A professzor felállt, és odament a bábos korláthoz, amely a szoba nyitott részét övezte. Girin most vette észre, hogy a ház négyszögletes, alacsony toronyszerű részének lapos tetején vannak. Az éjszakai sötétségben alig észrevehetően feketéllett a park sűrű növényzete, amely a dombról lefelé húzódott — a parti síkságra. A gyér sárga földi fények nem vehették fel a versenyt a végtelen sötét tenger fölött fénylő csillagok miriádjaival.
— A nyugat azt is iszonyúan elposványosítja, amit átvesz tőlünk — folytatta Vitarkánanda. — Áljógik gyors felemelkedést és hatalmat ígérnek, természetesen pénzért, becsapják a hiszékenyeket, akik csodákra várnak, mert képtelenek az igazi jógik hatalmas munkáját elvégezni.
A nyugati emberek maguk kezdtek rájönni, hogy nagy veszélybe sodorják civilizációjukat, ha lemondanak a természetről. Egyre gyakrabban hallatszanak olyan hangok, hogy “az ember, aki a természet része, alapos gonddal pusztítja maga körül a természetet, sivataggá változtatja lakóhelyének környékét, és ideális körülményeket teremt a betegségek számára”.
Mások azt mondják, hogy az ember “sokkal több szépet pusztított el maga körül, mint amennyit a múzeumaiban és a képtáraiban összegyűjtött. De a legförtelmesebb az, hogy megpróbálja a biológia alaptörvényeit alárendelni a piac ideiglenes törvényeinek”.
Ezeket a szavakat két nemrég megjelent amerikai könyvből idéztem. Az egyik: A hallgatag tavasz, a másik: Szintetikus környezetünk. Szerzőik arra a kérdésükre keresnek választ: hogyan alakul majd az ember sorsa a nyugati civilizáció viszonyai között. És bizony igen siralmasnak látják ezt a sorsot.
Önöknél egyre több ember visel sötét szemüveget, amely elrejti azt, ami a legszebb az emberen: a szemét, mert félnek az érzéseket becsületesen visszatükröző igaz tekintettől. Ez, ez a nyugati civilizáció, amely úgy terjed az egész világon, akár a betegség. Mit tehet vele szemben a csupán lelki erejével felfegyverzett jógi?
A professzor elhallgatott, magas turbánt viselő honfitársai pedig helyeslőén bólogattak. Girin tudta, hogy válaszolnia kell, teleszívta hát széles mellkasát.
— Számomra nem titok, hogy Nyugaton, de biztosan itt Keleten is sokan, még a nagyon művelt és a vallástalan emberek is, erkölcstelennek tartják a nyílt ateistát. Egyszerű a dolog: ennek a világnak az erkölcsi elveit a vallás fogalmazta meg és honosítja meg. Következésképpen ezek az emberek azt tartják, hogy az ateista a vallással együtt az erkölcs és etika minden alapelvét elutasítja. Örülnék, ha önök ebből a tökéletlen fogalmazásból is megértenék, hogy a materializmusból a természet alapos megismerésével együtt egy új erkölcs, új etika és esztétika is kisarjad, amely sokkal tökéletesebb, mert elvei az ember és a társadalom fejlődéstörvényeinek tudományos tanulmányozásán, az élet és a pszichikum elkerülhetetlen történelmi változásainak vizsgálatán, a társadalmi kötelesség szükségességének felismerésén nyugosznak; mert a materialistának is látnoki a lelke és a szíve, és tele van aggodalommal, ahogy az önök nagy költője írta. Nemcsak önmagáért aggódik, hanem az egész környező világért, amelytől minden ember elválaszthatatlan, és a világ sorsa az ő sorsa.
Girin is a bábos korláthoz lépett, háttal nekitámaszkodott, és szembenézett az indiaiakkal.
