A tanácsos nem tagadta, hogy a levelet a betűk cserélgetése révén különféleképpen lehet értelmezni; mint mondotta, ő maga további ezerszáz variációt talált; erősködött azonban, hogy ennek nincs jelentősége, a levél egyáltalán nem rejtjeles, de bármiféle szöveg betűiből ki lehet hozni másfajta értelmes vagy annak látszó szöveget, s ezt anagrammának hívják. A permutáció és kombináció elmélete foglalkozik ilyen problémákkal. Az álnok Trurl, magyarázta a tanácsos, éppen azzal akarta őt gyanúba keverni, hogy rejtjel látszatát keltette, holott nincs semmiféle rejtjel. Krucafux polgártárs pedig teljesen ártatlan, vallomását a rendőrség meggyőzési szakemberei beszélték be neki, akiknek a szolgálati gyengédség módszereiben van bizonyos gyakorlatuk, no meg több ezer volt-nincs feszültségű nyomozógépek is állnak rendelkezésükre. A királynak nem nagyon tetszett, hogy tanácsosa így beszél a rendőrségről, és további magyarázatokat követelt. Erre a tanácsos fejtegetni kezdte az anagrammák, permutációk, kódok, szimbólumok, jelek titkait és az általános információelméletet, egyre bonyolultabban és mind kevésbé érthetően, úgyhogy a királyt végül is elöntötte a pulykaméreg, és tömlöcbe vettette. Röviddel ezután művészi képeslap érkezett Trurltól, az alábbi szöveggeclass="underline" ‘Kedves Tanácsos! Ne feledkezz meg a kék csavarokról. ha valami történne. Trurl’ Nyomban kínvallatásnak vetették alá a tanácsost, de semmit sem ismert be, makacsul hajtogatta, hogy mindez Trurl cselszövése; mikor a kék csavarokról faggatták, azt felelte, hogy ilyen őbenne nincsen, és semmit sem tud effélékről. Hogy szavait ellenőrizzék, szét kellett őt szerelni. A király engedélyezte a szétszerelést, és a kovácsok munkához láttak. Kalapácsuk alatt felhasadt a páncél, s néhány óra múlva olajtól csöpögő, apró csavarokkal mentek diadalmasan a király elé: a csavarokon valóban kék festék nyomai látszottak. Ennélfogva, bár a kivizsgálás folyamán a tanácsos teljesen megsemmisült, a király megnyugodott, hogy helyesen járt el.
Egy hét múlva maga Trurl jelent meg a palota kapujában, és kihallgatást kért. A királynak eredetileg az volt a szándéka, hogy ha még egyszer előkerül, szó nélkül lenyakaztatja, de ekkora pimaszság láttán elámult, és megparancsolta, hogy vezessék elé a mérnököt.
— Király! — szólt amaz, mihelyt belépett az udvaroncokkal zsúfolt trónterembe. — Megépítettem neked a Tökéletes Tanácsost, te pedig arra használtad fel, hogy megfosszál illő béremtől. Azt hitted, némi joggal, hogy az a hatalmas értelem, amellyel megajándékoztalak, minden támadástól megvéd, és az én bosszúmat is elhárítja majd. Nos, én valóban okos tanácsost építettem neked, de téged magadat nem tettelek okossá, és ez az, amire számítottam. Az okos tanácsokat ugyanis csak az képes megfogadni, aki maga is legalább egy kicsikét érteImes. Éles elméjű, tudós és kifinomult módon nem semmisíthettem volna meg a tanácsost. De megtehettem primitív, faragatlan és szinte már valószínűtlenül ostoba módon. A levelekben nem volt semmiféle rejtjel, a tanácsos mindvégig hű volt hozzád; a csavarokról, amelyek a vesztét okozták, semmit sem tudott. Szerelés közben ugyanis véletlenül bepottyantak a festékes bödönömbe, és ez utóbb — a legjobbkor — véletlenül eszembe jutott. Így győzte le a butaság meg a gyanakvás az észt meg a hűséget, és így írtad alá önmagad ítéletét.
Most megadod a száz zsák aranyat, amivel tartozol, és másik százat az időért, amit elvesztegettem, hogy behajtsam a követelésemet. Ha nem adod meg, elpusztulsz egész udvaroddal együtt, hiszen nincs már tanácsosod, aki megvédhetne tőlem!
