Hogy gondolkodó lényt kapjunk, az evolúció spirálja mind szorosabbra csavarodik, mert a lehetséges feltételek folyosója egyre szűkül. Igen bonyolult szervezetek alakulnak ki, amelyek mindjobban hasonlítanak egymáshoz, bár a tér különböző pontjain keletkeztek. A gondolkodó szervezet szükségképpen és mint egyén nyilvánul meg, ellentétben a fejlődés gondolat előtti szintjén a társadalom olyan integráns tagjával, mint a hangya, a termesz és kollektív létre alkalmas állatok. A gondolkodó egyén tulajdonságai bizonyos mértékig ellentétben állnak az emberiség szociális szükségleteivel. Akár tetszik, akár nem, így történt a Földön az emberré válásban, következésképp önöknél is. Ez nem nagyon szerencsés az infemó megszüntetése szempontjából, de mikor ezt megértettük, eljutottünk arra a gondolatra, hogy most már tudatosan tovább kell csavarni, szűkíteni a spirált, korlátozni az egyéni érzések és törekvések szétszórtságát. Ebből következik a kommunista művészét és tudomány komolysága, szigorúsága, ami a magasabb kategóriájú emberek és társadalmak megkülönböztető vonása.
Ha a társadalom spiráljának összecsavarása helyett ennek az ellenkezője történik, akkor tömegestül bukkannak fel az anarchista személyiségek (különösen az élet könnyebb feltételei közt), ennek megfelelően az alkotó munkában is megkezdődik a szétszórtság: szétdarabolt alakok, szavak, formák. Az ilyen alkotások elterjedtsége alapján meg lehet állapítani a társadalom hanyatlásának időszakait — a kiegyensúlyozatlan, fegyelmezetlen emberek korszakait. A lan-lah tudományban különösen megmutatkozott a kiegyensúlyozatlan jelleg, és ennek következtében — nem találták meg a helyes utat. — Vir Norin megállt, majd azt mondta: — Bocsánat, nem kívántam társadalmi kérdéseket érinteni, de úgy látszik, mi a Földön nem tudunk másként gondolkodni, mint szem előtt tartva a fő célt: az emberek nyugalmának, örömének és alkotó munká-jának védelmét!..
A Tormansz tudósai Vir Norin beszédének befejezését komór hallgatással fogadták. Se szóval, se mozdulattal nem fejezték ki érzéseiket, miközben Vir, akit meglepett a hallgatóság reagálása, lejött az emelvényről. Meghajolt és elhagyta a termet; minden idegszálával érzékelte a kiváltságos hallgatóság ellenségességét. Amint becsukta maga mögött az ajtót, zavaros moraj támadt. Természetesen senki sem kísérte ki, és Vir Norin, aki utálta a búcsúzási ceremóniákat, még örült is, hogy időt takarított meg, és hamarabb viszontlátja Szu-Tet. Fél óra múlva hazaért. Homályos aggodalom szorongatta szívét: valami rosszra kell felkészülnie, és ez a rossz összefügg a fizikatechnikai intézetben tartott előadásával. Igen, hatással volt a tudósokra. De milyen hatással? Nem úgy viselkedett, ahogy elvárták, nem tudott megmaradni a Jan-Jah „tiszta” tudományáriak keretei között. Tael azonban éppen az ilyen felszólalás szükségességét hangsúlyozta… Beszélnie kell Rodisszal, ő távolabb lát a jövőbe.
Vir Norin balsejtelmei rögtön elmúltak, amint meglátta SzuTét. Sose hitte volna, hogy ilyen nagy boldogság lehet egy ilyen kis szobában. Szu-Te arcáról odaadó szerelem sugárzott.
Szu-Te gyakran énekelt, és rendszerint nagyon szomorúval kezdte. Beavatta Virt gyermekkori álmaiba, ifjúkori élményeibe. Aztán újra énekelt, úgy fürkészve a jövőt, mint ismeretlen messzességbe lassan hömpölygő, sötét folyót. S Vir ilyenkor szeretett volna mindenről megfeledkezni, hogy minél tovább maradhasson Szu-Tevel.
Ez azonban csak álom: túlságosan bonyolult a helyzet az idegen bolygón, ahol ő az ellenállás és az emberséges létért, az infernóból való kiszabadulásért folyó harc születő erőinek katalizátora lett! Még egy nehéz perc vár rá, amikor a csillaghajó a barátaival elindul haza. A várakozás kínozta Vir Norint, bár tudta, hogy még jó néhány napig együtt dolgozhat Rodisszal, és gyakran láthatja az SDF segítségével a csillaghajó személyzetét.
