— Kint eszem majd a tiszti étkezőben — mondta. — Nagyon későn jövök meg. És… elküldök majd egy őrkocsit Paulért. Azt akarom, hogy vegyen részt a haditanácsunkon.
Megköszörülte a torkát, mintha valamit még akart volna mondani, aztán váratlanul sarkon fordult, és gyors léptekkel elindult a kijárat felé, ahonnan behallatszottak az újabb ládák puffanásai. Ott még egyszer fölcsattant a hangja, parancsolóan és lenézően, mint mindig, amikor futtában szólt a szolgákhoz:
— Jessica úrnő a nagyteremben van. Tüstént menj be hozzá!
Becsapódott a külső ajtó.
Jessica elfordult, szembekerült Leto apjának arcmásával. Albe, a hírneves festőművész készítette az öreg herceg életének delén. Matadorruhában festette le, a bal karján bíbor színű, ujjatlan köpenyt tartott. Fiatalos volt az arca, alig idősebb a mostani Letónál — ugyanaz a sólyomarc, ugyanaz az átható, szürke tekintet. Jessica ökölbe szorította a kezét, farkasszemet nézett a festménnyel.
— Átkozott! Átkozott! Átkozott! — suttogta.
— Mik a parancsaid, Nemesenszületett?
Női hang volt, vékony és kemény.
Jessica megpördült, meglátta a sovány, inas, ősz hajú asszonyt. Formátlan, barna zsákruha volt rajta, amilyet a jobbágyok viseltek. Ugyanolyan ráncosnak, kiaszottnak látszott, mint mindenki, aki délelőtt köszöntötte őket a leszállópályától idevezető úton. Minden bennszülött, akit ezen a bolygón lát az ember, gondolta Jessica, mintha összeaszott és rosszul táplált volna. Leto azonban azt mondta, erősek és energikusak. És persze a szem, az a mély, sötét kékség, minden fehér nélkül — titokzatosnak, kiismerhetetlennek látszott. Jessica erőt vett magán, hogy elfordítsa róla a tekintetét.
A nő mereven biccentett.
— Én a Shadout Mapes vagyok, Nemesenszületett. Mik a parancsaid?
— Szólíts csak „asszonyomnak” — mondta Jessica. — Nem vagyok nemesenszületett. Leto herceg törvényes ágyasa vagyok.
Megint az a furcsa biccentés. A nő sanda, kérdő pillantással nézett föl Jessicára.
— Akkor van egy felesége is?
— Nincs, és soha nem is volt. Én vagyok a herceg egyetlen… társa, a trónörökös anyja.
Már miközben kimondta ezt, Jessica magában kinevette a szavai mögött meghúzódó büszkeséget. Mit is mondott Szent Ágoston? kérdezte magától. „A lélek parancsot ad a testnek, és a test engedelmeskedik. A lélek magának akar parancsolni, és ellenállásba ütközik.” Igen, az utóbbi időben többször ütközöm ellenállásba. Rám férne egy kis pihenés, egyedül.
Furcsa, ijesztő kiáltás hallatszott be a ház melletti útról. Aztán megint!
— Su-su-súúk! Su-su-súúk! — Majd: — Ikut-éj! Ikut-éj! — És újra: — Su-su-súúk!
— Hát ez meg mi? — kérdezte Jessica. — Délelőtt is többször hallottam, amikor végighajtottunk az utcákon.
— Csak egy vízárus, asszonyom. De neked nem kell törődnöd az effélékkel. Az itteni vízmedence ötvenezer literes, és mindig tele van. — Lenézett a ruhájára. — Nézd, asszonyom, még a cirkoruhámat se kell viselnem itt! — Rekedten fölnevetett. — Pedig még nem vagyok halott!
Jessica tétovázott, szerette volna kifaggatni ezt a fremen asszonyt; ismeretekre volt szüksége, hogy eligazodjék. De még sürgetőbb szükség volt arra, hogy rendet teremtsen a kastély zűrzavarában. Mindazonáltal nyugtalanította a gondolat, hogy a víz a gazdagság egyik legfőbb jele itt.
— A férjem említette, hogy Shadout a címed — mondta. — Megismertem a szót. Nagyon ősi szó.
— Ismered tehát az ősi nyelveket? — kérdezte Mapes, és különös, feszült érdeklődéssel figyelte.
