— Nem tudja, hogy a Nagy Gyűrű adásait néha itt, a Jan Jah bolygón is fogják?
— Az nem lehet!
Fay Rodisz elmosolyodott, eszébe jutott látogatása a Társadalmi Berendezkedés Intézetének könyvtárában.
Az intézet „kígyós” vezetőjének hízelgett a földlakók érdeklődése, végigvezette őket egy hatalmas termen. A hosszú terem középtengelyében, furcsa réztalapzatokon léggömbök álltak az asztalok között, amelyeken színes térképek hevertek. A földlakóknak elég volt egy pillantást vetni rájuk, hogy megállapítsák, más világokról ilyen részletes és közeli képet semmiféle teleszkóp nem adhat. A tormansziak tehát fogják időnként a Nagy Gyűrű adásait.
A szegény mérnök csodálkozó szemmel nézett Rodiszra.
„Az idealista tekintete”, gondolta Rodisz, összehasonlítva a „kígyósok” futkározó szemével, vagy a lila ruhás őrök merev, szúrós pillantásával. Jelt adott, és Grif Riflt megnyomta a visszacsatolás gombját.
— Ismerkedjen a csillaghajón levő társaimmal, Tael — mondta Rodisz, rámutatva Rift és Szain sztereo képére de lassabban beszéljen, mert ők kevésbé gyakorlottak a Jan-Jah nyelvben.
Fay Rodisz lassan elindult a virágágyak mentén, hagyta, hogy Tael maga beszéljen barátaival.
— Maguk be tudják tölteni tudatlanságunk szakadékát? Meg tudják mutatni nekünk a Földet, más csillagok bolygóit, civilizációik rendkívüli eredményeit? — kérdezte izgatottan a mérnök.
— Mindent, amit magunk megismertünk — ígérte Rift. — De a világmindenségben sok olyan jelenség van, amelyek előtt úgy állunk, mint az olvasni nem tudó gyermek.
— Bárcsak a tizedét tudnánk annak, amit maguk — mosolyodott el Tael mérnök. — Sok olyan ember van a Jan-Jah bolygón, akik inkább érdemesek arra, hogy megismeijék magukat, mint én! Hogy lehetne ezt nyélbe ütni? Ide, ebbe a palotába nem engedik be őket.
— Bemutathatunk filmeket, és beszélhetünk akár ezer embérrel is a csillaghajó mellett — mondta Grif Rift.
Es biztosíthatjuk védelmüket — tette hozzá Szol Szaín. Megvitatták a tervet. Rodisz ebben nem vett részt. Grif Rift elnézte fekete alakját, amint ott állt, kissé távolabb, egy fúrcsa, torz szobor mellett, két ösvény találkozásánál.
— Mint mindig, nem a technika, hanem az emberek okozzák a legnagyobb nehézséget — foglalta össze a beszélgetés eredményét Grif Rift. — Maguk tehát az ember külseje alapján nem tudják felismerni a pszichikai struktúráját.
— Maga előre látta ezt, mikor a pszichoindikátorról, az ellenséges érzelmet jelző készülékről beszélt — emlékeztette Szol Szain.
Fay Rodisz odament, és azt mondta:
— Amíg ki nem eszeljük a pszichoindíkátort, nekünk kell vállalnunk a szerepét. Mint pszichikailag a legedzettebbek, Eviza, Vir és én fogunk válogatni Tael ismerősei és barátai közt. Belőlük kerül ki az első közönség.
Mikor a csillaghajó fülkéjében eltűnt a kert képe, Szol Szain így szólt: Néhány napra eltűnök és gondolkodom az indikátoron. Az információs anyag tárolását adja át Menta Kornak.
Szol Szain kiment. A Tormansz hosszú éjszakája lassan múlt. Grif Rift arra gondolt: vajon a Tormansz lakóinak nyújtandó segítség nem éppoly tilos és bűnös beavatkozás az idegen életbe, mint amikor az idegen élet törvényeit nem ismerő, magasabb rendű civilizáció képviselői szörnyű kárt okoztak a normális történelmi fejlődés folyamatának? Néhány bolygó emberisége ezt a beavatkozást a sátán küldötteiről, a sötétség és a gonosz szellemeiről költött legendákban fejezte ki.
Rift járkálni kezdett a fülkében, nyugtalan pillantásokat vetett a hét zöld fényre, mintha választ várna tőlük. Szeretett volna tanácskozni Fay Rodisszal, de nem sikerült. Fay maga mutatta be őket ennek a tormanszi férfinak. A mérnökkel folytatott beszélgetésből a földlakók tisztán látták, milyen tájékozatlanok az egyszerűbb tormansziak.
