Jól van, gondolta Feyd-Rautha. Most szükségem van rád. Ezt belátom. Áll az alku. De nem lesz mindig szükségem rád. És… egy szép napon…
Az emberi tudattalant mélyen áthatja az igény egy logikus világmindenség iránt, amelynek értelme van. A valóságos világmindenség azonban egy lépéssel mindig a logika előtt jár.
Sok Nagy Ház fejével ültem már szemben, de ennél a disznónál sem hájasabbat, sem veszélyesebbet nem láttam még, mondta magában Thufir Hawat.
— Velem nyíltan beszélhetsz, Hawat — dörrent rá a báró. Hátradőlt szuszpenzorszékében, zsírpárnák övezte szeme szúrós tekintettel meredt Hawatra.
Az öreg Mentát lenézett a kettőjük között levő asztalra, magában megjegyezte, milyen pazar az erezete. Vladimir Harkonnen báró megítélésében minden tényezőt figyelembe kellett venni, ezt ugyanúgy, mint kis tárgyalószoba vörös falait, mint a levegőben lebegő gyenge, édeskés növényi illatot, amely mögött valami nehezebb pézsmaszag lappangott.
— Nem futó szeszélyből küldetted velem azt a figyelmeztetést Rabbannak! — mondta a báró.
Hawat cserzett, öreg arca szenvtelen maradt, nem látszott rajta jele az utálatnak, melyet érzett.
— Sok mindent gyanítok, uram — mondta.
— Hogyne, hogyne. Én azt szeretném tudni, milyen szerepe van az Arrakisnak a Salusa Secundussal kapcsolatos gyanúidban. Az kevés, hogy annyit mondasz, a Császár nyugtalankodik, mert valamiféle összefüggés van az Arrakis és az ő titokzatos börtönbolygója között! Azt a figyelmeztetést csak azért küldtem el rögtön Rabbannak, mert a futárnak el kellett indulnia a csillagbárkával. Azt mondtad, egy pillanatig sem várhatunk. Rendben van. De most magyarázatot kérek!
Túl sokat beszél, gondolta Hawat. Nem olyan, mint Leto, aki egy kézmozdulattal, egy szemöldökrezdüléssel az értésemre tudta adni, amit akart. És nem is olyan, mint az öreg herceg, aki egy egész mondatot tudott kifejezni azzal, ahogy kiejtett egyetlen szót. Ez egy tahó! Aki megszabadítja tőle az emberiséget, szolgálatot tesz majd vele.
— Nem mégy el innen, amíg alapos és teljes magyarázatot nem kaptam — mondta a báró.
— Túlzottan félvállról szoktad te venni a Salusa Secundust — mondta Hawat.
— Büntetőtelep — mondta a báró. — Oda küldik a galaxis legócskább söpredékét. Mi mást kellene még tudnunk róla?
— Azon a börtönbolygón nyomasztóbbak a körülmények, mint akárhol másutt — mondta Hawat. — Tudod, hogy az új foglyok között a halálozási arány hatvan százaléknál nagyobb. Tudod, hogy a Császár az elnyomás minden létező formáját alkalmazza ott. Tudod mindezt, és még sincsenek kérdéseid?
— A Császár nem engedélyezi, hogy a Nagy Házak képviselői megszemléljék a börtönét — dörmögte a báró. — Nem kíváncsi viszont az én pincéimre sem…
— Aki kíváncsi volna a Salusa Secundusra, azt… ööö… — Hawat az ajkára tette csontos ujját — … lebeszélik róla.
— Vagyis a Császár nem akar dicsekedni azzal, amire ott rákényszerül. No és?
Hawat sötét ajka megrezzent: az öreg Mentát megengedett magának egy halvány kis mosolyt. Megvillant a szeme a parázscső fényében, ahogy ránézett a báróra.
— És sohasem tűnődtél el rajta, honnan szerzi a Császár a sardaukarjait?
A báró összecsücsörítette húsos ajkát. Ettől úgy festett, mint egy duzzogó csecsemő, és a hangjában is sértődöttség érzett, amikor válaszolt:
— Hát… toborozza… illetve ott van a kötelező újoncállítás, aztán besorozzák a…
— Pah! — vetette oda Hawat. — A történetek, amiket hallasz a sardaukarok hőstetteiről, nem légből kapottak, igaz? Azok első kézből származó beszámolók, attól a néhány embertől, aki harcolt ellenük, mégis életben maradt, igaz?
