Fiatal asszony, bő, fehér ruhában, kezét a térdén összetéve ül, kissé feltartott arcát gondosan fésült szőke haj keretezi. Sima, domború homloka, vékony, ívelt szemöldöke és vidám, hamiskás szeme összhangban van telt ajka mosolygós körvonalával. Magas nyakát több soros rózsaszínű igazgyöngy fogja körül, amely leér a közelmúlt évek divatja szerint mélyen dekoltált mellére. Egész alakjából a fiatalság gondtalan öröme sugárzik. Mintha az emberiség halhatatlan meséinek Tavasz tündére jelent volna meg a csillaghajó fülkéjében, hogy elhozza az űrhajósoknak a beteljesülő boldogságnak azt a különős sejtelmét, amelyet csak a nagyon fiatalok éreznek a Föld minden illatával, ragyogásával teli, friss szél járta tavaszi virágzáskor.
Ezzel az érzéssel ment ki Csedi a fülkéből, amikor Grif Rift kikapcsolta a sztereoplasztikus képet, és némán, mozdulatlanul állt a szürke fényben. Csedi, könnyeivel küszködve azon csodálkozott, milyen nagy hatást tett rá a híres mérnök elhúnyt szerelmének a látása. „Az Összekulcsolt Kezek Korának szociológusa — mondta magának —, mi történt veled? Vagy valóban a MVK asszonya lesz belőled, szánakozó, minden szenvedés iránt fogékony? Gondolj arra, vajon ez hasznossá válik-e azokban a nehéz napokban, amikor belemerülsz a Tormansz életébe?” Már rég elhatározta, hogy egyszerű tormansz nőként tartózkodik majd a bolygón, nem mint vendég, nem mint tanító, inkább mint tanítvány. Nem különbözni akar, hanem idomulni, elvegyülni abban a néptömegben, amelyet a Cefeusz-expedíció felvételein látott. A magasabb rendű társadalmi formák szociológusa számára a legfontosabb parancsolat, hogy ne kívülről alkosson véleményt, hanem belülről. Fay Rodisz helyesli a tervet, csupán az a kikötése, hogy véglegesen a Tormanszon dönt…
Grif Rift megtartotta ígéretét. Csedi behúzódott a karosszék mélyébe. A pilótafülkében minden hely foglalt volt. A vezérlőasztalok félkörének közepén ült Grif Rift, kissé hátrább és jobbra Div Szimbel, aki olyan volt, mint egy birkózó kőszobra. Balról Szol Szain figyelte összehúzott szemmel a képernyők felső sorát. Szikár arcán erősen kiálltak a pofacsontok, állán mély ránc futott körül egyik orcájától a másikig. A két asztronavigátőr a vezérlőasztal bal végén ült, közönyös arckifejezéssel igyekezve kimutatni, hogy ők mindent elvégeztek. Csedi Daan a helyéről profilból láthatta Fay Rodiszt, aki a „vendég”székben ült, két méternyire az annihilátor-mémök mögött. Az expedíció vezetője tökéletesen nyugodtnak látszott, de a jó szemű Csedi észrevette, hogy Fay izgatott.
„Szintén először” — gondolta Csedi, s hátranézett a zárt ajtóra. A személyzet többi része, Gén Atal kivételével, a biovédelmi kamrában tartózkodott, amely Neia Holly és Eviza Tanet hatáskörébe tartozott. Gén Atal egyedül volt a kupola alatti szűk fülkében, a pilótafülke fölött, ahová mint pólusba futottak össze a mínusz-mező erőfeszültségeinek, hőmérsékleti deformációinak és gömbsűrűség visszaverőinek vonalai. Csedi Daan élénk képzelete ősi harcosnak látta a páncélvédelmi mérnököt, aki pajzsával fedezve magát, kész elhárítani az ellenség minden váratlan támadását. Tulajdonképpen így is volt, csak kard és tőr markolata helyett a mérnök ujjai sokkai hatásosabb fegyverek fogantyúit tartották.
A csöndet az OESZ-akkord három hangja törte meg. Grif Rift Szol Szain felé fordult, és intett neki. Az OESZ éneke elnémult, olyan csönd lett, hogy úgy tetszett, mintha a körkörös látást biztosító képernyőkön, bal oldalt, a galaktikai középpont irányában, zizegne és zengene az a temérdek fényes csillag. Jobbról, világegyetemünk külső ága mentén, tűszerű égitest összekuszált szálai húzódtak.
