Erő és félelem… félelem és erő!
A báró jól látta, milyen út nyílt meg előtte. Egy szép napon Harkonnen ül majd a császári trónra! Nem ő maga, nem is az ő ágyékának gyümölcse. De Harkonnen! Persze nem is ez a Rabban, akit most hívatott. Hanem Rabban öccse, az ifjú Feyd-Rautha. Volt valami keménység abban a fiúban, amit élvezett a báró… valami vadság.
Bájos fiú, gondolta a báró. Még egy-két év, és mondjuk, mire tizenhét éves lesz, már biztosan tudni fogom, ő-e az az eszköz, amely a Harkonnen-háznak kell ahhoz, hogy elnyerje a trónt.
— Báró uram…
A férfi, aki megállt a báró hálószobája ajtajának erőtere előtt, alacsony termetű volt, nagy fejű, hájas, az apai Harkonnen-örökségre jellemző közel ülő szemmel, vaskos vállal. A háj mögött még lapult valamennyi izom, de első pillantásra látni lehetett, hogy eljön az idő, amikor hordozható szuszpenzoroknak kell majd megtartaniuk a súlyfölöslegét.
Hájfejű tank, gondolta a báró. Nem éppen Mentát a kedves unokatestvérem… nem egy Piter de Vries, de talán még tökéletesebben megfelel a jelenlegi célnak. Ha szabad kezet adok neki, mindent eltipor, ami az útjába kerül. Ó, hogy fogják gyűlölni itt, az Arrakison!
— Kedves Rabbanom! — szólt a báró. Kikapcsolta az ajtó erőterét, de célzatosan meghagyta teljes intenzitáson a testpajzsát. Tudta, hogy a villózását jól lehet látni az ágy melletti parázsgömb halvány fényénél.
— Hívattál — mondta Rabban. Belépett, egy pillantást vetett a testpajzs körül vibráló levegőre, körülnézett, szemlátomást szuszpenzorszéket keresett, de nem talált.
— Gyere közelebb, hogy jobban lássalak — mondta a báró.
Rabban egyet lépett előre, és arra gondolt, hogy az átkozott vénember szántszándékkal vitetett ki minden széket, hogy a látogatói kénytelenek legyenek állva maradni.
— Az Atreidesek meghaltak — mondta a báró. — Mind egy szálig. Ezért hoztalak ide, az Arrakisra. Megint a tiéd ez a bolygó!
Rabban pislogott.
— De hát én azt hittem, Piter de Vriest akarod megtenni a…
— Meghalt Piter is.
— Piter?
— Piter.
A báró visszakapcsolta az ajtó erőterét, beállította úgy, hogy semmiféle energiát ne engedjen át.
— Végül ráuntál, mi? — kérdezte Rabban.
Színtelenül, élettelenül korgott a hangja az energiaelnyelő szobában.
— Mondok neked valamit, de csak most az egyszer — dörögte a báró. — Arra célzol, hogy végeztem Piterrel, mint ahogy az ember kidob valami haszontalan apróságot. — Csettintett egyet kövér ujjaival. — Csak így, igaz? Nem vagyok olyan ostoba, kedves unokaöcsém! És rossz néven fogom venni, ha még egyszer akár szóval, akár tettel érzékelteted velem, hogy ilyen ostobának tartasz!
Rabban a báróra sandított, félelem látszott a tekintetében. Bizonyos határok között tudta, meddig megy el az öreg báró a családtagjaival szemben. A halálukat ritkán akarta, hacsak nem volt belőle óriási haszna vagy óriási elégtétele. De a családi büntetések roppant fájdalmasak tudtak lenni…
— Bocsáss meg, uram — mondta Rabban. Lesütötte a szemét, részben, hogy elrejtse haragját, részben, hogy jelezze alázatosságát.
— Jegyezd meg egyszer és mindenkorra — mondta a báró —, hogy sohase végezz valakivel gondolkodás nélkül, ahogy néha egy egész közösség megteszi ilyen vagy amolyan törvényes eljárás során! Mindig csak valamilyen elsőrendű fontosságú cél érdekében tedd — és tudjad, hogy mi a célod!
Rabban válaszában harag csengett:
— De te végeztél azzal az árulóval, Yueh-vel! Amikor tegnap este megérkeztem, láttam, hogy elvitték a holttestét.
