A vizsga gyakorlati eredménye az volt, hogy nem küldtek a Réssanra a többi emberiség képviselőivel együtt, hanem az Ellán maradhattam, mivel a Bölcsek ezt a megoldást kedvezőbbnek vélték.
Tehát továbbra is Souiliknál laktam, aki hamarosan újra elindult az ahunba, és egyedül hagyott. De akkor már több szomszéddal megismerkedtem, és elég gyakran meglátogatott Essine vagy családjának valamelyik tagja. Mivel a beszéddel egy időben olvasni is megtanultam, rávetettem magam Souilik számtalan könyvére, amelyek közül főképp a fizikai tudományokkal foglalkozók meghaladták tudásomat. A biológiát vagy az univerzális archeológiát tárgyaló művek viszont nagy örömömre szolgáltak.
Egy nap, amikor békésén olvasgattam a Tizenegyedik Univerzum Fluh naprendszeréhez tartozó Szen bolygó rövid történetét, egy kék színű réob ereszkedett le a ház előtt. A gépből egy hatalmas termetű Hiss lépett ki, a Bölcsek Tanácsának egyik tagja, akit Asszának hívtak. Ritkán találkoztam vele, mert fizikus volt, és a Hissek nagyon hamar megállapították, hogy ismereteim e téren túlságosan középszerűek, tehát nem érdemes, hogy egy szakember rám fecsérelje az idejét. A látogatás tehát meglepett. Assza egy pillanatig sem vesztegette az idejét, és a Hissek szokása szerint azonnal a tárgyra tért:
— Gyere, szükségünk van rád.
— Mihez? — kérdeztem.
— Látni szeretnénk, hogy valóban egyike vagy-e a Prófécia piros vérű lényeinek, akiket a Mislixek nem tudnak megölni. Gyere. Nem fenyeget semmi veszély.
A kérést természetesen visszautasíthattam volna, de semmi kedvet nem éreztem hozzá. Alig vártam, hogy végre pontosan tudjam, kik azok a hírhedt Mislixek. Követtem Asszát a réobjába.
Nagyon magasra emelkedtünk, és teljes sebességgel repültünk el két tenger, a hegyek, majd ismét egy tenger fölött. A réob három óra múltán egy kopár, sziklás kis szigeten ereszkedett le. Több mint 9000 kilométert tettünk meg. A láthatáron már lefelé hanyatlott a nap, és nagyon távol lehettünk az egyenlítőtől, mert úszó jegeket láttam a tengeren.
Assza a hullámok fölé emelkedő, parányi töltésen szállt le réobjával. Nem messze tőlünk egy fémből készült, vastag kaput láttunk, és megindultunk feléje. Vezetőm mindenféle bonyolult művelet elvégzése után kinyitott egy kis ablakot a kapun, és néhány szót mondott. Odabent «hőpisztolyokkal» felfegyverkezve tizenkét fiatal Hiss állt őrséget, és alaposan szemügyre vették személyemet. Az őrök között elhaladva, egy nyolcszögletű terembe léptünk, amelynek egyik fala olyan sajátságosan fénytelen anyagból készült, mint a tejüvegszerű képernyők. Assza leültetett.
— Ez a dolgozószobám — mondotta. — Engem bíztak meg a Mislix őrzésével.
Ezután a következő történetet mesélte eclass="underline"
Több mint két évvel ezelőtt egy ksill észrevett a Térben egy magányos Mislixet, és sikerült foglyul ejtenie. Ez korántsem volt könnyű dolog, és a ksill személyzete, mivel hosszú ideig kellett elviselnie a Mislix-sugárzást, utána még sokáig gyengélkedett. De még súlyosabb problémát jelentett a Mislix átszállítása az Ella meleg légkörén, amely könnyen megölhette volna. De a dalog végül is sikerült, és a Mislix végül is egy olyan föld alatti verembe került, ahol a hőmérsékletet állandóan abszolút tizenkét fokon tartották. Az emberiségek valamennyi típusa — kivéve a legutóbb megismerteket, akik át tudtak kelni az ahunon, és engem — önként alávetette magát a Mislix sugárzásának. Természetesen, minden óvintézkedést megtettek, nehogy végzetes baleset történjék. A sugárzást senki nem tudta elviselni. Egyik kísérleti alanynak sem volt piros a vére, ahogy az a Próféciában olvasható. Az én vérem viszont piros volt.
