Paul látcsövön át gyorsan szemügyre vette Kynest, megnézte a szigorú, egyenes vonalú szájat, a magas homlokot. Halleck azt mondta mögötte:
— Különös egy alak. Nagyon szabatosan beszél — sehol semmi homály, semmi cikornya, minden pengeéles!
A herceg csak annyit mondott:
— Tudóstípus.
Most, hogy csak pár lépésnyire állt tőle, Paul megérezte Kynesban az erőt, a személyiség erejét, mintha királyi vérből való lett volna, mintha parancsolásra született volna.
— Úgy értesültem, hogy neked kell köszönetet mondanunk a cirkoruháinkért és a köpenyekért — mondta a herceg.
— Remélem, jók a méretek, uram — mondta Kynes. — Fremen mesterek készítették a ruhákat, pontosan tartották magukat az adatokhoz, amelyeket Hallecktől kaptunk.
— Gondolkodóba ejtett, hogy azt mondtad, nem vihetsz ki minket a sivatagba, ha nincs rajtunk ilyen öltözék — mondta a herceg. — Hiszen bőven vihetünk magunkkal vizet! Nem szándékozunk hosszú időt tölteni odakint, és lesz légi támogatásunk is — a kísérő gépet itt láthatod éppen a fejünk fölött. Nem valószínű, hogy kényszerleszállást kellene végrehajtanunk.
Kynes átható tekintettel ránézett, végigtekintett a víztől duzzadó testen. Ridegen válaszolt:
— Az Arrakison nem beszél valószínűségekről az ember. Csak lehetőségekről.
Halleck megdermedt.
— A herceg megszólítása „uram” vagy „Sire”! — csattant fel.
Leto titkos kézjelükkel nyugalomra intette Hallecket, és azt mondta:
— Mi egyelőre jövevények vagyunk itt, Gurney. Engedményeket is kell tennünk.
— Parancsodra, uram.
— Lekötelezettjeid vagyunk, dr. Kynes — mondta Leto. — Nem fogunk megfeledkezni ezekről a cirkoruhákról, sem arról, hogy gondoskodni igyekszel a biztonságunkról.
Paulnak hirtelen ötlettel eszébe jutott egy idézet az O. K. Bibliából, és kimondta:
— „Az ajándék a folyó áldása.”
A szavak természetellenesen hangosan csengtek a csöndben. A fremen kísérők, akiket Kynes hátrahagyott az épület árnyékában, fölpattantak guggoltukból, és szemmel látható izgalommal súgtak-búgtak. Az egyikük fölkiáltott:
— Lisan al-Gaib!
Kynes sarkon fordult, heves, taglózó mozdulatot tett a kezével. Az őrök visszahúzódtak, csak maguk között dörmögtek, aztán eltűntek az épület mögött.
— Nagyon érdekes — jegyezte meg Leto.
Kynes szúrós szemmel végigmérte a herceget és Pault.
— Az itteni sivataglakók jó része babonás népség — mondta. — Ügyet se vessetek rájuk. Nincsen bennük ártó szándék. — De közben a legenda szavai jártak a fejében: „Szent szókkal köszöntenek majd, és ajándékotok áldás lesz.”
Leto Kynesről alkotott képe — amely részben Hawat rövid szóbeli beszámolóján (óvatos és roppant gyanakvó beszámolóján) alapult — most hirtelen kitisztult: ez az ember csakugyan fremen volt! Kynes fremen kísérettel érkezett, ami azt is jelenthette volna, hogy a fremenek egyszerűen kipróbálják, csakugyan élhetnek-e azzal az új jogukkal, hogy bejárásuk van a városi területekre — de inkább látszott díszkíséretnek. És a modorából ítélve Kynes büszke férfi volt, aki a szabadsághoz szokott, és csak tulajdon gyanakvása szabhatott korlátot beszédjének és viselkedésének. Paul kérdése mélyre hatoló és lényeges volt!
Kynes a lelkében bennszülött lett tehát.
— Nem kéne indulnunk, Sire? — kérdezte Halleck.
A herceg bólintott.
— Az én topteremet én vezetem. Kynes előreülhet mellém, hogy irányítson. Te meg Paul üljetek hátra!
— Egy pillanat — szólalt meg Kynes. — Engedelmeddel, uram, ellenőriznem kell a ruháitokat.