— Én nagyon óvatosan szoktam bánni a veszélyes fegyverekkel — mondta. — Yueh doktor áruló volt. Ő adta a kezembe a herceget. — Fölerősödött a hangja. — Bűncselekményre vettem rá a Suk Egyetem orvosát! A Belső Egyetemet végzett Yueh doktort! Hallod, fiú? De az ilyen megbízhatatlan fegyvert nem jó elöl hagyni. Nem véletlenül végeztem vele.
— A Császár tud róla, hogy megtörted egy Suk-orvos kondicionálását?
Ez éles elméjű kérdés volt, gondolta a báró. Alábecsültem volna ezt az unokaöcsémet?
— A Császár még nem tud róla — válaszolta. — A sardaukarjai azonban biztosan jelentést tesznek a dologról. De mielőtt arra sor kerül, már a kezében lesz az én jelentésem, amelyet a KHAFT csatornáin juttatok el hozzá. Abban el fogom magyarázni, hogy szerencsés módon rábukkantam egy orvosra, aki azt a látszatot keltette, hogy kondicionálva van. Egy szélhámos orvosra, érted? Mivel mindenki tudja, hogy a Suk Egyetem kondicionálását nem lehet megtörni, ennek hitelt fognak adni.
— Aha, így már értem — dünnyögte Rabban.
A báró magában azt gondolta: Hát remélem is, hogy érted. Remélem, érted, milyen létfontosságú, hogy ez titokban maradjon! A báró hirtelen értetlenül állt tulajdon viselkedése előtt. Miért csináltam ezt? Miért hetvenkedtem ennek a hájfejű unokaöcsémnek — akit csak föl kell használni, aztán megszabadulni tőle? A báró haragudott magára. Úgy érezte, árulás áldozata lett.
— Titokban kell tartani — mondta Rabban. — Értem.
A báró felsóhajtott.
— Ami az Arrakist illeti, kedves rokon, ezúttal másfélék lesznek az utasításaid. Amikor legutóbb uralkodtál itt, nem engedtelek szabadjára. Most viszont csak egyetlen dolgot kérek tőled.
— Éspedig, uram?
— Bevételt!
— Bevételt?
— Van neked fogalmad róla, Rabban, hogy mennyibe került nekünk ekkora katonai erő ideszállítása? Van valami halvány sejtelmed róla, hogy milyen árat kér a Liga a csapatszállításért?
— Költséges, mi?
— Még hogy költséges!
A báró vastag karjával Rabbanra mutatott.
— Ha hatvan éven át kipréseled az Arrakisból az utolsó kipréselhető garast is, akkor épp csak egyenesbe jövünk!
Rabban eltátotta a száját, aztán szó nélkül becsukta.
— Még hogy költséges! — ismételte meg fújtatva a báró. — A Liga nyomorult űrmonopóliuma már rég tönkretett volna bennünket, ha nem tartalékolok hosszú ideje erre a kiadásra. Jobb, ha megtudod, Rabban: minden költséget mi álltunk! Mi fizettük ki még a sardaukarok útját is!
A báró, immár sokadszor, eltűnődött rajta, hogy vajon elérkezik-e valaha az idő, amikor el lehet bánni a Ligával. Alattomosak voltak: először csak annyira vágták meg az ügyfelet, hogy éppen elviselje, amíg a markukba nem kaparintották — és akkor aztán megfizettettek vele mindent.
Hogy micsoda csillagászati felárakat követeltek a katonai vállalkozásokért! „Kockázati tarifák”, magyarázták a sima modorú Liga-ügynökök. És ha az ember valahogy nagy nehezen beépítette egy ügynökét kémnek a Ligabank hálózatába, ők kettőt építettek be az ember rendszerébe viszonzásul.
Elviselhetetlen banda!
— Tehát fő a bevétel — mondta Rabban.
A báró ökölbe szorította a kezét, Rabban felé mutatta.
— Kicsikarni belőlük!
— És ha kicsikarom belőlük, minden másban szabad kezet kapok?
— Igen. Minden másban.
— Azok az ágyúk… — mondta Rabban. — Itt lehetne…
— Elviszem őket — mondta a báró.
— De máshol semmi…