— Csak azoknak mutattuk be a filmeket, akik szomjaztak a tudásra, vállalták a kényelmetlen utat a csillaghajóig, a kockázatot, hogy az ön őrei elfogják őket — mondta Rodisz, meg sem várva a kérdést.
— Megtiltottam a nyilvános bemutatót! — szólalt meg az uralkodó tagoltan. — Figyelmeztettem, hogy ne avatkozzanak be bolygónk ügyeibe!
— Nem tartottunk nyilvános bemutatót — felelte keményen Rodisz. — Kívánságának eleget téve nem játszottuk a fdmekét az egész bolygón. Valószínűleg oka van erre, nem?
— Megtiltottam, hogy bárkinek is bemutassák a fdmeket!
— Ehhez nincs joga egyetlen államnak, egyetlen bolygónak sem a világegyetemben. Valamennyiünk szent kötelessége szembeszállni az ilyen példátlan elnyomással. Hogy meri bárki is elzárni a gondolkodó lény útját a világ megismerése elől? A Földön és más világokban a fasiszta diktatúrák követtek el ilyen bűntényeket, szörnyű bajokat okozva. Ezért, ha a Nagy Gyűrűben felfedeznek olyan államot, amely elzárja a tudás felé vezető utat az emberek elől, azt az államot megsemmisítik. Ez az egyetlen olyan eset, amely feljogosít idegen bolygó ügyeibe való közvetlen beavatkozásra.
— De vajon az a bizonyos Gyűrű meg tudja-e ítélni, mi a káros és mi a hasznos az idegen életben!? — kiáltotta felbőszülten Csoio Csagasz.
— Nem tudja. De nem engedjük, hogy megtiltsák a művészét, a tudomány, a más bolygók életének megismerését. Szerettünk volna baráti, megértő kapcsolatot teremteni önökkel, ezért tettünk engedményt, nem kívántuk, hogy a filmeket az egész bolygón bemutassuk.
Csoio Csagasz morgott valamit, és még gyorsabban járt fel-alá a teremben.
— Sajnálom — mondta halkan Rodisz hogy nem értékelte a magunkkal hozott sztereofilmeket. Azzal a nyomasztó pokollal szemben, amelyet az önök ősei által összegyűjtött fiimek mutattak, ezek a filmek az emberi értelem végső győzelmét bizonyítják.
— De az ellenőrzés? Ki kezeskedik azért, hogy a filmjeik teljesen ártalmatlanok? Idegen eszméket propagálnak! Ez csalás!
— A Föld kommunista társadalmának nincs szüksége sem propagandára, sem csalásra. Értse meg hát, bolygó ura! — Rodisz felpattant. — Mi szüksége lenne rá a Földnek? Ön okos ember. Értse meg, egyetlen kívánságunk, hogy visszatérésünk előtt minél többet átadhassunk önöknek, segítsük embereiket a másfajta élethez vezető út megtalálásában… Ellenszolgáltatás nélkül! Értse meg végre, hogy az ember legnagyobb öröme, ha adhat és segíthet!
Fay Rodisz szenvedélyes szavai nagy hatást tettek az öligarchára. Gondolataiba mélyedve a padlóra meredt, és némán átvezette Rodiszt találkozásaik megszokott helyére, a fekete bútorral berendezett zöld szobába. Ott elővette pipáját, eregette a csípős füstöt, amelyet Rodisz már jól ismert.
— Az emberek — mondta Csoio Csagasz, és összehúzta a szemét — csupán árnyak, nincs jelentőségük a történelemben. Csak a tetteik élnek. A tett gránitkő, az élet homok. Ősi közmondás…
— Én is ismerem, közös őseinktől származik… De ne feledje, hogy a tömeg és az uralkodó — az ellentétek dialektikus egysége, külön-külön nem léteznek. S mindkét fél tudatlan, kegyetlen, gyűlöli egymást.
— Meglep, hogy ennyire törődnek a Jan-Jah névtelen tömegeivel. Ezekkel az emberekkel azt tehetünk, amit akarunk! Kifoszthatjuk, elvehetjük feleségüket, szerelmesüket, elűzhetjük otthonukból. Csak alkalmazni kell azt a fogást, amely régi, mint az itteni és a földi világ, dicsérni kell őket. Ha azt mondja nekik, hogy nagyok, szépek, bátrak, és okosak, ők mindent eltűrnek. De próbálja megmondani nekik, hogy valójában műveletlenek, ostobák, korlátoltak, tehetetlen korcsok, a felháborodás moraja magába fojtja a szót, akármilyen értelmesen szól is hozzájuk, jóllehet egész életüket sokkal komiszabb megaláztatásban élik le.
