— A keserűséget megértem — mondta a herceg. — De ne kiabáljunk igazságért addig, amíg van fegyverünk és van lehetőségünk, hogy használjuk. Bennetek, többiekben is felgyülemlett a keserűség? Ha igen, akkor ki vele! Ezen a tanácskozáson magunk között vagyunk, itt mindenki elmondhatja, ami a szívét nyomja.
Halleck mocorgott, aztán megszólalt:
— Azt hiszem, Sire, az a legelkeserítőbb; hogy a többi Nagy Házak közül egy sem csatlakozott hozzánk. „Igazságos Letónak” címeznek, örök barátságot ígérnek, de csak addig, amíg nem kerül nekik semmibe.
— Még nem tudják, ki fog győzni ebben az összecsapásban — mondta a herceg. — A Házak legtöbbje úgy szedte meg magát, hogy nem vállalt kockázatot, ha nem volt muszáj. Igazában nem lehet ezért hibáztatni őket, csak megvetni. — Hawatra nézett. — A felszerelésről volt szó. Kivetítenél néhány példát, hogy mindenki megismerkedjék az efféle gépezetekkel?
Hawat bólintott, intett a vetítő mellett álló segédtisztnek.
Az asztal lapján egy háromdimenziós solido-vetület jelent meg, félúton a herceg és az asztal közepe között. Néhányan az asztal túlsó végénél fölálltak, hogy jobban lássák.
Paul előrehajolt, tágra nyílt szemmel nézte a gépezetet.
A körülötte látható aprócska emberalakok nagyságából ítélve körülbelül százhúsz méter hosszú lehetett és negyven méter széles. Lényegében egy hosszú, rovarszerű test volt, amely széles, egymástól független hernyótalpakon mozgott.
— Ez egy aratóüzem — mondta Hawat —, más néven fűszergyár vagy fűszeres. A felvételhez egy jó állapotban levőt választottunk ki. Szó, ami szó, van egy vonóköteles példány, amelyik még az első császári környezetbúvárokkal érkezett ide, és azóta is működik… de nem tudom, hogyan… vagy miért.
— Ha az az, amelyiket „Mári mamának” csúfolják, annak múzeumban volna a helye — szólt közbe az egyik ifjabb segédtiszt. — Azt hiszem, a Harkonnenek afféle fenyítésnek tartották meg, hogy legyen mivel ijesztgetni a munkásaikat. „Ha nem viseled jól magad, a Mári mamára kerülsz!”
Kuncogás hallatszott az asztal körül.
Paul távol tartotta magát az általános jókedvtől, minden figyelme a vetületre összpontosult, arra a kérdésre, amely betöltötte a gondolatait. A fűszergyárra mutatott, megszólalt:
— Thufir, vannak akkora homokférgek, amelyek az egészet le tudják nyelni?
Hirtelen csönd lett. A herceg magában káromkodott egyet, aztán meggondolta magát. Nem. Itt szembe kell néznünk a realitásokkal!
— A sivatag mélyén vannak olyanok, amelyek egy falásra bekapják ezt az egész üzemet — mondta Hawat. — Itt, a Pajzsfal közelében, ahol a fűszerkitermelés nagy része folyik, csak akkorák vannak — de azok bőven —, amelyek ha egy falásra nem kapják is be, de szétroncsolják, aztán kedvükre elmajszolják.
— Miért nem használunk ellenük pajzsokat? — kérdezte Paul.
— Idaho jelentése szerint — mondta Hawat — a sivatagban veszélyesek a pajzsok. Egy egyszerű személyi pajzs több száz méteres körzetből odavont minden férget. A jelek szerint valami gyilkos dühöt gerjeszt bennük. Ezt a fremenek mondták, és nincs okunk kételkedni a szavukban. Idaho a sziecsben semmi jelét nem látta pajzsfelszerelésnek.
— Semmit?
— Nemigen tudták volna elrejteni több ezer ember szeme elől — mondta Hawat. — Idahónak szabad bejárása volt a sziecs minden részébe. Nem látott sem pajzsokat, sem a pajzsok használatára utaló nyomokat.
— Rejtély… — mondta a herceg.
— A Harkonnenek viszont annál inkább használták őket — mondta Hawat. — Javítóállomásaik voltak mindegyik helyőrségi faluban, és a könyvelésük tanúsága szerint sokat költöttek cserére, alkatrészekre.
— Lehet, hogy a fremenek valamiképpen semlegesíteni tudják a pajzsokat? — kérdezte Paul.
— Valószínűtlen — mondta Hawat. — Elméletileg persze lehetséges — állítólag egy megyényi méretű elektrosztatikus ellentöltés már megteszi, de mindeddig még senki sem tudta elvégezni a kísérletet.
