— Így lesz, kölök? — kérdezte Czigo.
Paul hangja kellően durcás volt.
— Igen.
A kés leereszkedett, elmetszette a lábán a kötelet. Paul érezte, hogy a hátának feszül egy kéz, ki akarja lökni a homokra, úgy tett, mintha nekitántorodna az ajtó szélének, megkapaszkodott benne, elfordította a törzsét, mintha vissza akarná nyerni az egyensúlyát, és jobb lába rúgásra lendült.
A rúgás pontossága becsületére vált a sokévi gyakorlásnak. Mintha véges-végig ezért az egyetlen pillanatért gyakorolt volna. A fiú testének szinte valamennyi izma benne volt. A rúgás pontosan a szegycsont alatt érte Czigo testét, iszonytató erővel, a májat súrolva áttörte a rekeszizmot, és beszakította a férfi jobb szívkamráját.
Czigo egyetlen gurgulázó sikollyal elterült az ülésen. Paul nem tudta használni a kezét, a megkezdett mozdulattal kigurult a homokra, estében gördülve, hogy a zuhanás erejét felfogva, rögtön talpra is tudjon állni. Fejjel előre visszalódult a fülkébe, megkereste a kést, és a foga közé szorította, amíg az anyja elnyiszálta a kötelékét, aztán Jessica elvette a kést, és kiszabadította Paul kezét.
— Én is el tudtam volna bánni vele — mondta Jessica. — Ez értelmetlen kockázat volt!
— Észrevettem a lehetőséget, és éltem vele — mondta a fia.
Jessica jól hallotta Pául rekedt hangjában a magára kényszerített, feszes nyugalmat.
— A fülke tetejére oda van karcolva Yueh házi jelzése — jegyezte meg.
Paul felnézett, észrevette a kacskaringós kézjegyet.
— Szálljunk ki, nézzük meg alaposabban ezt a gépet — mondta Jessica. — Valami csomag van a pilótaülés alatt. Kitapogattam, amikor beraktak.
— Bomba?
— Nem hiszem. Valahogy fura ez az egész dolog!
Paul kiszökkent a homokra, Jessica utána. A nő megfordult, benyúlt az ülés alá a csomagért; ahogy fölpillantott, Czigo lábát látta az arca előtt, nedvességet érzett a csomagon, miközben kihúzta, és rájött, hogy a pilóta vére az.
Kárba vész a nedvesség, futott át rajta, és tudta, hogy ez már arrakisi gondolkodás.
Paul fürkésző tekintettel körbekémlelt. A sziklaszirt úgy emelkedett ki a sivatagból, mint sziklás part a tengerből, mögötte szél faragta kőlabirintus. Jessica közben kiszedte a csomagot a topterből, Paul feléje fordult, látta, hogy az anyja kimeredt szemmel bámul a dűnék fölött a Pajzsfal felé. Ő is odanézett, hogy lássa, mi vonta magára Jessica figyelmét. Egy másik topter suhant feléjük, és Paul rájött, hogy már nem lesz idejük kitenni a tetemeket az ő gépükből, nem lesz idejük topteren menekülni.
— Futás, Paul! — kiáltotta az anyja. — Harkonnenek!
Az Arrakis megtanítja az embert a késes gondolkodásra — hogy ami nem teljes, azt levágja, és azt mondja: Immár teljes, mert itt végződik!
Egy Harkonnen-egyenruhás férfi megtorpant futtában a folyosó végén, rámeredt Yueh-re, egyetlen pillantással végigmérte Mapes testét, az elterült herceget, a mellette álló orvost. A jobb kezében lézerfegyvert tartott. Az egész lényében volt valami közönyös brutalitás, valami ugrásra kész vadság, amitől Yueh hátán végigszaladt a hideg.
Egy sardaukar, gondolta az orvos. Ahogy elnézem, bashar. Alighanem a Császár emberei közül; azért küldték ide, hogy szemmel tartsa a dolgokat. Akármilyen egyenruhát húznak, az első pillantásra föl lehet ismerni őket!
— Te vagy Yueh — szólalt meg a férfi. Tűnődő tekintettel megnézte a Suk Egyetem gyűrűjét az orvos hajában, egy pillantást vetett a rombusz alakú tetoválásra, aztán farkasszemet nézett Yueh-vel.
