Paul megállt a hasadék végénél, ahol a sziklarepedés lenézett a harminc méterrel lejjebb sorakozó homokdűnékre. Gyengéden letette az anyját, aztán kimondta a szót; amellyel föl kellett ébreszteni a katalepsziából.
Jessica lassan tért magához, egyre mélyebb lélegzeteket vett.
— Tudtam, hogy megkeresel — suttogta.
Paul visszanézett a hasadék sötétlő mélyébe.
— Talán jobb lett volna, ha nem teszem.
— Paul!
— Elhagytam a csomagot — mondta Paul. — Ott van vagy száztonnányi homok alatt…
— Minden benne volt?
— A tartalék vizünk, a cirkosátor — minden, ami fontos. — Megtapogatta a zsebét. — A paratájoló megvan. — Kitapogatta a derekán az övzsebet. — Itt a kés meg a látcső is. Legalább jól megnézhetjük, hol halunk meg.
Ebben a pillanatban valahol a látóhatáron, a hasadék nyílásán túl balra, fölkelt a nap. A nyílt sivatag homoktengerén színek villantak fel. A sziklák közötti rejtekhelyeikről madarak kórusa hangzott föl.
Jessica azonban csak Paul kétségbeesett arcát látta. Maró gúnyt vitt a hangjába, úgy kérdezte:
— Erre tanítottalak?
— Hát nem érted? — mondta a fia. — Minden, ami ahhoz kell, hogy életben tudjunk maradni, ott van a homok alatt!
— De engem megtaláltál — mondta Jessica, és most gyengéd, higgadt volt a hangja.
Paul leguggolt, nem szólt semmit.
Kis idő múlva fölnézett az újonnan keletkezett lejtőre, vizsgálgatta, fürkészte, milyen laza a homok.
— Ha valahogy rögzíteni tudnánk egy kis részt ott a lejtőn meg a homokba ásott lyuk felső oldalát… akkor talán le tudnánk ásni a csomaghoz… Megtenné a víz is, de nincs annyi vizünk, hogy… — Pár pillanatra elhallgatott, aztán: — Hab!
Jessica moccanni sem mert, nehogy megzavarja Paul agyának követhetetlen hiperrezdüléseit.
Paul elnézett a dűnék felé, az orrával is kutatott, nemcsak a szemével, megtalálta az irányt, aztán minden figyelme egy lenti, sötétebb homoksávra irányult.
— Fűszer — mondta. — Az alapvegyülete erősen lúgos. És itt a paratájoló. A telepe savas…
Jessica kis híján fölpattant ültéből.
Paul ügyet sem vetett rá, egy szempillantás alatt talpon termett, és leszáguldott a szél tömörítette lejtőn, amely a hasadék végétől levezetett a sivatagba.
Jessica nézte, milyen furcsán megy, megtöri a járását: lép… szünet, lép kettőt… csusszan… szünet…
Nem volt benne semmi ritmus, ami tudtára adhatta volna egy portyázó féregnek, hogy ami itt mozog, az nem a sivatag része.
Paul odaért a fűszerhomoksávhoz, egy kupacot belekotort a köpenye szélébe, visszament a hasadékhoz. Kiöntötte a fűszert Jessica elé a homokra. Leguggolt, elővette a kését, nekilátott szétszedni a paratájolót. Először lefeszítette a hátlapját. Levette magáról a széles övet, sorban kirakta rá a tájoló alkatrészeit, amíg kiemelte a telepet is. Utána már csak a kijelző következett. A műszerből az üres doboz maradt.
— Vízre lesz szükséged — mondta Jessica.
Paul kihúzta a vízcsövet a ruhája nyakrészéből, kiszívott egy nagy kortynyit, kiengedte a szájából a műszer dobozába.
Ha nem sikerül, kárba veszett a víz, gondolta Jessica. De akkor már úgyis mindegy lesz.
Paul a késével fölvágta a telepet, beleöntötte a kristályokat a vízbe. Egy kis pezsgés után feloldódtak.
Jessica a szeme sarkából valami mozgást észlelt a magasban. Felnézett. A hasadék peremén egy sor sólyom ült. Mozdulatlanul meredtek a földön csillogó vízre.
