— Itt olyan kegyetlen az időjárás, hogy mindent el tud pusztítani — mondta a herceg. — Mindig ráfoghatjuk az időjárásra. Keressétek meg ezt a Kynest; és legalább azt derítsétek ki, léteznek-e a bázisok!
— Veszélyes lenne rájuk tenni a kezünk — mondta Hawat. — Duncan egyvalamiben egyértelműen nyilatkozott: azok a bázisok vagy a bázisok eszméje nagy jelentőséggel bír a fremenek szemében. Könnyen lehet, hogy elidegenítenénk magunktól őket, ha felhasználnánk a bázisokat.
Paul végigtekintett a körülöttük ülők arcán, látta, milyen feszült figyelemmel követnek minden elhangzó szót. Szemlátomást mélységesen nyugtalanította őket a herceg hozzáállása.
— Hallgass rá, apám — mondta halk hangon Paul. — Igazságot beszél.
— Sire — folytatta Hawat —, még ha azokból a bázisokból elegendő anyagot szerezhetnénk akár minden ránk hagyott berendezés megjavításához, akkor is lehet, hogy stratégiai okokból nem nyúlhatunk hozzájuk. Könnyelműség lenne további tájékozódás nélkül belevágni! Ez a Kynes döntőbírói felhatalmazást kapott a Császártól. Erről nem szabad megfeledkeznünk! És a fremenek alávetik magukat a döntéseinek!
— Akkor csináld finoman — mondta a herceg. — Csak azt akarom tudni, léteznek-e azok a bázisok. — Ahogy óhajtod, Sire. — Hawat visszaült, lesütötte a szemét.
— Ezzel megvolnánk — mondta a herceg. — Mindannyian tudjuk, mi áll előttünk — a munka! Megvan hozzá a képzettségünk. Van némi tapasztalatunk is. Tudjuk, milyen eredményt várhatunk, és ismerjük az alternatívákat is. Mindenki megkapta a feladatát. — Halleckre nézett. — Gurney, először a csempészekkel foglalkozzál!
— „Jöttömet látják majd a lázadók, a száraz földek lakói” — mondta éneklő hangon Halleck.
— Egy szép napon még meglepem ezt az embert idézet nélkül, aztán pucérnak fog látszani — mondta a herceg.
Kuncogás hallatszott az asztal körül, de Paul kihallotta belőle az erőlködést.
A herceg Hawathoz fordult.
— Állíts föl ezen a szinten még egy parancsnoki állást a hírszerzésnek és a hírközlésnek, Thufir! Amikor elkészültél, keress meg!
Hawat fölkelt, körbepillantott; mintha támogatást keresett volna, aztán megfordult, és elsőként távozott. A többiek sietősen szedelőzködtek, zörögve hátratolták a székeiket, kis csoportokba gyűltek, szemlátomást zavarodottan.
Zűrzavarosan fejeződött be, gondolta Paul, ahogy utánanézett a távozóknak. Azelőtt a vezérkar ülése mindig egyértelmű, aktív, határozott légkörben szokott véget érni. Ez a megbeszélés viszont mintha csak valahogy elapadt volna, fölemésztette volna a saját tökéletlensége, és még vita is tetézte.
Paul most először engedte meg magának, hogy fontolóra vegye a vereség lehetőségét — nem a félelem vetette föl benne, nem is a Tisztelendő Anyáéhoz hasonló figyelmeztetések, hanem a tulajdon helyzetértékelése késztette rá, hogy szembenézzen vele.
Az apám kétségbeesetten kapkod, gondolta. Egyáltalán nem mennek jól a dolgaink.
És Hawat! Paul fölidézte, hogy viselkedett a vén Mentát a megbeszélés alatt — látta maga előtt az apró tétovázásokat, a nyugtalanság jeleit.
Hawatot mélységesen aggasztotta valami.
— A legjobb lesz, ha itt töltöd az éjszakát, fiam — mondta a herceg. — Hamarosan úgyis hajnalodik már. Értesítem az anyádat. — Lassan, mereven föltápászkodott. — Miért nem tolsz össze, néhány széket, akkor legalább elnyújtózhatnál egy kicsit.
— Nem vagyok olyan fáradt.
— Ahogy akarod.
A herceg összekulcsolta maga mögött a kezét, föl-alá kezdett járkálni a szobában az asztal mellett.
