Az O. K. Bibliával együtt közzétették a Liturgiai Kézikönyvet és a Kommentárokat is. Ez az utóbbi sok tekintetben még figyelemreméltóbb munka, nemcsak a rövidsége miatt (a terjedelme a fele sincs az O. K. Bibliáénak), hanem az őszintesége és az önsajnálat-önelégültség sajátos elegyedése miatt is.
Az elején félreérthetetlenül az agnosztikus uralkodókhoz szól.
„Az emberek, nem találván kész válaszokat a sunnanra [a sunnan volt a Shari-a tízezer vallási kérdése], most a józan eszüket használják. Minden ember a megvilágosodásra törekszik. A vallás csak a legősibb és legtiszteletreméltóbb módja annak, ahogy az emberek értelmet igyekeztek találni Isten világegyetemében. A tudósok az események törvényszerűségeit kutatják. A vallásnak az a feladata, hogy beleillessze az embert ezekbe a törvényszerűségekbe.”
A végkövetkeztetések hangja azonban jóval élesebb volt, és előre lehetett sejteni belőle a Kommentárok sorsát.
„Az úgynevezett vallások jó része kimondatlanul ugyan, de ellenségesen viszonyult magához az élethez. Az igazi vallásnak azt kell tanítania, hogy az élet tele van Isten szemében kedves gyönyörökkel, hogy a cselekvés nélküli tudás tartalmatlan. Minden embernek meg kell értenie, hogy a szabályokat magoltató vallási tanítások jó része áltatás. A helyes tanítást könnyen föl lehet ismerni. Tévedhetetlenül meg lehet ismerni arról, hogy hallatán az ember úgy érzi, olyasvalami ez, amit voltaképpen mindig is tudott.”
Valami különös nyugalom érzett a világban, ahogy a nyomdák és a szigadrót-imprinterek munkához láttak, és az O. K. Biblia számtalan példánya szétáradt a világegyetemben. Voltak, akik ezt isteni jelként, az egység jeleként értelmezték.
Mihelyt azonban az ÖFB delegátusai visszatértek gyülekezeteikhez, kiderült, mennyire látszólagos volt az a nyugalom. Két hónapon belül tizennyolcat lincseltek meg közülük. Még abban az évben ötvenhárman vonták vissza tanításukat.
Az O. K. Bibliát elítélték, mint olyan alkotást, amelyet a „pimaszul önhitt józan ész” hozott létre. Azt mondták, hogy minden lapjáról csak úgy árad a logikába vetett megtévesztő hit. Sorra jelentek meg a népszerű bigottságot kiszolgáló átdolgozások. Ezek az átdolgozások az elfogadott jelképekre támaszkodtak (mint a kereszt, a félhold, a tollas kereplő, a tizenkét szent, a sovány Buddha és hasonlók), és nemsokára nyilvánvaló lett, hogy az új ökumenizmusnak a legkevésbé sem sikerült magába olvasztania az ősi babonákat és hiteket.
Az ÖFB elnöke, Ture Bomoko, a Zenszunik egyik ulemája, annak a tizennégy delegátusnak az egyike, akik sohasem vonták vissza a tanaikat (őket nevezte aztán a Tizennégy Bölcsnek a népszerű történelem), végül látszólag elismerte, hogy az ÖFB tévedett.
„Nem lett volna szabad új jelképek megalkotásával próbálkoznunk — mondta. — Rá kellett volna jönnünk, hogy nem szabad bizonytalanságot vinnünk az elfogadott hitbe, hogy nem szabad kíváncsiságot keltenünk Isten iránt. Napról napra szembekerülünk minden emberi dolog riasztó bizonytalanságával, mégis hagyjuk, hogy a vallásaink egyre merevebbek, egyre ellenőrzöttebbek, konformistábbak és elnyomóbbak legyenek. Miféle árnyék ez, amely rávetül az Isteni Parancsolat széles útjára? Nem más ez, mint figyelmeztetés, hogy az intézmények maradandóak, hogy a jelképek makacsul kitartanak akkor is, ha már nincsen tartalmuk, hogy nem lehet összegezni minden elérhető ismeretet.”
