Ez fura. Ez valami érzelmet ébreszt. Sajnálkozás? Az lenne? De az Bill Kapu érzelme és Bill Kapu… halott. Sohasem is élt. Ő már megint a régi énje, biztonságban ott, ahol nincsenek érzelmek és nincs sajnálat.
Soha semmi sajnálkozás.
És most a dolgozószobájában van, ami különös, mert nem tud visszaemlékezni arra, hogy került oda. Egyik percben lóháton, a másikban a dolgozószobában, a nyilvántartásokkal és időmérőkkel és eszközökkel.
És a szoba nagyobb, mint amire emlékezett. A falak a látómezeje szélén lapulnak.
Ez Bill Kapu műve. Persze, a szoba Bill Kapu szemében nagynak látszana és alighanem még mindig megmaradt egy darabka belőle. Az a helyes eljárás, ha elfoglalja magát. Beleveti magát a munkájába.
Már állt is néhány életfogytmérő az íróasztalán. Nem emlékezett, hogy odatette volna őket, de ez nem számít, az a fontos, hogy végezze a dolgát…
Fölemelte a legközelebbit és elolvasta a nevet.
— Bukkufikúó!
Miss Illabets fölült az ágyában. Az ébrenlét peremén más zajt is hallott, azt, ami előzőleg a kakast is fölébresztette.
Addig piszmogott a gyufával, míg sikerült meggyújtania egy gyertyát, aztán az ágy alatt tapogatott és az ujjai rátaláltak a vadászkés markolatára, amelyet a néhai Mr. Illabets sokszor vett igénybe üzleti útjain a hegyeken átkelőben.
Az öregasszony lesietett a nyikorgó lépcsőn, ki a hajnal hűsébe.
Tétovázott a pajta ajtajánál, aztán csak annyira nyitotta ki, hogy épp becsusszanhasson.
— Mr. Kapu?
Zizegés hallatszott a szénából, aztán csupán éber csönd.
MISS ILLABETS?
— Kend kiáltott? Biztos vagyok benne, hogy hallottam, amint valaki a nevem kiabálja.
Újabb zizegés után Bill Kapu feje előbukkant a szénapadlás pereme fölött.
MISS ILLABETS?
— Igen. Mért, kit várt? Jól van?
ÖÖÖ. IGEN. IGEN, AZT HISZEM.
— Biztos benne, hogy jól van? Fölébresztette Cirilt.
IGEN. IGEN. CSAK EGY… AZT HITTEM, HOGY… IGEN.
A nő elfújta a gyertyát. Már elég hajnal előtti fény szivárgott be ahhoz, hogy lásson.
— Hát, ha kend biztos benne… Most, hogy úgyis fönnvagyok, föl is tehetem a zabkását.
Bill Kapu visszafeküdt a szénába, míg úgy nem érezte, már bízhat abban, hogy a lába elbírja, akkor lemászott és az udvaron keresztül a házhoz támolygott.
Nem szólt semmit, miközben Miss lllabets zabkását mert egy tálba elé, és elárasztotta azt tejszínnel. Végül nem bírta tovább tartóztatni magát. Nem tudta, hogyan tegye föl a kérdéseket, de tényleg nagy szüksége volt a válaszokra.
MISS ILLABETS?
— Igen?
MI AZ… ÉJSZAKA… AMIKOR LÁTNI LEHET DOLGOKAT, DE AZOK NEM VALÓSÁGOS DOLGOK?
A nő állt, egyik kezében a zabkásás fazék, a másikban a merőkanál.
— Az álmokra gondol? — kérdezte.
EZ LENNE AZ ÁLMODÁS?
— Kend nem szokott álmodni? Azt hittem, mindenki álmodik.
OLYASMIKRŐL, AMIK MEG FOGNAK TÖRTÉNNI?
— Az az előérzet, az bizony. Én magam sosem hittem benne. Csak nem akarja azt mondani kend, hogy nem tudja; mi az álom?
NEM. NEM. DEHOGYIS.
— Mi aggasztja, Bill?
HIRTELEN FÖLFOGTAM, HOGY MEG FOGOK HALNI.
Az asszony elgondolkozva nézett rá.
— Hát, mindenki más is — szögezte le. — És ez volt az, amiről álmodott, igaz? Mindenkivel előfordul ilyesmi néha. Én nem aggódnék a kend helyében. A legjobb, amit tehet, ha elfoglalja magát és tesz-vesz vidáman, én már csak azt mondom.
DE MEG FOGOK SZŰNNI!
— Ó, nem is tudom — jelentette ki Miss Illabets. — Az egész azon múlik szerintem, hogy milyen életet élt.
TESSÉK?
