A földi emberek külseje rendkívüli változatos volt, különösen a Közös Munka Korában, mikor a legkülönbözőbb fajok és nemzetiségek összeolvadása már megkezdődött. A Nagy Gyűrű Korára a földi embertípus már tökéletesebb lett, eltűnt a Közös Munka Korának sokféle típusa.
Veda Kong a láthatatlan hallgatóság felé fordult:
„Két dal következik az MVK háborús korszakából. Tir Tviszt fordította le őket nemrég. A dallam változatlan.”
Egy kéz könnyű húros hangszert nyújtott át Vedának. Veda ujjai zengő hangokat csaltak ki belőle.
„Könyörgés golyóért” — jelentette be Veda, és mély, erős hangja betöltötte a palota nagy szobáját.
A dal könyörgés volt valamilyen istenhez, hogy küldjön pusztulást a csatában, mert az ember életének nincs értelme.
„Halálos golyót küldj énfelém, hiszen kegyességednek nincs határa” — ismételte Csedi. — Milyen társadalom az, amelyben egy nyilvánvalóan nyugodt és bátor ember odáig jut, hogy golyóért fohászkodik.
A másik dal még hihetetlenebb volt:
— Csak a halott boldog! Repülőgépek szállnak, Ágyú dörög, a föld tankok alatt remeg. Golyózápor csattog, megreszketnek az élők, És nőnek a hullahegyek…
Veda Kong a búsan és félelmetesen zengő húrok fölé ha-jolva dalolt.
Mihelyt eltűnt a kép, Fay Rodisz felállt, és szomorúan így szólt:
— Veda Kong mélyebben átérezte, mint mi, azokat a mérheteden szenvedéseket, amelyek elődeinknek kijutottak.
— Csakugyan olyan általános volt az antihumanizmus az MVK-ban, csakugyan az határozta meg az egész életet? — kérdezte Csedi.
— Szerencsére nem. De mindent áthatott, még a művészetet is. Az akkori idők legnagyobb költői is írtak ilyen versekét. — Rodisz mély és erős hangon mondta: — „Sűrűn kaszáld, akik szaladnak félve, golyózáport a íútók sűrűjébe, parabellum!”
— Elképesztő! — mondta Csedi megdöbbenve. — Mi az a parabellum?
— Golyós zsebfegyver.
— Akkor ez komoly? Sűrűbben lőni a golyókat a veszély elől menekülőkre? — Csedi elkomorodott.
— Egészen komoly.
— S mindennek ellenére Földünk derűsen és tisztán újjászületett.
— Igen, de nem az egész emberiség. Itt, a Tormanszon minden megismétlődik.
Csedi Fay Rodiszhoz simult, mint a gyermek, aki anyjánál keres támaszt.
VII. FEJEZET
A Föld szeme
A „Sötét Láng” zord sziklabércként emelkedett a száraz és néptelen tengerparti füves pusztaságon. A szél vékony homokos porréteggel vonta már be körülötte a talajt. A hangáteresztő légszűrőkön a földlakók néha behallották a körülöttük őrjáratot végző lilaruhások kiabáláshoz hasonló beszélgetését és a szállító gépkocsik motorjainak erős búgását.
A csillaghajósok tudták, azért áll itt őrség, hogy megakadályozza érintkezésüket a tormansziakkal, nem pedig azért, hogy megvédje a vendégeket. Sőt, egyik éjjel maguk az őrök kíséreltek meg támadást a „Sötét Láng” ellen. A csillaghajósokat nem érte váratlanul, s az éjszakai filmfelvevők megörökítették a „csata” részleteit. Tulajdonképpen nem is volt csata. A „lilák” váratlanul tűz alá vették a kijárati folyosót, és berontottak a szabadba nyíló részbe, de visszapattantak a védőtérről, és saját golyóik sebesítették meg őket. Azóta senki sem közeledett a „Sötét Láng”-hoz. Aki először vetődött ide, azt hihette, hogy a csillaghajót réges-rég elhagyták.