— A Bene Gesseritnek először a nyelveket kell elsajátítania — mondta Jessica. — Beszélem a bhotáni dzsibet és a csakobszát meg a vadásznyelveket.
Mapes bólintott.
— Ahogy a legenda tartja…
Jessica magában azt kérdezte: Miért játszom végig ezt a komédiát? A Bene Gesserit módszerei azonban körmönfontak és kényszerítő erejűek voltak.
— Ismerem a Sötét Titkokat és az Anyaisten misztériumait — mondta Jessica. Mapes mozdulataiból, arckifejezéséből kiolvasta a lényeges reakciókat, mint megannyi apró árulásból. — Miseces prejia — mondta csakobsza nyelven. — Andral t're pera! Trada cik buscakri miseces perakri…
Mapes egyet lépett hátrafelé, látszatra mintha menekülésre készült volna.
— Sok mindent tudok — folytatta Jessica. — Tudom, hogy gyermekeket hoztál már a világra, hogy elveszítettél sokat, akit szerettél, hogy félelem közepette rejtőzködtél, hogy vér tapad a kezedhez, és vér is fog tapadni még hozzá. Tudok sok mindent…
Mapes halkan szólalt meg:
— Nem akartalak megbántani, asszonyom.
— A legendáról beszélsz, és választ akarsz találni — mondta Jessica. — Óvakodj a válaszoktól, amelyekre rátalálsz. Tudom, hogy rejtett szándékkal jöttél, hogy fegyver lapul a ruhád alatt.
— Asszonyom, én…
— Nem teljesen lehetetlen, hogy a véremet tudnád ontani vele — folytatta Jessica —, de ha megtennéd, nagyobb katasztrófát idéznél elő vele, mint akár legijesztőbb álmaidban is sejtenéd. Mert van rosszabb a halálnál… még egy egész nép számára is.
— Asszonyom! — mondta kérlelően Mapes. Úgy látszott, térdre akar esni Jessica előtt. — Azt a fegyvert neked szánták ajándékba, ha te bizonyulsz az Igazinak!
— És a halálomul, ha nem bizonyulok annak — mondta Jessica. Mozdulatlanul várakozott, abban a látszólagos ernyedtségben, ami oly félelmetessé tette a harcban a Bene Gesserit neveltjeit.
Most majd meglátjuk, merre billen a mérleg, gondolta.
Mapes lassú mozdulattal benyúlt a ruhája nyakkivágásába, előhúzott egy sötét hüvelyt. Fekete nyél állt ki belőle, rajta mélyedések az ujjaknak. Mapes az egyik kezébe fogta a hüvelyt, a másikba a nyelet, kihúzta a tejfehér pengét, a magasba emelte. A penge úgy fénylett, csillámlott, mintha belülről világított volna. Kétélű volt, mint egy kindzsal, körülbelül húsz centiméter hosszú.
— Tudod, mi ez, asszonyom? — kérdezte Mapes.
Jessica tudta, hogy csak egyvalami lehet, a legendás arrakisi kriszkés, a penge, amely sohasem hagyja el a bolygót, amelyet csak szóbeszédből, fantasztikus mendemondákból ismertek.
— Kriszkés — mondta.
— Beszélj róla illő tisztelettel — mondta Mapes. — Tudod-e, mit jelent ez?
Súlya van a kérdésének, gondolta Jessica. Tehát ezért szegődött el ez a fremen a szolgálatomba, hogy feltehesse ezt az egyetlen kérdést! A válaszom emberhalálhoz vezethet, vagy… mihez? Választ akar kapni tőlem arra, hogy mit jelent egy kés! Őt a Shadoutnak hívják csakobsza nyelven. A kés csakobszául „halálmester”. A nő már nyugtalan. Válaszolnom kell! A halogatás ugyanolyan rossz, mint a helytelen válasz.
Jessica megszólalt:
— Ez a mester…
— Ejjjj-iiii! — visított föl Mapes. Egyszerre csendült gyász és öröm a hangjában. Egész testében megremegett, de úgy, hogy a késről visszaverődő fényszilánkok összevissza cikáztak a szobában.
Jessica feszülten várakozott. Azt akarta mondani, hogy a kés a mestere a halálnak, és rögtön utána hozzá akarta tenni az ősi szót, de most minden érzéke, minden emberfölötti élességű megfigyelőképessége, amellyel meglátta a legapróbb izomrebbenés jelentését is, óva intette tőle.