Megtörtént tehát, gondolta. Milyen egyszerű volt legyőzni a Bene Gesseritet! Csak árulás kellett hozzá. Hawatnak igaza volt.
Uralkodott magán, hogy ne húzza meg a kötelékeit.
Ez nem a hálószobám, gondolta. Átvittek máshová.
Lassan lecsillapította magát.
Megérezte saját verejtékének áporodott szagát, és megcsapta a félelem kipárolgása is.
Hol van Paul? kérdezte magában. A fiam — mit tettek vele?
Nyugalom!
Erővel kényszerítette rá magát, elvégezte belül az ősi eljárásokat.
A rettegés azonban ott ólálkodott a közelben.
Leto? Hol, vagy, Leto?
Mintha enyhült volna a sötétség. Árnyékok jelentek meg a feketeségben. Elkülönültek a dimenziók, új érzetek ékelődtek Jessica tudatába. Fehérség. Fény egy ajtó alatt.
A padlón vagyok.
Emberek jöttek. A padló rezgéséből érezte.
Elhessegette a rémület emlékét. Nyugodtnak kell lennem, ébernek, ugrásra késznek. Talán csak egyetlen alkalmam lesz. Ismét magára kényszerítette a belső nyugalmat.
Szívének rendetlen zakatolása lecsendesedett, ütemesen kezdte tagolni az időt. Jessica visszaszámolt. Körülbelül egy óráig voltam eszméletlen. Behunyta a szemét, egész tudatát a közelgő léptekre összpontosította.
Négyen jönnek.
Szétválogatta a négy lépés különböző ritmusát.
Úgy kell tennem, mintha még eszméletlen lennék. Ellazította magát a hűvös padlón, ellenőrizte, készenlétben van-e a teste, hallotta, hogy nyílik az ajtó, lecsukott szemhéján át fény hatolt be…
Lépések közeledtek, valaki megállt fölötte.
— Ébren vagy — dörögte egy basszus hang. — Ne játszd meg magad!
Jessica kinyitotta a szemét.
Vladimir Harkonnen báró állt fölötte. Maga körül Jessica ráismert a pinceszobára, ahol Paul aludt, a fal mellett meglátta a tábori ágyat — üresen. Az őrök szuszpenzorlámpákat hoztak be, elhelyezték őket a nyitott ajtó közelében. Kintről, a folyosóról bántóan éles fény áradt be.
Jessica fölnézett a báróra. Sárga köpeny volt rajta, vastagon kidudorodott a hordozható szuszpenzorok fölött. A puffadt arcból pókfekete szempár meredt Jessicára.
— Az altató hatásideje be volt állítva — mondta. — Percre pontosan tudtuk, mikor fogsz magadhoz térni.
Hogyhogy? töprengett magában Jessica. Ehhez ismerniük kellene a pontos súlyomat, az anyagcserémet, a… Yueh!
— Milyen kár, hogy némának kell maradnod — mondta a báró. — Érdekfeszítő társalgást folytathatnánk.
Csak Yueh lehetett az, gondolta Jessica. De hogyan?
A báró hátrapillantott.
— Gyere be, Piter!
Jessica még sohasem látta szemtől szembe a férfit, aki most belépett és megállt a báró mellett, de ismerte az arcot, és tudta, ki a gazdája: Piter de Vries, a Mentát-orgyilkos. Jól megnézte — éles arca volt, sötétkék szeme, mintha arrakisi lett volna, de a mozdulatainak, a tartásának finom árnyalatai azt súgták, nem az. És túlzottan duzzadt a húsa a víztől. Magas volt, de karcsú, és valahogy nőies benyomást keltett.
— Milyen kár, hogy nem társaloghatunk el, drága Lady Jessica — mondta a báró. — De hát tisztában vagyok a képességeiddel. Nem igaz, Piter?
— De bizony, báró — mondta a másik.
Tenor hangja volt. Jessica gerincén végigfutott a hideg. Életében nem hallott még ilyen fagyos hangot. Aki Bene Gesserit-képzést kapott, annak szinte a fülébe üvöltött ez a hang: Gyilkos!
— Egy meglepetést tartogatok Piternek — mondta a báró. — Ő azt hiszi, azért jött ide, hogy megkapja a jutalmát — mármint téged, hölgyem. Én azonban be akarok bizonyítani valamit: azt, hogy igazában nem kellesz neki.
