— Mire gondolsz? — Az orvos figyelmét hirtelen felkeltette a cinikus hangnem, a keserűség, amit eddig sohasem vett észre Jessicában.
— Nem gondolod, Wellington — kérdezte Jessica —, hogy sokkal biztonságosabb az a titkárnő, akit szerelem fűz az emberhez?
— Ez méltatlan gondolat, Jessica!
Természetesen jött a szájára a válasz. Nem férhetett kétség hozzá, hogy mit érez a herceg az ágyasa iránt. Elég volt csak figyelni, ahogy követte a tekintetével.
Jessica felsóhajtott.
— Igazad van. Méltatlan.
Megint összefonta magán a karját, testéhez nyomta az elrejtett kriszkést, arra a befejezetlen ügyre gondolt, amelyet képviselt.
— Nagy vérontás lesz nemsokára — mondta. — A Harkonnenek nem nyugszanak, amíg el nem pusztítják a herceget, vagy ők meg nem halnak. A báró nem tudja elfelejteni, hogy Leto királyi vérből származó unokatestvér, akármilyen távoli is, míg a Harkonnen-címek forrása csak a KHAFT-pénztárca. De az igazi métely, ami a lelke mélyét rágja, az az a tudat, hogy a corrini csata után egy Atreides száműzetett egy Harkonnent gyáva viselkedése miatt.
— A régi vérbosszú — mormogta Yueh. És egy pillanatra vitriolos düh mart bele. Az a régi vérbosszú ejtette csapdájába őt is, az ölte meg Wannát, vagy ami rosszabb — tartotta a Harkonnenek kínpadán, amíg a férje nem teljesíti, amit rábíztak. A régi vérbosszú csapdába ejtette, és ezek az emberek részei voltak a szörnyűségnek. A sors fintora az volt, hogy ennek a halálos örvénynek a középpontja éppen az Arrakis legyen, az a bolygó, amely a világmindenségben az egyetlen forrása a melanzsnak, az élet meghosszabbítójának, az egészségadó fűszernek.
— Mire gondolsz? — kérdezte Jessica.
— Arra, hogy egy deka fűszer ára jelenleg a szabadpiacon hatszázhúszezer solaris. Ilyen vagyonért sok mindent meg lehet vásárolni.
— Nem szokott néha elfogni a pénzvágy, Wellington?
— Az nem.
— Hát mi?
— A hiábavalóság érzete. — Rápillantott a nőre. — Emlékszel, milyen íze volt a fűszernek, amikor először kóstoltad?
— Mint a fahéjnak.
— De kétszer egymás után sohasem egyforma — mondta az orvos. — Olyan, mint maga az élet: mindig másik arcát mutatja. Vannak, akik szerint a fűszer úgynevezett tanult ízérzetet kelt. A test, érzékelvén, hogy valami jó neki, kellemesnek értelmezi az ízt enyhén euforizálónak. És akárcsak az életet, a melanzsot sem lehet igazán szintetizálni.
— Azt hiszem, okosabban tettük volna, ha renegátok leszünk, és elmegyünk olyan messzire, ahová már nem ér el a Birodalom keze — mondta Jessica.
Yueh látta, hogy a nő nem figyelt rá. Meglepték Jessica szavai. Eltűnődött: Igen — miért nem vette rá a herceget? Jószerivel akármire rá tudná venni.
Gyorsan megszólalt, meri itt volt az igazság, és itt volt a lehetőség, hogy témát változtasson:
— Szemtelenségnek tekintenéd… Jessica, ha föltennék egy személyes természetű kérdést?
A nő nekitámaszkodott az ablakpárkánynak, hirtelen megmagyarázhatatlan aggodalom fogta el.
— Ugyan, dehogy. Te a… jó barátom vagy.
— Miért nem vetetted magad feleségül a herceggel?
Jessica hátrapördült, fölszegte a fejét, villámokat lövellt a szeme.
— Hogy miért nem vetettem feleségül magam? Hogy…
— Nem lett volna szabad megkérdeznem — mondta a férfi.
— Ugyan… — Jessica vállat vont. — Nyomós politikai oka van: amíg a herceg nőtlen, addig jó néhány Nagy Ház továbbra is reménykedhet a szövetségben. Ezenkívül… — felsóhajtott — … ha az ember dróton rángat másokat, rájuk kényszeríti az akaratát, akkor előbb-utóbb cinikusan látja az emberiséget. Lealacsonyul minden, amivel kapcsolatba kerül. Ha rávettem volna a herceget… erre, akkor az már nem az ő akarata lett volna.
