Souilik és a Sinzu-lány már egy ideje élénk beszélgetést folytatott, és a Hiss arcán láttam, hogy valami nem tetszik neki. Ezután néhány mondatot váltott Essine-nel, túl gyorsan ahhoz, hogy megérthessem. De mintha a «sértés» szó is előfordult volna bennük. A fiatal Sinzulány ekkor már lefelé haladt a lépcsőn, hogy eléba menjen felfelé igyekvő fajtestvéreinek, egy tíz-tizenkét személyből álló Sinzu-csoportnak.
Souilik gondterhelt képet vágott.
— Gyorsan meg kell keresnünk Asszát, sőt ha lehet, Azzlemet is.
— Mi történt?
— Nem súlyos. Legalábbis remélem, hogy nem az. De a Sinzuk roppant gőgösek, és talán helytelenül jártunk el, amikor a lépcsőn bal oldalra tettük a szobrukat!
Azonnal bejutottunk Azzlem dolgozószóbájába. Assza is ott volt, továbbá egy fiatal Hiss, Azzlem fia, Asserok, aki most tért vissza a Sinzuk univerzumából.
— A helyzet veszélyes — jelentette ki Souilik csaknem goromba hangon. — Távollétem alatt a Sanssine szigeten a Tserien lent járt a kriptában, és legyőzte a Mislixet!
— Igen, de miért baj ez? — kérdezte Assza. — Ezért én vállaltam a felelősséget, a Tanáccsal egyetértésben.
Nos, Ulna, a Sinzu-lány szerint azt ígérték a Sinzuknak, hogy ők lesznek az első piros vérű lények, akik szembeszállnak a Mislixszel. Ha olyan rátartiak, amilyennek látszanak, lehetséges, hogy megsértődnek!
— Az űrhajójuk fel van fegyverezve — szólt közbe Asserok. — És ismerik az ahunt!
— A mi bolygónkon mi vagyunk az urak, Asserok — jelentette ki az apja. — Amikor a Sinzuk első ízben jártak nálunk, nem akartak szembeszállni a Mislixszel. Azt hozták fel ürügyül, hogy előbb fel kell készülniük a találkozásra. A Tserien elszántabb volt nálunk. Mindez az ő hibájuk. Végül is az Ígéret ránk vonatkozik, nem pedig a Sinzukra! Nem utasíthatunk vissza semmiféle segítséget, de az irányítást fenn kell tartanunk a magunk számára! És ha a Sinzuknak fegyvereik vannak, mi sem vagyunk fegyvertelenek!
Megnyomott egy gombot az íróasztalán. Az egyik fali képernyő megvilágosodott, és megjelent rajta az Emberiségek Lépcsője. Négy Sinzu vitatkozott a szobrom előtt, s közöttük volt Ulna. A többiek futólépésben igyekeztek az űrhajójuk felé.
Azzlem ekkor olyan szavakat ejtett ki, amilyenek évszázadok óta nem hangzottak el az Ellán.
— Első számú riadókészültség! — mondotta egy mikrofon fölé hajolva. — A Tizenkilencek azonnal gyülekezzenek! Teljes felszállási tilalom minden idegen repülő gépezetnek.
A körülírás hallatán elmosolyodtam, mivel az Ellán az egyetlen idegen gépezet az űrhajó volt.
— Majd meglátjuk, hogyan tudják elkerülni az intenzív gravitációs mezőket — jegyezte meg.
A Sinzuk beléptek a Bölcsek Házába.
— Menjünk, és fogadjuk őket — mondta Azzlem. — Ti is gyertek, Souilik és Essine, mivel a fiammal együtt csak ti vagytok itt azon Hissek közül, akik túljutottak a Tizenhatodik Univerzumon.
Abba a terembe mentünk, ahol először álltam a Bölcsek Tanácsa előtt. A terem végében fesztelenül helyet foglaltam Essine és Souilik között. Bevonult a szűkebb Tanács: a Tizenkilencek. Bevezették a Sinzukat.
Négyen voltak: három férfi és a fiatal lány: valamennyien szépek, szőkék, karcsúak és inkább magas termetűek. A Földön svédeknek nézték volna őket. Rideg, tartózkodó arckifejezéssel helyezték fejükre a gondolaterősítő sisakot.
A legidősebb Azzlem felé fordulva beszélni kezdett: azért hívatták ide őket távoli bolygójukról, hogy szembeszálljanak a hírhedt Mislixszel. Sietve jöttek, és magukkal hozták a tudósaik által feltalált leghatékonyabb fegyvereket. Most pedig azt kell hallaniuk, hogy egy félig vad bolygóról érkezett alsóbbrendű lény már legyőzte ezeket a félelmetes ellenfeleket. Ezzel megsértették az ő Arbor bolygójukat, tehát azonnal visszafordulnak, és soha többé nem jönnek az Ellára, hacsak a Shémonok az elszenvedett sértést nem találják túl súlyosnak ahhoz, hogy el lehessen feledni. Ebben az esetben… Végül a Sinzu azt követelte, hogy a Hissek kérjenek bocsánatot, és haladéktalanul rombolják le azt a szobrot, amelyet a Sinzuk szobrával egy szintre helyeztek.
