— Mindezt kitörölték a történelemből — mondta. — Csak a szájhagyomány őrizte meg.
Rodisz megtudta, hogy a bolygó urainak utasítására tömeges mérgezésekkel csökkentették a népességet, mikor a termelőerők kimerülése következtében kevesebb munkásra volt szűkség. Majd ennek az ellenkezője következett, a nők kényszerű mesterséges megtermékenyítése, amikor nem akartak korai haIáira ítélt gyerekeket szülni, és bátor emberek — orvosok és biológusok — hozzáférhetővé tették számukra a szükséges szereket. A legszebb és legegészségesebb lányokat kiválogatták, mint a barmokat, és különleges táborokban, gyerektermelő üzemekben tartották őket.
Az a próbálkozás, hogy az embereket automatákkal helyettesítsék, kudarcba fulladt, s ekkor visszatértek a nehéz kézi munkához, mert az emberek olcsóbbak voltak, mint a bonyolult gépek. Ezt az ide-oda táncolást a vezetők bölcs politikájának nevezték, s a tudósok azt állították róla, hogy a sikerek szakadatlan láncolata a boldog élet megteremtésében.
A tudósok mindenben a bolygó urainak kezére játszottak, szörnyű fegyvereket, mérgeket, hamisított élelmiszereket eszeltek ki, kiforgatták az igazságot, megtévesztették a népet.
Emiatt gyűlölte meg a nép a tudósokat, emiatt sértegeti, bántalmazza vagy egyszerűen megöli a „hél”-eket mint az elnyomók kiszolgálóit. A „rél”-ek nem értik a „hél”-ek nyelvét, ugyanazok a szavak egészen mást jelentenek az ő nyelvükben, mint a „hél”-ekében.
— Ami a nyelvet illeti, ebben önök a hibásak — mondta Rodisz. — Nálunk, a Földön volt idő, amikor a különböző nyelvek és különböző színvonalú kultúrák nagy száma követkéztében ugyanazok a szavak mást és mást jelentettek. Még egy nyelven belül is a társadalom különböző osztályaiban. S ezt a nagy nehézséget is sikerült legyőzni, mikor a földi emberiség egyetlen családban egyesült. Harcoljanak a szavak világosságáért és tisztaságáért, s akkor mindig szót értenek a „hél”-ekkel.
— Miben értsünk szót? Az ő igazságuk nem a miénk!
— Valóban így van? Az élet igazsága a nép sok ezer éves tapasztalataiból kristályosodik ki. De a technikailag fejlett civilizáció életében bekövetkező gyors változások bonyolulttá teszik az igazság felé vezető utakat. A többség számára közös igazságot az egzakt tudományok segítségével nem sikerült megtalálni, mert az igazság meghatározásához hiányoztak a kritériumok. Ezek a kritériumok — vagyis a mérték — a társadalom fejlődésének bizonyos időszakaiban fontosabbak magánál az igazságnál. Nálunk a Földön az ókori Görögországbán, Indiában, Kínában ezt már néhány évezreddel ezelőtt tudták… — Rodisz egy pillanatra elgondolkozott, majd így folytatta: — A megvilágosodásra való törekvést régóta megtalálhatjuk az eszelősök jövendöléseiben. Ők ösztönösen megértették a mérték rendkívüli fontosságát. Az Apokalipszisben vagy a „János jelenéseinek könyvében” — János volt a keresztény vallás egyik megalapítója — olvashatjuk a következő szavakat: „Láték egy hollófekete lovat és rajta egy lovast mértékkel a kezében…” Ez az álom az emberiség valódi igazságának megállapításához szükséges mértékről az elektronikus számítógépek feltalálása után valósult meg. Lehetővé vált a bánat és az öröm felbecsülése az érzelem és a kötelesség harmóniájának megteremtése céljából. Nálunk egy hatalmas szervezet foglalkozik ezzel, a Bánat és Öröm Akadémiája. Önöknél a „hél”-eknek és a „rél”-eknek együtt kell megállapítani a mértéket és megtalálni az igazságot, közösen harcolni érte…
Így lassú meggyőzéssel fonta Fay Rodisz a „rél”-eket és a „hél”-eket összekötő szálakat. A többit elvégezték a személyes érintkezések. A „rél”-ek és a „hél”-ek először találkoztak mint egyenlők az Idő Templomának föld alatti helyiségeiben.