— Korábban is hallottunk volna róla — szólt közbe Halleck. — A csempészek szoros kapcsolatban vannak a fremenekkel, ha létezne ilyen eszköz, megszerezték volna. És gátlás nélkül piacra is dobták volna másutt!
— Nem szeretem, ha egy ilyen fontosságú kérdés megválaszolatlan — mondta Leto. — Thufir, első dolgod legyen ennek a problémának a megoldása!
— Már dolgozunk rajta, uram. — Hawat megköszörülte a torkát. — Ööö… azért Idaho egyvalamit mondott. Szerinte a pajzsokat illetően félreérthetetlen volt a fremenek viselkedése. Állítólag mulatságosnak találták őket!
A herceg összeráncolta a homlokát, aztán azt mondta:
— Maradjunk a tárgynál, a fűszerkitermelésnél.
Hawat intett a vetítőnél álló férfinak.
Az aratóüzem solido-képét felváltotta egy szárnyas járműé. Eltörpültek mellette a körülötte álló emberalakok.
— Ez a légivagon — mondta Hawat. — Lényegében egy nagy topter, amelynek egyedüli feladata az, hogy a fűszerben gazdag homokra vigye az üzemet, aztán elmenekítse onnan, amikor fölbukkan egy homokféreg. A homokférgek mindig felbukkannak. A fűszeraratás nem áll másból, mint hogy berontunk, a lehető leggyorsabban a lehető legtöbbet összeszedjük, aztán iszkolunk.
— Prímán illik a Harkonnenek erkölcsi felfogásához! — jegyezte meg a herceg.
A nevetés rövid volt és túl harsány.
A vetítő fókuszában egy ornitopter váltotta fel a légivagont.
— Ezek a topterek nagyjában-egészében hagyományosak — mondta Hawat. — A legfontosabb módosítás az, hogy a szokásosnál nagyobb utat tudnak megtenni leszállás nélkül. Különös gondot fordítottak a lényeges részek homok és por elleni szigetelésére. Csak körülbelül minden harmincadik van — pajzzsal ellátva — valószínűleg a nagyobb hatótávolság kedvéért hagyták el a súlyos pajzsgenerátort.
— Nem tetszik nekem, hogy így mellőzik a pajzsokat… — mormogta a herceg. És azt gondolta: Ez volna a Harkonnen-titok? Azt jelentené, hogy ha minden ellenünk fordul, még menekülni is hiába próbálnánk a pajzzsal védett fregattokon? Hevesen megrázta a fejét, hogy elhessegesse az ilyen gondolatokat, és azt mondta: — Térjünk rá a költségbecslésre! Mekkora lehet a profitunk?
Hawat kettőt lapozott a jegyzetfüzetében.
— Miután számba vettük a javításra szoruló és az üzemképes felszerelést, kiszámítottuk, hogy első közelítésben mekkora lesz az üzemeltetési költség. Természetesen a lehető legrosszabb feltételekből indultunk ki, hogy legyen biztonsági ráhagyás. — Behunyta a szemét, a jellegzetes Mentát-féltranszban folytatta: — A Harkonnenek alatt a fenntartás és a bér együttesen nem haladta meg a tizennégy százalékot. Mi az első időszakban szerencsés esetben harminc százalék körül leszünk. Figyelembe véve az újrabefektetést és a bővítést, valamint a KHAFT járandóságát és a katonai kiadásokat, a profitunk mindössze hat-hét százalék lesz addig, amíg ki nem cseréljük a kiöregedett felszerelést. Aztán minden valószínűség szerint fel tudjuk tornázni a normális tizenkét-tizenöt százalékra. — Kinyitotta a szemét. — Hacsak nem akarsz Harkonnen-módszereket alkalmazni, uram…
— Az a célunk, hogy állandó, megbízható bolygóbázist alakítsunk ki — mondta a herceg. — Úgy kell tevékenykednünk, hogy az emberek jó része elégedett legyen — különösen a fremenek. A Caladanon a fölényünket a tengeri és a légi erő adta — folytatta. — Itt ki kell alakítanunk valamit, amit leginkább sivatagi erőnek neveznék. Lehet, hogy része lesz a légi erő is, de lehet, hogy nem. Felhívom a figyelmeteket a topterpajzsok hiányára! — Megrázta a fejét. — A Harkonnenek a bolygón kívüli forrásokra támaszkodtak a kulcsfontosságú személyzetük pótlásában. Mi nem merünk! Minden új csoportban ott lenne egy sereg provokatőr is.