— És most nézd meg a Mislixet! — fejezte be Assza.
Elsötétítette a helyiséget, és a képernyőn különös kék fényben lebegő képek jelentek meg.
— Hideg fény. Minden másféle világítás megölné a Mislixet!
Tekintetem szinte elmerült egy nagy kiterjedésű, kriptaszerű helyiségben. Sziklás talaja teljesen kopár volt. A közepén mozdulatlanul gubbasztott valami, amit eleinte egy süllyesztett csuklókkal összeillesztett lemezekből álló kis fémszerkezetnek véltem. A körülbelüt kétszer egyméteres térfogatú, poliéder alakú tárgy élénkvörös fénnyel csillogott.
A Hiss a pszichométerre emlékeztető regisztráló készülékek elé húzott. A számlapokon a foszforeszkáló mutatók lassan ingadoztak, és fluoreszkáló csövek lüktettek nyugodt, szabályos hullámzással.
— A Mislix élete — magyarázta Assza. — A Mislix állandó góca azoknak az elektromágneses jelenségeknek, amelyeket ti, földi emberek állítólag energiaforrásként használtok. Most pihen.
Assza megcsavart egy gombot. A kripta hőmérsékletét jelző termométer az abszolút 12 fokról az abszolút 30 fokra emelkedett. A mutatók előbbre szökkentek a számlapokon, a csövek élénkebb fényt árasztottak, és lüktetésük felgyorsult. Assza rámutatott az egyikre, amelyik sajátos ütemben vibrált.
— A Phen-hullámok. Tudomásunk szerint a Mislixeken kívül csak te bocsátasz ki ilyen hullámokat!
Felnéztem, és megpillantottam magam egy tükörben. Fantasztikus látványt nyújtottunk, Assza meg én. Arcunkat csak a csövekből sugárzó, lüktető, zöldes fény és a kék színben derengő képcső visszfénye világította meg. Ritkán éreztem magam az Ellán ilyen hontalannak, ilyen idegennek. Szinte megrémültem.
A Mislix most megmozdult. Csuklókra járó, tagolt lemezei egymás után léptek működésbe, és egy lépkedő ember sebességével változtatta a helyét. Assza a hőmérsékletet ismét abszolút 12 fokra csökkentette.
— Íme, a Mislix. Szeretnénk, ha lemennél a kriptába, és kitennéd magad a Mislix sugárzásának. Semmiféle veszély nem fenyeget, főképp az életed nem forog kockán. A többiek már mind jártak odalent, sajnos eredmény nélkül. A Térben, ahol ksilljeink fala védelmez bennünket, kilenc Mislix kell ahhoz, hogy halálos veszélybe kerüljünk. Itt, ilyen közelről és védőfal nélkül, ehhez egy Mislix is elegendő. Mivel ott lent, a csaknem légüres helyiségben nagyon alacsony a hőmérséklet, megfelelő védőfelszerelést kapsz. Én innen ügyelek mindenre, és két robot fog elkísérni, hogy visszahozzanak, ha elvesztenéd az eszméleted. Hajlandó vagy lemenni?
Egy másodpercig tétováztam, miközben a lassan kúszó, rémes szörnyeteget figyeltem. Úgy éreztem, mintha a szigorúan mértani felépítésű páncél alatt könyörtelen elme lakozna, egy érzelmek nélküli tiszta értelem, ijesztőbb bármely tudatos kegyetlenségnél. Igen, ez a lény valóban az Éjszaka és a Hideg gyermeke volt!
— Rendben van — vetettem még egy utolsó pillantást a képernyőre.
— Szükség esetén növelhetjük a hőmérsékletet, és megölhetjük — folytatta Assza. — De nem hiszem, hogy erre kényszerülnénk. Vállalkozásod azonban mégis kockázattal jár. Egyetlen Mislix nem tud megölni egy Hisst, csak ha az utóbbit túl hosszú ideig éri a sugárzás. Azokat sem ölte meg, akik előtted jártak odalent. De te más vagy!
— Vigye el az ördög! — dünnyögtem franciául, majd Hiss-nyelven folytattam: — Ne vesztegessük az időt. Előbb vagy utóbb végre kell hajtani a kísérletet!
— Amíg nem beszélted a nyelvünket, nem hajthattuk végre. Amíg odalent vagy, nem tudom átadni neked a gondolataimat.