— Te nyugodtan tartsd csak szemmel a rakományt! — mondta.
— Biztosan tudod, merre köll menni? — Kinet merően nézte Czigo száját.
— Ugyanúgy hallottam, mit mondott az áruló, mint te.
Kinet hátrafordította az ülését. Jessica látta, hogy egy pillanatra megvillant a csillagfény a kezében tartott lézerfegyveren. Ahogy Jessica szeme fokozatosan hozzászokott a félhomályhoz, a topter világos falú fülkéje mintha lassan kivilágosodott volna, de az őr sebhelyes arca továbbra is árnyékba borult. Jessica óvatosan meghúzta a szíjat, amely az üléshez rögzítette, és érezte, hogy laza. Valami érdességet tapintott ki a bal karjánál, és pár pillanat múlva ráébredt, hogy a szíj majdnem teljesen át van vágva, egy erősebb rántás elszakítaná.
Valaki előkészítette nekünk ezt a toptert? tűnődött. Kicsoda? Lassú mozdulattal elhúzta megkötözött lábát Paulétól.
— Azért szégyen és gyalázat így elpocsékolni egy ilyen jó nőt — jegyezte meg a sebhelyes. — Neked volt már dolgod előkelővel? — Megfordult, hogy lássa a pilótát.
— Nem mindegyik Bene Gesserit előkelő — mondta az.
— De mind nagyon fenn hordja az orrát.
Tisztán lát engem, gondolta Jessica. Felhúzta összekötözött lábát az ülésre, összegömbölyítette izmos testét, farkasszemet nézett a sebhelyessel.
— Csinos jószág, meg kell hagyni — mondta Kinet. Megnyalta a szája szélét. — Szégyen és gyalázat…
— Ugyanarra gondolunk, cimbora? — kérdezte a pilóta.
— Sose tudja meg senki — mondta a másik. — Utána… — Megvonta a vállát. — Csak mert nekem sose volt dolgom még előkelővel. Lehet, hogy ilyet sose kapunk még egyszer a kezünk közé.
— Ha erőszakoskodni mersz az anyámmal…! — mondta összeszorított foggal Paul. Gyűlölködő tekintettel meredt a sebhelyesre.
— Nocsak! — A pilóta fölnevetett. — Ugat a kölyök! De nem harap…
Paul valamivel magasabbra vette a Hangját a kelleténél, gondolta Jessica. De azért lehet, hogy beválik.
Csendben repültek tovább.
Szerencsétlen hülyék, gondolta Jessica; ahogy elnézte az őreit, és visszajátszotta magában a báró szavait. Végezni fognak velük, mihelyt jelentik, hogy elvégezték a feladatot. A bárónak nincs szüksége tanúkra.
A topter maga mögött hagyta a Pajzsfal déli peremét. Jessica szeme előtt holdfényben fürdő homoktenger terült el.
— Itt már jó lesz — mondta a pilóta. — Az áruló azt mondta, rakjuk ki őket a homokra akárhol a Pajzsfal közelében. — Hosszú ívben leereszkedett a dűnék fölé, aztán a sivatagi felszín fölött felkapta egy kicsit a gép orrát.
Jessica látta, hogy Paul mellkasa egyenletesen emelkedik-süllyed a nyugtató gyakorlat lélegzetvételeivel. A fiú behunyta a szemét, aztán kinyitotta. Jessica szótlanul, tehetetlenül nézte, nem tudott segíteni. Még nem sajátította el teljesen a Hangot, gondolta. Ha hibázik…
A topter puha zökkenéssel homokot ért. Jessica hátrapillantott a Pajzsfal felé, és a szeme sarkából látta, ahogy egy sötét, szárnyas körvonal eltűnik a sziklák mögött.
Követnek bennünket! gondolta. Kicsoda? Aztán válaszolt is magának: Akiket a báró megbízott, hogy figyeljék ezt a kettőt. És a figyelőket is figyeli majd valaki.
