— Ó, nem! — mondta Rodisz valóban őszintén, ami még nagyobb örömet szerzett az oligarchának.
Csoio Csagasz megérdeklődte, hogy halad a képpel. Rodisz csak egy pillanatig csodálkozott.
— Azt hittem, hogy befejeztem, de tulajdonképpen át kell dolgoznom. Téves volt az elképzelés! Ahhoz, hogy megtaláljuk az infemóból kivezető utat, elsősorban Mértéktartásra van szükség, nem Hitre.
— Kár — mondta Csagasz közönyösen. — Arra számítottam, hogy megnézhetem… a napokban.
Er Vo-Bia hirtelen elvörösödött, szeme villámokat szórt.
Minden bejelentés nélkül belépett Janhar, a „lilák” főnöke. Csagaszhoz lépett, súgott valamit. Fay Rodisz felállt, és odament a kis szekrénykéhez, gyönyörködött a régi művészi rajzbán. Csoio Csagasz bosszúsan félretolta Janhart, és megkérdezte Rodisztól, miért ment el. A bolygó ura nem szerette, ha jelenlétében az emberek engedély nélkül felállnak.
— Nem akartam zavarni. A Jan-Jah bolygón minden olyan sietve és titkolódzva történik.
— Felesleges volt. Semmi különös — mondta bosszúsan Csoio Csagasz.
Egy kézmozdulattal elküldte Janhart, és a szék karfáján át közelebb hajolt Rodiszhoz.
Er Vo-Bia a szeme sarkából figyelte Rodiszt. Hirtelen kihívóan megkérdezte, hol és hogyan tanítják a Földön a csábítás művészetét.
— Ha ezen azt érti, hogyan kell viselkedni és tetszeni a férfiáknak a kölcsönös vonzás elbűvölő játékában, akkor már a gyermekkorban. A Föld minden asszonya érti a módját, hogyan hangsúlyozza azt, ami eredeti, érdekes és szép benne. Azt hiszem, hogy „a csábítás”, amire ön gondol, mást jelent.
„Ez a nő lényegében ugyanolyan, mint a többi — gondolta Csoio Csagasz —, és ezért szükségképpen alá kell vetnie magát a férfi akaratának és erejének. Egyébként nem hiszem, hogy ez a hideg, vidám és öntelt nő, a Föld leánya, ugyanolyan jó szerető lesz, mint az én Er VoBiám. De azért ki kell próbálni!”
S mint minden idők és világok uralkodói, a Négyek Tanácsának elnöke haladéktalanul hozzákezdett terve végrehajtásához.
Felállt, Zet Ug és Gén Si nyomban követte példáját. Er Vo-Bia ülve maradt, egyik lábát a másikra téve, cipőjét hintáztatta, amelybe apró csillaglámpácska volt beépítve. A fíiggőlegesen felfelé irányuló sugarak megvilágították és a vékony ruhán át egész hosszában kirajzolták karcsú lábát.
Fay Rodisz úgy vélte, hogy az este véget ért, szintén felállt. Eszébe jutott szobájában a kép. A Taellel folytatott beszélgetés után szerette volna még ma folytatni a festést. Csoio Csagasz azonban kijelentette, hogy haladéktalanul meg kell vitatnia vele egy fontos kérdést. A Tanács két tagja meghajolt és távozott. Rodisz úgy látta, nem esik nehezükre. Er Vo-Bia felkelt, kérdő pillantást vetett Csoio Csagaszra. Izgatottan pihegett, erőltetett mosolyra húzta száját, kivillantak nagy, kékés árnyalatú fogai. De Csoio Csagasz mintha észre sem vette volna. Ekkor Er Vo-Bia az ajtó felé indult; el sem köszönt, vissza sem nézett. Sértődött volt, szép és haragos.
Csoio Csagasz harsogó nevetésben tört ki, először Rodisz jelenlétében, s az asszony csodálkozott, milyen durván hangzik a nevetése. Az oligarcha elhúzta a középső függönyt, és bevezette Rodiszt egy vakítóan kivilágított folyosóra, ahol két zöldruhás őr ült egymással szemben. Csői Csagasz ügyet sem vetett rájuk, a folyosó végén levő ajtóhoz ment, a zárral babrált. A vastag ajtó kinyílt, Fay Rodisz belépett az uralkodó mindenki számára megközelíthetetlen magánszobájába.
Óriási kristályprizma szolgált ablakként, visszaverve a lát határ alkonyi fényét. Csoio Csagasz megnyomott egy gombot, a prizma elfordult, s megjelent a Tormansz borongós ege, a szobában pedig önműködően kigyúltak a narancssárga lámpák.
