A látomás hatására legszívesebben mozdulatlanságba merevedett volna, de ez is cselekedet lett volna, a megfelelő következményekkel.
Számtalan következmény volt — legyezőszerűen ágaztak szét a vonalaik ebből a barlangból, és a következményvonalak legtöbbje mentén Paul ott látta saját holttestét, vér patakzott a rajta tátongó, kés ütötte sebből.
Apám, a Padisah Császár hetvenkét éves volt, de harmincötnek is alig látszott abban az évben, amikor kivette a részét Leto herceg halálából, és visszaadta az Arrakist a Harkonneneknek. A nyilvánosság előtt szinte mindig sardaukar-egyenruhában jelent meg, fekete burzegi sisakban, forgóján az arany császári oroszlánnal. Az egyenruha nyílt célzás volt arra, hogy honnan ered a hatalma. Apám nem volt azonban mindig ilyen harsány viselkedésű. Amikor akarta, jóindulat és megnyerő őszinteség sugárzott belőle, de így utólag már gyakran elgondolkodom, vajon volt-e egyáltalán apámban és apám körül bármi, ami az lett volna, aminek látszott. Most úgy látom, hogy apám állandóan küzdött, hogy kiszabaduljon egy láthatatlan ketrec rácsai mögül. Nem szabad elfelejtenünk, hogy császár volt, a feje egy olyan uralkodóháznak, amely visszanyúlt a történelem ködbe vesző őskorszakaiba. Mi azonban megtagadtuk tőle a törvényes fiú utódot. Szenvedett-e valaha ennél szörnyűbb vereséget uralkodó? Anyám engedelmeskedett a Nővérek parancsának abban, amiben Lady Jessica nem engedelmeskedett. Melyikük volt az erősebbik? A történelem már megfelelt a kérdésre.
Jessica fölébredt a barlang sötétségében, hallotta, hogy mozgolódnak körülötte a fremenek, megcsapta az orrát a csípős cirkoruhaszag. Belső időérzéke szerint odakint már leszállóban lehetett az alkony, a barlangban azonban egyenletes volt a sötétség, elszigetelték a sivatagtól a műanyag leplek, amelyek felfogták a testükből kipárolgó vízgőzt, és nem engedték kiszökni a barlangból.
Jessica rájött, hogy az eltelt órákban megengedte magának a teljesen ellazult alvást, hogy kipihenje kimerültségét, és ez sokat elárult arról, hogy öntudatlanul mennyire biztonságban érezte magát Stilgar csapatában. Megfordult a köpenyéből kialakított függőágyban, letette a lábát a kőre.
Nehogy elfelejtsem csúszósra beállítani a csizma szárát, hogy segítse a keringést a cirkoruhában! gondolta. Olyan sok mindent kell észben tartani.
Még mindig érezte a reggelije ízét a szájában, a levélbe göngyölt, fűszermézzel összedolgozott madárhús- és gabonafalatkát, és az eszébe ötlött, hogy itt fordított az időbeosztás: az éjszaka a tevékenység ideje, a nappal a pihenésé.
Az éjszaka elrejt; az éjszaka biztonságos.
Leakasztotta a köpenyét a kis sziklafülke falaiból kiálló kampókról, kitapogatta a sötétben, hol a teteje a ruhadarabnak, belebújt.
Hogyan lehetne üzenetet küldeni a Bene Gesseritnek? tűnődött. Értesíteni kellene őket arról, hogy a két szökevény menedéket talált az Arrakison.
Távolabb parázsgömbök gyúltak ki a barlangban. Jessica látta, hogy emberalakok mozognak a fényükben, köztük Paul is. A fia már felöltözött, a csuklyáját azonban hátravetette, jól látszott az éles Atreides-profil.
Olyan furcsán viselkedett, mielőtt nyugovóra tértek, gondolta Jessica. Visszahúzódón. Olyan volt, mint aki a halálból tért vissza, és még nem vette egészen tudomásul. A szemét félig lehunyta, a tekintete üvegesen meredt befelé. Jessicának a látványtól eszébe jutott, amit Paul mondott a fűszerrel telített táplálékróclass="underline" a rabja lesz az ember.