E kirohanás alatt mindvégig a Bölcseket figyeltem. Arcukon egy vonás sem rezzent. A helytelenítésnek a legcsekélyebb jelét sem fedeztem fel rajtuk. A mellettem ülő Souilik viszont szünet nélkül dörmögött hegyes fogai között.
Azzlem higgadtan válaszolt:
— Ti, Sinzuk, furcsa emberek vagytok. Mi soha nem tettünk olyan ígéretet, hogy ti lesztek az első piros vérű lények, akik szembe szállhatnak a Mislixekkel. Abban a korban nem is tudtuk, hogy léteznek más, piros vérű emberiségek. És még most sem tudjuk, hogy valamennyi piros vérű emberiség képes-e ellenállni a Mislix-sugárzásának. Az elsőségnek egyébként sem tulajdonítunk fontosságot. Ez a fajta mentalitás már nagyon rég eltűnt az Elláról, az utolsó hadvezérrel és az utolsó politikussal együtt. S úgy látom, hogy ti sem értitek meg, hogy a világmindenség valamennyi emberisége sem lesz túl sok a Mislix legyőzéséhez. Pillanatnyilag mi vagyunk az egyetlenek vagy csaknem az egyetlenek —, akik harcolnak ellenük, és ebben a küzdelemben minden esztendőben több mint százezer Hisst veszítünk. A Tserien elég bátor volt, hogy minden előkészület nélkül szembeszálljon a Mislixszel. Tehát rendjénvaló, ha a szobra ott van, ahová helyeztük. Ti is tegyétek meg azt, mit ő tett, s mi készséggel elhelyezünk egy, sőt két vagy három Mislixet is a Sinzuk szobra elé!
E szellemes megjegyzés hallatán fojtott nevetés hullámzott végig a gyülekezeten. Azzlem folytatta:
— A ti segítségetek minden bizonnyal hasznos, de nem nélkülözhetetlen. A Tserienekben megvan a szükséges ellenállás. A mi technikánk elsőrendű, és az övék, noha primitív, valószínűleg szintén nem megvetendő. A világmindenségben sok kék vagy zöld vérű emberiség létezik: az ő fegyvereik ugyancsak nagy erejűek. És senki nem tudhatja, hogy a következő alkalommal hol csapnak le a Mislixek. Tán most éppen a ti galaktikátok felé vezető úton vannak. Kérlek benneteket, tegyétek félre az ostoba büszkeséget, ami oly meglepő egy olyan fejlett emberiségnél, mint a tiétek. Felkérlek benneteket: lépjetek be a Nagy Szövetségbe, az Emberlakta Világok Ligájába! A mi egyetlen ellenségünk a Mislix! Minden emberiséget fenyeget, akár kék, akár zöld vagy piros a vére. Még ha érzéketlenek is vagytok a sugárzására, nem élhettek egy kialudt nap közelében! Gondolkozzatok, és baráti szavakkal, ne pedig daccal térjetek vissza hozzánk. Ez a bolygó az Ella, nem pedig az Arbor: itt mi vagyunk az urak. Ma este ismét fogadunk benneteket.
A Sinzu válaszolni akart.
— Nem. Felesleges. Gondolkozzatok. Az esti viszontlátásra.
A Tizenkilencek lassan ballagtak kifelé. Magunkra maradtunk: Souilik, Essine meg én — s velünk szemben a Sinzuk.
Úgy tűnt, mintha csak most vették volna észre személyemet. A három férfi fenyegetően indult felém. A legidősebbet a fiatal lány hasztalan próbálta visszatartani.
Felálltam. Souilik megmarkolta az övébe tűzött kis villámszóró nyelét. Mint valamennyi ksill-parancsnoknak, neki is jogában állt a fegyver viselése. Mozdulata nem kerülte el a Sinzuk figyelmét. Mind a hárman megálltak.
— Azt hittem — kezdte egyikük —, hogy a Hissek, a bölcs Hissek már évszázadokkal ezelőtt lemondtak a háborúról…
— A háborúról igen, de a vendégeink megvédéséről nem — vágott vissza Souilik. — Ha a szándékaitok tiszták, mire valók azok a fegyverek a tunikátok alatt? Azt hiszitek, hogy nem tudjuk kimutatni a fémet a szövet alatt?