Czigo kikapcsolta a szárnyrotorokat. Csend telepedett rájuk.
Jessica elfordította a fejét. Kilátott a sebhelyes mögötti ablakon. Szaggatott sziklaperem emelkedett ki a sivatagból, halvány derengésben fürdette a felkelő hold, homokförgetegek csíkos nyomai látszottak az oldalán.
Paul megköszörülte a torkát.
A pilóta megszólalt:
— Most, Kinet?
— Nem is tudom, Czigo…
Czigo megfordult.
— Nézd, cimbora… — Jessica szoknyája felé nyúlt.
— Vedd ki a szájából a tömést! — parancsolta Paul.
Jessica érezte, ahogy a szavak áthullámzottak a levegőn. A hangszín, a csengés kitűnő volt — ellentmondást nem tűrő, nagyon éles. Ha egy kicsit mélyebbre vette volna, még jobb lett volna, de így is beleeshet még ennek az embernek a Hangsávjába…
Czigo fölemelte a kezét, kicsomózta a Jessica szájpeckét tartó szalagot.
— Ezt ne! — förmedt rá Kinet.
— Ugyan, fogd be a szád! — mondta Czigo. — A keze meg van kötözve. — A szalag kioldódott, lehullott. A férfi csillogó szemmel meredt Jessicára.
Kinet a pilóta karjára tette a kezét.
— Ide figyelj, Czigo, semmi szükség arra, hogy…
Jessica elfordította a fejét, kiköpte a szájpecket.
— Uraim! — szólalt meg búgó, bizalmas hangon. — Össze ne verekedjetek rajtam! — Ugyanakkor kígyózva megvonaglott Kinet kedvéért.
Látta, hogy mind a két férfi megfeszül, tudta, hogy ebben a pillanatban meggyőződésükké vált, hogy meg kell verekedniük érte. Nem volt szükségük már egyéb indokra. A lelkük mélyén máris verekedtek érte.
Jessica fölemelte a fejét, hogy a műszerfal világításának derengő fényében Kinet biztosan olvasni tudjon a szájáról, és azt mondta:
— Nem szabad összekülönböznötök! — A két férfi még távolabb húzódott egymástól, bizalmatlanul méregették egymást. — Hát van olyan nő, akiért érdemes harcolni? — kérdezte Jessica.
Azzal, ahogy kimondta ezeket a szavakat, azzal, ahogy ott volt előttük, minden másnál fontosabb tétnek tüntette fel magát a szemükben.
Paul összeszorította az ajkát, némaságot kényszerített magára. Korábban megragadta az egyetlen lehetőséget, hogy felhasználja a Hangot. Most már minden az anyján múlott, akinek mérhetetlenül több tapasztalata volt.
— Egen — mondta a sebhelyes. — Nem érdemes… — A keze ugyanakkor a pilóta nyaka felé lendült. A csapásnak valami fémes villanás állta az útját, megakasztotta Kinet karját, aztán szinte ugyanazzal a mozdulattal a mellkasába mélyedt.
A sebhelyes felnyögött, hátrarogyott.
— Azt hitte, olyan zöldfülű vagyok, hogy nem ismerem a trükkjét — mondta Czigo. Visszahúzta a kezét, a kés pengéjén megvillant a hold fénye.
— Most pedig a kölyköt — mondta, és Paul felé hajolt.
— Szükségtelen — mormolta Jessica.
Czigo mozdulata megállt a levegőben.
— Neked is jobb lesz majd, ha nem haragszom rád — mondta Jessica. — Hagyd békén a fiút! — Elhúzta a száját. — Úgysem jut messzire odakinn a homokon. De ha ennyit megteszel… — elmosolyodott — … lehet, hogy nem fogod megbánni.
Czigo kinézett az egyik ablakon, aztán a másikon, aztán vissza Jessicára.
