A beláthatatlan térségeken elterülő délikertek és a határtálán mezők, kukoricacsőnél nagyobb kalászú búzával, olyan kiáltó ellentétben voltak a Tormansz szegényes, bokros kertjeivel és babbal beültetett földjeivel, hogy Grif Rift elhatározta, többé nem mutatja a hazai bolygó bőségét, nehogy megbántsa a vendégeket.
Az automata üzemeknek, amelyekben mesterséges húst, tejet, vajat, kaviárt és cukrot készítettek, mintha semmi kapcsolatuk nem lett volna a mezőkkel, a gyümölcsösökkel és a háziállatokkal. A fehérje gyártásában használatos sugárgyűjtő berendezések lapos, átlátszó edényei csak egy kis részét alkották az óriási föld alatti berendezéseknek, amelyekben egyenletes hőmérséklet és nyomás mellett aminosav cirkulált. A cukorgyárak tornyainak titokzatos, fojtott zúgása olyan volt, mint a távoli vihar visszhangja. Ezek kolosszális mennyiségű levegőt szívtak be, megtisztították az évezredek ésszerűtlen gazdálkodása alatt felhalmozódott széndioxidtól. Legszebbek a szintetikus tojássárgáját készítő gyárak hófehér oszlopsorai voltak, amelyek cédruserdők szélén csillogtak. A tormansziak csak az élelmiszertermelés technikai fejlettségét látva értették meg, miért van a Földön oly kevés tejelő jószág — tehén és jávorantilop —, s nincs egyáltalán vágójószág, baromfitenyésztés és halfeldolgozó üzem.
— Amikor többé nem volt szükség rá, hogy élelemért leölje az állatokat, akkor tette meg az emberiség az utolsó lépést a szükségszerűség birodalmából az igazi emberi szabadság felé. Mindaddig nem tehette ezt meg, amíg nem tudott növényi fehérjéből állati fehérjét készíteni, amíg a tehenet nem tudta műtej— és művajgyárral helyettesítem — magyarázta Grif Rift.
— Miért nincs nálunk máig se ilyesmi? — kérdezgették a tormansziak.
— A biológia önöknél nyilván valami mással foglalkozik, vagy pedig hátrányos helyzetben volt, háttérbe szorították az ember fejlődése szempontjából kevésbé fontos tudományok. Ez a helyzet ismert a Föld történetében is…
— S önök arra a következtetésre jutottak, hogy ha állatokat ölnek le táplálékszerzés céljából, nem juthatnak fel a kultúra igazi csúcsára?
— Igen!
— De hiszen tudományos kísérletekhez is szükség van az állatokra.
— Nem! Keressenek más megoldást, de ne rendezkedjenek be kínzásra. A világ elképzelhetetlenül bonyolult, feltétlenül találnak sok más utat, amelyen eljuthatnak az igazsághoz.
A Jan-Jah bolygó orvosai és biológusai kétkedőn néztek össze. De újra és újra feltűntek előttük a gyönyörű tudományos intézetek, az emlékezőgépek sok kilométeres föld alatti labirintusai, ahol az egész bolygó információs anyagát őrizték.
A tormansziak számára a művészetek hallatlan elterjedtsége volt talán a legmeglepőbb. Gyakorlatilag minden ember értett a művészet valamelyik ágához, s ezt élete különböző szakaszaiban mással cserélte fel. Az információs anyag szabad használata lehetővé tetté, hogy megnézhessenek bármely festményt, szobrot, megszerezzenek bármely elektronikusan rögzített zeneművet, könyvet. Az Asztrográfia, a Könyv, a Zene, a Tánc Házai lényegében paloták voltak, ahol minden látogató nyugodtan és kényelmesen elgyönyörködhetett a kozmosz látványában, lakott bolygóiban és az adatokkal bizonyított történelem évezredei alatt keletkezett emberi alkotások gazdagságában. Valóban elképzelhetetlen mennyiségű műalkotás született, a VEK a Világ Egyesülésének Kora óta eltelt két évezred folyamán!