A herceg szóra nyitotta a száját, de Kynes folytatta:
— Nemcsak a ti bőrötöket féltem, hanem a magamét is… uram. Nagyon jól tudom, kinek a torkát metszenék át, ha bajba esne valamelyikőtök, amíg a gondjaimra vagytok bízva.
A herceg összeráncolta a homlokát. Micsoda kényes pillanat, gondolta. Ha visszautasítom, lehet, hogy megsértem vele. Márpedig lehet, hogy ez az ember mérhetetlenül értékes lesz a számomra. De akkor is… beengedjem a pajzsom mögé, hozzám érhessen, amikor alig tudok róla valamit?
A gondolatok sorra villantak át az agyán, és nyomukban könyörtelenül nyomult előre a döntéskényszer.
— A kezedben vagyunk — mondta a herceg. Előrelépett, szétnyitotta a köpenyét, látta, hogy Halleck egész teste megfeszül, ugrásra készen áll, de nem mozdul. — És ha lennél szíves — folytatta a herceg elmagyarázni a ruha lényegét, örülnék neki, hiszen te igen közelről ismered.
— Hogyne — mondta Kynes. Benyúlt a köpeny alá, kitapogatta az illesztést a vállon, közben beszélt: — Lényegében mikroszendvicsanyag, nagy hatékonyságú szűrő- és hőcserélőrendszer. — Megigazította az illesztéseket. — A bőrön levő réteg porózus. A veríték, miután lehűtötte a testet, eltűnik benne, szinte mintha normálisan elpárologna a bőrről. A következő réteg… — Kynes szorosabbra vette a mellkasi illesztést — … hőcserélő szálakat és sókiválasztókat tartalmaz. A sót is visszanyerjük.
A herceg fölemelte a karját.
— Nagyon érdekes — mondta.
— Sóhajtsál — szolt Kynes.
A herceg engedelmeskedett.
Kynes megvizsgálta a hónalján a szigetelést, az egyiken állított. — A test mozgása, különösen a légzés — mondta —, meg némi ozmotikus hatás szolgáltatja az energiát a folyadék keringetéséhez. — Kissé meglazította a mellkason. — A visszanyert víz összegyűlik a gyűjtőzsebekben, ahonnan ezen a nyakadnál levő csövön át lehet kiszívni.
A herceg behúzta a nyakát, megnézte a csővégét.
— Ügyes és kényelmes — mondta. — Okosan van megtervezve.
Kynes letérdelt, megvizsgálta a lenti illesztéseket.
— A vizelet és a széklet feldolgozása a combi rétegekben történik — mondta, aztán fölállt, megtapogatta a gallér zárását, fölemelt egy külön lapot a nyakrészen. — A nyílt sivatagban ezt a szűrőt viseli az ember az arcán, és az orrába vezeti ezt a csövet. A jó zárásról a dugók gondoskodnak. Belélegzés a szájszűrőn, kilélegzés az orrcsövön át. A jó állapotban levő fremen ruhában az ember nem veszít el naponta egy gyűszűnyinél több vizet, még ha a Nagy Erg közepén reked is.
— Naponta egy gyűszűnyit… — ismételte meg a herceg.
Kynes az ujjával megnyomogatta a ruha homlokpárnáját.
— Ez esetleg dörzsöl majd egy kicsit. Ha zavar, kérlek, szóljál, és valamivel szorosabbra vehetem.
— Köszönöm — mondta a herceg. Kynes hátralépett, Leto megmozgatta a vállát a ruhában, és ráébredt, hogy valóban kellemesebb érzés — szorosabb, nem olyan idegesítő.
Kynes Paulhoz fordult.
— No, most lássunk téged, fiú!
Jó anyagból van, de meg kell tanulnia a helyes megszólítást, gondolta a herceg.
Paul mozdulatlanul hagyta; hogy Kynes megvizsgálja a ruhát. Furcsa érzés volt, amikor magára vette a könnyen gyűrődő, síkos anyagú öltözéket. Teljes bizonyossággal tudta, hogy soha életében nem volt még rajta cirkoruha. Ahogy azonban Gurney tapasztalatlan útmutatásával beállította a tapadópárnákat, mintha minden mozdulata természetes, ösztönös lett volna. Amikor megszorította a mellkasán, hogy a légzésből a lehető legtöbb keringető energiát nyerje, tudta, mit csinál és miért. Amikor szorosan a nyakára és a homlokára illesztette a párnákat, tudta, hogy így kell elkerülni, hogy feldörzsölje.