A fűszergyártó elejénél kivágódott egy csapóajtó, a Végén a másik, a tetején a harmadik. Az emberek kitódultak, lecsúsztak, lehuppantak a homokra. Az utolsó egy magas férfi volt, foltos munkaruhában. Az egyik hernyótalpra ugrott le, onnan a homokra.
A herceg a helyére tette a mikrofont, kilépett a szárnylépcsőre, elkiáltotta magát:
— Mindegyik figyelőbe két ember!
A foltos ruhájú férfi kiválasztott négy párt a legénységből, ellökdöste őket a túloldalon várakozó topterek felé.
— Négy ide! — kiáltotta a herceg. — Négyen abba a hátsóba! — Ujjával a mögötte álló kísérő gép felé bökött. Az őrök éppen most szuszakolták ki belőle a pajzsgenerátort. — A többiekbe hárman-hárman! Futás, ti homoki lajhárok!
A magas férfi végzett az emberek szétosztásával, nehézkes léptekkel elindult feléjük, nyomában három társa.
— Hallom a férget, de nem látom — mondta Kynes.
Most már a többiek is hallották — érdes csusszanások jöttek egyre közelebb.
Micsoda slampos közlekedés — dörmögte a herceg.
Körülöttük csapkodó szárnyakkal kezdtek fölemelkedni a homokról a gépek. A látvány arra emlékeztette a herceget, amit egyszer a szülőbolygója dzsungelében látott, amikor hirtelen kilépett egy tisztásra, és a vadbivaly teteme mellől egyszerre föllebbentek a dögevő madarak.
A fűszermunkások odaértek a topter oldalához, egyenként bemásztak a herceg mögé. Halleck segített nekik, berángatta őket a hátsó ülés helyére.
— Befelé, fiúk! — harsogta. — De gyorsan!
Paul beszorult a sarokba az izzadt emberek mellé, megcsapta a félelem szaga, észrevette, hogy két embernek laza a nyakán a cirkoruha. Elraktározta az információt későbbi felhasználásra. Az apjának majd nagyobb fegyelmet kell tartania a cirkoruha-viselésben. Az emberek hajlamosak az elkanászodásra, ha az ilyesmit nem ellenőrzik.
Az utolsó munkás szuszogva bekászálódott.
— A féreg! — lihegte. — Már majdnem itt van! Pucolás!
A herceg beült a vezetőülésbe. A homlokát ráncolta.
— Az eredeti kontaktusbecslés szerint még majdnem három percünk van. Jól mondom, Kynes? — Becsukta az ajtót, ellenőrizte a zárását.
— Pontosan, uram — mondta Kynes, és azt gondolta: Nem veszíti el a fejét ez a herceg!
— Hátul minden rendben, Sire — mondta Halleck.
A herceg bólintott, nézte, ahogy az utolsó kísérő gép is felszáll. Aztán beállította a gyújtást, még egy pillantást vetett a szárnyakra és a műszerekre, és megnyomta a sugárhajtóművek indítógombját.
A felszállás gyorsulása mélyen az ülésekbe préselte a herceget és Kynest, egymáshoz nyomta a hátsó ülésen szorongókat. Kynes figyelte, hogyan bánik a herceg a kezelőszervekkel — finoman, de biztos kézzel. A topter most már a magasba emelkedett, a herceg szemügyre vette a műszereket, kitekintett jobbra-balra a két szárnyra.
— Igencsak meg vagyunk terhelve, Sire — mondta Halleck.
— Ennek a gépnek a tartalékaiba bőven belefér — mondta a herceg. — Magad sem gondoltad komolyan, hogy ilyen rakományt veszélyeztetnék, igaz, Gurney?
Halleck elvigyorodott.
— Egy pillanatig sem, Sire.
A herceg balra döntötte a gépet, nagy ívben emelkedett fölfelé a fűszergyár fölött.
Az ablak melletti sarokba szorított Paul lenézett a homokon álló, mozdulatlan gépezetre. A féregnyom körülbelül négyszáz méternyire tőle véget ért. Most mintha örvényleni kezdett volna a homok a fűszergyár körül…
— A féreg odaért alája — mondta Kynes. — Most olyasmit fogtok látni, amit kevesen látnak.
Szálló por borította árnyékba a homokot a gépezet körül. A hatalmas sárga-kék test jobbra kezdett dőlni. Gigászi homokörvény kezdett kialakulni azon az oldalán. Egyre gyorsabban kavargott. Homok és por töltötte be a levegőt immár több száz méteres körzetben.