Igen, minden embernek joga van a tudáshoz és a szépséghez. Nem fogják megsérteni a történelmi fejlődést, ha összekötik az elszakadt szálakat! Ellenkezőleg, újra megindítják a történelmi fejlődés gonosz szándékkal megállított folyamatát, ismét a normális útra terelik. Egy ember megmentése is nagy boldogság, hát még milyen öröm lesz, ha egy egész bolygón sikerül segítem!
És az űrhajó tökéletes éjszakai csendjében a parancsnok hallani vélte Fay Rodisz hangját, amint határozottan azt mondja neki: „Igen, kedves Rift, igen!”
Neia Holly, Olla Dez, Grif Rift és Div Szimbel könnyű védőruhában a csillaghajó kupoláján állt. Magasan felettük fehér léggömb lebegett, kis turbinája, amely a szél ellen megtartotta, halkan zümmögött, elektronikus periszkópjának tűkrei csillogtak. Div Szimbel tisztán látta a csillaghajó kömyékének minden részletét. A pilóta felemelte a kezét, és Grif Rift a távmérő-sztereo-teleszkóp objektívjeit a számtárcsán jelzett irányba fordította. A fijldlakók sorban odahajoltak a távmérő nézőkéjéhez, és egyetértettek a mérnök-pilóta választósával.
A part menti dombok között kör alakú mélyedés volt. A part menti dombok csillaghajó felé néző oldalát meredek szakadék vágta le, megvédve a völgykatlant a szelektől. A dómbök tenger felőli oldalán sűrű bozótos ereszkedett le egészen a vízig.
— Ideális hely! — jelentette ki Szimbel elégedetten. — Védőtérrel zárjuk le a mélyedés mindkét hosszanti oldalát és a hátsó pólus felőli részt egészen a tengerig. A nézők éjszaka, a tengeren jönnek, kiszállnak a bokrok közt, és átmennek a völgyhajlatba.
— És világítótorony? — kérdezte Grif Rift.
— Nem szükséges — felelte Olla Dez. — A védőtérhez amúgy is fel kell állítani egy kis tornyot, amely egyben televizofonreléként szolgál. Felállítunk egy árbocot szakaszos ultraviolett sugárzóval, a látogatókat pedig ellátjuk lumineszkáló iránymérőkkel.
A csillaghajót figyelő őrök látták, hogy a fehér léggömb leereszkedik, és a kozmosz ismeretlen mélységeiből érkezett szörny felbőgött. A két elnyújtott szirénahang az őrség megbízottait hívta.
Az odasiető tiszt megértette, hogy a kupolán álló földiakók valamire készülnek az űrhajó közelében. A vízmosásokkal tarkított terepen egy lélek sem volt, és a tiszt jelezte, hogy megadja az engedélyt. Por és füst tört fel a csillaghajó mellől, s meredek falként elzárta a partmenti dombokat a figyelő szemek elől. Mikor a füst eloszlott, a tormansziak egyenes utat pillantottak meg, amely a bokrokon és a vízmosásokon átvágva, egy lapos dombon végződött, ahol gyér, tüskés, lecsüngő ágú fák nőttek. Az őrség tisztje úgy határozott, hogy jelentést tesz feljebbvalóinak a földlakók váratlan aktivitásáról. De mielőtt még sikerült volna rádiótelefonon összeköttetésbe lépnie a Tanács Szem Hivatalával, a „Sötét Láng” belsejéből alacsony, függőlegesen állított hengerhez hasonló szerkezet bújt elő, és méltóságteljesen imbolyogva elindult a nemrég vágott úton. Néhány perc múlva a henger elérte a végpontót, és ott forogni kezdett, elegyengetve a köves talajt. Egyre gyorsabban forgott, majd hirtelen nőni kezdett, fehér fémből készült vastag lemezspirált tolva ki magából. Mialatt az őrség tisztje jelentést tett, a fák között már állt is a kihúzott rugóhoz hasonló, csillogó tomyocska, kockában végződő vékony rúddal a csúcsán.
A csillaghajóból senki sem jött ki, a torony mozdulatlanul állt. Minden elcsendesedett. S a tormansziak úgy határoztak, hogy nem tesznek semmiféle intézkedést.
Ugyanaznap este a „Sötét Láng” közvetítette Fay Rodisznak a környék térképét és a rögtönzött színház tervrajzát. Rodisz felhívta a figyelmüket, hogy a Tormansz ura emlékeztette őt a „táncversenyre”. Olla Dez megígérte, hogy felkészül a másnapi szereplésre.