Ennek a „vallomásnak” a keserű kétélűsége nem kerülte el Bomoko bírálóinak figyelmét, és nemsokára kénytelen volt száműzetésbe menekülni, ahol az élete csak a Liga esküvel fogadott titoktartásán múlt. Állítólag a Tupolon halt meg nagy tisztelet és szeretet közepette. Utolsó szavai ezek voltak: „A vallásnak meg kell maradnia biztonsági szelepnek azok számára, akik azt mondják magukban: »Nem olyan ember vagyok, amilyen lenni akarok.« Nem szabad odáig süllyednie, hogy az önelégültek gyülekezete legyen.”
Jó érzés arra gondolni, hogy Bomolco tudta, milyen profetikusak azok a szavai, hogy „az intézmények maradandóak”. Kilencven nemzedékkel később az O. K. Biblia és a Kommentárok már egyeduralkodók voltak a vallásos világmindenségben.
Amikor Paul Muad-Dib megállt az apja koponyáját rejtő kősírhant mellett, és rátette jobb kezét (az áldottak jobb kezét, nem pedig az elátkozottak balját), szó szerint idézett „Bomoko hagyatékából”:
„Ti, akik legyőztetek bennünket, most azt mondjátok magatokban, hogy Babilon elbukott, műve elpusztult. Én pedig most is azt mondom nektek, hogy az ember továbbra is a bírái előtt áll, minden ember egyedül. Minden ember egy kicsiny háború.”
A fremenek azt mondták Muad-Dibről, hogy olyan, mint Abu Zide, akinek a fregattja legyőzte a Ligát, és egyetlen nap alatt megtette az utat oda és vissza. Az oda ilyen értelemben fremen mitológiai tartalommal rendelkezik, a ruh-lélek lakóhelyét jelenti, az alam al-mitalt, ahol megszűnik minden korlátozás.
Nem nehéz észrevenni a párhuzamosságot a Kwisatz Haderachhal. A Kwisatz Haderachnak, akit a Nővérek akartak létrehozni fajnemesítési programjukkal, a neve azt jelenti: „Az út lerövidítése”, vagy más értelmezésben „Aki egyszerre két helyen lehet”.
Mindkét értelmezésről kimutatható azonban, hogy egyenesen a Kommentárokból fakad: „Amikor a törvény és a vallási kötelesség egy és ugyanaz, az ember énje átfogja a világmindenséget.”
Muad-Dib azt mondta magáróclass="underline" „Háló vagyok az idő tengerében, szabadon mozoghatok a jövőn és a múlton át. Mozgó hártya vagyok, amelyet egyetlen lehetőség sem kerülhet ki.”
Mindezek a gondolatok egyek és ugyanazok, mindegyikben az O. K. Biblia cseng vissza, a Kalima 22: verse, amely azt mondja: „Akár kimondanak egy gondolatot, akár nem, valóságos dolog, és a valóság erejével rendelkezik.”
De amikor elolvassuk Muad-Dib saját kommentárjait A világmindenség pilléreiben a szent emberek, a Quizara Tavvid tagjainak értelmezésében, csak akkor látjuk igazán, milyen sokat köszönhet Muad-Dib az ÖFB-nek és a fremen Zenszuniknak.
Muad-Dib: „A törvény és a kötelesség egy; úgy legyen. Ne feledkezzetek azonban meg bizonyos korlátokról… Hogy sohasem vagytok teljes tudatában önmagatoknak. Hogy részei maradtok a közösségi taunak. Hogy sohasem vagytok egészen individuumok.”
O. K. Biblia: Azonos szöveg. (Kinyilatkoztatások 61.)
Muad-Dib: „A vallás gyakran osztozik a haladás mítoszában, amely a bizonytalan jövő rettenetétől oltalmaz bennünket.”
ÖFB Kommentárok: Azonos szöveg. (Az Azhar-könyv visszavezeti ezt a gondolatot egy parafrázisában Nesuig, egy első századi vallási szerzőig.)
Muad-Dib: „Ha egy gyermek, egy képzetlen személy, egy tudatlan személy vagy egy elmebeteg személy hajt okoz, akkor a hatalom hibája, hogy nem látta előre, és nem előzte meg azt a bajt.”
O. K. Biblia: „Minden bűn, legalábbis részben, a számlájára írható a rosszra való természetes hajlamnak, amely Isten szemében elfogadható mentő körülmény.” (Az Azhar-könyv kimutatja ezt a gondolatot az ősi sémi Taurában.)