Hirtelen csend telepedett a szobára.
Ez meggondolatlanság volt, gondolta Jessica. Ez a bankár elég rangos lehet ahhoz, hogy párbajra hívja ki a fiamat! Látta, hogy Idaho ugrásra készen áll. A házi őrség feszülten figyelt. Gurney Halleck szeme a vele szemben ülőkre szegeződött.
— Huhuhuhúúú! — A csempész, Tuek, hátravetett fejjel, teli torokból hahotázni kezdett.
Ideges kis mosolyok tűntek föl az asztal körül.
Bewt szélesen vigyorgott.
A bankár közben hátralökte a székét, gyilkos tekintettel meredt Paulra.
Kynes szólalt meg:
— Mindenki csak a saját felelősségére heccelheti az Atreideseket.
— Az Atreideseknél az a szokás, hogy sértegetik a vendégeiket? — csattant föl a bankár.
Mielőtt Paul válaszolhatott volna, Jessica előrehajolt és odaszólt:
— Jó uram! — Közben azt gondolta: Ki kell derítenünk, miben mesterkedik ez a Harkonnen-lakáj! Paul a célpontja? Egyedül van?
— A fiam közszemlére tesz egy inget, és te rögtön magadra vennéd? — kérdezte Jessica. — Micsoda meglepetés! — Kezét lecsúsztatta a lábszárára csatolt kriszkésre.
A bankár villogó tekintete Jessica felé fordult. A többiek tekintete is Jessicára ugrott. Jessica látta, hogy Paul feltűnés nélkül hátrább tolja a székét, hogy könnyebben fel tudjon pattanni. A fiú felfogta a jelszót: közszemle. „Harcra készülj!”
Kynes fürkésző pillantást vetett Jessicára, aztán szinte észrevehetetlen mozdulattal intett Tueknek.
A csempész talpra ugrott, fölemelte a kupáját.
— Majd én mondok pohárköszöntőt — szólalt meg. — Az ifjú Paul Atreidesre, akinek a teste még ifjúi, de a lelke már férfilélek!
Miért avatkoznak bele? kérdezte magában Jessica.
A bankár most Kynesra meredt, és Jessica látta, hogy ismét kiül az arcára a rettenet.
Az emberek sorra a szájukhoz emelték a kupákat az asztal körül.
Úgy táncolnak, ahogy Kynes fütyül, gondolta Jessica. Értésünkre adta, hogy Paul mellett áll. Mi a hatalmának a titka? Semmi esetre sem az, hogy ő a Változás Bírája. Az időleges. És az sem, hogy közhivatalnok…
Elvette a kezét a kriszkés markolatáról, Kynes felé emelte a kupáját, a férfi viszonozta a gesztust.
Csak Paul és a bankár — (Su-su! Micsoda hülye becenév! gondolta Jessica) — nem ivott. A bankár nem vette le a szemét Kynesról. Paul maga elé nézett.
Pedig jól intéztem, gondolta Paul. Miért szóltak bele? Lopva a mellette ülő férfivendégekre pillantott. „Harcra készülj?” Ki ellen? Az ellen a nyamvadt bankár ellen aligha!
Halleck megmozdult, aztán megszólalt, mintha csak a levegőnek beszélt volna, a vele szemben ülők feje fölé intézve a szót:
— A mi társadalmunkban nem érdemes sértődékenynek lenni. Gyakran az öngyilkossággal egyenértékű. — Ránézett a cirkoruhagyáros mellette ülő leányára. — Nem gondolod, hölgyem?
— De, igen. Ó, nagyon is — mondta a lány. — Túl sok az erőszak. Már rosszul vagyok tőle. És nagyon sokszor senki nem akar megbántani senkit, mégis hullanak az emberek! Semmi értelme!
— De semmi ám — mondta Halleck.
Jessica látta, hogy a lány szinte tökéletesen játszotta el a kis jelenetet, és rájött: Ez az üresfejű kis nőszemély nem egy üresfejű kis nőszemély! Aztán arra is rájött, honnan fúj a szél, és megértette, hogy Halleck is rájött már. Azt tervezték, hogy a lány révén fogják meg Pault! Jessica megkönnyebbült. Alighanem a fia vette észre ezt először — anyai tanítómestere nem mulasztotta el kioktatni erről a kézenfekvő csapdáról.