— Játszol velem, báró? — kérdezte Piter, és elmosolyodott.
A mosolyt látva, Jessica nem értette, miért nem ragad fegyvert a báró, hogy védje magát ettől a Pitertől. Aztán helyesbített magában. A báró nem olvashatott abban a mosolyban. Ő nem részesült a kiképzésben.
— Piter több dologban is egészen naiv — jegyezte meg a báró. — Magának sem vallja be, milyen veszélyes teremtés vagy te, Lady Jessica. Megmutathatnám neki, de értelmetlen kockázat volna. — A báró rámosolygott Piterre, aki kifejezéstelen, merev arccal várakozott. — Én tudom, mit akar igazában Piter. Piter hatalmat akar.
— Azt ígérted, őt kapom meg — mondta Piter. A tenor hang veszített valamit az eddigi fagyos szenvtelenségéből.
Jessica kihallotta az árulkodó felhangokat, megengedett magának annyit, hogy a bensejében megborzongjon egy kicsit. Hogyan aljasíthatott ilyen vadállattá a báró egy Mentátot?
— Választhatsz két lehetőség között, Piter — mondta a báró.
— Éspedig?
A báró pattintott hurkaujjaival.
— Az egyik az, hogy megkapod ezt a nőt, és száműzünk az Impériumból. A másik az, hogy a tiéd lehet az arrakisi Atreides-hercegség, és kedvedre uralkodhatsz itt a nevemben.
Jessica nézte, ahogy a báró pókszeme fürkészően figyeli Pitert.
— Herceg lehetsz itt, csak nem úgy hívnak majd — mondta a báró.
Tehát Leto meghalt? kérdezte magában Jessica. Érezte, hogy valahol az agya egy rejtett zugában néma jajveszékelés tör fel.
A báró nem vette le a szemét a Mentátról.
— Nézz szembe önmagaddal, Piter — folytatta. — Miért kell neked ez a nő? Mert egy herceg asszonya volt, mert a herceg hatalmának szimbóluma — szép, hasznos, tökéletesen el tudja látni a feladatát. De egy egész hercegség, Piter! Az több, mint szimbólum; az a valóság maga! Azzal nem egy nőt kapsz meg, hanem amennyit akarsz… és sok minden mást is. Nőt. Vagyont.
— Nem tréfálsz te Piterrel?
A báró feléje fordult, a szuszpenzorok adta játszi könnyedséggel.
— Tréfálni? Én? Ne feledd — én viszont a fiúról mondok le! Hallottad, mit mondott az áruló a kölyök kiképzéséről. Anya és fia egyforma — életveszélyesek! — A báró elmosolyodott. — Most mennem kell. Beküldöm azt az őrt, akit erre a pillanatra tartogattam. Süket, mint az ágyú! Az a parancsa, hogy elkísérjen benneteket a száműzetésbe vezető út első szakaszán. Megfékezi majd a hölgyet, ha úgy látja, hogy a hatalmába kerítene téged. Nem fogja megengedni, hogy szabaddá tedd a hölgy száját, amíg el nem hagytátok az Arrakist. Ha úgy döntesz, hogy itt maradsz… arra az esetre más parancsai vannak.
— Nem kell elmenned — mondta Piter. — Választottam.
— Nocsak! — mondta diadalmas kis nevetéssel a báró. — Az ilyen gyors döntés csak egyet jelenthet.
— A hercegséget választom — mondta Piter.
Jessica azt gondolta: Nem tudja Piter, hogy a báró hazudik? De honnan is tudná? Hiszen csak egy torz Mentát!
A báró Jessicára pillantott.
— Hát nem csodálatos, milyen jól ismerem Pitert? Fogadást kötöttem a fegyvermesteremmel, hogy Piter így fog dönteni. Hah! Most pedig távozom. Így sokkal jobb lesz. Sokkal, de sokkal jobb. Megértesz, Lady Jessica? Nem érzek gyűlöletet irántad. Csak hát a szükség… Sokkal jobb lesz így. Igen. És ténylegesen nem adtam parancsot rá, hogy végezzenek veled. Amikor megkérdezik tőlem, mi történt veled, teljes őszinteséggel vonogathatom a vállam.