— Vannak itt növények? — érdeklődött.
— Egy-kettő — mondta Kynes. — Ezen a szélességi körön az úgynevezett kis vízlopók a legelterjedtebbek — ezek úgy alkalmazkodtak a körülményekhez, hogy meg tudják támadni egymást a vízért, és felfalják a harmatnyomokat is. Vannak olyan részei a sivatagnak, ahol csak úgy nyüzsögnek az élőlények. De mindegyik megtanulta, hogyan lehet életben maradni ilyen zord viszonyok között. Ha te rekedsz valamiért odalenn, neked is utánoznod kell őket, máskülönben meghalsz.
— Úgy érted, vizet rabolni egymástól? — kérdezte Paul. Az ötlet haraggal töltötte el, és érzett a hangján az indulat.
— Előfordul az is — mondta. Kynes —, de nem egészen arra gondoltam. Tudod, az én klímámban másképp kell viszonyulni a vízhez. Az ember minden pillanatban a tudatában van. Nem hagy veszendőbe menni semmit, aminek nedvességtartalma van…
A herceg magában azt gondolta: „… az én klímámban!”
— Fordulj kétfoknyit délebbre, uram — mondta Kynes. — Vihar közeleg nyugat felől.
A herceg bólintott. Már észrevette a gomolygó-dagadó, sárgás porfelhőt. Elfordult a topterrel, látta, ahogy a kísérő gépek szárnyain megvillan a porszűrte fény szürkés narancsszíne, amint ők is utána fordulnak.
— Így a széle mellett fogunk elhaladni — mondta Kynes.
— Az a homok biztosan veszélyes, ha belerepül az ember — mondta Paul. — Igaz, hogy átvágja a legerősebb fémet is?
— Ebben a magasságban nem homok van, hanem por — felelte Kynes. — Itt a veszélyt az jelenti, hogy nem látsz, eldugulnak a szívónyílások, és örvényekbe kerülhetsz.
— Látunk ma igazi fűszerbányászatot? — kérdezte Paul.
— Ha minden jól megy, igen — mondta Kynes.
Paul elhallgatott, hátradőlt. A kérdések arra kellettek, hogy közben hiperérzékeny módon, ahogy az anyjától tanulta, „regisztrálja” magában a személyt. Most már megvolt benne Kynes „lenyomata”: a hangszín, az arc, a mozgás minden apró részlete. A köpeny bal ujján egy természetellenes kidudorodás arról árulkodott, hogy kést hord a karjára csatolva. A csípője is furcsán vastag volt. Állítólag a sivataglakók erszényövet viseltek, abban tartották az apróbb holmit. Talán olyan erszényöv vastagította meg a derekát — az biztos, hogy nem egy elrejtett pajzsöv. Kynes köpenyének a nyakát rézcsat fogta össze; nyúlfigura volt belevésve. Egy másik, hasonló, de kisebb csat fityegett a vállára vetett csuklya sarkán.
Halleck hátrafordult az ülésen Paul mellett, benyúlt a hátsó rekeszbe, előhúzta a balisetet. Kynes hátranézett, amikor Halleck hangolni kezdte a hangszert, aztán ismét előrefigyelt.
— Mit hallanál szívesen, fiatalúr? — kérdezte Halleck.
— Rád bízom, Gurney — mondta Paul.
Halleck odatartotta a fülét a zengőlaphoz, megpendített egy húrt, és halkan énekelni kezdett:
— Igazán nem nagy kísérettel utazol, uram — mondta. — Mindannyian ilyen bámulatosan sokoldalú emberek?
— Gurney? — A herceg halkan fölnevetett. — Gurneynak nincs párja. A szeme miatt szeretem, ha velem van. Mindent észrevesz.
A planetológus a homlokát ráncolta.
Halleck ugyanabban a ritmusban, könnyedén folytatta:
A herceg leemelte a mikrofont a műszerfalról, egy ujjnyomással életre keltette, és beleszólt:
— Vezér Gemma Kísérőnek. Repülő tárgy kilenc óránál, a B szektorban. Fölismered?
