Hawat félig fölugrott a székről, az arca elsötétült a dühtől, úgy hördült feclass="underline"
— Hogy mersz ilyet föltételezni?!
— Ülj le — mondta Jessica. — Te ilyet föltételeztél rólam.
Hawat lassan visszaereszkedett a székre.
Jessica pedig, miután leolvasta az oly jól ismert arcon látott jeleket, megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem Hawat az.
— Most már tudom, hogy hűséges vagy a herceghez — mondta. — Ezért hajlandó vagyok esetleg megbocsátani, hogy megsértettél.
— Mit kell megbocsátanod?
Jessica összeráncolta a homlokát, eltűnődött: Kijátsszam az adumat? Megmondjam neki, hogy néhány hete magamban hordozom a herceg leánygyermekét? Nem… Leto maga sem tud még róla. Ezzel csak bonyolítanám az életét, elterelném a fegyelmét most, amikor az életben maradásunkra kell koncentrálnia. Ráérek még fölhasználni ezt.
— Egy Igazmondó megoldaná a kérdést — mondta Jessica —, de itt nincsen a Vizsgálószék által felesketett Igazmondónk.
— Ahogy mondod. Nincsen Igazmondónk.
— Áruló van közöttünk? — kérdezte Jessica. — Nagyon alaposan számba vettem az embereinket. Ki lehetne? Gurney nem. Duncan semmi esetre sem. A tisztjeik nincsenek olyan stratégiailag fontos helyzetben, hogy szóba jöhetnének. Te sem vagy áruló, Thufir. Paul sem lehet. Hogy én nem vagyok, azt én biztosan tudom. Akkor kicsoda? Yueh? Hívjam be, tegyük próbára?
— Tudod, hogy fölösleges volna — mondta Hawat. — A Magas Kollégium kondicionálásában részesült. Ezt viszont én tudom biztosan.
— Arról már nem is beszélve, hogy a felesége Bene Gesserit volt, akit a Harkonnenek öltek meg — mondta Jessica.
— Tehát ez lett a sorsa… — mondta Hawat.
— Nem hallottad a hangjában a gyűlöletet, amikor kiejti a Harkonnen nevet?
— Tudod jól, hogy nincs Bene Gesserit-hallásom — mondta Hawat.
— Mi kevert engem ilyen aljas gyanúba? — kérdezte Jessica.
Hawat összevonta a szemöldökét.
— Úrnőm, lehetetlen helyzetbe hozod öreg szolgádat! Elsősorban a hercegnek tartozom hűséggel.
— És ezért a hűségért sok mindent hajlandó vagyok megbocsátani.
— Megint meg kell kérdeznem: van mit megbocsátani?
— Holtpontra jutottunk — mondta Jessica.
Hawat vállat vont.
— Beszéljünk egy kicsit akkor valami másról — mondta a nő. — Duncan Idahóról, a csodálatra méltó vitézről, akinek oly nagyra becsüljük őrző- és megfigyelő képességeit. Ma éjszak a kelleténél többet nyakalt be egy fűszersör nevű italból. Értesüléseim szerint a mieink közül nem ő volt az egyetlen, aki berúgott attól a kotyvaléktól. Igaz?
— Nyilván jók az értesüléseid, úrnőm.
— Jók bizony. Nem látod, hogy ez az ivás csak tünet, Thufir?
— Talányokban beszélsz, úrnőm.
— Használd a Mentát-eszedet! — förmedt rá Jessica. — Mi a baja Duncannek meg a többinek? Két szóban megmondhatom: nincs otthonuk!
Hawat maga elé bökött az ujjával.
— Itt vannak az Arrakison, ez az otthonuk.
— Az Arrakis idegen és ismeretlen! A Caladan volt az otthonuk, de kiszakítottuk onnan őket. Nincs otthonuk. És attól félnek, hogy a herceg cserbenhagyja őket.
Hawat megmerevedett.
— Ha valamelyik emberünk beszélne így, az már elég ok volna azonnali…
— Ugyan már, Thufir! Vajon defetizmus vagy árulás, ha az orvos megállapítja a betegség diagnózisát? Nekem csak a gyógyítás a szándékom.
— Az ilyen kérdésekért engem tesz felelőssé a herceg.
— De megértheted, hogy természetszerűen foglalkoztat valamennyire a betegség lefolyása — mondta Jessica. — És talán azt is elismered, hogy rendelkezem bizonyos képességekkel ezen a téren.