— Hallottam hírét, mik történnek az emberrel idekinn — mondta. — Lehet, hogy a fiú még visszasírná a kést!
— Olyan sok, amit kérek? — kérdezte Jessica.
— Át akarsz verni — mormogta Czigo.
— Csak nem akarom, hogy a szemem láttára haljon meg a fiam — mondta Jessica. — Ez volna az átverés?
Czigo elhúzódott, a könyökével lenyomta a kilincset. Megragadta Pault, áthúzta az ülésen, félig kinyomta az ajtón, döfésre készen felé tartotta a kést.
— Mit csinálsz, kölök, ha elvágom a kötelet?
— Eltűnik innét, szedi a lábát a sziklák felé — mondta Jessica.
— Így lesz, kölök? — kérdezte Czigo.
Paul hangja kellően durcás volt.
— Igen.
A kés leereszkedett, elmetszette a lábán a kötelet. Paul érezte, hogy a hátának feszül egy kéz, ki akarja lökni a homokra, úgy tett, mintha nekitántorodna az ajtó szélének, megkapaszkodott benne, elfordította a törzsét, mintha vissza akarná nyerni az egyensúlyát, és jobb lába rúgásra lendült.
A rúgás pontossága becsületére vált a sokévi gyakorlásnak. Mintha véges-végig ezért az egyetlen pillanatért gyakorolt volna. A fiú testének szinte valamennyi izma benne volt. A rúgás pontosan a szegycsont alatt érte Czigo testét, iszonytató erővel, a májat súrolva áttörte a rekeszizmot, és beszakította a férfi jobb szívkamráját.
Czigo egyetlen gurgulázó sikollyal elterült az ülésen. Paul nem tudta használni a kezét, a megkezdett mozdulattal kigurult a homokra, estében gördülve, hogy a zuhanás erejét felfogva, rögtön talpra is tudjon állni. Fejjel előre visszalódult a fülkébe, megkereste a kést, és a foga közé szorította, amíg az anyja elnyiszálta a kötelékét, aztán Jessica elvette a kést, és kiszabadította Paul kezét.
— Én is el tudtam volna bánni vele — mondta Jessica. — Ez értelmetlen kockázat volt!
— Észrevettem a lehetőséget, és éltem vele — mondta a fia.
Jessica jól hallotta Pául rekedt hangjában a magára kényszerített, feszes nyugalmat.
— A fülke tetejére oda van karcolva Yueh házi jelzése — jegyezte meg.
Paul felnézett, észrevette a kacskaringós kézjegyet.
— Szálljunk ki, nézzük meg alaposabban ezt a gépet — mondta Jessica. — Valami csomag van a pilótaülés alatt. Kitapogattam, amikor beraktak.
— Bomba?
— Nem hiszem. Valahogy fura ez az egész dolog!
Paul kiszökkent a homokra, Jessica utána. A nő megfordult, benyúlt az ülés alá a csomagért; ahogy fölpillantott, Czigo lábát látta az arca előtt, nedvességet érzett a csomagon, miközben kihúzta, és rájött, hogy a pilóta vére az.
Kárba vész a nedvesség, futott át rajta, és tudta, hogy ez már arrakisi gondolkodás.
Paul fürkésző tekintettel körbekémlelt. A sziklaszirt úgy emelkedett ki a sivatagból, mint sziklás part a tengerből, mögötte szél faragta kőlabirintus. Jessica közben kiszedte a csomagot a topterből, Paul feléje fordult, látta, hogy az anyja kimeredt szemmel bámul a dűnék fölött a Pajzsfal felé. Ő is odanézett, hogy lássa, mi vonta magára Jessica figyelmét. Egy másik topter suhant feléjük, és Paul rájött, hogy már nem lesz idejük kitenni a tetemeket az ő gépükből, nem lesz idejük topteren menekülni.
— Futás, Paul! — kiáltotta az anyja. — Harkonnenek!