— Jól haladunk — mondta Stilgar. — Ha Shai-hulud is úgy akarja, hajnal előtt elérjük a Gerincbarlangot.
Jessica csak bólintott, takarékoskodott az erejével, érezte, milyen rettenetes fáradtságot gyűr le benne az akaraterő… no meg a diadalérzet, vallotta be magának. Betöltötte a gondolatait, hogy milyen értéket képvisel ez a csapat, mi minden derült ki most a fremen kultúráról.
Egytől egyig, gondolta, egy egész kultúra, amely katonai rendben él! Micsoda fölbecsülhetetlen érték ez egy száműzött hercegnek!
A fremenek felülmúlhatatlanok voltak abban, amit az ősök „spannungsbogennek” neveztek, s ami nem más, mint a magunkra kényszerített várakozás a vágy fölébredése és a vágy tárgyának magunkévá tétele között.
Pitymallatkor érkeztek a Gerincbarlang közelébe. A medence falának keskeny hasadékán kellett áthaladniuk, olyan keskenyen, hogy csak oldalt fordulva fértek el benne. Jessica látta, hogy Stilgar őröket küld ki, egy pillanatig még ki tudta venni őket a pirkadat derengésében, ahogy kézzel-lábbal kapaszkodtak fölfelé a sziklafalon.
Paul menet közben fölfelé fordította a tekintetét, végignézett a bolygó kőzetének keresztmetszetén, a szürkéskék ég felé meredő falakon.
Csani megrángatta a köpenyét, hogy szedje a lábát, és rászólt:
— Siess! Már világos van!
— Hová mennek azok, akik fölmásztak? — suttogta Paul.
— Az első nappali őrség, de most siess!
Őrséget állítanak odakint, gondolta Paul. Okos dolog. De még okosabb lett volna külön kis csoportokban megközelíteni ezt a helyet, akkor kisebb a veszélye, hogy elvész az egész csapat. Megállt a gondolataiban egy pillanatra, ráébredt, hogy gerilla módon gondolkodik, eszébe jutott, hogy félt az apja attól, hogy az Atreides-házból gerillák lesznek…
— Gyorsabban! — suttogta Csani.
Paul meggyorsította a lépéseit, hallatta maga mögött a burnuszok suhogását, megszólaltak benne a Sirat szavai, amelyeket Yueh parányi O. K. Bibliájában olvasott.
„Jobbomon a paradicsom, a pokol a balomon, s mögöttem a Halál Angyala.” Ízlelgette magában az idézetet.
Befordultak egy kiszögellésnél, kiszélesedett a hasadék.
Stilgar félreállt, intett, hogy bújjanak be egy kis lyukba, amely oldalt nyílt a sziklafalon.
— Gyorsan! — sziszegte. — Itt olyanok vagyunk, mint a ketrecbe zárt nyulak, ha rajtunk üt egy őrjárat!
Paul átbújt a nyíláson, követte Csanit a barlangba, amelyet valahonnan elölről szürkés derengés világított meg.
— Fölegyenesedhetsz — mondta a lány.
Paul kihúzta magát, körülnézett. Mély, széles barlangban voltak, ívelt mennyezete karnyújtásnyira magasodott fölötte. A csapat szétszóródott, elnyelték őket az árnyékok. Paul látta, hogy Jessica közeledik oldalról, érdeklődve nézi társaikat. Paulnak feltűnt, mennyire kirí az anyja a fremenek közül, még ha ugyanazt az öltözéket viselte is. Ahogy mozgott annyi erő sugárzott belőle, annyi báj!
— Keress egy helyet, ahol lepihenhetsz; és ne lábatlankodj, gyerekember — mondta Csani. — Itt van ennivaló. — Két levélbe burkolt falatkát nyomott Paul kezébe. Átható fűszerszaguk volt.
Stilgar bukkant fel Jessica mögött, odaszólt a bal oldali csoportnak:
— Rakjátok föl az ajakzárat a bejáratra, és helyezzétek el a vízcsapdákat! — Karon fogta Jessicát. — Mutatni akarok neked valamit, bűverejű asszony. — Távolabb vezette, ahol elkanyarodott a barlang. Onnan jött a halvány fény.
