— Jamis, ez még gyerek! Hiszen csak…
— Te magad mondtad, hogy férfi — szólt Jamis. — Az anyja azt mondta, hogy átesett a gom-dzsabbaron. Víztől telt a húsa, majd kicsattan a víztől! Akik a csomagját hozták, azt mondták, több literkanna víz van benne. Több literkanna! És közben mi a gyűjtőzsebeinket szívogatjuk; mihelyt egy csepp víz összegyűlik bennük!
Stilgar Jessicára pillantott.
— Igaz ez? Víz van a csomagotokban?
— Igen.
— Több literkanna?
— Kettő.
— Mi volt a szándékotok ezzel a vagyonnal?
Vagyon? ismételte meg magában Jessica. Megrázta a fejét, érezte, hogy rideg a hangja, ahogy válaszoclass="underline"
— Ahol én születtem, ott víz hullott az égből, és széles folyókban folyt végig a földön — mondta. Olyan hatalmas tengerekben állt ott a víz, hogy nem lehetett látni a túlsó partjukat. Engem nem tanítottak meg az ilyen vízfegyelemre. Eddig még sohasem kellett így gondolkodnom.
Sóhajtás szakadt ki a körülöttük állókból.
— Víz hullott az égből… — suttogták — …folyt a földön.
— Tudtad, hogy vannak közöttünk, akiknek véletlenül kiömlött a víz a gyűjtőzsebéből, és nagy bajban lesznek, mielőtt estére Tabrba érünk?
— Honnét tudtam volna? — Jessica megrázta a fejét. — Ha szükségük van rá, adjál nekik vizet a csomagunkból.
— Ez volt a szándékod ezzel a vagyonnal?
— Az volt a szándékom, hogy az életet óvjam vele — mondta Jessica.
— Akkor elfogadjuk az áldásodat, Sayyadina.
— Nem fogsz vízzel megvásárolni minket! — vetette oda Jamis. — És te sem fogsz magadra haragítani, Stilgar. Látom én, hogy azt szeretnéd, hívjalak ki téged, mielőtt bebizonyítottam az igazamat!
Stilgar szembefordult a férfival.
— Feltett szándékod, Jamis, hogy megküzdj egy gyerekkel? — Halk, metsző volt a hangja.
— Próbára kell tenni a nő igazát!
— Akkor is, ha az én védelmem alatt áll?
— Az amtal törvénye jogot ad rá — mondta Jamis.
Stilgar bólintott.
— Igaz. És ha a fiú nem aprít föl, akkor utána az én késemmel kerülsz majd szembe. És most nem fogom vissza a pengét úgy, ahogy egyszer visszafogtam.
— Ezt nem tehetitek! — mondta Jessica. — Paul még csak…
— Nem avatkozhatsz bele, Sayyadina — mondta Stilgar. — Tudom persze, hogy engem le tudsz győzni, tehát le tudod győzni akármelyikünket — de mindannyiunkat egyszerre nem. Ennek így kell lennie. Így parancsolja az amtal törvénye.
Jessica nem jutott szóhoz. Csak nézte Stilgart a parázsgömbök zöldes fényében, látta, milyen démoni maszk kövült rá a férfi arcvonásaira. Jamisra fordította a tekintetét, szemügyre vette az arckifejezését, azt gondolta: Ezt már előbb észre kellett volna vennem. Ez az ember mindig magában dúl-fúl, olyanfajta, aki észrevétlenül hergeli föl magát. Fel kellett volna készülnöm ellene.
— Ha bántani mered a fiamat — szólalt meg —, velem kerülsz szembe! Kihívlak most! Nem marad belőled egy…
— Anyám… — Paul odalépett, megérintette a karját. — Talán ha megmagyaráznám Jamisnak, hogyan…
— Megmagyarázná! — mondta csúfondárosan Jamis.
Paul elhallgatott, rámeredt a férfira. Nem érzett félelmet. Jamis esetlen mozgásúnak látszott, és az éjszakai összecsapásuk során könnyen el tudott bánni vele. Paul azonban még mindig érezte az idő szövevényének sűrű gomolygását a barlangban, még mindig ott lebegett előtte a számtalan jövőkép, amelyek mindegyikében holtan hevert a kés alatt. Szinte alig volt kiút abban a látomásban…
Stilgar szólalt meg:
— Sayyadina, most eredj távolabb, hogy ne…
— Ne szólítsd Sayyadinának! — mondta Jamis. — Majd ha bebizonyosodott! Tudja az imádságot, na és? Mi van abban? Minden gyerek tudja!
