Azért, mert maga itt nem pusztán eltölti a szolgálati idejét, hanem harcol. Azért, mert maga nem a saját érdekét szemelőtt tartva jött ide, hanem a Kísérletet szolgálni. És kevés az ilyen ember, Voronyin. És ezért mondok el magának olyasmit, amiről a magáéhoz hasonló beosztásúaknak nem kell tudniuk.
A főnök hátradőlt, és egy ideig hallgatott.
— Gengszterekkel, zsarolókkal, huligánokkal küszködünk, ezt mindenki tudja. Ez fontos, szükséges dolog. De nem ők jelentik az első számú veszélyt, Voronyin. Mindenekelőtt létezik itt egy természeti jelenség, amelyet Antivárosnak neveznek. Hallott róla? Nem, nem hallott.
És ez így van rendjén. Nem is hallhatott. És magától sem hallhat róla senki. Dupla nullás szolgálati titok. Antiváros. Bizonyos hírek szerint északon léteznek valamiféle települések, nem tudjuk, hogy egy, kettő vagy több. Az ottaniak viszont mindent tudnak rólunk!
Elképzelhető, hogy lerohannak minket, Voronyin. Rendkívüli a veszély. Vége a Városnak, vége a Kísérletnek. Kémkedés, szabotázs és diverziós próbálkozások nyomaira bukkanunk, rémhírek és rágalmak terjednek. Világos a helyzet, Voronyin? Látom, hogy érti. Menjünk tovább. Magában a Városban, mellettünk, köztünk élnek olyan emberek, akik nem a Kísérlet kedvéért jöttek ide, hanem más, többé-kevésbé önző okokból. Nihilisták, önmagukba zárkózó, kiábrándult elemek, anarchisták. Kevesen aktívak közülük, de a passzívak is veszélyesek. Aláássák az erkölcsöt, lerombolják az ideálokat, a lakosság egyes rétegeit a többi ellen hangolják, romboló szkepticizmust terjesztenek. Itt van például a maga jó ismerőse, egy bizonyos Katzman…
Andrej összerezzent. A főnök súlyos pillantást vetett rá püffedt szemhéja alól, majd rövid hallgatás után megismételte:
— Ioszif Katzman. Figyelemre méltó ember. Bizonyos információk szerint gyakran jár északra, egy ideig ott marad, majd visszatér. Közben elhanyagolja kötelessége teljesítését, de ez nem ránk tartozik. Menjünk tovább. Beszélgetések. Tudnia kell, mire gondolok.
Andrej akaratlanul is bólintott, majd összeszedte magát, és kifejezéstelen képet vágott.
— Tovább. Ami a mi szempontunkból a legfontosabb: látták az Épület közelében. Kétszer.
Egyszer látták, amint kilépett onnan. Remélem, meggyőző a példa, és megfelelően kapcsolatba is hozható az Épület ügyével. Amivel pedig feltétlenül foglalkozni kell, Voronyin.
És ezt az ügyet, Voronyin, nincs kire bíznom. Van néhány ember, aki legalább annyira megbízható, mint maga, és sokkal rátermettebbek, de ők foglaltak. Mindannyian. Ki sem látszanak a munkából. így hát vegye kézbe az Épület ügyét, Voronyin. Igyekszem minden más feladat alól mentesíteni. Holnap tizenhat óra nulla nulla perckor jelentkezik nálam, és bemutatja az ügy megoldásának tervét. Most távozhat.
Andrej fölállt.
— Várjon. Adok magának egy tanácsot. Alaposan tanulmányozza át a Hulló Csillagok ügyét. Elképzelhető valamiféle kapcsolat a kettő között. Most Csacsua foglalkozik vele, nézzen be hozzá, tájékozódjon. Vitassák meg együtt.
Andrej ügyetlenül meghajolt, és kifelé indult.
— Még valami — szólt utána a főnök. Andrej megállt az ajtóban. — Tartsa szem előtt, hogy az Épület ügyének nagy jelentőséget tulajdonít a főügyész. Odafigyel rá. Ezért magán kívül az ügyészségen is foglalkozik valaki ezzel a dologgal. Igyekezzen, ne kövessen el mulasztást, engedve személyes elfogultságainak. Menjen, Voronyin.
Andrej becsukta maga mögött az ajtót, és nekidőlt a falnak.
Zavaros ürességet, furcsa határozatlanságot érzett. Letolásra számított, kemény főnöki dörgedelemre, még azt is el tudta képzelni, hogy kirúgják, vagy átvezénylik a rendőrséghez.
