El kell lepleznem az érzéseimet, gondolta. A fiú érdekében. Ha egyáltalán lesz hazája, ennek a világnak kell annak lennie! Ha én úgy gondolok is az Arrakisra, mint a pokolra, ahová halálom előtt kerültem, neki találnia kell itt valamit, ami lelkesítse. Valaminek lennie kell itt!
Egy pillanatra elöntötte az önsajnálat, tüstént megvetően el is hessegette, és nem tudni, miért, fölidéződött benne egy vers két sora, melyet gyakran hallott Gurney Hallecktőclass="underline"
Hát itt aztán bőven találhat Gurney sívó homokot, gondolta a herceg. Azok mögött a holdfényben ezüstlő sziklák mögött kietlen sivatag húzódott — kopár sziklatömeg, dűnék, futóhomok, föltérképezetlen, csontszáraz pusztaság, itt-ott a szélén — és talán elszórva beljebb is — pár maroknyi fremen. Ha még reményt adhat valami az Atreides-dinasztiának, az a fremen nép.
Feltéve, hogy a Harkonneneknek nem sikerült beférkőzni még a fremenek közé is a maguk ocsmány ármányaival…
Meg akarták ölni a fiamat!
Fülsértő, fémes zaj rezgése hatotta át a tornyot, megremegtette a herceg keze alatt a mellvédet. Lezuhantak előtte a védőlemezek, elzárták a kilátást.
Az űrkomp érkezik, gondolta. Ideje lemenni és munkához látni. Sarkon fordult, lement a lépcsőn, elindult a nagy gyülekezőterem felé. Igyekezett megőrizni a nyugalmát, előkészíteni arckifejezését a közelgő találkozáshoz.
Meg akarták ölni a fiamat!
Már tódultak befelé az emberek a leszállópályáról, amikor Leto odaért a sárga kupolás helyiséghez. A vállukon hozták űrzsákjaikat, kurjongattak, zsivajogtak, mint a vakációról megérkező diákok.
— Hé, érzed, hogy húzza a tojásaidat? Ez már gravitáció, öregem!
— Hány gé van errefelé? Jó nehéznek érzem!
— A nagykönyv szerint kilenctized!
A szavak kereszttüze betöltötte a nagy termet.
— Jól megnézted lefelé jövet ezt a porfészket? Hol az a rengeteg kincs, he?
— A Harkonnenek magukkal vitték!
— Tudod, mi nekem most a, kincs? Egy forró zuhany, aztán a jó, puha ágyikó!
— A füleden ültél, te marha? Itt nincs zuhany! Legfeljebb homokkal sikálhatod le magad.
— Hé, csönd legyen! Itt a herceg!
A herceg kilépett a lépcsős bejáróból a hirtelen elcsöndesült terembe.
Gurney Halleck jött hosszú lépésekkel a tömeg élén, vállán a zsák, a másik kezében a kilenchúrú baliset nyakát szorongatta. Hosszú ujjú, széles hüvelykű keze volt, tele apró, finom mozdulatokkal, melyek oly pompás zenét tudtak kicsalni a balisetből.
A herceg nézte Hallecket, csodálattal figyelte a csúf, szögletes mozgású férfit, a gyémántcsillogású szemet, melynek tekintete egyszerre volt vad és megértő.
Lám, egy ember, aki kívül van a faufreluchokon, habár eleget tesz minden előírásuknak. Hogy is mondta Paul? „Gurney, a vitéz.”
Halleck vékony szálú, szőke haja eltakarta fején a kopasz foltokat. Széles szája kedélyes, csúfondáros mosolyra húzódott, a tintalián-sebhely mintha önálló életet élve vonaglott volna az állán, nyakán. Egész lényéből fesztelen, de bármikor bevetésre kész, magabiztos erő sugárzott. Odalépett a herceg elé; meghajolt.
— Gurney — mondta a herceg.
— Uram. — Gurney a balisettel a mögötte jövők felé intett. — Ez az utolsó eresztés. Szívesebben jöttem volna az elsővel, de…
— Ne félj, még nem fogytak el a Harkonnenek — mondta a herceg. — Álljunk félre, Gurney, ahol nyugodtan beszélhetünk!