Mellékhatásai vannak? tűnődött. Paul azt mondta, valami köze van a jövőlátó képességéhez, de azóta is furcsamód hallgat róla, hogy mit lát.
Jobbra, az árnyékok mélyéből Stilgar bukkant elő, a parázsgömbök fényében átment a barlangon a kis csoport felé. Jessica nézte; hogy babrálja a szakállát, milyen fürkésző tekintettel, ugrásra készen halad, mint a vadászó macska…
Hirtelen félelem nyilallt Jessicába, ahogy az érzékei végre fölfogták a feszültséget, amely szemlátomást sugárzott a Paul köre gyűlt csoportból — a merev mozdulatokat, a szertartásos elhelyezkedést.
— A védelmem alatt állnak! — dörögte Stilgar.
Jessica ráismert a fremenre, aki ott állt Stilgarral szemben — Jamis volt az! Aztán meglátta azt is, hogy tombol benne az indulat — görcsösen megfeszült a válla.
Jamis, akit Paul leterített! gondolta.
— Tudod, mi a törvény, Stilgar — mondta Jamis.
— Ki tudná jobban? — kérdezte Stilgar, és Jessica jól hallotta a hangjában a csitítást, a szándékot, hogy elsimítson valamit.
— A párharcot választom — dörmögte Jamis.
Jessica átviharzott a barlangon, megragadta Stilgar karját.
— Mi van itt? — kérdezte.
— Az amtal törvénye — mondta Stilgar. — Jamis követeli az őt megillető jogot, hogy próbára tegye, megillet-e téged a legendai szerep.
— Valakinek ki kell állnia a nő bajnokaként — mondta Jamis. — Ha az ő bajnoka nyer, akkor az övé az igazság. De azt mondják… — elnézett a köréjük nyomakodott fejek fölött — …azt mondják, nincs szüksége fremen bajnokra — ami csak azt jelentheti, hogy vele jött a bajnoka, aki kiáll az igazságért!
Párviadalt akar Paullal! gondolta Jessica.
Elengedte Stilgar karját, egy lépést tett előre.
— Eddig még sohasem bíztam másra, hogy kiálljon helyettem — mondta. — Nem tudom, miért kellene…
— Ne oktass ki minket arra, hogy nálunk mi a szokás! — förmedt rá Jamis. — Majd akkor hiszek neked, ha látom a bizonyítékot! Lehet, hogy Stilgar mondta meg, mit mondjál reggel. Lehet, hogy a szádba rágta a szavakat, te meg elszajkóztad nekünk, abban a reményben, hogy bolonddá teszel minket!
Elbánhatok vele, gondolta Jessica, de az esetleg ellentmondana az ő legendaértelmezésüknek. És megint átvillant rajta, hogy milyen különös módon eltorzult ezen a bolygón a Missionaria Protectiva munkássága.
Stilgar Jessicára nézett, halkan szólt hozzá, de érezhetően úgy, hogy a csoport legtávolabbi szélén állók is meghallják:
— Jamis olyan ember, Sayyadina, aki nem tud megbocsátani. A fiad leterítette, és…
— Véletlen volt! — ordította Jamis. — Boszorkányság volt az a Tuono-medencében, most majd bebizonyítom!
— …korábban legyőztem én magam is — folytatta Stilgar. — Ezzel a tahaddi-kihívással most nekem is meg akarja mutatni. Túl erőszakos ez a Jamis ahhoz, hogy valaha is jó vezér lehessen belőle — túl sok benne a ghafla, állhatatlan. Csak a szája a törvényeké, a szívét a zarfa uralja, az elfordulás. Nem, sohasem lehetne belőle jó vezér. Eddig nem bántottam, mert a harcban hasznát lehet venni, de ha elfogja ez a késforgató düh, akkor már a tulajdon közösségét veszélyezteti.
— Stilgar! — harsant fel Jamis hangja.
Jessica jól értette, mit csinál Stilgar — el akarta terelni Jamis haragját Paulról, magára akarta vonni a kihívást.
Stilgar most szembefordult Jamisszal, és Jessica megint hallotta a békítő szándékot a zengő hangban: