Ami ezután történt, hihetetlen gyorsasággal zajlott le. A Mislix nagy erővel sugározni kezdett. Lila csóvája elérte az egyméternyi hosszúsagot. Ezután anélkül, hogy abbahagyta volna a augárzást, roppant gyorsasággal megkerült bennűnket, és nekirontott az első robotnak. És a csodálatos gépezet helyén nem maradt egyéb, mint egy halom elgörbült bádoglemez és az elformátlanodott belső szerkezet. Egy apró fogaskerék keringett körülöttem, s én ostobán néztem, amint egyre kisebb köröket leírva végül megáll a lábam előtt.
— Vigyázzatok! — kiáltotta Assza.
A kiáltás felriasztott kábultságomból. Megfordultam és láttam, amint Essine összeroskad a robot maradványai mellett. A Mislix most a felénk gördülő második gépezet felé siklott. Kétszer lőttem. A Mislix megtorpant. Felemeltem az űrruhájában eszméletlenül heverő Essine-t. A-robot előrenyújtott karokkal gördült előbbre.
— Nesze! Fogd! — mondtam neki, mintha csak élőlény lett volna, és a karjaira helyeztem a lányt. — Én majd fedezem a visszavonulást.
Választ természetesen nem kaptam. A robot, Essine-nel a karján, teljes sebességgel száguldott az ajtó felé. A Mislix ismét támadott. Egy lövéssel megállítottam, s kezemben a pisztollyal, magam is hátrálni kezdtem. A két másik robot követte példám. És a Mislix ekkor a levegőbe emelkedett! Fentről, az ellenőrző teremből hallottam a Bölcsek rémült kiáltozását. A fémszörny egyre magasabbra emelkedett, majd zuhanni kezdett felém. Ötször is rálőttem, de hiába. Az utolsó pillanatban félreugrottam, és lekuporodtam a talajra. A Mislix elvétett. Ekkor egy hangot hallottam — talán Asszáét?: — «Most már mindegy. Erélyesebb eszközökhöz kell folyamodnunk.» A kriptát vakító fehér fény árasztotta el, épp akkor, amikor a Mislix újabb rohamra készült. Azonnal leereszkedett a talajra, s mintha eszét vesztette volna a kíntól, ide-oda támolygott.
— Gyorsan menj vissza, vagy meg kell hogy öljük! — kiáltotta Assza.
Az ajtó felé vágtattam, és beugrottam az űrruhás kamrába. A vakító fény kialudt, az ajtó bezárult mögöttem, és betódult a levegő. Négy Hiss rohant felénk, közöttük Szzan. Essine-ről levették az űrruhát. Sápadt volt, de lélegzett.
Dühösen mentem fel a dolgozószobába.
— Nos, most elégedettek lehettek! — támadtam Azzlemra. — Én még itt vagyok, de Essine talán meg fog halni!
— Nem. Egyetlen Mislix ilyen rövid idő alatt nem tud gyilkolni. És ha mégis? Amikor a tét a világmindenség, mit számít egy élet, egyébként egy önként felajánlott élet!
Erre valóban nem lehetett mit válaszolni. Ismét vért vettek tőlem, és újra megszámlálták a vérsejtjeimet. A vizsgálat félre nem érhetően kimutatta, hogy a Mislix sugárzásának semmi hatása nincs rám.
Még két napot töltöttem a szigeten Asszával. Addig nem akartam elindulni, amíg Essine nincs túl a veszélyen. A lány gyorsan magához tért, de még nagyon gyenge volt, bár vérátömlesztést és biogén-besugárzást kapott. Szzan azonban megnyugtatott: ő már sokkal súlyosabb sugárártalmat szenvedett Hisseket is ápolt és mentett meg.
Visszatértem Souilik kicsi házába, és az élet visszatért szokásos medrébe. Minden másnap elmentem a Bölcsek Házába, előadásokat tartottam, és előadásokat hallgattam. Meglehetősen szoros barátságot kötöttem Asszával, a Mislixet őrző, óriás termetű fizikussal — a Mislix egyébként mintha meg sem érezte volna az elszenvedett súlyos büntetést —, valamint Szzannal, a fiatal biológussal. És egy nap, amikor hármasban az emberi sugárzásokról beszélgettünk, egy ötletem támadt:
— Vajon a Mislixek által kibocsátott Phen-hullámokat, amelyeket én is sugárzok, nem használhatnánk-e fel arra, hogy kapcsolatba lépjünk vele?
Szzan egy ideig gondolkodott.
