Keleten világosszürke nyaláb jelent meg az égen, aztán gyöngyházfény homályosította el a csillagokat. Lassan, fenségesen terült szét a hajnal a látóhatár töredezett vonala fölött.
Olyan gyönyörű volt látvány, hogy Leto minden figyelmét lekötötte.
Vannak dolgok, amiket semmihez nem lehet hasonlítani, gondolta:
Nem sejtette, hogy itt valami olyan szépséges is lehet, mint a széttöredező, vörös látóhatár, a bíbor és okkerszínű sziklák. A leszállópálya mögött, ahol a soványka éjszakai harmat életet vitt az Arrakis lázas tempójú magvaiba, vörös virágok nagy foltjai bukkantak föl, közöttük pedig egy jól kivehető lila sor… mint egy hatalmas láb nyoma.
— Gyönyörű a reggel, Sire — mondta az őr.
— Igen, gyönyörű.
A herceg bólintott, és azt gondolta: Talán ez a bolygó meg tudja szerettetni magát az emberrel. Talán jó hazájává válhat a fiamnak.
Aztán meglátta, hogy emberi alakok jelennek meg a virágmezőkön, és különös, kaszára emlékeztető eszközökkel söprik végig őket. A harmatszedők voltak. Itt olyan érték a víz, hogy még a harmatot is össze kell gyűjteni!
És irtóztató is lehet, gondolta a herceg.
Aligha van a megvilágosodásnak annál rettenetesebb pillanata, mint amelyben az ember rájön, hogy az apja ember — hús-vér ember.
— Paul, valami gyűlöletes dolgot teszek — mondta a herceg. — De muszáj. — A hordozható méregdetektor mellett állt, amelyet a reggelihez behoztak a tanácsterembe. A készülék érzékelőcsápjai petyhüdten csüngtek az asztal fölött, Pault valami döglött, fantasztikus rovarra emlékeztették.
A herceg kifelé nézett az ablakon, a leszállópályát bámulta, a reggeli égbolt előtt kavargó porfellegeket.
Paul előtt egy filmnéző állt, benne a fremen vallási szokásokról készült rövid filmklip. Hawat egyik szakértője állította össze. Pault valahogy felkavarták a rá vonatkozó utalások.
Mahdi!
Lisan al-Gaib!
Ha lehunyta a szemét, a fülébe csengett a tömeg kiáltozása. Tehát ebben reménykednek, gondolta. És eszébe jutott, mit mondott az öregasszony: a Kwisatz Haderach… Az emlékek fölébresztették benne annak a félelmetes célnak az érzetét, és érthetetlenül ismerős színezetet adtak ennek az idegenvilágnak.
— Gyűlöletes dolog — mondta a herceg.
— Mire gondolsz?
Leto megfordult, a fiára nézett.
— A Harkonnenek azt hiszik, tőrbe csalhatnak azzal, hogy gyanakvást keltenek bennem anyád iránt. Nem tudják, hogy előbb gyanakodnék önmagamra.
— Nem értem, apám.
Leto megint az ablak felé fordult. A fehér fényű nap már jó magasan járt. A tejfehér sugarak megvilágították a kavargó porfelhőket, amelyek bezúdultak a pajzsfalat tagoló vak szurdokokba.
Lassan, halkan, visszafojtva az indulatát, a herceg beszámolt Paulnak a titokzatos följegyzésről.
— Ezzel az erővel bennem sem bízhatsz meg — mondta Paul.
— Azt kell hinniük, hogy elérték a céljukat — mondta a herceg. — Azt kell hinniük, ilyen ostoba vagyok. Meg kell tévesztenünk őket! Még az anyádnak sem szabad tudnia róla, hogy csak tettetés.
— De miért?!
— Az anyád reakciójának nem szabad színleltnek lennie. Tudom én, hogy nagyszerű színésznő… de túl sok függ ettől! Remélem, hogy így kifüstölhetem az árulót. Minden jelnek arra kell mutatnia, hogy teljesen bevettem a dolgot. Ennyi fájdalmat kell okoznunk anyádnak, hogy ne essék nagyobb bántódása.