— Kend vallásos ember?
ÚGY ÉRTI, HOGY AZ TÖRTÉNIK AZ EMBERREL, AMIKOR MEGHAL, AMIT HISZ, HOGY TÖRTÉNNI FOG?
— Szép is lenne, ha így történne, nem? — közölte az asszony vígan.
DE, TUDJA, ÉN TISZTÁBAN VAGYOK VELE, HOGY MIBEN HISZEK. ÉN NEM HISZEK… SEMMIBEN.
— Ejnye, de komorak vagyunk ma reggel — nehezményezte Miss Illabets. — A legjobb, amit most azonnal megtehet, az, ha szépen megeszi azt a zabkását. Jót fog tenni kendnek. Azt mondják, egészségesebbé teszi a csontokat.
Bili Kapu lepillantott a tálra.
KAPHATOK MÉG EGY KICSIT?
Bill Kapu faaprítással töltötte a délelőttöt. Az kellemesen egyhangú munka.
Kifáradni. Az a fontos. Biztos aludt a múlt éjszaka előtt is, de olyan fáradt lehetett, hogy nem álmodott semmit. És eltökélte, hogy nem fog többé álmodni. A fejsze óraműként emelkedett föl és csapott le a fahasábokra.
Nem! Nem óraműként!
Mikor bement, a tűzhelyen több fazék rotyogott.
ÉTVÁGYGERJESZTŐ ILLATA VAN — jegyezte meg jószántából Bill. Odanyúlt az egyik föl-le billegő fazékfedőért. Miss Illabets megpördült.
— Ne nyúljon hozzá! Nem hiányzik kendnek az a kotyvalék! A patkányoknak készült.
A PATKÁNYOK NEM MAGUK TÁPLÁLKOZNAK?
— Dehogynem, erre mérget vehet! Pontosan emiatt fogunk adni nekik egy kis extra valamit betakarítás előtt. Néhány csöpp ebből a lyukak köré és… nincsenek többé patkányok.
Beletelt némi időbe, amíg világosság gyúlt Bill Kapu agyában, ám amikor ez megtörtént, olyan volt, mint a szupernóvák párzása.
EZ MÉREG?
— Spiklikivonat, elkeverve zabkásával. Sosem vall kudarcot.
ÉS ŐK MEGHALNAK?
— Nyomban. Azonnal földobják a talpuk. Mi kenyeret és sajtot eszünk — tette hozzá. — Eszembe’ sincs kétszer is nagyot főzni egy nap, és este csirke lesz. Apropó csirke, ami azt illeti… jöjjék kend…
Levett egy hentesbárdot a tartóról és kiment az udvarra. Ciril, a kakas gyanakodva méregette az asszonyt a szemétdomb tetejéről. Kövér és meglehetősen idős tyúkokból álló háreme, amely eddig a port kapirgálta, dülöngélve megindult Miss Illabets irányába, a tyúkok szokásos elszakadt-bugyigumi futásával. Az öregasszony gyorsan lenyúlt és fölkapott egyet.
Az fényes, ostoba szemmel meredt Bill Kapura.
— Tudja kend, hogyan kell megkopasztani egy csirkét? — firtatta Miss Illabets.
Bill róla a tyúkra kapta tekintetét.
DE HÁT MI ETETJÜK ŐKET — tiltakozott kétségbeesetten.
— Úgy van. És aztán ők táplálnak minket. Ez már hónapok óta nem tojik. Így megy ez a csirkevilágban. Mr. Illabets szokta volt kitekerni a nyakuk, de én sose voltam arra képes; a bárd mocskos munka és utána még szaladnak körbe-körbe egy kicsit, de attól még igenis holtak és ezt tudják is.
Bill Kapu fontolgatta választási lehetőségeit. A csirke egyik mélyen ülő, apró szemét rászögezte. A csirkék sokkal butábbak az embereknél és nincs nekik kifinomult mentális szűrőjük, amely megakadályozná őket abban, hogy azt lássák, ami ténylegesen ott van. A csirke pontosan tudta, hol van és ki néz rá.
A Halál megnézte a jószág rövid és egyszerű életét és látta az utolsó néhány másodpercet eliramlani.
Még sosem ölt meg senkit. Elvette az életet, ám csak akkor, amikor már véget ért. A lopás illetve a talált tárgy megtartása között van különbség.
NEM HENTESBÁRDDAL — jegyezte meg kimerülten. — ADJA IDE A CSIRKÉT!
Egy pillanatra hátat fordított, aztán átnyújtotta az ernyedt testet Miss Illabetsnek.
— Derék munka — mondta az asszony és visszatért a konyhába.
Bill Kapu érezte magán Ciril vádló tekintetét.