Jó ötlet lenne megállapodni Csagasszal, hogy Vir Norin a következő űrhajó megérkezéséig legálisan ittmaradjon a Jan Jah bolygón mint történész, megfigyelő és tudósító. Vagy még jobb lenne azt mondani, hogy a másik csillaghajó késik, s az asztronavigátor ittmarad, hogy megteremtse vele az összeköttetést és segítse a leszállásban. így egy ideig nyugodtan élhetne Vir Norin…
Hirtelen úgy érezte — először, amióta a Tormanszon van —, hogy halálos veszély fenyegeti.
Az ellenség már közel lehetett. A tanácskozás és a Vir sorsán való töprengés annyira lekötötte, hogy érzékei eltompultak, egy órával vagy többel is később észlelte a veszélyt. Odahívta Taelt, és elmondta neki aggodalmait. A mérnök figyelmesen ránézett, és végigfutott a hátán a hideg. A földi asszony barátságos, szinte kedves óvatosságát félelmetes elszántság váltóttá fel.
Rodisz azt javasolta, hogy a jelenlevők a két hosszú folyósón távozzanak. Ő előzőleg ellenőrizte, nem állítottak-e csapdát. Senki sem kerülhet a „lilák” karmai közé, mert egyetlen szálon elindulva eljuthatnak mindenkihez.
Tael kíséretében sietve felment, Vir Normt hívta, de múltak a percek, és nem kapott választ.
— Megpróbálok összeköttetésbe lépni Csagasszal — mondta Taelnek a hálószobájába vezető lépcső aljánál.
— Nagy Kígyó és Kígyó-Villám! Csagasz elvonult. Most már értem…
— Hogyhogy elvonult? — Rodisz emlékezetében hirtelen felvillant a titkos raktár, ahol a Földről hozott dolgokat őrizték.
— Két napra elvonult titkos rezidenciájába, és szokása szerint átadta a kormányzást Gén Sínek.
— Tehát Csoio Csagasz távollétében el akarnak fogni minkét. Kínzásokkal kényszeríteni, hogy tegyünk értük valamit, sőt az is lehet, hogy egyszerűen megölnek, hogy az űrhajó Csagaszon álljon bosszút. Tael, kedves mentse meg Vir Norint. Vigye ki az SDF-et a szentélyből, és lépjen összeköttetésbe vele. Otthon van, beszélje meg vele, hogy rejtőzzön el. Gyorsan, Tael, nem szabad késlekedni. Először engem próbálnak elfogni. Gyorsan! Én is hívom őt a szobámból.
— Hát maga, Rodisz? Mi lesz, ha sikerül nekik?
— A tervem egyszerű. Védekezni fogok az SDF-fel, amíg nem beszélek a csillaghajóval. Adja meg annak a helynek a koordinátáit, ahol a korongrepülő Csedi sebesülésekor leszállt. A korongrepülő felkészítéséhez másfél óra szükséges. Újabb húsz perc, amíg Grif Rift iderepül. A kilenclábú elemei öt órára elegendőek. Bőven van még időm. Ha elbújtatta Vir Norint, térjen vissza a kilenclábúval, és várjon a negyedik folyosó kijáratánál. Beállítom az SDF-emet önmegsemmisítésre, és lemegyek. Ne féljen, a robbanást úgy irányítom, hogy ne tegyen az épületben kárt, nehogy felfedezzék a föld alá vezető járatot. Ez még hasznunkra lehet.
— Én nem félek semmitől. Magát féltem, Rodisz, csillagom, szerelmem!
— Menjen, Tael. Nehogy elkéssünk Norin megmentésével.
— Engedje meg, hogy felmenjek magával! Két perc az egész. Meg kell győződnöm, hogy nem lopakodtak-e be a szobájába.
— Nem tudnak.
Nagyon óvatosan tolták el a falblokkot Rodisz sötét hálószobájában. Rodisz a másik szobába nyíló ajtóhoz lopódzott. Meghallotta a kilenclábú erős zúgását, és belesett. A folyosóról nyíló, sarkig tárt ajtónál emberek álltak fekete köpenyben, csuklyában és kesztyűben, az éjszakai büntető különítményesek. A folyosó tele volt „lilák”-kai. A hátulállók valami súlyos tárgyat vonszoltak, az elülsők pedig mozdulatlan sorfalat álltak, nem próbáltak se lőni, se rohamra indulni.
Fay Rodisz visszahúzódott a hálószobába.
— Siessen, Tael!
A mérnök a nyitva hagyott bejáró felé indult, és visszanézett. Hűség és szerelmes alázat tükröződött a szemében.
Rodisz átölelte és megcsókolta.
