— A Harkonnenek tartalékai több mint húsz éve halmozódnak.
— Azt akarják, hogy visszaessen a fűszertermelés, és mindenki téged okoljon érte.
— Azt akarják, hogy népszerűtlen legyen az Atreides név — mondta a herceg. — Gondolj a Landsraad Házaira, amelyek többé-kevésbé engem tekintenek a vezetőjüknek, a nem hivatalos szószólójuknak. Gondold el, hogy reagálnának, ha énmiattam súlyosan megcsappanna a bevételük! Hiszen az első a haszon, nem igaz? Vigye az ördög a Nagy Egyezményt! Elvégre nem hagyhatja az ember, hogy koldusbotra juttassák! — A herceg szája keserű mosolyra húzódott. — Akármi történne velem, szemet hunynának fölötte.
— Még akkor is, ha atomtámadást intéznének ellenünk?
— No nem olyan kirívó módon, nem az Egyezmény nyílt megszegésével! De azonkívül szinte minden lehetséges lenne… talán még a légköri szórás meg egy kis talajmérgezés is.
— Akkor miért sétálunk bele a csapdába?
— Paul! — A herceg összeráncolt homlokkal ránézett a fiára. — Először tudni kell, hol van a csapda. Ez az első lépés, hogy kikerülhessük. Olyan ez, fiam, mint a közelharc, csak felnagyítva: a cselen belül újabb csel, azon belül újabb csel… látszólag vég nélkül. Az a cél, hogy átlássa az ember. Miután tudjuk, hogy a Harkonnenek melanzsot halmoznak föl, a következő kérdés: Ki halmoz fel még? Ezzel megvan az ellenségeink névsora!
— Kik azok?
— Bizonyos Házak, akikről tudtuk, hogy ellenséges érzülettel vannak irántunk, és mások, akiket a barátainknak véltünk. Egyelőre nem kell foglalkoznunk velük, mert van még egy, aki sokkal fontosabb a többinéclass="underline" szeretett Padisah Császárunk!
Paul nyelni próbált. Hirtelen kiszáradt a torka.
— Nem lehetne összehívni a Landsraadot, leleplezni a…
— Közölni az ellenségünkkel, hogy tudjuk, melyik kezében a kés? Ugyan, dehogy, Paul! Most látjuk a kést. Ki tudja, legközelebb melyik kéz veszi át? Ha ezt az egészet a Landsraad elé visszük, csak hatalmas zűrzavar lenne belőle. A Császár letagadná. Ki merne ellentmondani neki? Semmit sem nyernénk, legfeljebb egy kis időt, miközben a káosz fenyegetne. És honnan jönne a következő támadás?
— Minden Ház elkezdhetne tartalékokat fölhalmozni…
— Az ellenfeleinknek akkora előnyük van, hogy azt már nem lehet behozni.
— A Császár — mondta Paul. — Ez a sardaukarokat jelenti!
— Minden bizonnyal Harkonnen-zsoldosoknak álcázva — mondta a herceg. — De bizony ők támadnak majd ránk, a fanatikus harcosok.
— Hogyan segíthetnek a fremenek a sardaukarok ellen?
— Beszélt neked Hawat a Salusa Secundusról?
— A császári börtönbolygóról? Nem mondott róla semmit.
— És ha több az, mint börtönbolygó, fiam? Van egy kérdés, ami nemigen szokott elhangzani a Császári Sardaukar Alakulattal kapcsolatban: Honnan jönnek?
— A börtönbolygóról?
— Valahonnan jönniük kell!
— No de a köteles újoncozás, amit a Császár el szokott rendelni a…
— Ez az, amit el akarnak hitetni velünk: hogy a sardaukarok csak a Császár fiatalon és nagyon színvonalasan kiképzett sorkatonái. Olykor-olykor rebesgetnek valamit a császári kiképző alakulatokról, a civilizáció egyensúlya azonban mindig ugyanolyan: az egyik oldalon a Landsraad Nagy Házainak haderői, velük szemben a sardaukarok és az utódlásuk. Az utódlásuk, Paul! A sardaukarok egy hajszálnyit sem változnak!
— De a Salusa Secundusról azt írja minden jelentés, hogy az a bolygó maga a pokol!
— Így igaz! És ha erős, kemény, elszánt férfiakat akarnál kinevelni, miféle környezeti hatásoknak tennéd ki őket?
