Paul éppen hárította a bábu lassú vágását, felvitte a bal kezét entretisser…
A ravasz kis ördög! gondolta Halleck, és most már minden figyelmét lekötötte a fiú szövevényes kézmozgása. Önállóan tanult és gyakorolt. Ez nem Duncan stílusa, és az is biztos, hogy nem tőlem tanulta!
Ez a gondolat csak fokozta Halleck szomorúságát. Megfertőzött a hangulat, gondolta. És eltűnődött a fiún, hogy vajon ő szokta-e szorongással eltelve hallgatni éjszakánként a párnája lüktetését.
— Ha a „volna” hal volna, minden halász dúskálna — mormogta.
Az anyja szokta ezt mondogatni, és ő is mindig elmondta, amikor magán érezte a holnap sötét árnyékát. Aztán arra gondolt, milyen furcsán hangzik majd ez a kifejezés azon a bolygón, amely sohasem látott tengert, sem halat.
YUEH (ejtsd: jüi), Wellington (10 082-10 191). Orvos (Suk Egyetem, dipl.: 10 712); felesége Wanna Marcus, B. G. (10 092-10 186?); elsősorban mint Leto Atreides herceg árulóját ismerjük. (Vö.: Bibliográfia, VII. függelék: Birodalmi Kondicionálás és Árulás)
Hallotta ugyan, hogy dr. Yueh bejött, megismerte az orvos merev, kimért lépteit, Paul azonban ott maradt hason elnyújtózva, ahogy a masszőr otthagyta. Jóleső ernyedtséget érzett a Gurney Halleckkel tartott edzés után.
— Látszik rajtad, hogy jól érzed magad — jegyezte meg Yueh nyugodt, magas fekvésű hangján.
Paul fölemelte a fejét, meglátta a pár lépésnyire álló sovány alakot, egy pillantással végigmérte a gyűrött, fekete öltözéket, a kockafejet, a vörös ajkat, fölötte a fittyedt bajuszt, a homlokon a Birodalmi Kondicionálás tetovált, rombusz alakú jegyét, a hosszú, fekete hajat, melyet a bal vállon a Suk Egyetem ezüstgyűrűje fogott össze.
— Bizonyára örömmel hallod, hogy ma nincs időnk rendes foglalkozásra — mondta Yueh. — Nemsokára itt lesz apád.
Paul felült.
— Mindazonáltal intézkedtem, hogy az arrakisi úton a rendelkezésedre álljon egy filmkönyvnéző. Útközben átnézhetsz még egyet-mást.
Paul öltözködni kezdett. Felajzotta apja jövetelének híre. Nagyon kevés időt töltöttek együtt azóta, hogy a Császár utasította a herceget az arrakisi hűbérbirtok átvételére.
Yueh odament az asztalhoz. Közben az járt a fejében: Hogy megemberesedett a fiú az elmúlt hónapokban! Milyen kár! Milyen értelmetlen veszteség… Aztán rászólt magára: Nem szabad tétováznom! Amit teszek, azért teszem, hogy az én Wannámat soha többé ne bánthassák azok a vadállat Harkonnen-bérencek!
Paul odament hozzá, közben begombolta a zekéjét.
— Mit kell átnéznem útközben?
— Ööö… a földi jellegű létformákat, amelyek megtalálhatóak az Arrakison. A bolygó szemlátomást befogadott bizonyos földi létformákat, de nem egészen világos, hogyan. Megkeresem majd a bolygó ökológusát, egy bizonyos dr. Kynest, hátha segíthetek a kutatásaiban.
Mit beszélek? gondolta Yueh. Még saját magam előtt is színészkedem?
— Lesz valami anyag a fremenekről is? — érdeklődött a fiú.
— A fremenekről…? — Yueh dobolni kezdett ujjaival az asztalon, észrevette, hogy Paul nézi az ideges mozgást, elhúzta a kezét.
— Vagy az Arrakis egész lakosságáról — mondta Paul.
— Hogyne — válaszolt Yueh. — A lakosság két nagy kategóriába sorolható. Az egyik a grabenek, homorok, teknők népe, a másik a fremen. Tudomásom szerint nem ritka a vegyes házasság, mert a homorok, teknők falvaiból az asszonyok inkább fremen férj után áhítoznak, a férfiak meg fremen nőt szeretnének. Van egy mondásuk: „A jó modor a városból jön, a bölcsesség a sivatagból.”