— Úgy látszik, önök a Földről hozott filmekből az emberek irányításának legrosszabb módját tanulták el — mondta Rodisz szemrehányón. — De őseink már akkor is használtak más módszert: az emberek józan eszéhez fordultak, igyekeztek megmagyarázni nekik a cselekedetek okait és a következményeit. A mélyen bennünk gyökerező igazságérzet segítségével így sokkal többet teszünk és súlyos megpróbáltatásokat vállalunk, amit a múlt emberei be is bizonyítottak. Nem lehet mindig a könnyű utat választani — kerülhetünk reménytelen infemóba is.
— Nagy embertömegekkel lehetetlen a nehéz úton járni.
— Önök már elérték, hogy az értelmiségiek közt a születési arányszám állandóan csökken. Igyekeznek megszabadítani az embereket az érzelmi kötöttségektől, hogy az elnyomás és a hatalom eszközévé változtassák őket! Nos, ez természetes következménye az emberekhez fűződő zsarnoki kapcsolatnak.
— Ezeket az értesüléseket Tollo Frael mérnöktől szerezte! — kiáltott fel Csoio Csagasz, mint aki leleplezte Rodiszt. — Mondja, ő tudott a sztereofilmek közvetítéséről?
A kényszerű hazugság émelyítő érzése fojtogatta Rodiszt, de hát a Föld törvényeinek következetes megtartása súlyos következményekkel járhatott a Tormanszon.
— Régóta gyanítom, hogy a mérnök köteles mindenről jelentést tenni — felelte kitérően.
Csoio Csagasz másképp értelmezte a Rodisz arcán kiütköző undort, s önelégülten elmosolyodott. Rodisz megértette, hogy Tael megmenekült a veszélytől.
— Mondja meg őszintén: meg tudna ölni engem? — kérdezte hirtelen Csoio Csagasz.
Rodisz már nem is csodálkozott Csagasz gondolatainak váratlan bakugrásain.
— Miért? — kérdezte nyugodtan.
— Hogy eltegyen láb alól, és gyengítse a hatalmat.
— Eltegyem láb alól! Rögtön valaki más, még rosszabb foglalná el a helyét. Ön legalább okos…
— Legalább! — kiáltott fel haragosan Csagasz.
— Az önök társadalmi rendszere nem teszi lehetővé, hogy értelmes és rendes emberek kerüljenek a hatalomra, ez a légnagyobb baja.
Csoio Csagasz szeretett volna ellentmondani, de fékezte magát, és behízelgő hangon megkérdezte:
— De technikai tekintetben — meg tudna ölni? És milyen eszközzel?
— Bármely pillanatban. Egy szavamra meghal.
— Én is kiolthatnám az életét egy szempillantás alatt! Rodisz igazi női megvetéssel vállat vont.
— Csillaghajónk parancsnoka abban az esetben egy kilométér mélyen feltúrja a Jan-Jah felszínét.
— De önök nem követnek el gyilkosságokat! S ön bizonyára megtiltja neki!
— Csakhogy én akkor már nem leszek életben — mosolygott Rodisz és ő a parancsnok!..
Csoio Csagasz elgondolkozva dobolt ujjaival az asztalon, s mintegy válaszul, láthatatlan csengő szólalt meg halkan.
A Négyek Tanácsának elnöke roppant izgatott lett, s Fay Rodisz kitalálta, hogy a jelzés valami nagyon fontos dologról hoz hírt, s felállt. Az elnök azonban, ránézve a készülékre, amelyet Rodisz elől faragott faválaszfal rejtett el, parancsolón a székre mutatott…
— Az űrhajója hívja önt. Csillaghajó közeledik a Jan-Jahhoz. Földi?
— Ó, dehogy! — kiáltott fel Rodisz olyan határozottan, hogy az elnök gyanakvón nézett rá. — Ilyen hamar nem jöhet — tette hozzá, belelátva Csagasz gondolataiba.
— Kapcsolatot tud teremteni az érkezőkkel?
— Persze, ha az ő bolygójuk is a Nagy Gyűrűhöz tartozik.
— Jelen akarok lenni!
Rodisz eléggé ismerte már a tormanszi szokásokat. Az uralkodót nem hívhatja meg senki magához, sem máshova. Hozzá pedig csak azok jöhetnek be, akiket ő hív.
Vir Norin rohanva jött be két SDF-fel. A zöld szobában, olyan valóságosan, hogy a tormansziakat még mindig ámulatba ejtette, megjelent a „Sötét Láng” fülkéje a riadójelre összegyűlt csillaghajósokkal. Olla Dez a hullámszelektort kezelte. A közeledő űrhajó jelzései kívül estek a Nagy Gyűrű spektrumán. Ekkor Olla Dez maga felé húzta a műszerpult felső részén levő fekete kart, lábával pedig lenyomott egy vörös pedált, bekapcsolva a számítógépet és az emlékezőgépet, hogy kiszámítsák a közvetítés szokatlan spektrumát.