A teremben álló nők zöme mintha egy mintára készült volna — dekoratívak voltak, makulátlanul öltözöttek, és mintha valami furcsa, érinthetetlen érzékiség lengte volna körül őket.
Még ha nem volna is a ház úrnője, Jessica kitűnne közülük, gondolta a herceg. Nem viselt ékszert, és meleg színekbe öltözött — hosszú ruha volt rajta, a színe majdnem olyan, mint mögötte a lobogó lángoké, bronzvörös hajában sötétbarna szalag.
Leto tisztában volt vele, hogy Jessica ezzel finom szemrehányást akart tenni neki az utóbbi időben tanúsított hűvös viselkedéséért. Jessica nagyon jól tudta, hogy a hercegnek legjobban ezekben a színekben tetszik, hogy Leto szemében ő meleg színek kavargásaként jelenik meg.
A közelben, inkább kissé elkülönülve a csoporttól, Duncan Idaho állt pompás díszegyenruhában, kifejezéstelen arccal, rakoncátlan fekete hajtincsei gondosan megfésülve. Hawat visszarendelte a fremenektől, és kiadta a parancsot: „Azzal az ürüggyel, hogy vigyázol rá, állandó megfigyelés alatt tartod Lady Jessicát!”
A herceg körülnézett.
Paul a sarokban állt, körülötte a jobb módú arrakeeni ifjak hízelkedő csoportja, közöttük pedig közönyös figyelemmel a házi őrség három tisztje. A herceg szemügyre vette az ifjú hölgyeket. Micsoda fogás lett volna a hercegi örökös! De Paul mindenkivel ugyanúgy viselkedett, ugyanazzal a tartózkodó, előkelő kedvességgel.
Méltó örököse lesz a hercegi címnek, gondolta Leto, aztán hirtelen dermedtséggel regisztrálta, hogy megint a halála jár az eszében.
Paul meglátta az apját az ajtóban, de elkerülte a tekintetét. Körülnézett a vendégcsoportokon, látta az italt szorongató, fölékszerezett kezeket (és ahogy az aprócska, távvezérlésű méregdetektorok feltűnés nélkül ellenőrizték az italokat). Ahogy végigpillantott a fecsegő arcok során, Pault hirtelen viszolygás fogta el. Csupa olcsó álarc, hogy elfedjék a rothadt gondolatokat, csupa locsogás, hogy túlordítsák a bennük üvöltő csendet.
Barátságtalan ma a hangulatom, gondolta, és eltűnődött, mit mondana erre Gurney.
Tudta, mitől ilyen a hangulata. Nem akart részt venni ezen az összejövetelen, de az apja hajthatatlan volt.
— Neked is megvan a helyed, a pozíciód, amelyet tartani kell. Elég nagy vagy már hozzá! Jóformán már férfi vagy!
Paul látta, hogy az apja bejön, fürkésző tekintettel körülnéz, aztán odamegy a Lady Jessica körül álldogáló csoporthoz.
Amikor Leto a közelükbe ért, a vízgyáros éppen azt kérdezte:
— Igaz a szóbeszéd, hogy a herceg szabályozni akarja az időjárást?
— Egyelőre nem gondolkodunk ilyen távlatokban — mondta mögötte a herceg.
A férfi megfordult. Kerek, barnára sült, kifejezéstelen arca volt.
— Á, herceg uram! — mondta. — Már hiányoztál nekünk!
Leto Jessicára pillantott.
— Örömömre szolgál. — Aztán ismét a vízgyároshoz intézte a szavait, elmondta, hogyan intézkedett a kézmosó medencéket illetően, és hozzátette: — Ami engem illet, ennek az ősi szokásnak vége.
— Ez hercegi parancs, uram? — kérdezte a férfi.
— Inkább rábízom a… ööö… lelkiismeretetekre — mondta a herceg. Oldalt pillantott, látta, hogy Kynes lép oda a csoporthoz.
Az egyik nő megszólalt:
— Szerintem igen nagylelkű gesztus. Szép dolog vizet adni a… — Valaki elhallgattatta.
A herceg szemügyre vette Kynest. A planetológus ódivatú sötétbarna egyenruhát viselt, a császári közhivatalnoknak kijáró váll-lappal, gallérján a rangját jelző aprócska aranycseppel.