A személyzet várta a teljes akklimatizációt, amikor majd felszedhetik a nyitott folyosót és szabaddá tehetik az űrhajó nyílásaik hogy takarékoskodjanak a földi levegőkészlettel. Div Szimbel és Olla Dez szeretett volna kirándulni a tengerre, Grif Rift és Szol Szain pedig elsősorban azon gondolkodott, hogyan kellene kapcsolatot teremtem a Tormansz lakosságával. Lassan kezdtek eligazodni a bolygó életében, amely emberi vonatkozásban közel állt hozzájuk, de a történelmét, társadalmi berendezkedését, a szokásokat és az ismeretlen célokat tekintve idegen volt. A türelmes várakozás a földlakók egyik alapvető tulajdonsága volt, s itt elviselhetőbb lett volna, ha nincs az állandó izgalom hét társukért. Minden percben készen kell állniuk, hogy segítsenek rajtuk.
Valamennyi távközlési csatornát kettőre korlátozták, a hátsó félteke 46-os szegmentumára, és a Bölcsesség Központja városára irányuló kettős csatornára. Ezek a bolygó fölött a légkörön túli visszaverő rétegekig emelkedtek, és onnan vízesésként zuhantak le, nagy területet tölcsérként fedve be. A főcsatorna sugárzói a „Sötét Láng” kupoláján levő szemekre hasonlították, nappal kéken csillogtak, éjszaka pedig sárga fénynyel égtek. Ezek az éber szemek félelemmel töltötték el a tormansziakat. Az űrhajó mélyében, a szferoid pilótafülkében állandó ügyeletes figyelte a hét zöld fényt a műszerasztal ferde lapjának felső sávján. Éjszaka rendszerint férfiak voltak szolgálatban. Ez a szokás még az őskorból maradt fenn, mikor éjszakánként férfiak virrasztottak, mert a sötétség leszállta után veszélyes ragadozók kóboroltak az ember lakóvagy szálláshelye körül.
Teltek-múltak a hetek. A rendszeres televizofon kapcsolat társaikkal enyhítette az aggodalom feszültségét. Div Szimbel még azt is javasolta, hogy kapcsolják át az optikai indikátorókát hangriasztásra, és ne tartsanak ügyeletet a műszerasztal mellett. Grif Rift azonban ellenezte.
— Nincs jogunk megfosztani társainkat aggódó gondolatainktól. Ezek révén érzik a segítséget és a kapcsolatot a földi világnak ezzel a kis szigetével — mondta a parancsnok, széles, büszke mozdulattal mutatva körül. — Ott, a Földön valamennyien a jóindulatú figyelmesség és gondoskodás pszichikai terében élünk. Itt mindig érződik az idegenség, a szétszórtság és a rosszindulat. Mi még soha nem voltunk ilyen magányosak, a lelki magány pedig rosszabb, mint elszigetelődni a megszokott világtól. Nehéz megpróbáltatások idején ez nagyón nyomasztó.
Egyik este Grif Rift ült a személyi jelzések műszertáblája előtt, a fényezett lapra könyökölve, öklére támasztotta a fejét. Mögötte tétován és nesztelenül felbukkant Szol Szain.
— Mit járkál itt, Szol? — kérdezte Rift meg sem fordulva. — Nyugtalan?
— Úgy érzem magam, mint a futó, aki teljes erővel belelendült, de jóval a cél előtt megállították. Nehéz elviselni ezt a kényszerű tétlenséget.
— Magára vállalta a kapott információk tárolását.
— Jelentéktelen munka. Olyan kevés értékes anyagot sikerül szereznünk.
— Az a baj, hogy a tormansziak nem működnek együtt velünk, néha meg egyszerűen akadályoznak.
— Várjon még egy kicsit. Majd az emberekkel lépünk összeköttetésbe, nem a hivatalokkal.
— Bár már látnám! Úgy szeretnék valami jót tenni értük. S minél több eredménnyel. Most azonban akár szívhatnék valami enyhe kábítószert.