A király felüvöltött dühében, intett, s az őrök rárohantak a vakmerőre, hogy felkoncolják. De szuronyaik úgy hatoltak át a mérnök alakján, mintha levegőből volna. Riadtan hőköltek hátra az őrök, Trurl pedig felkacagott: — Szurkálhattok, ahogy tetszik, mert én itt csak látszat vagyok, távtelevíziős módszerrel alkotott képmás, valójában magasan a bolygótok fölött keringek űrdereglyémen, és rettenetes bombákat dobok a palotára, ha meg nem kapom a járandóságomat.Alig fejezte be szavait, szörnyű robbanás rázta meg a palotát; az udvaroncok eszük nélkül menekültek, a király pedig, tajtékozva dühében és szégyenében kénytelen volt kifizetni Trurl járandóságát.
Mikor Klapanciusz a hazatért Trurltól meghallotta, hogyan végződött az eset, megkérdezte barátját, miért alkalmazta ezt a primitív és — mint ő maga nevezte — ostoba módszert, mikor valóban rejtjeles levelet is küldhetett volna?
— Ha van rejtjel, azt a tanácsos könnyebben kimagyarázta volna a király előtt, mint azt, hogy nincsen — felelte a csavaros eszű mérnök. — Mindig könnyebb bevallani egy tettet, mint bebizonyítani, hogy nem követték el. Ha van rejtjel, akkor tiszta az ügy; de nem volt, és ez okozta a bonyodalmakat, hiszen kellő átcsoportosítással bármilyen szövegből lehet anagrammákat faragni, és rengeteg ilyen kombináció lehetséges; ennek tisztázása azonban színigaz, de bonyolult magyarázatot igényel, amelyet — ebben biztos voltam — a király korlátolt elméje képtelen felfogni. Valaki egyszer azt mondta, hogy kimozdítja helyéből a bolygóját, ha kap egy szilárd pontot rajta kívül. Így voltam én is.
Tökéletes értelmet kellett megingatnom, tehát rajta kívül álló szilárd pontot kerestem, és ez a butaság volt.
Az első gép ezzel befejezte meséjét, mélyen meghajolt Zsenialon és a hallgatóság előtt, majd szerényen visszavonult a barlang sarkába.
A király megdicsérte a tanulságos történetet, majd megkérdezte Trurltóclass="underline" — Mondd, mérnököm, vajon géped azt meséli, amire te megtanítottad, vagy ismereteinek forrásai rajtad kívül vannak? És hadd jegyezzem meg azt is, hogy az elhangzott történet, bármilyen épületes és bájos, befejezetlennek rémlett, hiszen semmit sem tudtunk meg a tömkelegek és buta királyuk további sorsáról.
— Uram — felelte Trurl —, a gép igazat mesél, mivel információs tápegységét indulásunk előtt saját fejemre kapcsoltam, s onnét merítette az emlékeimet. Ezt azonban önállóan tette, nem tudom tehát, hogy emlékeim közül mit raktározott el; ennélfogva nem mondhatjuk, hogy bármire szándékosan tanítottam volna, de azt sem, hogy ismereteinek forrásai rajtam kívül vannak. Ami a tömkelegeket illeti, a történet valóban nem szól további sorsukról, mivel mindent el lehet mesélni, de nem mindent lehet elrendezni. Ha az, ami most történik, nem valóság volna, hanem csupán magasabb szintű elbeszélés, amely keretként foglalja magában a gép meséjét, egy hallgató megkérdezhetné, miért vagytok te és barátaid gömb alakúak, holott ez a gömb alak, úgy rémlik, semmilyen funkciót nem tölt be a történetben, s így teljesen fölösleges adalék…
Elámultak a király barátai a mérnök éles elméjén, maga a király pedig széles mosollyal felelte: — Szavaidban sok az igazság. Ami pedig formánkat illeti, elmondhatom neked az eredetét. Hajdanában, nagyon régen, más volt az alakunk, illetve őseink alakja, mivel ők a sápatagoknak is nevezett kocsonyás lények akaratából keletkeztek, akik saját képükre és hasonlatosságukra építették őket; annak idején volt karjuk, lábuk, fejük és törzsük, amely mindezt összefogta. De alkotóiktól megszabadulva, önnön formájukban el is akarták törölni e származás nyomait, ezért őseim nemzedékei lassacskán átalakultak, s végül gömb alakúak lettek; nem tudom, jó ez vagy rossz, de mindenesetre így történt.