Muszáj lesz nagy megrázkódtatásnak kitennem? tűnődött Jessica.
Thufirt föl kell rázni — valahogy ki kell zökkenteni a rutinból!
— Sokféleképpen lehet értelmezni a törődésedet — mondta Hawat, és megvonta a vállát.
— Eszerint magadban már ítéletet mondtál fölöttem?
— Ugyan, dehogy, úrnőm! De ebben a helyzetben nem engedhetem meg azt a luxust, hogy bármiféle kockázatot vállaljak.
— Ennek a háznak a falain belül, szinte az orrod előtt tudtak merényletet megkísérelni a fiam ellen — mondta Jessica. — Ott ki vállalt miféle kockázatot?
Hawat arca elborult.
— Felajánlottam a lemondásomat a hercegnek.
— És fölajánlottad-e nekem… vagy Paulnak?
Hawat most már nem palástolta a haragját: látszott abból, ahogy szaporán szedte a levegőt, ahogy kitágult az orrcimpája, ahogy farkasszemet nézett Jessicával. Jessica látta, hogy a halántékán lüktet egy ér.
— Én a hercegnek tartozom hűséggel — mondta Hawat.
— Nincs köztünk áruló — mondta Jessica. — Valami más jelenti a fenyegetést. Talán a lézerfegyverekkel áll kapcsolatban. Talán megpróbálnak elrejteni és a házpajzsokra irányítani néhány időzített lézerfegyvert. Lehet, hogy…
— És ki lesz a megmondhatója a robbanás után, hogy nem atomrobbanás volt? — kérdezte Hawat. — Nem, úrnőm. Nem kockáztatnak meg ennyire törvénytelen akciót. A sugárzás megmarad. Nehéz eltüntetni a nyomokat. Nem. Meg fognak tartani majdnem minden előírást. Itt árulónak kell lennie!
— Te a hercegnek tartozol hűséggel — mondta gúnyosan Jessica. — Hajlandó volnál tönkretenni abbéli igyekezetedben, hogy megvédelmezd?
Hawat mély lélegzetet vett, aztán válaszolt:
— Ha ártatlan vagy, úrnőm, térden állva fogok a bocsánatodért esedezni.
— Most beszéljünk rólad, Thufir — mondta Jessica. — Az emberi lények akkor érzik a legjobban magukat, amikor mindenkinek megvan a maga helye, amikor mindenki tudja, hová tartozik a dolgok rendjében. Ha elpusztítod a helyet, vele pusztul a személy is. Mindazok közül, akik szeretik a herceget, Thufir, a te helyzeted és az enyém a legalkalmasabb arra, hogy elpusztítsuk egymást. Nem suttoghatnék gyanúsításokat rólad a herceg fülébe éjszakánként? Mikor lenne a legfogékonyabb az ilyen suttogásokra, Thufir, mit gondolsz? Pontosabban körvonalazzam?
— Fenyegetsz? — mordult fel Hawat.
— A legkevésbé sem. Mindössze felhívom a figyelmedet rá, hogy valaki az életünk alapvető rendje révén intéz támadást ellenünk. Ügyes, ördögi módon. Úgy szándékozom elhárítani ezt a támadást, hogy olyan módon rendezem el az életünket, hogy ne legyen rajta rés, ahol az ilyen mérgezett nyilak behatolhatnának.
— Azzal vádolsz, hogy alaptalan mendemondákat terjesztek?
— Igen, alaptalanokat.
— És ezekre a te suttogásaiddal vágnál vissza?
— A te életed csupa suttogás, Thufir, nem az enyém!
— Kétségbe vonod a rátermettségemet?
Jessica fölsóhajtott.
— Thufir, szeretném, ha megvizsgálnád, milyen módon vagy te magad érzelmileg érintve ebben a dologban. A természetes emberi lény logika nélküli lény. Az, hogy te mindent a logikai vetületében kezelsz, természetellenes, de elviselhető, mert hasznos. Te magad vagy a megtestesült logika — mint Mentát. A problémákra kapott megoldásaidat azonban ki kell vetítened magadból, nagyon is reális módon, hogy a többiek megvizsgálhassák, minden oldalról szemügyre vehessék…
— Most akarsz megtanítani a dolgomra? — kérdezte Hawat. Nem is próbálta leplezni a hangjából kicsendülő lenézést.