Jessica hallotta az árnyalatnyi viszolygást a hangjában, készen állt a támadásra.
Fentről, a szikláról leszólt egy hang:
— Csak az időt pocsékoljuk itt, Stil!
— Ez a herceg fia! — csattant fel Stilgar. — Ő az, akit Liet kerestetett velünk!
— De hát… gyerek, Stil.
— A herceg férfi volt, és ez a kölyök dobolót mert használni — mondta Stilgar. — Bátor tett volt, ahogy átjött a shai-hulud útján.
Jessica hallotta a hangján, hogy ő meg sem fordul a fejében. Őrá talán már kimondták az ítéletet?
— Nincsen időnk a próbatételre — tiltakozott fentről a hang.
— De lehet, hogy ő a Lisan al-Gaib — mondta Stilgar.
Valami ómenre vár! gondolta Jessica.
— És a nő…? — kérdezte a fenti hang.
Jessica ismét ugrásra készen állt. Halál kongott abban a hangban.
— Igen… — mondta Stilgar. — A nő. És a vize.
— Ismered a törvényt — erősködött a hang. — Aki nem tud megélni a sivatagban…
— Hallgass — mondta Stilgar. — Változnak az idők.
— Ez Liet parancsa? — érdeklődött a másik.
— Te is hallottad a cielago hangját, Jamis — mondta Stilgar. — Miért akadékoskodol?
Cielago! gondolta Jessica. A nyelvi útbaigazítás révén hirtelen sok minden megvilágosodott előtte: ez az Ilm és a Fiqh nyelve volt, a cielago ezen a nyelven denevért jelentett, kicsiny, repülő emlősállatot. A cielago hangját: ezek disztransz üzenetet kaptak, hogy keressék meg Pault és őt!
— Én csak emlékeztetlek a kötelességeidre, Stilgar barátom — szólt fentről a hang.
— Az én kötelességem, hogy erős legyen a törzs — mondta Stilgar. — Ez az egyetlen kötelességem. Nem kell senkinek sem emlékeztetnie rá. Ez a gyerekember érdekel engem. Telt húsú. Bő vízen élt. Nap apánktól védetten élt. Nincsen ibadszeme. Mégsem úgy beszél és mégsem úgy cselekszik, mint a teknők puhány népe. Ilyen volt az apja is. Hogy lehet ez?
— Nem vitatkozhatunk itt egész éjszaka — mondta a hang. — Ha egy őrjárat…
— Még egyszer szólok, Jamis, hogy maradj csöndben — mondta Stilgar.
A másik elhallgatott, de Jessica hallotta, hogy megmozdul, átugrik egy hasadékon, elkezd lefelé mászni a balra levő sziklafalon.
— A cielago hangja arra célzott, hogy megérné nekünk, ha megkímélnénk benneteket — mondta Stilgar. — Ebben az erős férfigyerekben látom is a lehetőséget: fiatal még, könnyen tanul. No de te, asszony? — Ránézett Jessicára.
Most már regisztráltam a hangját és a felépítését, gondolta Jessica. Egyetlen szóval a hatalmamba keríthetem, de erős, határozott férfi… sokkal többet ér nekünk csorbítatlanul, cselekvési szabadsága teljében. Majd meglátjuk.
— Az anyja vagyok ennek a fiúnak — mondta Jessica. — Az ereje, melyet csodálsz, részben az én nevelésem gyümölcse.
— Határtalan lehet egy asszony ereje — mondta Stilgar. — Egy Tisztelendő Anyáé biztosan: Te Tisztelendő Anya vagy?
Jessica egyelőre nem gondolta végig, mi mindent rejt magában ez a kérdés, csak megmondta az igazat:
— Nem.
— Járatos vagy a sivatag fortélyaiban?
— Nem. De sokan vannak, akik értékesnek tartják a képzettségemet.
— Mi magunk döntjük el, hogy mit tartunk értékesnek — mondta Stilgar.
— Mindenkinek joga, hogy maga ítéljen — mondta Jessica.
— Jó, hogy belátod — mondta Stilgar. — Nem vesztegethetjük itt az időt, hogy próbára tegyünk, asszony. Érted? Nem szeretnénk, ha az árnyékod követne minket. Magammal viszem a férfigyereket, a fiadat, pártfogásomba veszem, menedéket kap a törzsemben. Ami viszont téged illet, asszony… megérted, ugye, hogy ebben nincsen rosszindulat? Ez a törvény; az Istisla, a köz érdekében. Nem elég ez?