— Én vagyok Yueh — mondta az orvos.
— Megnyugodhatsz, Yueh — mondta a férfi. — Amikor kikapcsoltad a házpajzsokat, egyből bejöttünk. Mi vagyunk a helyzet urai. Ez itt a herceg?
— Igen, ez a herceg.
— Meghalt?
— Csak eszméletlen. Ajánlom, hogy kötözzétek meg.
— A többiekkel te bántál el? — Mapes teteme felé pillantott.
— Sajnos — mormogta Yueh.
— Sajnos! — visszhangozta gúnyosan a sardaukar. Közelebb lépett, lenézett Letóra. — Ez volna hát a nevezetes Vörös Herceg!
Ha eddig kételyeim lettek volna, hogy ki ez az ember, most már nincsenek, gondolta Yueh. Csak a Császár hívja Vörös Hercegeknek az Atreideseket!
A sardaukar lehajolt, levágta Leto egyenruhájáról a vörös sólymos címert.
— Egy kis emlék — mondta. — Hol van a hercegi pecsétgyűrű?
— Nincsen rajta — mondta Yueh.
— Azt látom! — csattant fel a másik.
Yueh megdermedt, nagyot nyelt. Ha most megszorongatnak, idehoznak egy Igazmondót, akkor kiderítik, mi lett a gyűrűvel, tudomást szereznek az előkészített topterről — és minden hiába volt!
— A herceg néha elküldte a gyűrűjét a küldöncével annak bizonyítékaként, hogy biztosan tőle származik az üzenet — mondta.
— Nem mondom, megbízott a küldöncében — dünnyögte a sardaukar.
— Nem kötözöd meg? — kérdezte bátortalanul Yueh.
— Meddig lesz eszméletlen?
— Körülbelül két óráig. Az ő adagját nem tudtam olyan pontosan beállítani, mint az asszonyét és a gyerekét.
A sardaukar megbökte a herceget a lábával.
— Ettől akkor se volt félnivalónk, amikor az eszénél volt! Az asszony meg a kölyök mikor tér magához?
— Úgy tíz perc múlva.
— Olyan hamar?
— Nekem azt mondták, hogy a báró rögtön megjön az emberei után.
— Így is van. Te várjál odakint, Yueh! — Szúrós pillantást vetett az orvosra. — Indulás!
Yueh a földön fekvő Letóra nézett.
— És mi lesz a…
— Őt feltálaljuk a bárónak, összekötözve, mint a sonkát. — A sardaukar újra szemügyre vette a rombusz alakú tetoválást Yueh homlokán. — Téged ismernek, nem esik semmi bántódásod odakint. Most már nincs időnk fecsegésre, áruló! Hallom, hogy jönnek a többiek.
Áruló, ismételte meg magában Yueh. Lesütötte a szemét, elsurrant a sardaukar mellett, érezte, hogy most kapott először kóstolót abból, ahogy a történelem fog emlékezni rá: Yueh, az áruló.
Kiment, s a főbejárat felé indult. Útközben újabb tetemek mellett haladt el, félve pillantott rájuk, nehogy Paul vagy Jessica legyen valamelyik. De mindegyik vagy a házi őrség tagja volt, vagy Harkonnen-egyenruhát viselt.
A Harkonnen-őrök ugrásra készen figyelték, ahogy kilépett a bejárati kapun a tűzfényes éjszakába. Az út menti pálmasort felgyújtották, hogy megvilágítsák a ház környékét. A felgyújtáshoz használt gyúlékony anyag fekete füstje gomolygott az ég felé a narancsszínű lángok között.
— Ez az áruló — mondta valaki.
— A báró hamarosan beszélni akar majd veled — vetette oda egy másik.
El kell jutnom a topterhez, gondolta Yueh. Oda kell tennem a hercegi pecsétgyűrűt, hogy Paul megtalálja! Belényilallt a félelem: Ha Idaho nem bízik bennem, vagy úrrá lesz rajta a türelmetlenség… ha nem pontosan ott várakozik, nem pontosan oda megy, ahová mondtam… akkor Jessica és Paul sem menekül meg a vérfürdőből! Akkor aztán semmi sem enyhíti, amit tettem!
A Harkonnen-őr elengedte a karját.
— Ne lábatlankodj itt — mondta. — Várjál ott, távolabb!