Anyaisten! gondolta Jessica. Olyan messziről észrevették a vizet!
Paul közben visszarakta a paratájoló hátlapját, de kihagyta a nullázógombot belőle. Kis lyuk látszott a helyén. Az egyik kezébe vette az átalakított műszert, a másikba egy maroknyi fűszert, és visszament a lejtő aljába, szemügyre vette a fekvését. A köpenye furcsán lobogott rajta most, hogy nem fogta össze a derekán az öv. Felkapaszkodott egy darabig a lejtőn, apró homokpatakok csörgedeztek a lába nyomán.
Kisvártatva megállt, betömködött egy csipetnyi fűszert a tájolóba, megrázta a fűszerdobozt.
Zöld hab fortyogott ki a lyukon, ahol a nullázógomb helye volt. Paul a lejtőre irányította, átáztatott vele egy kis szakaszt, aztán nekilátott kirugdosni az így keletkezett védőgát alól a homokot, miközben újabb habadagokkal rögzítette a szabaddá váló homokfalat.
Jessica odament alája, fölszólt:
— Segíthetek?
— Gyere és ássál! — mondta a fia. — Le kell mennünk vagy háromméternyit. Kockázatos lesz… — Miközben beszélt, elállt a habzás.
— Gyorsan — mondta Paul. — Nem lehet tudni, meddig tartja meg ez a hab a homokot! Ne vesztegessük az időt!
Jessica négykézláb fölevickélt Paul mellé. Paul egy újabb adag fűszert tömött a lyukba, megrázta a tájolót. Ismét buzogni kezdett belőle a hab.
Paul a habot irányította, Jessica a kezével ásott, csak úgy öntötte lefelé a homokot a lejtőn.
— Milyen mélyen van? — kérdezte lihegve.
— Körülbelül háromméternyire — mondta Paul. — De csak nagyjából sejtem, hol. Lehet, hogy ki kell majd tágítanunk ezt a lyukat. — Oldalt lépett, megcsúszott a laza homokban. — Ferdén ássál, hátrafelé, ne függőlegesen!
Jessica engedelmeskedett.
Lassan mélyült a lyuk, amíg végül leért egészen a hasadék fenekéig, de a csomagnak nyoma sem volt.
Lehet, hogy elszámítottam magam? töprengett Paul. Az egész bajt én csináltam azzal, hogy az elején pánikba estem. Lehet, hogy ez megbénította a képességeimet…?
Ránézett a paratájolóra. Alig maradt már egy kevés a savas töltetből.
Jessica fölegyenesedett a lyukban, megdörgölte az arcát habtól foltos kezével. A tekintete találkozott Pauléval.
— A felső oldalát — mondta Paul. — De nagyon óvatosan! — Belenyomott még egy csipet fűszert a dobozba, Jessica keze köré öntötte a fortyogó habot, miközben az anyja fokozatosan függőlegesre faragta a lyuk felső, lejtős falát. Amikor Jessica másodszor haladt végig a homokfalon, valami keménybe ütközött a keze. Lassan kiszabadította a heveder egy darabját, rajta a műanyag csattal.
— Ne húzz ki többet — mondta Paul szinte suttogóra fogott hangon.
— Kifogyott a hab.
Jessica a kezébe fogta a hevedert, fölnézett a fiára.
Paul ledobta az üres paratájolót, és azt mondta:
— Add ide a másik kezed! Most nagyon figyelj! Ki foglak húzni oldalt, lefelé. El ne engedd azt a hevedert! Odafentről már nem kapunk sokkal több homokot a nyakunkba. Ez a lejtő stabilizálódott. Én csak arra fogok ügyelni, hogy a fejedet ne temesse be t a homok. Ha megtelik a lyuk, akkor majd kiáshatunk téged, és kihúzhatjuk a csomagot.
— Értem — mondta az anyja.
— Lehet?
— Lehet. — Jessica keze összeszorult a hevederen. Paul egyetlen rugaszkodással félig kirántotta a lyukból, magasra húzta a fejét, miközben a habgát átszakadt, és leomlott a homok. Amikor elállt az omlás, Jessicának csak a felsőteste maradt szabadon, a bal karja, válla is a homokban volt, álla Paul köpenyén támaszkodott. Fájt a válla, úgy megfeszült.