Tael az asszony szemébe nézve próbálta kiolvasni vagy légalább kitalálni a választ. A Föld asszonyának ragyogó szeme azonban nem árult el semmit. Tael lehajtotta a fejét, elnémult.
Fay Rodisz megszorította a férfi kezét, s könnyedén felemelte. Tael vállára akarta tenni a kezét, de az már ismerte az aszszony csillapító erejét, szinte méltatlankodva hátralépett. A Földön és a Tormanszon egyaránt érvényes volt, hogy a szerelmet valló férfi könnyebben elviselte a visszautasítást, mint a baráti együttérzést.
— Bocsásson meg — mondta önérzetesen Tael ábrándok rabja lettem, és azt hittem… egyszóval megfeledkeztem arról, hogy önök nem érezhetnek szerelmet a mi elvadult bolygónk alacsony rendű lényei iránt.
— De igen, Tael — felelte halkan Rodisz.
A földi asszony félelmetes ereje ismét megbénította, megtörte a mérnök akaratát.
— Akkor hát… — mormogta feléledő reménnyel.
— Nézzen a Föld szemével, Tael. Látta az életünket. Keréssé meg a helyemet az önök életében, mert a szerelem nálünk csak közös úton lehetséges. Különben nem egyéb testi szenvedélynél, amely realizálódik és elmúlik. A szerelem időszakai ritkák, mert olyan érzelmi feszültséggel és erőkifejtéssel járnak, ami a nem egyenlő partnert halálos veszélybe sodorhatja.
A mérnök elviselhetetlennek és sértőnek érezte a vallomást követő kioktató hangot, noha jól tudta, hogy Fay Rodisz bizalommal és nyíltan, főleg pedig mint egyenlővel beszél vele.
Elbúcsúzott, és lassú léptekkel a kijárat felé indult, igyekezett fesztelenül és önérzetesen viselkedni, ahogy a földlakóktói látta.
Fay Rodisz elszomorodva nézett utána, és hirtelen megszólalt:
— Jöjjön vissza, valami fontosat kell mondanom.
Bevezette a szobájába, és gondosan becsukta az ajtót. Zümmögni kezdett az SDF. Rodisz bekapcsolta a védőteret, és elmondta, miről beszélt Csoio Csagasszal.
A tormanszi férfi halvány mosollyal hallgatta, ami a Jan Jah lakóinál tehetetlen keserűséget leplezett.
— Tehát azt mondta neki, én köteles vagyok mindenről jelentést tenni?
Rodisz bólintott.
— Akkor fején találta a szöget! Egész idő alatt mindenről beszámoltam, mást nem tehettem.
— Miért?
— Ha egyetlen nap elmulasztom, nem találkozhattunk volna. Soha többé.
— S mit szokott jelentem?
— O, ez veszélyes játék. Elmondani az igazságot úgy, hogy ne ártson önöknek, elhallgatni a fontosakat, kieszelni a féligazságot. Okos ellenséggel van dolgunk, de a féligazság, amelyet a politikai ámítás céljára találtak fel, ellenük is megfelelő fegyver.
— Miért folytat ilyen játékot?
— Miért? Hát az a több tízezer ember a Jan-Jahon, aki látta a kommunista Földet? Hát a tudás, amellyel felvérteztek minket? Meg az önökkel való kapcsolat öröme? Én a sors kegyeltje vagyok! Látni egy másik életet, meseszép életet, két világ határán állni! Megérteni, hinni! Meggyőződni a lehetőségről, hogy van kivezető út a Jan-Jah nép számára!
— Bocsásson meg nekem, Tael — mondta Fay Rodisz fisztelettel, mintha idősebbel beszélne —, oly keveset tudok még, és bántó hibákat követek el…
— Mit beszél, csillagom! — kiáltott fel megrendültén Tael, s az ajtó felé hátrált.
Rodisz a kezénél fogva erőszakkal visszahúzta, leültette a nagy díványra.
A mérnököt az elidegenedés furcsa érzése fogta el. Mintha mindez valaki mással történne, s ő maga kívülállóként figyelné két különböző világ lakóinak beszélgetését.
Fay Rodisz felkuporodott a díványra, lábát maga alá húzta, karjával átfogta csupasz térdét. Most más szemmel nézte a tormanszi mérnököt, megértette, honnan vannak a homlokát barázdáló mély redők, miért húzza össze úgy a szemöldökét a gondolkodó emberre jellemző csillogó és éles szem fölőtt, miért vegyül egy-egy ősz szál a szakállába és bajuszába.