— Miért mondod el nekem, atyám? Lehet, hogy én nem tudom titokban tartani.
— Téged most nem fognak figyelni — mondta a herceg. — És te megtartod a titkot. Meg kell tartanod. — Odament az ablakhoz, nem fordult meg, úgy folytatta: — Mert így, ha bármi történne velem, megmondhatod anyádnak az igazat — hogy egyetlen futó pillanatig sem kételkedtem benne soha! Azt akarom, hogy ezt majd tudja meg.
Paul kihallotta a halál gondolatát az apja szavaiból. Gyorsan közbeszólt:
— Semmi sem történik veled, atyám. Az, hogy…
— Hallgass, fiam!
Paul rámeredt az apja hátára, látta a fáradtságot a fejtartásában, a hátán, a mozdulatai lassúságában.
— Csak elfáradtál, apán.
— Elfáradtam bizony — hagyta rá a herceg. — Lelkileg fáradtam el. Úgy látszik, végül engem is megfertőzött a nagy dinasztiák lelki elsatnyulása. Pedig milyen erős fajta voltunk annak idején!
Paul felfortyant:
— A mi dinasztiánk nem satnyult el!
— Nem?
A herceg megfordult, szembenézett a fiával, sötét karikák látszottak a szeme alatt, keserűen elhúzta a száját.
— Feleségül kellene vennem az anyádat, hercegnőt kellene csinálnom belőle. De… az, hogy nőtlen vagyok, bizonyos Házakban élteti a reményt, hogy még szövetségre léphetnek velem az eladó lányaik révén. — Vállat vont. — Így hát…
— Anyám már elmagyarázta ezt.
— Semmi sem biztosítja jobban a vezér számára az., emberei odaadását, mint a látványos bátorság — mondta a herceg. — Ennélfogva gondosan ápolom a látványos bátorság látszatát.
— Jól vezeted a tieidet. Jól kormányzol — ellenkezett Paul. — Az emberek önszántukból követnek, és szeretnek!
— Nekem vannak a legkiválóbb propagandistáim mondta a herceg. Megint megfordult, kinézett az ablakon. — Nagyobb lehetőségeink vannak itt az Arrakison, mint az Impérium valaha is sejtette. Mégis néha azt hiszem, jobb lett volna, ha elmenekülünk, visszavonulunk. Néha arra vágyom, bárcsak eltűnhetnénk a névtelenség homályában, ne lennénk kitéve a…
— Apám!
— Igen, csakugyan elfáradtam — mondta a herceg. — Tudsz róla, hogy a fűszerfeldolgozás hulladékainak felhasználásával máris elkezdtünk filmalapot gyártani?
— Tessék?
— Nem szabad kifogynunk a filmalapból — mondta a herceg: — Máskülönben hogyan áraszthatnánk el a várost és a falvakat a tájékoztatásunkkal? Az embereknek meg kell tudniuk; milyen nagyszerű vezetőjük vagyok. Honnét tudnák, ha nem mondjuk meg nekik?
— Pihenned kellene — mondta Paul.
A herceg megint farkasszemet nézett a fiával.
— Van még egy előnye az Arrakisnak, amelyet elfelejtettem megemlíteni. Itt mindent áthat a fűszer. Szinte mindenben benne van, ami a szervezetedbe kerül, még a levegőben is. És kiderült, hogy bizonyos természetes védettséget ad az Orgyilkosok kézikönyvében szereplő leggyakoribb mérgek ellen. És mivel egyetlen csepp víz sem veszhet kárba, mindenféle élelmiszer-termelést — a gombakultúrákat, a hidropónikát, a kemavitot, mindent — szigorú ellenőrzés alatt kell tartani: Nem pusztíthatjuk el méreggel a lakosság nagy tömegeit, de minket sem támadhatnak meg így. Az Arrakis, lám, ilyen erkölcsössé tesz bennünket.
Paul szóra nyitotta a száját, de a herceg folytatta: — Valakinek el kell mondanom ezeket a dolgokat, fiam! — Felsóhajtott, megint hátrapillantott a száraz tájra, ahonnan már a virágok is eltűntek — eltiporták őket a harmatszedők, elfonnyasztotta őket a korán kelő nap.