Mint a ketrecbe zárt állat, gondolta Paul.
— Meg fogod beszélni az árulás lehetőségét Hawattal? — kérdezte Paul.
A herceg megállt a szoba túlsó végében, a sötét ablak felé fordulva válaszolt:
— Már sokszor beszéltünk a lehetőségről.
— Az az öregasszony olyan magabiztos volt — mondta Paul. — És az üzenet, amelyet anyám…
— Megtették az óvintézkedéseket — mondta a herceg. Körülnézett a szobában, és Paul észrevette, milyen zaklatott, űzött a tekintete. — Maradj itt! Meg akarok beszélni Thufirral néhány dolgot a parancsnoki állásokkal kapcsolatban. — Megfordult és kicsörtetett, futólag biccentett az őröknek.
Paul mereven nézte a helyet, ahol az előbb az apja állt. Az a hely üres volt; mielőtt még kiment volna a herceg. A fiúnak az eszébe jutott az öregasszony figyelmeztetése: „… az apádért azonban semmit sem…”
Azon az első napon, amikor Muad-Dib végighajtott a családjával Arrakeen utcáin, egyik-másik emberben, aki mellett elhaladtak, fölrémlettek a legendák és a prófécia, s megkockáztatta a kiáltást: „Mahdi!” Kiáltásuk azonban inkább kérdés volt, mint állítás, hiszen egyelőre csak abban reménykedhettek, hogy ő a megjósolt Lisan al-Gaib, a Külvilágból Szóló Hang. Figyelmüket fölkeltette az anya is, mert már hallatták, hogy Bene Gesserit, és nyilvánvaló volt számukra, hogy olyan, mint a másik Lisan al-Gaib.
A herceg egyedül találta Thufir Hawatot a sarokszobában, ahová az őr irányította. A szomszéd szobából behallatszott a kommunikációs felszerelést felállító emberek zörgése, idebent azonban viszonylagos csend volt. A herceg körülnézett, miközben Hawat föltápászkodott a papírokkal teleszórt asztal mellől. Zöld falú kis helyiség volt, benne az asztalon kívül három szuszpenzorszék, amelyekről sietősen távolították el a Harkonnen „H”-betűt, és elütő színű folt maradt utána.
— A székeket zsákmányoltuk, de veszélytelenek — mondta Hawat. — Hol van Paul, Sire?
— A tanácsteremben hagytam. Remélem, ha nem vagyok ott, és nyugta van tőlem, pihen egy kicsit.
Hawat bólintott, odalépett a szomszéd szoba ajtajához, becsukta. A sistergés, az elektromos szikrák nesze megszűnt.
— Thufir — mondta Leto —, fölkeltették a figyelmemet a Császár és a Harkonnenek fűszertartalékai…
— Uram?
A herceg elgondolkodva összecsücsörítette az ajkát.
— A raktárakat könnyen el lehet pusztítani. — Hawat közbe akart szólni, de a herceg fölemelte a kezét. — A Császár készletét hagyjuk! Titokban élvezné, ha a Harkonnenek pácba kerülnének. És tiltakozhat ellene a báró, ha elpusztul valami, amiről nem vallhatja be nyíltan, hogy az övé?
Hawat megrázta a fejét.
— Alig van szabad emberünk, Sire.
— Használj föl néhányat Idaho legényei közül! És talán pár fremen is szívesen kiruccanna egy csillagközi útra. Rajtaütés a Giedi Prime-on — az ilyen elterelő hadmozdulatoknak megvannak a maguk taktikai előnyei, Thufir!
— Ahogy óhajtod, uram. — Hawat elfordult, és a herceg jól látta, hogy az öregember viselkedése idegességről árulkodik. Talán arra gyanakszik, hogy nem bízom benne, gondolta. Biztosan tudja, hogy bizalmas jelentéseket kaptam arról, hogy áruló van közöttünk. Hát, a legjobb lesz, ha nyomban eloszlatom az aggályait.
— Thufir — szólalt meg —, mivel egyike vagy annak a néhány embernek, akiben teljesen megbízhatom, van még valami, amit meg kell beszélni. Mind a ketten tudjuk, mennyire résen kell lennünk, nehogy árulók szivárogjanak be a sorainkba… de van két új hírem.
Hawat megfordult, rámeredt.