— Nem hiszem — felelte végül. — Mi regisztráljuk ezeket a hullámokat, de fogalmunk sincs, mifélék. Nem tanulmányozhattuk őket, mert éppúgy nem mehetünk egy Mislix közelébe, mint ahogy nem hatolhatunk át egy égitesten! Ezt egyébként te is láthattad Essine esetében. Mivel te ugyanolyan vagy legalábbis nagyon hasonló hullámokat bocsátasz ki, veled elvégezhetnénk a kísérletet. De nem hiszem, hogy ezeknek a hullámoknak bármi közük lenne a lelki élethez. Kétségtelen, hogy kapcsolatban vannak az oly sok vasat tartalmazó, rendkívüli alkatotokkal!
— Lehetséges — mondtam. — Pedig szerettem volna kapcsolatot találni velük.
— Ez talán nem is olyan lehetetlen — szólalt meg akkor Assza. — De sok bátorságra lesz szükséged. Ismét le fogsz menni a verembe, a fejeden egy gondolaterősítő sisakkal. A pszichikai hullámok — a mi pszichikai hullámaink — sokkal rövidebb távolságra hatnak, mint a Mislix-sugárzás, és soha nem közelíthettük meg eléggé ahhoz, hogy megtudjuk, nem «hallhatnánk-e» egy Mislixet. A Mislix — vagy a Hiss — mindig előbb halt meg. De te a közelébe férkőzhetsz. Be kell menned a kriptába, ugyanis a nikkelacél szigetelés éppúgy útját állja a gondolathullámoknak — amennyiben a Mislix a mieinkhez hasonló hullámokat bocsát ki —, mint az ő halálos sugárzásának.
— Rendben van — mondtam. — És ha ismét a levegőbe emelkedne?
— Maradj az ajtó közelében. Ha a levegőbe emelkedik, azonnal térj vissza az űrruhás kamrába.
— Helyes. Mikor hajtjuk végre a kísérletet? Éreztem, hogy ők még nálam is türelmetlenebbek.
— Nekem van egy négyszemélyes réobom — kezdte Assza.
— És itt van az enyém is — folytattam. — Megyünk?
— Gyerünk — vágta rá Szzan, a legfiatalabb hármunk közül.
— Változtatni kell valamit az erősítő sisakon. A munkához szükséges eszközöket megtalálom a szigeten levő laboratóriumomban — jelentette ki Assza.
Beültünk a nagy réobba, és Assza teljes sebességre kapcsolt. Remekül, bár kissé vakmerően vezetett, és csaknem érintettük a hegycsúcsokat. Már a tenger fölött jártunk, amikor egy hatalmas, nem lencse, hanem orsó formájú gépet vettem észre, amint gyorsan ereszkedett lefelé a Bölcsek Hegye irányában.
— Visszatért a Sinz-űrhajó — jegyezte meg Szzan. — Akkor hamarosan összeül a Tanács. — Neked nem kell részt venned a tanácskozáson? — kérdeztem Asszát. — Elhalaszthatjuk a kísérletet.
— Nem, a tanácskozás csak este kezdődik. Bőven van időnk. Este majd velem jössz, hogy lásd a Sinzukat, akik félig-meddig a testvéreid.
A kék tengeren felbukkant a sziget. Amint leszálltunk, siettünk a laboratóriumba. Siannsi, az első asszisztens a regisztráló készülékeket figyelte.
Most pihen — mondotta. — De amióta a Tserien lent járt nála, kezelhetetlenné vált. Ismét tönkretett egy robotot.
Első ízben hallottam azt a nevet, amelyet a Hissektől kaptam: «Tserien», ami a Terrien (franciáuclass="underline" földi) szó «hissesített» formája.
— Alakíttass át egy gondolaterősítőt, hogy a… Tserien az űrruhája alá-helyezhesse. Ismét be fog menni a verembe, és megpróbál kapcsolatba lépni «vele» — fordult Assza a munkatársához.
A fiatal Hiss, mielőtt kiment volna, hosszasan bámult rám. Talán éppoly ijesztő hatást tettem rá, mint maga a Mislix.
A képernyő segítségével figyeltük a kripta lakóját. Nem mozgott, és éppen úgy hevert, mint valami élettelen fémtömb. Pedig fantasztikus ereje lehetett, hiszen képes volt kioltani a csillagokat!
— Nagyon ügyelj rám, amikor lent leszel a veremben — figyelmeztetett Assza. — Ha a Mislixek a levegőbe akarnak emelkedni, először könnyedén megemelkedik az elejük. Így tehát még marad némi időd, mielőtt felemelkedne: egy bousik ezredrésze. Akkor azonnal fordulj vissza!