Ehelyett szinte meg is dicsérték, kiemelték a többiek közül, egy elsőrendűen fontos ügyet bíztak rá. Egy évvel korábban, amikor még szemetes volt, egy szolgálati letolás feneketlen kétségbeesésbe taszította volna, egy felelősségteljes megbízatás pedig ujjongó, lángoló lelkesedéssel töltötte volna el. Most viszont valami meghatározhatatlan, ködös érzés gomolygott benne, amelyen óvatosan próbált eligazodni, felmérve egyben azokat az elkerülhetetlen bonyodalmakat és kellemetlenségeket, amelyeket ez az új helyzet szükségszerűen okoz majd.
Izja Katzman… A fecsegő… Be nem áll a szája… Vitriolos a nyelve. Cinikus. Ugyanakkor — és ez nem tagadható — fütyül a pénzre, jószívű, az ostobaságig önzetlen, a mindennapi életben teljesen védtelen… És akkor itt van az Épület ügye… Az Antiváros. A fenébe is… Na mindegy, majdcsak boldogulok vele…
Visszament az irodájába, és egy pillanatra meglepődött, hogy ott találja Fritzet. Geiger az ő asztalánál ült, szívta az ő cigarettáját, és figyelmesen tanulmányozta az ő aktáit, amelyeket az ő széfjéből vett elő.
— Na mi van? Megkaptad a magadét? — érdeklődött.
Andrej nem válaszolt, ő is rágyújtott, és többször mélyen leszívta a füstöt. Körülnézett, hová ülhetne le, és meglátta az üres széket.
— Ez a jómadár meg hol van? — kérdezte.
— A pincében — felelte Fritz megvetően. — Leküldtem éjszakára a gödörbe, és kiadtam az utasítást, hogy ne adjanak neki enni-inni, ne engedjék rágyújtani. Megtört a kis aranyos, mindent beismert, és még két fickót megnevezett, akikről nem is tudtunk. De búcsúzóul nem árt móresre tanítani ezt a puhányt. A jegyzőkönyvet csatoltam az aktához, majd megtalálod. — Hanyagul odébb dobott néhány dossziét. — Holnap átadhatod az ügyészségnek. Mondott egy-két érdekes dolgot, utóbb még jól jöhet.
Andrej nézte Fritz hosszúkás, jól ápolt arcát, fürge pillantású, vizenyős szemét, akaratlanul is gyönyörködött nagy, férfias kezének magabiztos mozdulataiban. Fritz szinte megnőtt az utóbbi időben. Már nyoma sem volt benne a felfuvalkodott fiatal altisztnek. Az ostoba pökhendiséget felváltotta a céltudatos magabiztosság, már nem sértődött meg, ha vicceltek vele, és egyáltalán, nem viselkedett úgy, mint egy öszvér. Egy időben gyakran feljárt Selmához, azután valami skandalum tört ki köztük, no meg Andrejnek is volt egy-két szava a dologról. És Fritz békésen visszavonult.
— Mit bámulsz rám? — kérdezte Fritz jóindulatú érdeklődéssel. — Még mindig nem tértél magadhoz a letolástól? Sebaj, cimbora, ha a főnök tyúkszemére hágnak, ünnepel a beosztott.
— Mondd, miért rendezted itt ezt a komédiát? — kérdezte Andrej. — Himmler, Gestapo…
Miféle új módszer ez a nyomozási gyakorlatban?
— Komédia? — Fritz felvonta szemöldökét. — Ez, barátocskám, hatásosabb, mint az ágyútűz. — Becsukta az aktát, és kikászálódott az asztal mögül. — Csodálom, hogy te még nem jöttél rá. Biztosíthatlak, ha azt mondod neki, hogy a Csekában vagy a GPU-nál dolgoztál, a csizmádat csókolgatta volna… Figyelj csak, átveszek tőled néhány ügyet, különben egy év alatt sem boldogulsz velük. Szóval átveszem tőled, aztán majd elszámolunk valahogy.
Andrej hálásan nézett rá, Fritz meg barátian rákacsintott. Agilis fickó ez a Fritz. És jó barát. Lehet, hogy tényleg így kell dolgozni? Mire jó kesztyűs kézzel bánni ezzel a söpredékkel? És tényleg félholtra rémítettek mindenkit Nyugaton a Cseka pincéivel, és az olyan mocsokkal szemben, mint ez a Dörzsölt, minden eszköz megfelelő…