— Van képed róluk?
— Utánanézek. A legérdekesebb persze a szemük — kék az egész, nincsen fehérje.
— Mutáció?
— Nem. Az okozza, hogy a vérük telítve van a melanzzsal.
— Kemény népség lehet a fremen, hogy megélnek ott a sivatag peremén.
— Igen, úgy hírlik — mondta Yueh. — Verseket írnak a késeikhez! Az asszonyaik ugyanolyan vadak, mint a férfiak. Még a gyerekek is veszélyes kis szörnyetegek. Neked aligha engedi majd meg az apád, hogy közéjük keveredj.
Paul rámeredt Yueh-re. Ez a pár szó, amit a fremenekről hallott, minden figyelmét lekötötte most. Micsoda szövetséges lehetne abból a népből!
— És a férgek? — kérdezte.
— Mi?
— Szeretnék többet megtudni a homokférgekről.
— Ó… no igen. Van egy filmkönyvem egy kisebb példányról, az északi sarkvidéken fogták el. Az csak száztíz méter hosszú és huszonkét méter átmérőjű volt. Megbízható szemtanúk beszámoltak több mint négyszáz méteresekről, és minden valószínűség szerint léteznek még nagyobbak is.
Paul egy pillantást vetett az Arrakis északi sarkvidékének kúpvetületű térképére, amely ott feküdt az asztalon.
— A sivatagi övezetet és a déli sarkvidéket lakhatatlannak tüntetik föl. A férgek miatt?
— Meg a viharok miatt.
— De hát minden helyet lakhatóvá lehet tenni!
— Ha gazdaságosan megoldható — mondta Yueh. — Az Arrakis sok veszélye igen költséges… — Végigsimított fittyedt bajuszán. — Nemsokára itt lesz apád. Mielőtt elmegyek, szeretnék neked adni valamit. Csomagolás közben került a kezembe. — Az asztalra helyezett egy kis tárgyat. Fekete volt, téglalap alakú, nem nagyobb, mint a fiú hüvelykujja.
Paul szemügyre vette. Az orvosnak feltűnt, hogy a fiú nem nyúl érte. Milyen óvatos, gondolta magában.
— Ez egy nagyon-nagyon régi Orániai Katolikus Biblia. Űrutazók számára készítették. Nem filmkönyv, hanem igazi nyomtatással készült, hártyalapokra. Saját elektrosztatikus rendszere és nagyítója van. — Fölvette, megmutatta. — Az elektrosztatikus töltés zárva tartja a rugós fedelet. Ha megnyomod a szélét… így… a kiválasztott oldalak eltaszítják egymást, és a könyv kinyílik.
— De ilyen kicsi…?
— Pedig ezernyolcszáz oldal! Ha így nyomod meg a szélét… aztán így… akkor a töltés egy-egy lappal ugrik előre, ahogy olvasol. Magukhoz a lapokhoz sose nyúljál kézzel! A hártyalap nagyon kényes. — Becsukta a könyvet, odanyújtotta a fiúnak. — Próbáld ki!
Yueh elnézte, ahogy Paul próbálgatja az oldalkiválasztás mechanizmusát, és közben arra gondolt: Megbékítem a lelkiismeretemet. Megadom a fiúnak a vallás vigaszát, mielőtt elárulom. Így elmondhatom magamnak, hogy ő oda jutott, ahová én nem juthatok.
— Ezt biztosan akkor készítették, amikor még nem voltak filmkönyvek — mondta Paul.
— Nagyon régi. Legyen a kettőnk titka, jó? A szüleid esetleg úgy vélnék, túl értékes ajándék ilyen ifjú embernek.
Az anyja alighanem elcsodálkozna az indítékomon, gondolta Yueh.
— Hát… — Paul becsukta a könyvet, tétován tartogatta a kezében — Ha olyan értékes…
— Fogadd el nyugodtan! Vedd úgy, hogy egy vénember szeszélye — mondta az orvos. — Régen kaptam, egészen fiatal koromban. — Magában azt gondolta: Az eszére is hatnom kell, nem elég, hogy a szíve szerint elfogadná! — Nyisd ki a Kalima négyszázhatvanhetes versénél, ahol az van, hogy „A víz minden élet kezdete”! Van a szélén egy kis mélyedés, az jelzi a helyét.