Csagasz a dívány felé lépett, amely gyűrűlánc-mintás, bolyhős szőnyeggel volt letakarva, de megállt Rodisz mögött. Az asszony tudta, hogy minek kell történnie. Amit elkezdett, végig keli játszania, de nem szabad ellentmondásokba bonyolódnia. Közönyös és fölényes tekintettel nézett a férfira. Csoio Csagasz átölelte az asszony vékony derekát. Azt várta, hogy Rodisz nekidől, a vállára hajtja a fejét… De semmi ilyesmi nem történt. Érthetetlen erő rázta le Csagasz kezét. A férfi önbizalma egy pillanat alatt elpárolgott.
— Maradjon inkább minden a régiben — mondta halkan Rodisz.
Csoio Csagasz a díványra roskadt, szinte félálomban kereste az asztalkán a dohányzó kellékeket.
Fay Rodisz nyugodtan, szó nélkül leült a dívány szélére. Az elképedt Csoio Csagasz rágyújtott. Hosszú évek óta előszőr nem tudta, hogyan viselkedjék. Tegyen úgy, mintha semmi sem történt volna, vagy háborodjon fel?
Rodisz a segítségére sietett. A játék befejeződött, a maharaniból csak a fehér szári maradt meg.
— A bolygó ura éppúgy ki van szolgáltatva ösztöneinek, mint a legtudatlanabb „rél”? — kérdezte.
Csagasz bosszúsan visszautasította a feltevést.
— A varázsa alá kerültem, és nem vallottam szerelmet, ahogy illett volna, de ebben ön a hibás!
Rodisz egész lénye néma csodálkozást fejezett ki.
— Lehetséges, hogy önnek elég néhányszor találkozni egy nővel, aki más, mint a többiek, s máris szenvedélyes szerelemre gyúl? — kérdezte elgondolkozva. — Meg lehet érteni azokat az embereket, akik keveset láttak, a hierarchia alján állnak, akiknek szűk a látókörük. Ők talán nem tudnak ellenállni ennek. De ön!
Az oligarcha arca egy pillanatra hiúra vált. De mindjárterőt vett magán.
— Azért beszél így, mert nem érti az igazi okokat. Meg akartam győződni, vonzóereje milyen hatással van rám, mielőtt megkérném egy igen fontos dologra!
— No, és meggyőződött róla?
— Meg! — Csagasz arcát egy pillanatra gonosz mosoly torzította el. — Tudja, most először kell kémem és nem parancsolnőm…
— Kár. Az önkényuralom óhatatlanul megrontja az embereket. Vajon gyermek— és ifjúkorában is csak parancsolt? Hiszén a hatalom önöknél nem örökletes.
— Szerencsétlenségemre, nem. Gyermekkorom és ifjúságom megaláztatásainak emlékei, bár az évek már elhomályosították őket, néha úgy égetnek, mint a láng!
— De liát minden kérés megalázó? Ön sosem kért az anyjától, az apjától, a tanítóitól, az első szerelmesétől?
— Eltérünk a tárgytól. Téljünk vissza a kérésemhez — mondta az oligarcha szárazon. — Úgy érzem, hogy ön a rendkívüli intuíciójával és gyöngéd együttérzésével a legzseniálisabb nő, akivel valaha is találkoztam. Nem beszélve a tudásáról, a pszichológiai erejéről és végül a szépségéről, ami szintén nagyon fontos.
— Emlékszem arra, amikor a dicséretről beszélt — nevetett Rodisz. — Mivel akar megalázni?
— Megalázni? Nagy Kígyó! Mindenki fölé akarom emelni a Jan-Jah bolygón, azt akarom, hogy az enyém legyen!
Fay Rodisz felegyenesedett.
Csoio Csagasz zavartalanul folytatta:
— Hogy fiút szüljön nekem. Remélem, a Földön megtanulták a genetika szabályozását, és meg tudja szülni a kívánt nemű gyereket?
— Miért tőlem akar fiút? A Tormanszon fél milliárd nő áll rendelkezésére!
Azok az egészséget, a test és a lélek tökéletességét tekintve a nyomába se érnek. Az ön fia lesz az első örökletes uralkodó a Jan-Jah bolygón, vagy ahogy majd ő elnevezi. TaIán éppen önről fogja elnevezni!
— Tehát örökletes uralomról ábrándozik? Miért?
— Hogy szebbé tegyem az életet a bolygón. Ez a cél csak a hatalom teljes abszolutizálásával érhető el. Az uralkodó mérhetetlen magasságban álljon mindenki felett, legyen a bolygó és a nép istene!