— Miket beszél, Szol!
Szol Szain mérnök felkapta a fejét, a zöld fények beteges színt kölcsönöztek szikár arcának.
— Talán szükségszerű is a mi körülményeink közt.
— Mire gondol, Szol?
— A tehetetlenségre. Nem lehet áttörni a legszilárdabb falat, a pszichológiai falat, amellyel körülvettek minket…
— De miért ne lehetne? Én a maga helyében felhasználnám konstruktőri tehetségemet, hogy elkészítsem a legfontosabb műszereket a Tormansz lakói részére. Nagy szükségük van rájuk.
— Maga szerint mi a legfontosabb?
— Az ellenséges érzelmet jelző készülék és a fegyver. Egyikét is, másikat is gomb nagyságúra kicsinyítve képzelném. Lehetne olyan alakú, mint egy kis csat vagy fülbevaló.
— És a fegyver?
— Igen! Az UBT-bombáktól a sugártörőkig.
— UBT? Maga erre gondol, de ha én egy pillanatra megkívánom a narkotikumot, az már erkölcstelenség? Hány életét oltott ki az UBT kétezer évvel ezelőtt nálunk, de más bolygókon is!
— S mennyit mentett meg azzal, hogy elpusztította a gyilkosok hordáit?
— Nem tudok igazat adni magának. Valaha szükség volt rá, de mi csak könyvekből tudunk erről. Én nem tudok… — Szol Szain elhallgatott, mert a parancsnok hirtelen felegyenesedett.
A bal felső zöld szem kialudt, kétszer pislantott, majd újra egyenletes fénnyel égett. Grif Rift töprengő arca felélénkült, ösztönösen ökölbe szorított keze szétnyílt. Szol Szain megkönnyebbülten felsóhajtott. Mindketten hallgattak.
— Nagyon szereti őt, Rítt? — kérdezte Szain, és megérintette Grif Rift kezét. — Nem kíváncsiságból kérdezem, hiszen én is…
— Kit?
— Csedit! — felelte Szol Szain, s a parancsnok tekintetében csodálkozást látott felvillanni. — Igen, a kis Csedit, nem pedig a gyönyörű Evizát!
Rift a bal felső fényre pillantott, ujjait óvatosan a műszerfal külső gombsorára tette, mintha a kísértésnek engedve őszszeköttetést akarna teremteni a tormanszi fővárossal.
— Rodisz balsorsa válaszfal köztünk, de az én múltamból is rám vetődik a halál árnyéka. — Rift felállt, néhányszor végigsétált a fülkén, és alig észrevehető zavarral Szol Szainhoz lépett. — Van egy régi daclass="underline" „Nem tudom, mi van előttem a sötétben, de visszanézni félek!”
— Maga mond ilyet, aki gyengeségem miatt szemrehányást tesz nekem?
— Igen, mert magamnak is szemrehányást teszek. S szintén megbocsátok.
— De ha ezek arra vetemednek…
— Megmondtam Rodisznak, hogy ha kell, egy kilométer mélyen feltúrom ezt a bolygót, de megtalálom őt.
— S ő megtiltotta?
— Persze! „Nem, Grif, maga ezt soha nem teszi meg!” — A parancsnok megpróbálta utánozni Fay Rodisz szemrehányó, szomorú hangját.
— S ha támadás éri a „Sötét Láng”-ot? — kérdezte Szol.
— Az más. Newton harmadik törvényét* ezek most már tapasztalatból megismerték. Kár, hogy ebben a társadalomban egyéni erőszak esetén nem érvényesül ez a törvény. Mennyivel boldogabb és egyszerűbb lenne az életük…
— Ezért kell hát a fegyver!
— Úgy bizony!
— De mi lesz, ha mindenki hozzájut?
A hatás (akció) mindig egyenlő az ellenhatással (reakció).
— Semmi. Mindenki tudni fogja, hogy a fejét kockáztatja, s tízszer is megfontolja, mielőtt erőszakhoz folyamodna. Ha pedig fontolgat, akkor aligha követ el erőszakot.
A bal felső szem egy pillanatra kialudt, majd felvillant és pislogott néhányszor.
Rifit megkönnyebbülten mosolyogva a műszertáblához ugrótt, kapcsolt. A tartalék televizofon kis képernyője kivilágosodott, Grif Rift Szol Szabihoz fordult:
— Nagyon nyugtalanított a dolog, már azt hittem… De aztán eszembe jutott a megállapodás Fay Rodisszal. Ha valami megbeszélnivalója lesz, akkor fog jelezni, amikor én vagyök ügyeletes.