A vízgyáros haragos hangon kérdezte:
— A herceg úr ezzel bírálni akarja a szokásainkat?
— Ez a szokás megváltozik — mondta Leto. Odabiccentett Kynesnak, észrevette, hogy Jessica a homlokát ráncolja, azt gondolta: Nem áll jól neki a homlokráncolás, de legalább tápot ad majd a pletykának, hogy feszültség van közöttünk.
— A herceg úr engedelmével — folytatta a vízgyáros —, szeretnék még érdeklődni a szokásokról…
Leto hallotta, hogy hirtelen olajosan sima lett a férfi hangja, érzékelte, hogy feszült csend telepedett a csoportra, hogy a fejek feléjük fordultak a teremben.
— Nincs itt már a vacsora ideje? — kérdezte Jessica.
— De a vendégünknek kérdései vannak — mondta Leto. Ránézett a vízgyárosra, a kerek arcra, a nagy szemre, a vastag ajakra, eszébe idézte Hawat feljegyzésének szavait: „… és ezt a vízgyárost szemmel kell tartani, Lingar Bewt a neve, vésd az eszedbe. A Harkonnenek felhasználták, de sohasem tudták teljesen a kezükben tartani.”
— Olyan érdekesek a vízzel kapcsolatos szokások — mondta Bewt széles mosollyal. — Kíváncsi vagyok, mi a szándékod a házhoz tartozó üvegházzal. Továbbra is fitogtatod az arrakisiak szeme előtt… uram?
Leto elfojtotta a dühét, mereven nézte a másikat. A fejében egymást kergették a gondolatok. Bátorság kellett hozzá, hogy így provokálják tulajdon hercegi kastélyában, különösen most, hogy Bewt aláírása már ott állt egy hűségszerződés alján. De a személyes hatalom tudata is kellett hozzá. Itt a víz csakugyan hatalmat jelentett. Ha például alá volnának aknázva a vízellátó berendezések, és adott jelre fölrobbanthatóak volnának… Ez az ember képesnek látszott ilyesmire. A vízellátás elpusztítása könnyen az Arrakis pusztulását is jelenthetné. Lehet, hogy éppen ezzel tartotta sakkban Bewt a Harkonneneket.
— Hercegi uramnak és nekem már terveink vannak az üvegházzal — mondta Jessica. Rámosolygott Letóra. — Meg akarjuk tartani, az igaz, de csak megőrzésre az Arrakis népének. Arról álmodozunk, hogy egy szép napon az Arrakis klímáját meg lehet változtatni annyira, hogy ilyen növények a szabadban is megélhetnek akárhol.
Áldott asszony! gondolta Leto. Ezen aztán elrágódhat a vízgyáros barátunk.
— Nyilvánvaló, hogy miért érdekel téged a víz és az időjárás-szabályozás — mondta a herceg. — Ha rám hallgatsz, ne csak vízbe fektesd be a vagyonodat! Eljön még az idő, amikor a víz nem lesz olyan értékes áru az Arrakison.
Közben arra gondolt: Hawatnak meg kell hatványoznia az erőfeszítéseit, hogy beépüljön ennek a Bewtnak a szervezetébe. És haladéktalanul el kell kezdenünk kiépíteni a tartalék vízellátó rendszerünket. Az én fejemnek senki emberfia ne szegezze ezt a fegyvert!
Bewt bólintott, az arcán továbbra is ott ült a mosoly.
— Tiszteletre méltó vágyálom, uram. — Egy lépést hátrált.
Leto figyelmét Kynes arckifejezése kötötte le. Kynes merően nézte Jessicát. Egészen átszellemült az arca — mint aki szerelmes… vagy vallásos rajongó.
Kynes gondolatait most betöltötték a jövendölés szavai: „És osztoznak veletek legdédelgetettebb álmotokban.” Egyenesen Jessicához intézte a szót:
— Te hozod az út lerövidítését?
— Ó, dr. Kynes! — mondta a vízgyáros. — Eljöttél közénk a fremen csavargóbandáid közül? Milyen kedves tőled!
Kynes kifürkészhetetlen pillantással végigmérte Bewtot, aztán így szólt:
— A sivatagban azt mondják, hogy a túl sok víz birtoklása végzetes könnyelműségekre csábíthatja az embert.
— Sok furcsa mondás járja a sivatagban — mondta Bewt, de a hangja nyugtalanságról árulkodott.