A tormansziak iskolákat láttak, tele egészséges és vidám gyerekkel, káprázatos ünnepségeket, amelyeken mindenki egyformán fiatalnak és fáradhatatlannak látszott. A társadalmi nevelés nem lepte meg a Jan-Jah lakóit. Sokkal inkább csodálkoztak azon, hogy nincsenek különleges hatalommal felruházott emberek, akik a világtól elkülönítve, őrökkel körülvett palotákban és kertekben élnek. A tormansziak előtt elvonuló sok ezer arcon nyoma sem volt a félelemnek vagy a begubózó, önző óvatosságnak, bár az orvosok, nevelők, sportoktatók arcáról nemegyszer feszültséget és aggódást lehetett leolvasni. A nézőket meglepte, hogy a Föld városaiban nincs zaj, hangos zene és beszéd, nincsenek dübörgő és füstölgő gépkocsik, csodálkoztak a csöndes fasorokhoz hasonló utcákon és utakon, ahol senki sem zavarta a másik embert. A muzsikálás, éneklés, táncolás, vidám, olykor szilaj játékok a földön, a vízen és a levegőben külön erre a célra kijelölt helyeken zajlottak.
A jókedvűek nem keveredtek el a szomorúakkal, gyerekek a felnőttekkel. És a földi élet még egy sajátossága keltett ámulatot. A földi emberek személyes használatú, egyszerűen berendezett helyiségei olyan benyomást tettek a Jan-Jah lakóira, mintha félig üresek, sőt szegényesek volnának.
Miért kellene más a legszükségesebben kívül — felelte Olla Dez a kérdésre —, ha bármely pillanatban a miénk lehet a társas helyiségek minden gazdagsága?
Valóban, a Föld lakói tágas, kényelmes, kertes épületekben, szépen berendezett szobákban és termekben, a művészet vagy a tudomány palotáiban dolgoztak, gondolkodtak, pihentek és vigadtak. A régiségek kedvelői vastag falu, keskeny ablakú házakat építettek, masszív bútorral rendezték be. Mások viszont tágas, napsütötte, széljárta fiiggőkerteket építettek, amelyek benyúltak a tengerbe vagy hegyoldalak szédítő magasságában függtek.
— Nálunk — mondták a tormansziak —, a közös épületek, parkok és paloták zsúfolva vannak emberekkel és szörnyen zajosak. A rengeteg látogató miatt nem lehet megfelelően tisztán tartani. így aztán a lakásaink olyanok, mint az erődítményék, oda bújunk a külvilág elől, oda rejtjük el mindazt, ami számunkra különösen becses.
— Nehéz megérteni, mi lehet a különbség oka — mondta Olla Dez. — Alighanem önök szeretik a zajt, a tolongást, a csődületet.
— Ugyan dehogy, gyűlöljük. De minden szép hely, újonnan felépített üdülőház zsúfolva van emberekkel.
— Azt hiszem, rájöttem az okra — mondta Szol Szain. — Önöknél nincs összhang a lakosság száma és az erőforrások között. A jelen esetben nincs elég közös helyiség pihenésre és szórakozásra.
— S önöknél van?
— Ez a Gazdasági Tanács elsőrendű feladata. Az emberek számának és a reális gazdasági lehetőségeknek az összhangja az egyedüli alap, amely biztosíthatja a kényelmes életet és a bolygó erőforrásainak állandó stabilitását.
— De hogy érik ezt el? Születésszabályozással?
— Ezzel is, meg úgy is, hogy figyelembe vesszük a véletlenek, a sikerek és balsikerek, a kozmikus ciklusok várható hűllámzását. Az embernek mindezt tudnia kell. Különben milyen ember? Valamennyi tudomány fő célja az emberiség boldogsága.
— S miből tevődik össze az önök boldogsága?
— Egyrészt a kényelmes, nyugodt és szabad életből. Másrészt a legszigorúbb önfegyelemből, az örök elégedetlenségbői, abból az igyekezetből, hogy megszépítsük az életet, fejleszszűk tudásunkat, kitágítsuk a világ határait.
— De hiszen ezek egymással ellentétben vannak!
— Ellenkezőleg, dialektikus egységet alkotnak, és ebben rejlik a fejlődés!
Ilyen beszélgetések követtek minden sztereofilm-előadást, de néha izgatott viták bontakoztak ki. A tormansziak pszichológiai alkatukban semmiben sem különböztek a földlakóktói. Őstörténetük közösen zajlott le. Éppen ezért a mai földi élet, bár csupán nagy vonásaiban, érthető volt a számukra. A Föld művészetét is könnyen megértették. A tudománnyal nehezebben boldogultak. A földlakók a világ rendkívül finom struktúrájának megértésében már igen messzire jutottak.