Halkan megszólalt az SDF hívójele. Rodisz bekapcsolta. A képernyőn megjelent Vir Norin, és azt mondta:
— Szeretném elvinni magához Szu-Tet.
— Lány?
— Igen. A biztonság kedvéért a föld alatti helyiségbe megyek.
— Várom magukat.
Fay Rodisz láttára Szu-Te ajkáról sóhaj röppent fel.
— Maga a földiek úrnője?… Ó, én ostoba, nem is kellett volna kérdeznem. — Letérdelt Rodisz elé, aki csengő hangon felkacagott, könnyedén felemelte, és magához szorította a lányt. Szu-Te ajka hirtelen remegni kezdett, arcán nagy könnycseppek gördültek le. — Mondja meg neki… ő azt mondja, hogy nem így van, de én nem értem. Szóval, minek kellek én egy földi embernek, ha maguk ilyenek?… Én csak egy sárga csőrű madárfióka, Csa-Hik vagyok a Föld asszonyai mellett!
— Megmondom neki — felelte komolyan Rodisz, és leültette. Sokáig hallgatott.
— Maga érzékeny és okos, Szu-Te, ezért nyíltan beszélek. Vir, kedvesem! Ő nem istennő, hanem másfajta lény — tűndér. A jóságnak ezek a kis megtestesítői régóta különösen kedveitek a földi mesékben.
— Miért? — kérdezte halkan Szu-Te.
— Az istennő a hős pártfogója, aki csaknem mindig a dicsőséges halálba vezeti őt. A tündér a köznapi élet hősiességét testesíti meg. De itt a Tormanszon tündért találni?! Mit fog csinálni, szegény Norinom? — kérdezte Rodisz.
— Ha magammal vihetném! De ő azt mondja, hogy ez leheteden!
— Igaza van. Bölcs teremtés.
— Tudom. De lehetséges egy másik megoldás…
— Vir! — kiáltott fel Rodisz. — Ez itt a Tormansz, a szénvédések bolygója!
Vir Norin hirtelen méregbe gurult, és mint egy igazi tormanszi, átkozni kezdte az infemót, a Tormanszot és az embéri sorsot. Szu-Te rémülten felugrott, de Rodisz átölelte, és visszanyomta a helyére.
— Ne törődjön vele. A férfiakkal megesik, hogy felbőszíti őket saját határozatlanságuk.
— Határoztam!
— Lehet, hogy a maga helyében én is ezt tenném, Vir — mondta váratlanul Rodisz, majd földi nyelven így folytatta: — Maga el fog pusztulni, de nagy szolgálatot tesz, őt pedig megajándékozza néhány hónapig tartó boldogsággal, évet már nem mernék mondani. Vigyázzon magára! A lány meghal, mihelyt magának vége lesz. Ő nem fél a haláltól. Neki az a legszömyűbb, ha elveszti magát. Hol vannak a visszafelé vezető út számításai?
— Menta Kornál. Már akkor elkészítettük, amikor a Tormansz körül repültünk.
— Bánkódni fogunk maga után, Vir!
— És én? De bízom benne, hogy megérem a második ESCS ideérkezését, és találkozom, ha nem is magukkal, de honfitársaimmal, — Menjen, Vir! A hátralevő időben még többször látjuk egymást. Talán megváltoztatja elhatározását…
— Nem! — mondta Vir olyan keményen, hogy Szu-Te, aki egy szót sem értett, megremegett. Ösztönével megsejtette a két földlakó beszélgetésének lényegét, könnyekben tört ki, mikor Rodisz csókkal elbúcsúzott mindkettőjüktől.
Nem sokkal ezután Norin elment a fizika-technikai intézetbe, amely a legnagyobb volt a fővárosban, és szinte valamenynyi tehetséges tudóst magába szívta. Tael mérnök felhívta Vir Norin figyelmét, hogy az ottani „műhelyben” szabadabban beszélhet, mint a többiekben. A mérnök nagyon fontosnak tartóttá ezt a beszélgetést.
Az összegyűltek szigorú rendben, a tudományos hierarchiának megfelelően helyezkedtek el. Elöl, az elnökséghez közel a híres tudósok. Sokuknak a mellén különös jelvény csillogott, amely az aranykígyóval körülfont Jan-Jah bolygót ábrázolta.
Ezek mögött a középréteg képviselői terpeszkedtek, a terém végében pedig a fiatalság zsúfolódott össze. A fiatalokat korlátozott számban eresztették be.