Grif Rift újabb intésére Div Szimbel változtatott a csillaghajó irányán. Az elülső képernyőkről lassan kihúzódott a világító gáz vadul gomolygó köde, a gömbhalmaz sűrű fényétől megvilágított sötét anyagfelhő szegélye és a Hattyú szétszóródó fénye. Közvetlen közel kerültek a kozmosz vaksötét éjszakájához, mérhetetlen messzeségbe űzve a távoli csillagok és galaktikák halvány fényeit. Ez azt jelentette, hogy az űrhajó „orra” a Hiúz csillagkép felé fordult és közeledett a repagulumhoz, amely mintegy válaszfal volt a világ és antivilág, a Sakti és a Tamasz görbülete között.
Div Szimbel elfordított egy kis piros kereket, amely a vezérlőasztalból kiálló kúpon ült. A csillaghajó megremegett, az enyhe gyorsulás Csedit a karosszékbe nyomta. A képernyők alsó szegélye vibrálni kezdett, a működő neutrontölcsérek visszfényei elhomályosították az éles csillagfényeket. Grif Rift felkattintott valamit, éles jelzőhang harsant fel az űrhajó valamennyi helyiségében, s a képernyőkön fellobbanó kék fényre Csedi és Fay Rodisz megremegett. Mindkét nő ösztönösen eltakarta kezével az arcát, amíg meg nem szokták a színek változását, a világoskék és a sötétkék örvénylését a csillaghajó kupoláján. A pilótafülke elsötétült, mintha a sötétség tavába merült volna, amelyet sebesen áramló fény borít be.
Négy óriási kerek skála gyulladt ki egymás fölött a függőleges közfalon, amely elválasztotta a vezérlőasztalok ívelt tetején levő két képernyőt. Grif Rift intett Div Szimbelnek, és a mérnök-pilóta sietve visszacsavarta a piros kereket.
Csedi Daan inkább sejtette, semmint érezte, hogy a szferoid fülke forog, a számlapokon narancssárga fények vibráltak, a jókora mutatók remegve és külön-külön inogva balra mozdultak. Grif Rift a vezérlőasztal fölé hajolt, s ujjai, amelyeket csak a számlapok visszfénye világított meg, oly sebesen mozogtak a műszerek billentyűin, mintha egy kiváló muzsikus játszana rajtuk. A mutatók ideges remegése lassan megszűnt, s a képernyők jobb oldalára kezdett bekúszni a sötétség. Nem a Föld éji sötétje volt ez, amely telítve van az élet levegőjével, illataival és hangjaival. Nem is a kozmikus tér sötétsége, amelynek feketeségéhez mindig hozzátartozik a végtelen tér. A csillaghajóra olyasvalami kúszott rá, amit az ember érzékeivel és az értelmével nem tud felfogni, nem rendelkezik az ember számára megszokott egyetlen tulajdonsággal sem, ami még elvont fogalommal sem határozható meg. Nem anyag és nem tér volt, nem üresség és nem felhő. Olyasvalami, amibe az emberi érzetek egyszerre belesüllyednek és tiltakoznak ellene, szörnyű rémületet okozva. Csedi Daan belekapaszkodott a székbe, összeszorította a fogát, ősi félelem lett úrrá rajta. Minden ízében remegett, pillantása Grif Rift hosszúkás, komor arcára tapadt. A férfi mozdulatlanul hajolt műszerei fölé. A feje fölött a négy számlap most halványsárga lángban égett. Élesen kivált a mutatók hegye — kettő felfelé, kettő lefelé nézett —, amint a függőleges vonal felé kúszott. Mikor a mutatók elérték a vonalat, a csillaghajó megrázkódott. Csedi szeme elé egy pillanatra feledhetetlen, csodálatos látvány tárult: égő csillagok sugárküllős felhői, sávjai és gömbjei egészen a számlapok függőleges oszlopáig, balra pedig a sötétség mindent betöltő fala.
Hirtelen minden kihunyt. Az esés, a támasz és menekvés nélküli zuhanás érzése nehezedett rá Csedi tudatára. Az idegek pattanásának gyötrő érzése hisztérikus és tébolyult kiáltozásra kényszerítette a lányt. Valójában csak hangtalanul mozgatta ajkait. Úgy rémlett, hogy egész lénye elpárolog, akár egy csepp víz. Azután jeges hideg dermesztette meg lent a mélységben, ahová vég nélkül zuhant…
A testi épség érzetével öntudata is visszatért. Erősítő gázkeverék lengte körül lágyan verejtékes arcát. Csedi, attól félve, hogy megint átéli a tudat felbomlását, lassan a jobb oldali képernyőkre emelte a szemét. Semmit sem látott, csak zavaros és szürke ürességet. Balra, ahol az imént a galaktikai középpont milliónyi napjának fényereje világított, szintén a szürke semmi volt. Pillantása találkozott Fay Rodiszéval, aki halványan elmosolyodott, s látva, hogy Csedi mondani készül valamit, ujját az ajkára tette.