— Ezt akár az én Wannám is mondhatta volna mormolta az orvos. És igaz volt ez is. A szájához emelte a kezét, görcsösen nyelt egyet. Még sohasem állt ilyen közel ahhoz, hogy megszólaljon, hogy bevallja titkos szerepét.
Jessica megszólalt, megtörte a varázst:
— Ezenkívül, Wellington, a hercegben voltaképpen két ember lakozik. Az egyiküket tiszta szívemből, nagyon szeretem. Elbűvölő, szellemes, figyelmes… gyöngéd — minden, amit csak egy nő kívánhat. A másik azonban… rideg, keményszívű, követelőző, önző — kegyetlen és hideg, mint a téli szél. Az az ember az apja fia. — Összerándult az arca. — Bárcsak meghalt volna az az öregember, amikor világra jött a herceg!
Csend telepedett közéjük, hallani lehetett, ahogy a ventilátor szele meg-megrebbenti a függönyöket.
Aztán Jessica mély lélegzetet vett és megszólalt:
— Letónak igaza van, ezek a lakosztályok meghittebbek, mint a többi szárnyakban levők. — Megfordult, tekintete végigpásztázta a szobát. — Ha megbocsátasz, Wellington, szeretnék még egyszer körülnézni ebben a szárnyban, mielőtt kijelölöm, kinek hol lesz a szállása.
A férfi bólintott.
— Természetesen. — És azt gondolta: Bárcsak lenne valami mód rá, hogy ne tegyem meg, amit meg kell tennem!
Jessica odament a folyosóra nyíló ajtóhoz, megállt egy pillanatra, tétovázott, aztán kilépett és becsukta maga mögött. Az egész beszélgetés közben Yueh titkolt valamit, magában tartott valamit, gondolta. Nyilván tapintatból. Jó ember. Megint tétovázott, kis híján visszafordult, hogy szembenézzen az orvossal, kirángassa belőle azt a titkolt dolgot. De csak megszégyeníteném vele, megijesztené a tudat, hogy ilyen könnyű olvasni a gondolataiban. Jobban kell bíznom a barátaimban!
Sokaknak feltűnt, hogy Muad-Dib milyen gyorsan megértette az Arrakis törvényszerűségeit. A Bene Gesserit tagjai természetesen ismerik ennek a gyorsaságnak az alapját. A többiek számára azt mondhatjuk, hogy Muad-Dib azért tanult gyorsan, mert először tanulni tanították meg. Megdöbbentő, hogy milyen sokan hiszik magukat tanulásra képtelennek, és mennyivel többen hiszik, hogy a tanulás nehéz dolog. Muad-Dib tudta, hogy minden, amit átél, amit tapasztal, tanulságot hord magában.
Paul az ágyon feküdt, és úgy tett, mintha aludna. Gyerekjáték volt a tenyerébe rejteni dr. Yueh altatóját és csak tettetni, hogy lenyelte. Paul visszafojtotta a feltörő nevetést. Még az anyja is azt hitte, hogy alszik! Amikor benézett hozzá, a fiú szeretett volna fölpattanni és az engedélyét kérni, hogy körülnézhessen a házban, de rájött, hogy Jessica nem helyeselné. Túl nagy volt még az összevisszaság. Nem. Így volt jobb.
Ha kérdés nélkül kiosonok, nem voltam engedetlen. És a házon belül maradok; itt nem fenyeget veszély.
Hallotta, hogy az anyja és dr. Yueh beszélgetett a másik szobában. Nem tudta jól kivenni a szavaikat — valami a fűszerről… a Harkonnenekről. Csak foszlányok jutottak a fülébe.
Paul figyelme az ágy faragott fejtámlája felé fordult. A falhoz erősített dupla támlába rejtették a szoba vezérlőberendezését. Egy vízből felugró hal látszott rajta, alatta vastag, barna hullámok. Paul tudta, hogy ha megnyomja a hal szemét, kigyulladnak a szobában levő szuszpenzoros lámpák. Az egyik hullám elcsavarásával lehetett szabályozni a szellőzést. A másik a hőmérsékletet változtatta. Paul nesztelenül felült az ágyban. Tőle balra magas könyvespolc állt a fal mellett. Félre lehetett csúsztatni, mögötte a falba épített fiókos szekrény lapult. A folyosóra nyíló ajtó kilincse egy ornitopter nyomórúdját formázta.