Már eleget beszélt, gondolta Jessica. Kiismertem. Egyetlen szóval meg tudnám bénítani. Tétovázott. De mindannyiukkal nem bánhatok el.
— Akkor hát ide hallgass! — mondta furcsán lebegő hangon, amely fölcsapott a végén.
Jamis rámeredt, rémület ült ki az arcára.
— Majd én megmutatom neked, mi az a szenvedés! — folytatta Jessica ugyanazon a hangon. — Olyan szenvedésben lesz részed, hogy ahhoz képest a gom-dzsabbar szép emlék lesz! Ez jusson majd az eszedbe harc közben! Vonaglani fog az egész…
— Meg akar babonázni! — tört ki Jamisból. A fülére szorította a jobb öklét. — Követelem, hogy teljesüljön a csend törvénye!
— Úgy legyen — mondta Stilgar. Figyelmeztető pillantást vetett Jessicára. — Ha még egyszer megszólalsz, Sayyadina, tudni fogjuk, hogy boszorkánysággal próbálkozol, és az életeddel fizetsz érte! — A fejével intett Jessicának, hogy lépjen hátrább.
Jessica kezeket érzett magán, hátrahúzták, de megérezte, hogy nem barátságtalanul. Látta, hogy Paul elválik a tömegtől, közben Csani valamit súgott a fülébe, és a fejével Jamis felé intett.
Gyűrű alakult ki. Újabb parázsgömböket hoztak elő, és mindegyiket sárgás fényűre állították.
Jamis belépett a körbe, kibújt a köpenyéből, odavetette valakinek a tömegben. Megállt a szürkésen csillámló cirkoruhában, amelyen látszott, hogy sokat toldozták-foldozták. Odahajtotta a száját a vállához, ivott egyet a gyűjtőzseb csövéből, aztán kiegyenesedett, lehúzta magáról a ruhát, és óvatos mozdulattal odanyújtotta azt is a többieknek. Most már mozdulatlanul várakozott. Csak egy ágyékkötő volt rajta, a lábán valami rásimuló szövet, a jobb kezében kriszkés.
Jessica látta, hogy az a Csani nevű leány segít Paulnak levetkőzni, aztán a kezébe nyomja a kriszkés markolatát, látta, hogy Paul néhány pillanatig méregeti a kést, a súlyát, a súlyeloszlását. Arra gondolt, hogy Paul ismeri a prana és a bindu rejtelmeit, az idegek és az izmok titkait, hogy olyan tanítóktól tanulta meg a küzdést, mint Duncan Idaho és Gurney Halleck, akik már az életükben eleven legendák voltak. A fiú ismerte a Bene Gesserit fortélyait, rugalmasnak és magabiztosnak látszott.
De még csak tizenöt éves, gondolta Jessica. És nincs pajzsa. Valahogy meg kell akadályoznom ezt! Kell lennie valami kiútnak… — Fölpillantott, látta, hogy Stilgar figyeli.
— Nem akadályozhatod meg — mondta a férfi. — Nem szabad beszélned.
Jessica a szájára szorította a tenyerét.
Beleplántáltam a félelmet Jamis gondolataiba, mondta magában. Valamennyire lelassítja majd… talán. Bárcsak tudnék imádkozni — igazán imádkozni!
Paul most már egyedül állt a kör szélén, csak a nadrág volt rajta, amelyet a cirkoruha alatt viselt. A jobb kezében kriszkést tartott, a lába meztelenül simult a homoktól érdes sziklára. Idaho annak idején minduntalan figyelmeztette: „Ha nem bízol a felületben, a legjobb a csupasz talp.” A gondolatai előterében pedig még ott volt Csani útmutatása: „Jamis védés után jobbra lendíti a kését: Mindenki ismeri ezt a szokását. És a szemed felé fog döfni, hogy pislogj és akkor vághasson. És kétkezes, vigyázz, amikor kezet vált!”
Mindenekfölött azonban ott volt benne, de olyan erővel, hogy az egész testében érezte, a gyakorlat, az ösztönös reakciókészség, amelyet nap nap után, óráról órára belevertek a gyakorlótermekben.
Gurney Halleck szavaira is emlékezett: „A jó késvívó hegyben, élben, keresztvasban egyszerre gondolkodik. A heggyel vágni is lehet, az éllel döfni is lehet, a keresztvassal el lehet kapni az ellenfél pengéjét.”