Paul egy fél lépést tett előre.
— Miről beszélsz?
Stilgar egy pillantást vetett Paul felé, de Jessicára összpontosította a figyelmét.
— Akit kora gyermekségétől nem képeztek ki alaposan arra, hogy megéljen itt, pusztulást hozhat egy egész törzsre. Ez a törvény, és nem vihetünk magunkkal haszontalan…
Jessica mozdulata úgy indult, mintha megroggyant volna a lába, mintha össze akart volna esni. Nyilvánvaló reakció volt ez egy puhány idegentől, és ami nyilvánvaló, arra lassabban reagál az ellenfél. Beletelik egy pillanatba az ismert dolog átértelmezése, amikor kiviláglik róla, hogy mégiscsak ismeretlen. Jessica oldalt lendült, amikor látta, hogy a férfi jobb válla lefelé mozdul, hogy a ruhája redői között rejtőzködő fegyverrel kövesse… Egy fordulat, egy karcsapás, egymásba gabalyodó köpenyek kavargása, és Jessica már a szikla tövében lapult, előtte a magatehetetlen férfi.
Anyja első mozdulatával egy időben Paul két lépést hátrált. Amikor Jessica támadásba lendült, Paul megiramodott a sziklák sötétsége felé. Egy szakállas alak emelkedett föl előtte, előrehajolt, feléje lódult, a kezében fegyver… Paul egyenesen belebökött a szegycsontja alá, ellépett mellette, tarkón csapta, kikapta a kezéből estében a fegyvert.
Aztán már bent is volt az árnyékban, négykézláb iszkolt fölfelé a sziklák között, a fegyvert az övébe dugta. Ismeretlen formája volt, de annyit megállapított róla, hogy lőfegyver, és ez sok mindent elmondott erről a helyről, újabb jeleként annak, hogy itt nem használtak pajzsokat.
Az anyámra és arra a Stilgarra fognak összpontosítani. Az anyámat nem kell félteni, elbánik velük. Valami olyan helyet kell keresnem, ahonnan fenyegethetem őket, hogy időt adjak anyámnak a menekülésre…
Rugók éles hangú kattogása hallatszott a medencéből. Pengve pattantak le Paul körül a lövedékek a szikláról. Az egyik súrolta a köpenyét. Végigóvakodott egy sziklaperemen, szűk, függőleges hasadékban találta magát, a hátát nekivetette az egyik falának, a lábát a másiknak, és lassan, amilyen halkan csak tudott, araszolni kezdett fölfelé.
Stilgar bömbölése visszhangzott lentrőclass="underline"
— Vissza, ti féregfejű tetvek! Eltöri a nyakam, ha közelebb jöttök!
Egy másik hang szólalt meg:
— A fiú elszökött, Stil! Most mit…
— Hát persze hogy elszökött, ti homokagyú… Au! Óvatosabban, asszony!
— Szólj nekik, hogy ne üldözzék a fiamat! — mondta Jessica.
— Nem üldözik, asszony. Eliszkolt, épp úgy, ahogy akartad. Mélyben lakozó nagy istenek! Miért nem mondtad, hogy bűvtudásod van és harcos vagy?
— Szólj az embereidnek, hogy húzódjanak vissza — mondta Jessica. — Menjenek távolabb, a medencébe, ahol látom őket… és nyugodtan elhiheted, hogy tudom, hányan vannak!
Ez a kényes pillanat, gondolta Jessica, de ha ez a férfi olyan éles eszű, amilyennek gondolom, akkor van remény.
Paul addig araszolt fölfelé, amíg talált egy párkányt, ahol megpihenhetett. Lenézett a medencébe. Stilgar hangja szállt fel odalentről.
— És ha nem? Akkor hogyan… úúú! Hagyjál már, asszony! Nem akarunk most már bántani. Nagy istenek! Ha így el tudsz bánni a legerősebbikkel közülünk, tízszer annyit érsz, mint amennyi a súlyod vízben!
Most pedig a józan ész próbája, gondolta Jessica.
— A Lisan al-Gaib után érdeklődtél — mondta.
— Lehet, hogy ti vagytok azok, akikről a legenda szól — mondta a férfi —, de ezt akkor hiszem el, amikor megtörtént a próba. Most csak annyit tudok, hogy azzal az ostoba herceggel jöttetek ide, aki… aííí! Asszony! Az sem érdekel, ha megölsz! Becsületes és bátor ember volt, de ostobán kitette magát a Harkonnenek támadásának!