Kynes megszólította a bankárt:
— Itt volna az ideje még egy bocsánatkérésnek!
A bankár erőtlen mosollyal Jessica felé fordult.
— Úrnőm — mondta —, sajnos túl sokat fogyasztottam a borodból. Erős italt szolgálnak fel az asztalodnál, nem vagyok hozzászokva.
Jessica kihallotta a gyilkos indulatot a nyájas hangból. Hasonló nyájassággal válaszolt:
— Amikor idegenek először vannak együtt, nagy engedményeket kell tenniük a szokások és ismeretek különbözőségének.
— Köszönöm, úrnőm — mondta a bankár.
A cirkoruhagyáros sötét hajú társnője előrehajolt, és odaszólt Jessicának:
— A herceg azt mondta, itt biztonságban leszünk. Nagyon remélem; ez nem jelenti azt, hogy megint harcok lesznek!
Nem magától tereli ebbé az irányba a társalgást, gondolta Jessica.
— Valószínűleg semmi jelentősége az egésznek — felelte a nőnek. — De mostanában sajnos rengeteg apróságot kell személyesen intéznie a hercegnek. Amíg tart az ellenséges viszony az Atreidesek és a Harkonnenek között, nem lehetünk elég óvatosak. A herceg kanlyt esküdött. Természetesen halálfia minden Harkonnen-ügynök az Arrakison. — Ránézett a Ligabank képviselőjére. — És az Egyezmény természetesen támogatja ebben. — Kynes felé fordult. — Nem így van, dr. Kynes?
— De, pontosan így — helyeselt Kynes.
A cirkoruhagyáros finom mozdulattal visszahúzta társnőjét. A nő ránézett, aztán azt mondta:
— Azt hiszem, most már tényleg eszem valamit. Kaphatnék abból a madárételből, amit az előbb szolgáltak fel?
Jessica intett egy szolgának, aztán a bankárhoz fordult.
— Te, jó uram, az előbb a madarakról és a szokásaikról beszéltél. Olyan sok érdekesség van az Arrakison! Mondd csak, merrefelé található a fűszer? Mélyen behatolnak a fűszervadászok a sivatagba?
— Ó, dehogy, úrnőm — mondta a bankár. — Nagyon keveset tudunk az úgynevezett mély sivatagról. És a déli területekről szinte semmit.
— Egy mendemonda szerint a déli vidéken egy hatalmas fűszertelér található, az úgynevezett Anyatelér — mondta Kynes —, de gyanítom, hogy csak a termékeny fantázia szülte egy dal kedvéért. Néhány merész fűszervadász azért be-behatol az egyenlítői övezet peremvidékére, de ez rendkívül veszélyes — a tájékozódás bizonytalan, gyakoriak a viharok. A veszteségek drámaian növekednek, ahogy a Pajzsfaltól távolodunk. Talán, ha lenne egy időjárás-figyelő műholdunk…
Bewt fölnézett, tele szájjal szólalt meg:
— Azt beszélik, a fremenek nyugodtan járnak-kelnek ott is, eljutnak mindenhová. Állítólag még a délvidéken is fölkutatják a szivatokat, meg a szipkutakat.
— Szivatokat, szipkutakat? — ismételte meg kérdően Jessica.
Kynes gyorsan közbeszólt:
— Mesebeszéd, úrnőm! Más bolygókon vannak ilyenek, nem az Arrakison. A szivat olyan hely, ahol a víz feljön a felszínre vagy a felszín közelébe, csak le kell ásni bizonyos felismerhető pontokon. A szipkút olyan szivat, ahol az ember egy ledugott szalmaszálon át ihat… így beszélik.
Ámítás van a hangjában, gondolta Jessica.
Miért hazudik? tűnődött Paul.
— Milyen érdekes — mondta Jessica. Magában azt gondolta: „Így beszélik, azt beszélik…” Milyen furcsa ez az állandó kitételük! Ha tudnák, mennyire árulkodik a babonáknak való kiszolgáltatottságukról!
— Hallottam, van egy mondásotok — szólalt meg Paul —, hogy a jó modor a városból jön, a bölcsesség a sivatagból.