— A sardaukarok kitűnő harcosok, semmi kétség — mondta a báró. — De szerintem az én légióim…
— Kirándulgató nagymamák csapatai hozzájuk képest! — csattant föl Hawat. — Azt hiszed, én nem tudom, miért fordult a Császár az Atreides-ház ellen?
— Ezen a téren mellőzd a spekulációt — figyelmeztette a báró.
Lehetséges, hogy még ő sem tudja, mi volt a Császár indítéka ebben az egészben? kérdezte magában Hawat.
— Semmilyen téren sem mellőzöm a spekulációt, ha meghozza azt az eredményt, amiért tartasz — mondta Hawat. — Mentát vagyok. Az ember ne tartson vissza információt és ne zárjon el kombinációs utakat a Mentát elől.
A báró egy hosszú percig némán meredt rá, aztán szólalt csak meg:
— Mondd hát, amit mondanod kell, Mentát!
— Padisah Császár azért fordult az Atreides-ház ellen, mert a herceg két hadmestere, Gurney Halleck és Duncan Idaho sikeresen kiképzett egy haderőt egy kicsiny haderőt —, amely hajszál híján elérte a sardaukarok szintjét! Egy része meg is haladta. És a herceg abba a helyzetbe került, hogy gyarapíthatta a haderejét, ugyanolyan erőssé tehette, mint a császári haderő volt…
A báró mérlegelte egy darabig ezt a közlést, aztán azt kérdezte:
— Mi köze ehhez az Arrakisnak?
— Az Arrakis szolgáltathatja az utánpótlást olyan újoncokból, akik már sikeresen átvészelték az elképzelhető legkeservesebb kiképzést.
A báró megrázta a fejét.
— Csak nem a fremenekre gondolsz?
— De bizony a fremenekre.
— Ha! Akkor miért kellett figyelmeztetni Rabbant? Hiszen legföljebb egy maroknyi fremen maradhatott életben a sardaukarok irtóhadjárata és Rabban terrorja után!
A báró elhallgatott.
Hawat nem szólt, csak merően nézett rá.
— Nem több, legfeljebb egy maroknyi! — ismételte meg a báró. — Rabban csak tavaly hatezret irtott ki!
Hawat még mindig csak nézte.
— Tavalyelőtt pedig kilencezret — mondta a báró. — És mielőtt elhagyták az Arrakist, a sardaukarok elejtettek még legalább húszezret!
— Mekkorák voltak Rabban élőerő-veszteségei az elmúlt két évben? — kérdezte Hawat.
A báró megdörgölte a tokáját.
— Hát ami igaz, az igaz, elég intenzíven újoncozott. Az ügynökei fűt-fát ígérgetnek, és…
— Mondjunk kereken harmincezret? — kérdezte Hawat.
— Az azért sok egy kicsit.
— Épp ellenkezőleg — mondta Hawat. — Én ugyanúgy tudok olvasni Rabban jelentéseinek a sorai között, mint te. És bizonyos vagyok benne, hogy megértetted az én ügynökeimtől származó jelentéseket is. Igazán érthetőek voltak.
— Az Arrakison mostohák a viszonyok — mondta a báró. — A viharok során…
— Mind a ketten tudjuk, mekkora veszteséghányaddal kell számolni a viharok miatt — mondta Hawat.
— Na és ha elveszített harmincezret?! — csattant fel a báró.
— A tulajdon számításaid szerint — mondta Hawat — Rabban két év alatt megölt tizenötezer frement, miközben kétszer akkora volt a saját embervesztesége. Azt mondod, a sardaukarok megöltek másik húszezret, talán valamivel többet is. Én pedig láttam az Arrakisról való visszaútjuk teherjegyzékét, amelyet a Ligának kellett leadniuk. Ha húszezret öltek meg, akkor majdnem öt emberükbe került egy fremen halála. Miért nem nézel szembe ezekkel a számokkal, báró, miért nem érted meg, mit jelentenek?