Szol Szain a kijárathoz indult.
— Maradjon! Nem számítok titokra, azokra az örök és kedvés titkokra, az egyetlenekre, amelyek Földünkön még fennmaradtak — mondta szomorúan Rift.
Szol Szain tétován megállt.
— Lehet, hogy Csedi is vele lesz — mondta Rift, A kibernetikus mérnök visszaült a karosszékbe.
Nem sokáig kellett várniuk. A képernyőn felvillant a Jan Jah bolygó gázlámpáinak lilás árnyalata. Kis négyzet alakú kert látszott a palotának annál a kiszögellésénél, amely a hegyekre nézett. Grif Rift tudta, hogy ezt a kertet bocsátották a földi vendégek rendelkezésére, s nem lepődött meg, mikor meglátta Fay Rodiszt egy szál védőruhában. Sűrű, fekete szakáiba tormanszi férfi ment mellette. A leírás alapján Rift ráismert Tael mérnökre. Szol Szain könnyedén megbökte a parancsnokot, s rámutatott a kert két rézsútosan szembe fekvő sarkában álló SDF-ekre. „Négyszemközti beszélgetésre van árnyékolva — gondolta Rift. — Akkor miért kellek én?” A kérdésre nem mindjárt kapott választ. Fay Rodisz nem nézett a csillaghajó felé, úgy viselkedett, mint akinek sejtelme sincs arról, hogy bekapcsolta az SDF adóját.
Lehajtott fővel ment, elgondokodva hallgatta a mérnököt, akinek szavait a Jan-Jah beszédben kevéssé gyakorlott csillaghajósok csak részben értették. Zizegett a szélben a magas fű, ide-oda csapódtak a különös, legyező formájú bokrok, a sötétvörös virág súlyos korongjai hajladoztak a ruganyos szárákon.
A kertet gyűrűként vette körül a sötétség. A Tormanszon az éjszakai világítás a nagyvárosokra, a fontos közlekedési csőmópontokra és a gyárakra korlátozódott. A bolygó többi részén fél napon át sötétség uralkodott. A Tormansz kicsi és távoli holdja alig törte meg a sötétséget. A ritkás csillagok még jobban kiemelték az égbolt feketeségét.
Fay Rodisz a Nagy Gyűrűről beszélt a tormanszi férfinak, amely már vagy másfél ezer esztendeje segítette a földi emberiséget, ébren tartotta a hitet az értelem hatalmában és az élet örömeiben, feltárta a kozmosz végtelenségét, feleslegessé téve a tapogatózó kutatásokat. Most pedig a spiráltér titkának feltárásával és az egyenes sugár csillaghajókkal közel került az, ami azelőtt láthatóan, de anyagtalanul vonult át a Föld külső állomásainak képernyőin.
— Beköszöntött az Összekulcsolt Kezek Kora, és mi itt vagyünk — fejezte be Rodisz. — Ha nincs a Nagy Gyűrű, évmiihókba telt volna, amíg a földi emberekkel benépesült két bolygó egymásra talál.
— A földi emberekkel?! — kiáltott fel meglepetten a mérnők.
— Maga talán nem tudta? — komorodott el Rodisz. Azt hitte, hogy Tael a Négyek Tanácsának bizalmi embere, tehát ismeri a három csillaghajó és a palota föld alatti helyiségének titkát. Honteelo Tollo Frael mérnök lett az első háromnevű tormanszi, aki megismerte a Tanács titkát. Tael hangtalanul mozgatta ajkait, mondani akart valamit. Rodisz a mérnök halántékára tette a tenyerét, és Tael megkönnyebbülten felsóhajtott.
— Megszegtem uralkodójának tett ígéretemet. De nem sejthettem, hogy a bolygó információs szolgálatának vezetője nem ismeri a bolygó igazi történetét.
— Úgy látom, nincs teljesen tisztában vele, milyen szakadék választ el minket, közönséges embereket azoktól, akik fent vannak.
— Ugyanolyan szakadék, mint amilyen a „hél”-ek, a hoszszúéltűek és a „rél”-ek, a rövidéltűek között tátong, akik nem részesülnek oktatásban, és korai halálra vannak ítélve?
— Mélyebb. A „rél”-ek önállóan is szerezhetnek tudást, és a világ megértésében egyenlőek lehetnek velünk, de mi, rendkívüli eseteket kivéve, soha semmit nem tudhatunk azon kivül, amit fentről engedélyeznek nekünk.