A mérnök lefutott a meredek lépcsőn, Rodisz pedig elzárta a nyílást.
A főváros lakói korán lefeküdtek, s ebben az órában a „hél” negyedben csend uralkodott. Vir Norin hirtelen felébredt. A szobában alig hallatszott az alvó Szu-Te egyenletes lélegzése. Fojtott hang szólította a sötétbőclass="underline" „Vir, Vir, ébredjen! Ébredjen, Vir! Veszély!”
Vir felugrott, egy pillanat alatt kiment a szeméből az álom. — Rodisz! Mi történt?
Felkeltette Szu-Tet, beszaladt a másik szobába, bekapcsolta a kilenclábút, és megpillantotta Rodisz sötét szobáját. Néhány perc múlva a kép eltűnt, majd megjelent Tael…
Rémület és lelkesedés fogta el Szu-Tet, amint vadul száguldottak az SDF-en a Bölcsesség Központja sötét utcáin. A kilenclábún csak egy ember fért el, Vir Norin a karjában tartotta a lányt. A városszéli útelágazásnál az asztronavigátor megállt. Tael tanácsára nagy kört írt le, bepermetezte a talajt különleges vegyszerrel, amelyet egyszer a mérnöktől kapott. Az állám vezetői elől eltitkolt találmánynak az volt a sajátossága, hogy hosszú időre megbénította a szaglóidegeket. Most már nem kell félnie a kutyáktól, ha a nyomukba eresztik őket. Alig két kilométernyi út volt hátra a korongrepülő leszállási helyéig.
Eközben Rodisz előjött a hálószobából. Az emberek észrevették. Nyüzsgés támadt, mutogattak rá, integettek a hátul állóknak. Rodisz erősebb fokozatra kapcsolta a védőteret, és az űrhajót hívta. Annál a táblánál, amelyen már csak két földlakó és Tael zöld fénye égett, ott ült Menta Kor. Rögtön felébresztette Grif Riftct. A parancsnok riadóztatta a csillaghajó személyzetét. Hozzáláttak a korongrepülő előkészítéséhez. Rift izgatottan kérte Rodiszt, ne várjon tovább, menjen le a föld alatti üregbe.
— A kilenclábú elboldogul maga nélkül. Már régóta féltem valami hasonlótól, s mindig csodálkoztam, hogy miért ment bele ebbe a játékba Csoio Csagasszal.
— Ez most nem az ő műve.
— Annál rosszabb. Minél hitványabb alakok a hatalom birtokosai, annál veszélyesebbek. Haladéktalanul odarepülök. Derűs ég! Hát igazán itt lesz végre az űrhajón, nem pedig a Tormansz poklában?
— Nagyon aggódom Vir miatt.
— Vir ott ül a leszálló téren a fák alatt. Induljon már, Rodisz!
— Megyek, ne szakítsa meg az összeköttetést, figyelje a szóbát. Szeretném tudni, meddig tart ki a hűséges kilenclábú. Mi már a „Sötét Láng”-ról búcsúzunk el tőle.
Rodisz felvette az asztalkáról a jegyzettekercset, csókot dobott Grif Riftnek, és bement a hálószobába.
Olyan fülsiketítő sivítás hangzott fel, hogy Rodisz egy pillanatra megdermedt. A védőtéren túl, mint egy szörnyeteg pofája, ismeretlen szerkezet bújt elő. Feltépte a védőteret, az ablakhoz, a kilenclábú mellé dobta Rodiszt.
Grif Rift belekapaszkodott a műszerasztal szélébe, félelemtői eltorzult arccal meredt a képernyőre.
— Rodisz! Rodisz! — próbálta túlkiabálni a sivítást. — Kedvesem, mondja meg, mit tegyek?
Fay Rodisz letérdelt az SDF előtt.
— Késő, Grif! Végem van. Grif, parancsnokom, hallgasson rám, könyörgök, megparancsolom: ne álljon bosszút értem! Ne kövessen el erőszakot. Nem szabad a Földről szőtt álom helyett gyűlöletet és rémületet ébresztem a tormanszi népben. Ne segítsen azoknak, akik gyilkolni jöttek büntető istenként, ami az ember legrosszabb kreációja. Ne tegye fölöslegessé áldozatainkat! Repüljenek el! Haza! Hallja, Grif? — Űrhajó — start!
Rodisznak már nem jutott ideje, hogy a kedves Földre emlékezve keressen vigaszt. Eszébe jutottak a Tormansz vakmerő sebészei, akik a feltámasztás hívei voltak, tudta, hogy nem szabad a szokásos módon meghalnia. Egy percnyi késleltetéssel robbanásra állította be az SDF-et, óriási akaraterővel megáilította a szívét, és a kilenclábúra zuhant.