Aztán meglátták!
Hatalmas lyuk nyílt a homokban. A napfény csillogó, fehér küllőkön villant meg benne. A lyuk átmérője legalább kétszerese volt a fűszergyár hosszúságának. A gépezet por- és homokfelleg közepette becsusszant a nyílásba. A lyuk összezárult.
— Istenek, micsoda egy szörnyeteg! — mormolta a Paul mellett ülő.
— Bekapta az összes fűszerünket! — dörmögte egy másik.
— Valaki megfizet ezért — mondta a herceg. — Ezt megígérem.
Abból, amilyen érzelemmentes volt az apja hangja, Paul érezte, hogy a belsejében tombol a düh. Ez bűnös pazarlás volt!
Csend lett, nagy csend — és meghallották Kynes hangját.
— Áldott legyen a Mester és az ő vize — mormolta. — Áldott legyen jövése, menése. Tisztítsa meg útjában s világot; őrizze meg a világot népének…
— Mit mondasz? — kérdezte a herceg.
Kynes nem válaszolt.
Paul a körülötte szorongókra pillantott. Riadtan meredtek a háttal ülő Kynesra. Az egyik azt suttogta:
— Liet!
Kynes megfordult, szúrós szemmel ránézett. A férfi zavartan lesütötte a szemét.
Egy másik munkás köhögni kezdett, szárazon, érdesen, alig tudta abbahagyni. Aztán zihálva kifakadt:
— A francba ezt a rohadék helyet!
A magas, foltos ruhájú dűnelakó, aki utolsónak hagyta el a fűszergyárat, rászólt:
— Nyughass, Coss! Csak rosszabb lesz a köhögésed tőle! — Úgy helyezkedett a többiek között, hogy előreláthasson a hercegre. — Te volnál hát a Leto herceg — mondta. — Neked mondunk köszönetet az életünkért. Mielőtt megjöttél, már elkönyveltük, hogy ott veszünk.
— Hallgass, ember, ne zavard a herceget — mormolta Halleck.
Paul Halleckre pillantott. Eszerint ő is észrevette a feszültség ráncait a herceg szája körül. Az embernek ajánlatos volt óvatosan viselkednie ilyenkor, ha a herceg haragra lobbant.
Leto fokozatosan kivette a gépet a nagy emelkedő körből, aztán újabb mozgásra lett figyelmes odalent a homokon. A féreg már eltűnt a mélységben, de annak a helynek a közelében, ahol percekkel azelőtt a fűszergyár állt, két alakot lehetett látni. Távolodtak a homokmélyedéstől, északnak tartottak. Úgy látszott, mintha siklanának a homokon, a lépteik nyomán szinte nem is szállt fel por.
— Kik azok odalenn?! — csattant fel a herceg.
— Két ismerős dűnelegény, akik fölkéredzkedtek, Sire — mondta a magas dűnelakó.
— Miért nem szóltatok róluk?
— Ők tudták, mit kockáztatnak, Sire — mondta a férfi.
— Uram — szólt közbe Kynes —, ezek az emberek tudják; hogy vajmi keveset lehet tenni azokért, akik ott rekednek a sivatagban a féregvidéken.
— A bázisról kiküldünk értük egy toptert! — csattant fel a herceg.
— Ahogy kívánod, uram — mondta Kynes. — De mire ideér, aligha lesz kit fölszednie.
— Akkor is kiküldjük — mondta a herceg.
— A közvetlen közelben voltak, amikor a féreg felbukkant — mondta Paul. — Hogy menekültek meg?
— A lyuk fala változó meredekségű, ezért nagyon csalóka a látszólagos távolság — mondta Kynes.
— Csak fogy itt az üzemanyag, Sire — jegyezte meg Halleck.
— Rendben van, Gurney.
A herceg visszafordult a géppel a Pajzsfal irányába. A kísérő gépek abbahagyták a körözést, elfoglalták helyeiket fölötte-mögötte mindkét oldalon.
Paul azon törte a fejét, amit a dűnelakó és Kynes mondott. Érzékelte, hogy ezek féligazságok, illetve szemenszedett hazugságok. Azok az emberek odalent olyan biztonsággal siklottak tova a homokon, a mozgásuk nyilvánvalóan úgy volt kiszámítva, hogy ne csalogassa vissza a mélységből a férget…