Fay Rodisz szokása szerint a mérnök kezére tette ujjait, testi kontaktust teremtve, így jobban érezte a szokásaiban oly távoli és törekvéseiben oly közeli embert.
Tael elgondolkodva és szomorúan nézett. Ismét elfogta az a már többször tapasztalt érzés, hogy Rodisz mögött a kozmosz feneketlen mélysége tátong. A mérnök megremegett.
Rodisz erősebben megnyomta a férfi kezét, s halkan így szólt:
— Legyen őszinte hozzám, Tael. Mi fenyegeti, milyen veszély leselkedik önre és nyilván a Jan-Jah minden lakosára?
— Az a bűnösségtől függ. Ha megszegem bejelentési kötelezettségemet, száműzetés vár rám. El kell mennem valamelyik messzi városba, mert a fővárosban nem lesz munka számomra.
— És ha rájönnek, hogy információinkat továbbította a barátainak?
— Hűtlenség miatt vádat emelnek. Letartóztatnak, megkínoznak, hogy eláruljam a résztvevőket. Azokat szintén megkínozzák, ők elárulják a többieket, és megneveznek még néhány száz ártatlant, csupán azért, hogy megszabaduljanak az elviselhetetlen kínoktól. Azután valamennyit megsemmisítik.
Rodisz megrendültén hallgatta szavaik noha mindezt jól ismerte. De most nem a történelem tárult fel előtte, nem a Föld régi embereinek szenvedései, amelyeket az évezredek betemettek, hanem a Tormansz élete. A mérnök nyugalmában több tragédia volt, mint egy kétségbeesett kiáltásban. A szoba, amelyet a halkan zümmögő SDF védett, törékeny tutajnak tetszett az ellenséges óceánban, ahol a part mindenütt egyformán messzi és elérhetetlen.
— Nem félek tőlük — mondta Tael és nem azért, mert bízom az erőmben. Senki sem tud ellenállni nekik. Az, amit a legendák mondanak a törhetetlen akaratú emberekről, vagy hazugság, vagy a hóhérok hozzá nem értését bizonyítja. Vannak csodálatosan hősies emberek, de ha elég hosszú ideig kínozzák, ők is megtörnek: az emberből megfélemlített, félholt állat válik, félálomban is végrehajtja a parancsot.
— Akkor hát miben reménykedik?
— A gyengeségemben. A hóhérok először fizikailag törik meg az embert. A második lépcsőfok a pszichikai megtörés. Én már az elsőbe belepusztulok, így aztán nem érnek el semmit!
Fay Rodisz kiegyenesedett, felsóhajtott. A tormanszi férfi nem tudta levenni a szemét Rodisz rugalmas kebleiről. A Jan Jah erkölcs szerint ez illetlen és szégyenletes volt, de a Föld asszonya úgy fogadta a mérnök pillantását, mint a férfi vonzódásának természetes megnyilvánulását.
Fay Rodisz arra gondolt, hogy a fejlődés folyamatának szüntélén kegyetlensége ellenére, a természet humánusabb, mint az ember. Az ember az agyafúrt, az áldozatba mélyen behatoló fegyverek — a nyíl, a lándzsa, a golyó — feltalálásával nagymértékben fokozta a szenvedést a Földön. Elvetette a ragadozó állat harci taktikáját, amely az első csapás okozta sokkon, a véredények felszakításán és a vérveszteség okozta, fájdalom nélküli halálon alapult. Az ember áldozatai borzalmas kínok közepette, belső gyulladások következtében pusztultak el. Amikor pedig a pszichikailag fogyatékosak a szadizmusig süllyedtek, létrehozták a kínzások pokoli technikáját, s rögtön alkalmazták is politikai és háborús célok érdekében.
Most pedig a Föld gyermekei visszatértek egy ahhoz hasonló világba, amelyet rég eltöröltek bolygójuk színéről!
Fay Rodisz megsimogatta a mérnök haját.
— Hallgasson rám, Tael! Tájékoztassa őket továbbra is, hiszen nincsenek titkaink. Bevisszük magát a „Sötét Láng”-ra, meggyógyítjuk, testileg erőssé, pszichikailag edzetté tesszük. Megtanulja, hogyan uralkodjon testén, érzésem, miként szerezzen hatalmat az emberek fölött, ha az ügy úgy kívánja. Más emberként tér ide vissza. Mindössze két-három hónapra van szükség!