Így gondolta Vir Norin, de tévedett.
Amikor elhagyta az intézetet, a vitatkozók tömegéből kivált egy alacsony férfi, akinek olyan sárga volt a bőre, mintha beteg volna. Pedig makkegészséges volt, csak abból a népcsoportból származott, amely az elülső félteke magas szélességi körein élt. Nar-Jang volt, a híres asztrofizikus. Felsietett harmadik emeleti dolgozószobájába, bezárkózott, és dohányfüsttel élénkítve magát, számításokat végzett. Arca hol gúnyos mosolyra torzult, hol gonosz örömre derült. Végül felkapta jegyzeteit, és elment a Főtanács fogadó helyiségébe, ahonnan a legfontosabb beosztású főtisztviselőket nagy horderejű, halaszthatatlan államügyekben fel lehetett hívni.
A képernyőn megjelent egy gőgös „kígyós”.
Nar-Jang kérte, hogy kapcsolják a bolygó urát. A titok, amelyet megfejtett, olyan nagy és fontos, hogy csak magának Csoio Csagasznak mondhatja el.
A „kígyós” sokáig merőn bámulta az asztrofizikust, valamit latolgatott, végül gonosz és ravasz arca valami mosolyfélére húzódott.
— Rendben van! Várni kell, megérted, ugye.
— Hogyne, megértem…
— Akkor várj!
A képernyő elsötétült, Nar-Jang pedig elterpeszkedett egy kényelmes karosszékben, és átadta magát ábrándjainak. Ezért a bejelentésért kitüntetik a „Kígyó és Bolygó” rendjellel, a „Tudós Kígyó” címmel, szép házat kap az egyenlítői tenger partján, és Gae Od-Timfift, a híres táncosnő, akit régóta őstromol, a karjába hull…
Az ajtó hirtelen kivágódott. Két jól megtermett „lila” rontott be. Mielőtt az asztrofizikus észbe kapott volna, kirángatták karosszékéből, hátracsavarták kezét, és a kijárat felé húrcolták. A megrémült és felháborodott Nar-Jang segítségért kiabált, fenyegetőzött, hogy panaszt tesz magánál Csoio Csagasznál. Kapott egy ütést a fejére, elhomályosult a tudata. Már a gépkocsiban tért magához, amely vadul ugrált a hepehupás úton. Megpróbált érdeklődni, hová viszik és miért. Egy jókora pofon véget vetett a kérdezősködésnek.
Egy vasfallal körülvett, sötétszürke ház zárt kapuja előtt kicibálták a kocsiból. Nar-Jang remegni kezdett. A főváros lakói rettegtek Gén Sínek, Csoio Csagasz első és legfélelmetesebb munkatársának rezidenciájától. Az asztrofizikust futólépésben levitték az alagsorba. Az őrök egy pillanat alatt levagdosták ruhájáról a kapcsokat, elvették nadrágszíját, és felhasították az ingét. A peckes, szikár tudósból ágrólszakadt, toprongyos alak lett. Ijedten kapott lecsúszó nadrágja után. Hátba bökték, hogy induljon, a félelemtől és a dühtől részketve hamarosan ott állt egy nagy asztal előtt, amelynél Gén Si ült. A bolygó második embere szívélyesen elmosolyodott, és Nar-Jang önbizalma visszatért.
— Embereim túlbuzgóak voltak — mondta Gen-Si. — Látom, nem pontosan adták át nektek a parancsomat — fordult a liIákhoz. — Ő nem bűnös, hanem fontos tanú.
Gén Si némán szemügyre vette a sárga bőrű asztrofizikust, majd halkan így szólt:
— No, mondd el, mit akartál jelenteni! Remélem, valóban fontos ok miatt akartad zavarni a bolygó urát, mert különben…
— A bejelentés annyira fontos, hogy csak magával a legfőbb úrral közlöm — mondta keményen a tudós.
— Ő el van foglalva, és megparancsolta, hogy két napig ne zavarják. Beszélj, de gyorsan!
— Vele szeretnék találkozni. Nagyon mérges lesz, ha valaki másnak mondom el.
— Én nem valaki vagyok — mondta komoran Gén Si —, és nem tanácsolom, hogy makacskodj.
Nar-Jang nem szólt, megpróbálta leküzdeni rettegését. Addig úgyse mernek vele semmit csinálni, amíg a titok a birtokában van, különben magával viszi a sírba.