyolckor várja a rántott ürüborda.”
„A barátfüle kézfogója elmarad, mert a molyok megették a hálósapkát.”
„Erre kakas, erre tyúk, erre van a gyalogút.”
Végüclass="underline" „Ha az egrest kínvallatás alá vetik, sok mindent ki lehet facsarni belőle.”
Sifrián professzor úgy vélekedett, hogy az utóbbi variáns a rejtjel kulcsa. Háromszázezer próba után kijelentette, hogy ha a levél valamennyi betűjét összeadják, majd levonják az összegből a nap parallaxisát és az esernyőgyártás évi növekedésének együtthatóját, a maradékból pedig köbgyököt vonnak, akkor a következő szó jön ki: „Krucafix.” A telefonkönyvben találtak egy Krucafux nevű állampolgárt. Sifrián úgy vélekedett, hogy a hiba szándékos, és csupán a nyomozás megnehezítését szolgálja. Krucafuxot letartóztatták. Miután hatodfokú meggyőzésnek vetették alá, bevallotta, hogy kapcsolatban áll Trurllal, sőt az rövidesen mérgezett szögeket és kalapácsokat küld neki az uralkodó agyonpatkolása végett. Miután ily módon megszerezte az árulás egyértelmű bizonyítékát, a Rejtjeles Alakulatok Marsallja a királyhoz rohant. Mandarion azonban továbbra is bízott a tanácsosban, és alkalmat adott neki a kimagyarázkodásra.