— Ezen a földön kívül — kiáltott fel, és az erkélyről eléjük táruló térségre mutatott —, más föld nincs az ember számára. Az ember még nem nőtt fel odáig, hogy a kozmosz szervezetlen anyagának káoszán keresztül eljusson a többi bolygóra. És egyelőre azt tudjuk biztosan, hogy a Galaktikának ezen a részén csak itt a Földön finomult az anyag gondolattá, és olyan lehetőséggé, hogy a világot a szépség és a jóság törvényei szerint alakítsuk át. Szervezetünk tökéletessége, amelyet Indiában ősidők óta ismernek, nem az istenek adománya. Szenvedések, vér, sok milliárd áldozat árán alakult ki a bolygó állatvilágának történelmi fejlődése során. Hogyan mondhatnánk le a földi életről, hogyan engednénk meg a műveletleneknek és semmirekellőknek, hogy tönkretegyék, kirabolják a gyönyörű természetet, koldusbotra juttassák az eljövendő nemzedéket?
Girin elhallgatott, és a márványkorlát cifra faragásait nézte. Hiába is figyelte volna a beszélgetők szavait, egy szót sem értett volna belőlük.
Az indiaiak halkan beszélgettek. Mindig csak egy beszélt, a többiek nem vágtak a szavába, és nem emelték fel a hangjukat. A szolgák tálcákon, magas poharakban, limonádéhoz hasonló savanykás hűsítő italokat hordoztak körül. Girin élvezettel ürítette ki a poharát. Időnként hol az egyik, hol a másik indiai vetett figyelmes pillantást az orosz orvosra. Girin pedig azon töprengett, sikerült-e neki jól megmagyarázni, mennyire fontos, hogy a hatalmas indiai gondolkodás örökösei és a modern materialista tudomány képviselői megértsék egymást. Hát bizony az előadása nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Nem volt ideje felkészülni… a főbb gondolatokat előre le kellett volna írnia angolul, de hát ki láthat a jövőbe?
Töprengését az öreg Paramátmánanda szakította félbe. Két szomszédja segítségével felállt, meghajolt Girin előtt, és néhány szót mondott.
— Barátaim megköszönik az orosz tudós okos szavait — fordította az öreg szavait a professzor —, végighallgatták egy materialista tömören megfogalmazott álláspontját a filozófiai eszméről és az indiai spekulatív tudomány egyes sajátosságairól. Az, hogy a nézetek szöges ellentétben állnak egymással, nem rémítette el őket: mi régóta ismerjük az élet dialektikáját. Mi több, ez az ellentét azzal a kilátással kecsegtet, hogy jobban megértjük és közösen vizsgáljuk meg majd az egyes kérdéseket: önök a saját szemszögükből, mi pedig a magunkéból.
— Barátaim remélik — folytatta Vitarkánanda rövid szünet után —, hogy ön ismét eljön hozzánk, és szívesen a segítségére lesznek, hogy több dologgal ismerkedhessen meg itt-tartózkodása alatt, akár Madrászban, akár India más városaiban. Örömmel jövünk el ismét, hogy önnel találkozzunk. Most pedig a barátaim kénytelenek megválni tőlünk.
Girin külön-külön elbúcsúzott mindenkitől indiai módra, vagyis meghajtotta fejét és összetette a tenyerét maga — előtt. A házigazda kikísérte vendégeit, Girint pedig megkérte, maradjon még néhány percig. Az orvos járkálni kezdett. Lágy esti szellő lengedezett, úgyhogy Girin idegfeszültsége lassan oldódni kezdett.
Vitarkánanda, aki egy kis csomaggal tért vissza, csatlakozott Girinhez.
— Meg kell mondanom önnek — szólalt meg Vitarkánanda —, hogy eddig még egyetlen európai barátomat sem hallgatták ilyen nagy figyelemmel. Barátaim sokat tapasztalt emberek, és az ön útkeresését elismeréssel és baráti együttérzéssel fogadták.
Mi több utat ismerünk. A hatha-jóga — aki elsajátítja, a lélegzés ura lesz — csupán a legalsó fok, amely életerővel telíti a testet. De van még a sakti-jóga, vagyis az energián való uralkodás, amely a természet erőit gerjeszti, aztán a mantra-jóga: a hangnak, a hangvibrálások erőinek az uralása. A dhjána-jóga, vagy az elmélkedések útja, amely a gondolkodási folyamat erői fölötti uralmat jelenti.