Behúzódtak egy alkóvba, egy pénzbedobós vízautomata mellé. A többiek tömege mormogott, kavargott a nagy helyiségben. Halleck egy sarokba lökte a zsákját. A balisetet nem engedte el.
— Hány embert tudsz átadni Hawatnak? — kérdezte a herceg.
— Thufir bajban van, Sire?
— Csak két ügynökét veszítette el, de az előreküldött emberei kitűnő képet alkottak az egész itteni Harkonnen-felállásról. Ha gyorsan mozgunk, szerezhetünk egy lélegzetvételnyi időt, annyi biztonságot, amennyire most szükségünk van. Hawat használni tud mindenkit, akit most nélkülözhetsz, ha nem riadnak vissza egy kis késforgatástól.
— Oda tudok adni háromszázat a javából — mondta Halleck. — Hová küldjem őket?
— A főkapuhoz. Hawatnak már vár ott egy ügynöke, átveszi őket.
— Tüstént intézkedjem, Sire?
— Várj egy pillanatig! Van egy másik gondunk is. A pályaparancsnok valamilyen ürüggyel hajnalig itt fogja tartani a kompot. A Liga csillagbárkája, amelyik idehozott minket, folytatja az útját. Az űrkomp következő fogadója egy teherhajó lesz. Fűszerrakományt visz.
— A mi fűszerünket, uram?
— A miénket. De az űrkomppal menne a régi rezsim jó néhány fűszervadásza is. Éltek a lehetőségükkel, hogy a hűbérváltozással eltávozzanak, és a Változás Bírája engedélyezi. Ezek értékes, öreg rókák, Gurney, vannak vagy nyolcszázan! Mielőtt az űrkomp fölszáll, meg kell győznöd néhányukat, hogy álljanak be hozzánk.
— Mennyire erélyes eszközökkel győzzem meg őket, Sire?
— Azt szeretném, hogy önszántukból dolgozzanak nekünk. Ezek az emberek olyan tapasztalattal és olyan képzettséggel rendelkeznek, amilyemre szükségünk van. Az, hogy most elmennek, arra utal, hogy nem részei a Harkonnen-gépezetnek. Hawat szerint lehet néhány beépített ember a csoportban, de Hawat orgyilkost lát minden bokorban.
— Thufir már jó néhány igencsak tevékeny bokrot elkapott a maga idejében, uram.
— És még jó néhány hátravan. De azt hiszem, túl sok fantáziát tételezne föl a Harkonnenekről, hogy ügynököket építsenek be egy távozó csoportba.
— Meglehet, Sire. Hol vannak az illetők?
— Az alsó szinten, egy váróban. Javaslom, hogy menj le, játssz el egy-két melódiát, hogy meglágyítsd a szívüket, aztán add rá a nyomást. A megfelelő embereknek vezető pozíciót kínálhatsz. Ajánlj húsz százalékkal magasabb bért, mint amennyit a Harkonnenek alatt kaptak.
— Ne többet, Sire? Ismerem a Harkonnen-bérskálát. És akiknek a zsebükben van a végkielégítés, a szívükben meg a csavaroghatnék… hát, Sire, azokat nemigen marasztalja itt húsz százalék!
— Akkor az egyes esetekben cselekedj a belátásod szerint — felelte türelmetlenül Leto. — Csak tartsd az eszedben, hogy a kincstárunk nem kimeríthetetlen! Ahol tudsz, maradj a húsz százaléknál. Különösen kellenek a fűszersofőrök, időlesők, dűnelegények — mindenki, akinek sivatagi jártassága van.
— Értem, Sire. „Ádáz férfiak ők, kik jőnek: arcuk rideg, mint a keleti szél, és nem lesz rabtartójuk már a homok.”
— Lélekemelő idézet — mondta a herceg. — Add át az embereidet valamelyik helyettesednek. Tartass vele egy rövid eligazítást a víztakarékosságról, aztán éjszakára itt, a leszállópálya melletti körletekben helyezkedjenek el! Az indítószemélyzet majd útbaigazítja őket. És ne feledkezz el a Hawatnak szánt emberekről!
— Háromszáz a legjavából, Sire. — Halleck fölvette az űrzsákját. — Hol jelentkezzem nálad, amikor végeztem?