— Jó. De hogyan lehet megnyerni az ilyen emberek hűségét és ragaszkodását?
— Megvannak rá a bevált módszerek: a felsőbbrendűség tudata, a titkos szövetség misztikája, a közös szenvedés összetartó ereje.
Paul bólintott, le nem vette a szemét az apja arcáról. Érezte, hogy most valami fontos tudásnak kerül a birtokába.
— Gondolj viszont az Arrakisra — folytatta a herceg. — Mihelyt kilépsz a falvak, városok és a helyőrségek falai mögül, az a bolygó pontosan ugyanolyan szörnyűséges, mint a Salusa Secundus…
A fiú szeme tágra nyílt.
— A fremenek!
— Ott lehetőségünk van rá, hogy ugyanolyan erős, ugyanolyan félelmetes haderőt állítsunk fel, mint a sardaukarok. Türelem kell majd hozzá, hogy titokban kipuhatoljuk a lehetőségeiket, és sok pénz, hogy megfelelően fölszereljük őket. De a fremenek ott vannak… és ott van a melanzs gazdagsága is. Most már talán érted, miért sétálunk bele az arrakisi csapdába, ha tudjuk is, hogy csapda.
— A Harkonnenek nem tudnak a fremenekről?
— A Harkonnenek lenézték a fremeneket, sportból vadászták őket, még annyi fáradságot sem vettek, hogy megszámlálják, hányan vannak. Tudjuk, mi a Harkonnenek álláspontja a bolygók lakosságával kapcsolatban: a lehető legkevesebbet fordítani a fenntartásukra!
A herceg megmozdult ültében, a mellén megcsillantak a sólyom alakban szőtt fémszálak.
— Érted?
— Már most is tárgyalásokat folytatunk a fremenekkel — mondta a fiú.
— Követséget küldtem Duncan Idaho vezetésével — mondta a herceg. — Büszke és könyörtelen ember az a Duncan, de barátja az igazságnak. Azt hiszem, a fremenek nagyra értékelik majd. Ha szerencsénk van, azt hiszik, olyanok vagyunk, mint ő: Duncan, az erkölcsös.
— Duncan, az erkölcsös — ismételte meg Paul —, és Gurney, a vitéz.
— Illőek a megnevezéseid — mondta a herceg.
Paul azt gondolta: Gurney azok közül való, akikről a Tisztelendő Anya beszélt, a világ egyik oszlopa: „… a bátrak vitézsége”.
— Gurney azt mondja, szép teljesítményt nyújtottál ma vívásban — mondta a herceg.
— Nekem mást mondott.
A herceg fölnevetett.
— Gondolom, hogy fukarkodik a dicsérettel! Azt mondja, hogy az ő szavait idézzem, hogy tökéletesen tisztában vagy vele, milyen finom, de lényeges különbség van a penge éle és a hegye között.
— Gurney szerint a heggyel ölni nem művészet. Azt mondja, az élével kell.
— Gurney romantikus — dörmögte a herceg. Hirtelen nyugtalanítani kezdték ezek az ölésre vonatkozó megjegyzések a fia szájából. — Jobban örülnék, ha sohasem kellene ölnöd… de ha úgy hozza a szükség, csináld, ahogy éppen tudod — akár heggyel, akár éllel! — Fölnézett a tetőablakra. Egyenletesen dobolt rajta az eső.
Paul követte apja pillantását, a kinti égboltra gondolt, az esőfelhőkre, melyeket az Arrakison sohasem látni — és ahogy az égboltra gondolt, eszébe jutott a mögötte ásító űr is.
— A Liga hajói nagyon nagyok? — kérdezte.
A herceg ránézett.
— Szinte elfelejtettem — mondta —, hogy ez lesz az első űrutazásod! Igen, nagyok. Mi egy csillagbárkával megyünk majd, mert hosszú az út. A csillagbárka bizony jókora. A rakodóterének egy kis zugában elfér majd minden fregattunk és a szállítójárműveink is. Mi csak egy aprócska része leszünk a hajó rakományának.
— És nem léphetünk ki a fregattjainkból?
— Nem bizony! Ez része az árnak, amit a Liga nyújtotta biztonságért fizet az ember. Akár a tőszomszédságunkban lehetnek Harkonnen-hajók, semmi félnivalónk tőlük. Nekik is több eszük van annál, semhogy veszélyeztessék az űrfuvaroztatási előjogaikat.