— Csak egy madár — mondta Kynes, és hozzátette: — Éles a szemed.
A műszerfalon megreccsent a hangszóró, majd:
— Gemma Kísérő. Tárgyat megnéztük teljes erősítéssel. Egy nagy madár.
Paul a jelzett irányba nézett, meglátta a távoli pöttyöt: vibráló pontocska volt. Most jött rá, mennyire föl lehet csigázva az apja. Minden érzéke riadókészültségben volt.
— Eddig nem is gondoltam, hogy ilyen messzire bemerészkednek a nagy madarak a sivatagba — mondta a herceg.
— Valószínűleg sas — mondta Kynes. — Sok élőlény alkalmazkodott ehhez a helyhez.
Az ornitopter kopár sziklamező fölött haladt. Paul lenézett a kétezer méteres magasságból, látta a gép és a kíséret gyűrött árnyékát. Alattuk a föld simának látszott, de az árnyékok gyűrődései másról árulkodtak.
— Kijutott már valaki segítség nélkül a sivatagból? — kérdezte a herceg.
Halleck muzsikája elhallgatott. Előrehajolt, hogy hallja a választ.
— A mély sivatagból nem — mondta Kynes. — A második zónából többször is sikerült már visszatérni embereknek. Az mentette meg az életüket, hogy a sziklás területeken át jöttek, ahová a férgek nemigen mennek.
Kynes hangjának színezete magára vonta Paul figyelmét. Érezte, hogy érzékei hirtelen kifinomulnak, feszülten isszák be, amit kell — ahogy megtanulták.
— Ó, persze, a férgek — mondta a herceg. — Egyszer látnom kellene egyet.
— Ma talán már láthatsz — mondta Kynes. — Ahol a fűszer, ott a féreg is.
— Mindig? — kérdezte Halleck.
— Mindig.
— Összefüggés van a féreg és a fűszer között? — kérdezte a herceg.
Kynes arra fordult, Paul látta, hogy elgondolkodva csücsörít, mielőtt megszólal.
— A férgek védelmezik a fűszeres homokot. Mindegyik féregnek megvan a maga… területe. Ami magát a fűszert illeti… ki tudja? Az eddig megvizsgált féregpéldányokból ítélve bonyolult kémiai folyamatok mennek végbe bennük. A belső járataikban sósavnyomok találhatók, másutt nagyobb molekulájú savak is. Írtam erről egy monográfiát, majd odaadom.
— És a pajzs nem nyújt védelmet ellenük? — kérdezte a herceg.
— A pajzs! — Kynes megvetően elfintorodott. — Aki a féregzónában bekapcsol egy pajzsot, annak megpecsételődött a sorsa. Olyankor a férgek nem törődnek a területhatárokkal, messziről odagyűlnek, hogy elpusztítsák a pajzsot. Senki emberfia nem élt még túl egy ilyen támadást.
— Akkor hogy ejtették el azokat a példányokat?
— Nagyfeszültségű áramütést kell adni mindegyik gyűrűszelvénynek külön-külön; ez az egyetlen ismert módja, hogy megöljünk egy férget úgy, hogy ne semmisüljön meg — mondta Kynes. — Robbanóanyaggal persze szétroncsolhatóak, de minden gyűrűszelvény önálló életet él. Az atomenergiát kivéve, nem tudok olyan robbanóanyagról, amely teljes egészében elpusztíthatna egy nagy homokférget. Hihetetlenül szívós fajta.
— Miért nem próbálták meg kiirtani őket? — érdeklődött Paul.
— Túl sokba kerülne — mondta Kynes. — Hatalmas területről van szó.
Paul visszadőlt az ülés sarkába. Az igazmondó érzéke, a hangárnyalatok finomságainak érzékelése azt súgta, hogy Kynes hazudik, illetve féligazságokat mond. Azt gondolta: Ha összefüggés van a fűszer és a férgek között, akkor ha kiirtják a férgeket, elvész a fűszer is.