Jessica néhány lépést tett, és feltárult előtte a barlang másik, széles, lapos nyílása. Magasan tátongott a sziklafalban, lenézett egy újabb, tíz-tizenkét kilométer átmérőjű medencére. A medencét magas sziklafalak oltalmazták körös-körül. A sziklák közelében ritkás növénycsoportok látszottak.
Ahogy Jessica lenézett a hajnali fényben szürkéllő, medencébe, a nap éppen fölbukkant a távoli sziklavonulat mögött, és éles fénybe borította a homokos-sziklás, sárga árnyalatokban játszó tájat. Jessicának feltűnt, hogy az Arrakis napja mintha nem egyszerűen fölkelne, hanem előszökkenne a szemhatár mögül.
Mert vissza akarjuk tartani, gondolta. Az éjszaka biztonságosabb, mint a nappal. Elemi erővel tört rá a vágy, hogy egyszer szivárványt láthasson ezen a helyen, amely nem ismeri és sohasem fogja megismerni az esőt. El kell temetnem az efféle vágyakat, gondolta. Gyöngeségek. Most már nem engedhetek meg magamnak gyöngeségeket.
Stilgar megszorította a karját, kimutatott.
— Nézd!
Jessica követte a mozdulat irányát, mozgást látott: emberek rebbentek szét lent, a medencében a napfény elől a szemközti sziklafalak árnyéka felé. A távolság ellenére a tiszta levegőben jól ki lehetett venni a mozdulataikat. Jessica előhúzta a köpenye alól a látcsövet, az olajlencsékkel élesre állította a távoli alakok képét. Kendők libbentek meg itt-ott, mint sokszínű pillangók raja.
— Oda megyünk, haza — mondta Stilgar. — Ma éjjel odaérünk. — Továbbra is arrafelé nézett, megcibálta a bajuszát. — Az embereim a rendesnél tovább kint maradtak dolgozni. Ez azt jelenti, hogy nem járnak most erre őrjáratok. Később majd jelt adunk nékik, hogy készüljenek föl az érkezésünkre.
— Fegyelmezetten viselkednek az embereid — jegyezte meg Jessica. Leeresztette a látcsövet, észrevette, hogy Stilgar azt nézi.
— A törzs fennmaradását tartják szem előtt — mondta a férfi. — Úgy választjuk ki a vezért is magunk közül. Az a vezér, aki a legerősebb, aki vizet és biztonságot nyújt a többinek. — Fölemelte a tekintetét, Jessica szemébe nézett.
Jessica visszanézett rá, megnézte a csupakék szempárt, a piszokfoltos arcot, a portól szürke szakállt, bajuszt, az orrból a cirkoruhába levezető gyűjtőcső ívelését.
— Csorbát ejtettem a vezéri tekintélyeden azzal, hogy föléd kerekedtem, Stilgar? — kérdezte.
— Nem hívtál ki a harcra — mondta a férfi.
— Fontos, hogy a vezérnek tekintélye legyen az emberei előtt — mondta Jessica.
— Nincs egy se ezek között a homoktetűk között, akivel ne tudnék elbánni — mondta Stilgar. — Amikor fölém kerekedtél, mindannyiunk fölé kerekedtél. Most remélik, hogy tanulhatnak tőled… megtanulhatják a bűvharc fortélyait… és van, aki kíváncsian lesi, kihívsz-e párharcra.
Jessica fontolgatta, mit jelent mindez.
— Hogy szabályos viadalban legyőzzelek?
A férfi bólintott.
— Ezt azonban nem ajánlanám, mert az emberek nem követnének téged. Te nem vagy dűnelakó. Az éjszakai menetelés erről meggyőzte őket.
— Gyakorlatias emberek — mondta Jessica.
— Így igaz. — Stilgar kipillantott a medence felé. — Ismerjük a szükségleteinket. De nem sokan foglalkoznak ilyen bonyolult gondolatokkal most, hogy, mindjárt otthon vagyunk. A vártnál tovább voltunk távol, amíg megszerveztük, hogy leszállítsuk a megállapodott fűszermennyiséget a szabadkereskedőknek, akik aztán továbbítják annak az átkozott Ligának… hogy feketednének meg!